A Hon, 1876. június (14. évfolyam, 126-148. szám)

1876-06-01 / 126. szám

mestersége iránti bizalmat, a felgyógyulás valószí­nűségét. E tény, mely elől szemet hunyni nem lehet, mély fájdalommal tölti el a béke minden őszinte ba­rátjának, fájdalommal különösen a magyar ember­nek keblét. Nem hivatkozom azon szívünkben soha el nem enyészhető rokonszenv- és hálaérzetre, ama szomszéd állam irányában, mely — nem félve a ná­lánál sokkal hatalmasabbak fenygetéseitől, egyedül saját nemes szivének sugallatát követve — egykoron tárt karokkal fogadá egy szent harcz áldozatait és a mindenünnen üldözöttekkel végre megtaláltatott egy darab földet, hová gondtelt fejüket lehajthatták, hol fáradt tagjaikat megpihentethették. Azt mondják, a politikában az érzelgésnek nincs helye. Legyen! De még akkor is, ha egyedül a hidegen számító ész sza­vára, ha csakis saját állami érdekeink parancsára hallgatunk, nincs combinátió — az én tudtomra leg­alább nincs — mely ránk nézve annyira megnyugta­tó és kielégítő lehetne, mint a mai török birodalom fönmaradása. Ide­s­tova egy esztendeje lesz, hogy a fölkelés tart és e küzdelem tüneményei csak megszi­lárdíthatták bennünk azon óhajt, mely a török biro­dalom fönállására van irányozva. Ezen küzdelem folytán nem találkozunk egyet­len egy politikai ténynyel, mely új alakulások kiin­dulási pontját képezhetné, a török birodalom belse­jében egyetlen egy oly erő sem lépett előtérbe, mely a keleten felmerülő számtalan egyéni érdekek és né­zetek közti ellentétet kiegyenlíteni, mely az annyira ostromolt török uralom helyébe mást, jobbat, az elé­­gületlenek különféle csoportjaira nézve elfogadha­­tóbbat, Európára nézve kielégítőbbet és különösen ránk nézve megnyugtatóbbat léptetni képes volna. Hogy pedig kívülről importáltassék a Balkán-félszi­getre az új alakulás magva, hogy ott egy idegen ál­lam vesse meg lábát, szaporítva még déli és délkeleti határaink hosszában is azon súrlódási pontokat, me­lyek köztünk és közte amúgy is léteznek, ez állhat bárkinek érdekében vagy kivonatában, de az osztrák­magyar monarchiáéban bizonyosan nem. Végtére arról, hogy e monarchia maga vállalkozzék az Úr­isten szerepére a keleti h­aos rendezése körül, hogy ő maga végezze azt, a­mire úgy látszik, az ottani belerők nem képesek és a­mit más külerőre bízni vitális érdekeinkkel ellenkezik: ez oly feltevés, mely ellen e monarchia összes politikai és pénzügyi hely­zete a leghangosabban tiltakozik. Ezen amúgy is annyi heterogén elemekből álló monarchiára nézve a külterjeszkedés épenséggel nem jelentené a belerő gyarapodását. Az itt lakó és ugyanazon fejedelem­nek hódoló nemzetiségek aspirátiói amúgy is oly kü­lönbözők, a belszervezés terén itt benn még most is annyi a teendő, fájdalom nagyon is fejletlen közgaz­dászai állapotaink oly nagy mértékben veszik igény­be amúgy sem nagyon bőséges anyagi eszközeinket, hogy új aquizitiókra sem szükségünk, sem kedvünk, sem tehetségünk nincs, hogy minden ilyen szerze­mény csak — mint az orvosok mondják — fattyú­­képlet volna, mely igenis elvonja az egészséges orga­nizmustól az élet fentartására megkívántató erőt, de azért maga megélni még­sem képes. Ily körülmények közt külügyi kormányunk, nézetem szerint helyesen cselekedett, midőn mint va­lamennyi lehetőség közt legkivánatosabbat, melyre tehát teljes erővel törekedni kell, a török birodalom integritásának fentartását vette politikájának kiin­dulási szempontjául és — talán csak némely ellen­kező irányú, óvatosan fellépő, de nem egészen árt­­hatlan áramlatok leküzdése után — ez alapon ipar­kodott tőle kitelhetőleg hozzá­járulni azon zavargá­sok megszüntetéséhez, melyek folyvást nyitva tartják azon sebet, melyet keleti kérdésnek nevezünk, me­lyek határainkat nyugtalanítják, a monarchia népei­nek egy részét szakadatlanul lázas izgatottságban tartják és miként a t. o. bizottságnak még ma lesz alkalma sajnosan meggyőződni, jó sok pénzünkbe is kerülnek. De a kiindulási pont és a végezél közt az út fekszik és az a kérdés, váljon a kiindulási pont és a végczél helyessége mellett helyes volt-e egyszersmind az út, melyet a külügyi kormány választott. Igen­is , választott, mert csakugyan két út kínálkozott. Az egyik egyszerű folytatása lett volna Ausztria tradi­­tionális keleti politikájának, melynek alapját a sta­tus quónak minden áron való fenntartása képezte. Erre nézve már a tavalyi delegáczióban bátor vol­tam elmondani nézeteimet; kimutattam, hogy e po­litikát — mely egykoron egész rendszernek egyes beillő részét képezte — folytatni ma lehetetlen, mi­után a rendszer, melyhez tartozott, a maga egészé­ben is lehetetlenné lett; kimutattam, hogy e politika épen ellenkezőjét érte el annak, a­mire czélzott, mert a török kormány tudván, hogy fölötte lebeg a kétfejű sas és sub umbra harum alarum biztosnak érezve magát, semmit sem tett a birodalom consolidatiójára és így jutott el oda, a­hol ma áll. Mindezeket ma nem akarom ismételni; nincs is szükség ez elméleti fejtegetések megújítására, mert ma már egy év gya­korlati tanulságai fekszenek előttünk, és ezeket aka­rom az­ orsz. bizottság szíves engedelmével néhány vonással ecsetelni. Ha az osztrák-magyar monarchia, a régi ha­gyományos politikát követve, a fölkelés kitörtekor Törökország pártját fogja és a status quo feltétlen és minden áron való fentartását hirdeti dogmaként: mi történik akkor? Nem szólok arról, hogy kormányunk­nak ez esetben saját maga és minden elfogulatlan ember meggyőződése ellen kellett volna cselekedni, mert senki sem tagadhatja, hogy a felkelők panaszai közt van sok olyan, a­mely jogosult és a­melyet ig­­norálni vagy elfojtani akarni nemcsak inhumanitás, de egyenesen igaztalanság volna; nem akarok arra hi­vatkozni, mily benyomást tett volna a magyar-osz­trák kormánynak ily semmi által nem indokolható magatartása a felkelőknek a monarchia határain be­lül lakó fajrokonaira ; tekintsünk el ettől; tegyük fel, hogy a politikában minden szabad, és mindaz jó, a­mi czélhoz vezet és nézzük a dolgokat ezen szem­pontból. Ha monarchiánk semlegességéből habár csak erkölcsileg kilépve, Törökország mellé áll, ez kétsé­gen kívül jel lett volna az ellenkező nézet­ek sora­­kozására is. Azok, kik most legalább külsőleg szin­tén a semlegesség fehér zászlaját lobogtatják, alat­­tomban pedig erkölcsileg és tán anyagilag is támo­gatják a felkelést — mondják, hogy vannak ilyenek, ámbár én lelkem ártatlanságában sehogy sem tudom elhinni — ezek, mondom, akkor nyíltan tették volna azt, a­mit most irántunk való tekintetből csak titkon mivelnek. Hogy ez aztán a lázadás erejét még inkább növelte volna, talán nem szorul bizonyításra. Már pedig látuk és látjuk mindennap, hogy a porta a lá­zadást még mostani kisebb terjedelmében sem bírja elnyomni és így a még erősebb ellen bizonyosan még gyöngébbnek mutatkozott volna. Akkor mit tet­tünk volna mi? Vagy nem mentünk volna a platoni­­kus jóakaraton, a pusztán erkölcsi támogatáson túl és szemünk láttára hagytuk volna elvérzeni azt, a­kinek fentartását politikánk alapelvéül hirdettük és akkor — méltán — ép oly elkevesedéssel telt volna el irányunkban a török, a­mily nevetséges tehetetlen­ségben tűntünk volna fel egész Európa előtt; vagy pedig — nem törődve a monarchia belhelyzetével, mely valóban kevés ingert szolgáltathat arra, hogy másokért nyaktörő vállalatokba bocsátkozzunk — nemcsak szóval, de tettel is támogattuk volna a por­tát és akkor — akkor e mai jelentésünk alkalmasint még azon sovány vigasztalást sem tartalmazná, mi­­szerint az európai béke legalább e pillanatig megza­varva nem lett. Maradt tehát a második — és véleményem szerint egyedül helyes á­lt, tudniillik , elhárítani mindent, a­mi a portában azon gyanút kelthetné, mintha a hatalmak jó szolgálatai az ő birodalmának fennállása és integritása elleni terveket takargatná­nak ; de azután határozottan követelni tőle, hogy első­sorban ő maga állítsa elő a fennállhatás nélkü­­lözhetlen előfeltételeit; e szerint megvizsgálni a fel­kelőknek követeléseit és azokat, a­melyek jogosultak­nak látszanak, teljesítés végett a portának ajánlani. Hogy pedig ezen jóakaratú közbenjárás sem a porta tekintélyét meg ne sértse az által, mintha ő valamely egyes hatalom szavára hajolni kénytelen volna, sem pedig a fölkelők a fölajánlott közvetítés őszintesége iránt gyanúperrel ne élhessenek, azon hatalom, a­melyben mindig a porta integritásának bajnokát látta a világ, t. i. Ausztria-Magyaroság, szövetke­zett azon hatalommal, a­melynek valódi rokonszenve iránt ismét a fölkelők táborában kétség nem lehetet Oroszországgal, és hogy azon esetre is, midőn e két szövetséges félnek nézetei és talán érdekei is egymás­tól eltérnek, a barátságos kiegyezkedés lehetősége kizárva ne legyen, maguk mellé vették azon harma­dik hatalmat, Németországot, melyről fel kell tenni, hogy mind Orosz- mind Ausztria-Magyarország iránt őszinte jóakarattal viseltetik. Az eszme kétségen kívül egészséges volt, és úgy hiszem a magyar-osztrák monarchia kormánya csak kötelességét teljesítette, midőn a deczemberi jegyzékkel ezen a béke fentartására irányzott actió­­nak élére állott. De az események elfogulatlan szem­lélője kénytelen bevallani, hogy a végleges siker még egyátalában nincs biztosítva, sőt ma talán kérdése­sebb mint valaha. A béke ez ideig nincs ugyan meg­zavarva, de még ma nincs megtalálva a paczificatió azon alapja, mely mind a porta, mind a felkelők ré­széről elfogadtatván, a közvetlenül érdekelt két fél közti kiegyezkedést lehetővé tenné. Sőt ellenkezőleg minden merész combinátió nélkül is fel lehet tenni, miszerint épen az eddigi lépések sikertelensége tette szükségessé a híres berlini találkozást, kezdődvén ezzel az actiónak második stádiuma, a­melylyel a vezéri szerep Oroszországra ment át. Ezen új békíté­si kísérlet eredménye még függőben van , de habár nem mondunk le a siker lehetőségéről e tekintetben vérmes reményeket nem lehet táplálni, így állanak a dolgok ma. Törökország úgy lát­szik — nem kutatom az okokat, miért van ez így — Törökország úgy látszik egy­maga nem képes a fel­kelést elnyomni; a Balkán-félszigeten nem mutatko­zik sehol oly erő, a­mely egy új alakulás központját képezhetné; idegen befolyás lábrakapását megenged­ni Ausztria-Magyarország vitális érdekei tiltják; monarchiánk maga egy új alakulás közvetlen valósí­tására nem lehet hivatva; az egyszerű statusquo fel­tétlen fenntartása nem a béke biztosítását, hanem inkább annak ellenkezőjét eredményezné; a status quo »ameliore« — mint t. külügyérünk magát kife­jezte — elfogadható megoldása volna ugyan a ben­nünket oly sajnosan érintő bonyodalomnak, de ezen megoldás sikerüléséhez — ma sincs még teljes re­ményünk. Nem arról van itt szó, hogy ovatió készíttes­sék egy bizonyos miniszter személye iránt; a kül­ügy­ek jelenlegi vezetője erre nem szorul és a delegá­­czió sokkal komolyabb testület, mintsem ily tünteté­seket hivatásához tartozónak tekinthetne. Nem is akar ez carte blanche lenni, oly értelemben, mintha már előre is helyeseltetnék mindaz, a­mit a külügyi kormányunk teendő lesz. Föntartjuk magunknak az actió befejeztetése után alkotmányos jogunk és kö­telességünk szerint ítéletet mondani, és a felelősség elvét szigorúan alkalmazni, a felelősség pedig, úgy hiszem, csak növekedik, ha annak, a­kit az terhel, teljesen szabad keze volt. Ez értelmet tulajdonítom én az albizottság ré­széről előterjesztett jelentésnek, és azért kérem a 1. országos bizottságot, méltóztassék ezen jelentés áta­­lános részét tudomásul venni.­­Élénk helyeslés.) Ü­r­m­é­n­y­i Miksa óhajtotta volna, hogy az albizottság átalános jelentése kevésbé lett légyen részletes és részletező. Épen mert feszült és kényes a helyzet a keleti politikában, visszás dolog dicsérni oly irányt, melynek sikere belát­atlan és esélyei vál­tozók. A delegáczió nem tehet mást, mint hogy be­várja a miniszter tetteit. Szóló tudomásul veszi a bi­zottsági jelentést, de nem helyeselve még be nem végzett tényeket és nem jelölve ki semmi irányt. Kukuljevics horvát nyelven beszél, melyet rajta kívül alig értett meg valaki a delegá­czióban. Ezzel az átalános vita befejeztetvén, következik a részletes s megszavaztatik a rendes­ költség­­vetésben I. sz. központi vezetésre 515,825 frt, ren­delkezési alapra 340 ezer frt, II. czim a diplomatiai költségekre 1.044,180 frt, III. czim conzulsági hiva­talok költségeire 699,175 frt, IV. czim javadalmazás a magyar-osztrák Lloyd részére 1.700,000 frt, — a rendkívüli költségvetésben I. czim központi vezetésre 3300 frt, II. czim diplomatiai költségekre 16,500 frt, III. czim conzulsági költségekre 19 ezer forint. Mint fedezet megszavaztatik 1.157,500 frt. Végül indítványoztatik a bizottsági jelentés­ben, hogy a boszniai és herczegovinai menekültek segélyzése czimen a külügyminisz­térium előirányzatába póthitelként fölvétessék az 1875-ben kiadott 475,910 frt - kt, és az 1876. első négy havában kiadott 519,727 frt 52 kr. Zsedényi erélyesen szólal fel ezen segé­lyezés ellen, mely egyedül csak olyanoknak adatik, kik egyszerűen nem akarnak haza menni és itt élős­­ködnek rajtunk. Indítványozza tehát, hogy a segé­lyezés jun. 1- től kezdve szüntettessék meg. Andrássy gróf előadja, hogy már több száz menekült haza is ment volt, de a­mint oda érkeztek, a fegyverben levő felkelők elhajtották lovaikat és más marháikat. Ennélfogva a menekültek kénytele­nek voltak visszajönni és emberségi tekintetek köve­telték azok segélyezését. Maga a török kormány is elismerte, hogy a menekültek hazamenetele nem tör­ténhetik a nélkül, hogy bizonyos ideig élelemmel és más egyebekkel a kormánytól el ne láttassanak.­­ Miután pedig a menekültek a dúló havcrok miatt haza nem mehetnek, mi nem lehetünk törökebbek a töröknél. Már pedig azok lennénk, ha Zsedényi in­dítványa elfogadtatnék. Szóló semmi szín alatt sem tartja azt elfogadhatónak, mert nem lehet előre meg­határozni az időt, mikor a segélyezés fölösleges lesz. Erre a póthitel megszavaztatik és Zsedényi in­dítványa elvettetik. Következik a hadügyi költségvetés tárgyalása. Pulszky Ágost előadó: T. közösügyi bizott­ság ! A hadügyi költségvetés, melyet a hadügyi albi­zottság véleményének kíséretében a t. közösügyi­­ bizottság elé terjeszteni szerencsém van, a tizedik, a­mely a t. közösügyi bizottság elé kerül. Még egy esz­tendő, és letelik azon időszak, a­melyre a törvényho­zás a hadiszervezet kereteit megállapította, é­s a kérdésnek elvileges eldöntése majd ismét a törvény­­hozás hatalmában áll. És hogy ez időhöz közeledünk, annak nyomai mind a költségvetésben, mind az albi­zottság véleményében meglátszanak. Mind a kettő a megállapodottság jeleit viseli magán, azon meg­állapodottságét, a­mely a normalbudgetnek szü­kség­­képen a következménye. A rendes költségvetés alig különbözik az évek óta megszavazottól; 91 270,709 írtra rúg a tavaly előirányzott 92.230,000 írttal szemben, s megszava­zásra ajánltatik az albizottság által 90.843,113 írt a tavaly megszavazott 91.658,485 írttal szemben; a különbséget a költségvetés ingadozó tételének, a ter­ményáraknak változása idézi elő. Az összeg, melyet az albizottság így töröltetni ajánl, az idén majdnem az utolsó forintig azonos a tavalyival: 427,596 frt. A rendkívüli költségvetés ugyancsak 12.379,931 fo­rintra van előirányozva a tavaly megszavazott 13 millió 93,300 forinttal szemben, mely összegnek az idén, valamint tavaly legnagyobb része 8.500,000 frt, a tábori tüzérség új anyaga beszerzésének költségeit képviseli. Ebből töröltetni ajánl a hadügyi albizott­ság 1.743,925 frtot, a­miből 1.329.800 frt az ágyúk és fegyverek beszerzéséért járó összegnek későbbi esztendőkre való átutalása folytán látszik az idén megtakaríthatónak. Az összes törlés tehát, melyet a hadügyi albizottság a 103.650,640 forintból tételni ajánl, 2.171,521 írtra rúg. Ennek a rendes költsége­ket illető része oly szervezkedésekre vonatkozik, a­melyeket a hadügyminiszter évek óta kívánatosnak tart és kér, de a­melyeket az albizottság mélhatlanul szükségesnek nem találva, tekintettel a pénzügyi vi­szonyokra, visszautasíthatóknak vélt. A rendkívüli szükségletre vonatkozó összegnek egyik része, a­mint említem, a költségek átutalásából, másik része pedig, talán hosszabb időre halasztható, egyes építkezések engedélyezésének megtagadásából ered. Tagadhatatlan, 1. bizottság, hogy ezen összeg nagyon is csekély ahhoz képest, a­melylyel való le­szállítása a hadügyi költségvetésnek hazánk pénz­ügyi viszonyainak rendezése szempontjából kívána­tos volna. De bár­mennyire érezze is az albizottság a megtakarítások égető szükségét, minden szigor mellett a megbírálásban, igyekvés mellett a költsé­gek apasztásában, nem képes komoly megfontolás után a várakozásoknak teljesebben megfelelni. Nem vizsgálom, nem hivatásos e helyütt kutatni, mennyi­ben bízja meg az ország a haderő azon mérvét, me­lyet az 1868. 40. t. sz. megszabott; mennyiben felel­ne meg talán egy csekélyebb körű szervezet is a monarchia érdekei kellő, és szem elől soha el nem tévesztendő biztonságának. Ennek vitatására rövid idő múlva lesz hely és alkalom. De arról meg van a hadügyi bizottság évek ta­pasztalatai nyomán győződve, hogy a fennálló kere­tek mellett a hadi közigazgatás költségeinek lényeg­i leszállítása nem lehetséges; az iránt sem lehet két­ség, hogy a­míg e keretek fennállanak, addig azokat lazítani, gyengíteni nem szabad, mert minden szer­vezet erejét elemeinek aránya és összefüggése adja meg; a gép egyes alkatrészét nem gyengíthetjük a­nélkül, hogy az egésznek használhatóságát ne koc­­­káztatnák; lehet, hogy nem bírjuk a fűtési költsége­ket, és beérnek kisebb géppel is, de addig, a­míg er­ről tényleg nem gondoskodtunk, nem szabad meg­vonnunk a meglevőtől azon szereket, a­melyeket fel­emésztve munkáját végezheti. Ha pedig utalás tör­ténnék ezzel szemben, a­mint történt is az albizott­ságban, az átmenet kikerülhetetlen voltára, erre csak azt válaszolhatom, hogy az csak a változtatás elha­tározta után következtetik be; másrészt nem hiszem, hogy szükséges legyen még az e tárgyalást közvetle­nül megelőzött ügyek meggondolásából származó azon benyomásokra és felmerülő aggodalmakra em­lékeztetnem, melyek e pillanatot a kezdeményezésre ez irányban a legkevésbé tüntethetik alkalmasnak. A költségek kérdésén és a hadügyminiszter eljárásának ez irányban való ellenőrzésén kívül van egy további tér, amelyre a hadügyi albizottság figyel­me az idén, valamint évek óta, kiterjeszkedett ez a hadügyi közigazgatás megvizsgálása, tekintve a szer­vezetnek alapjául elfogadott elvek gyakorlati alkalma­zását illető eljárást, továbbá azon befolyást, mely ha­zánkat a hadsereg terhei viselésének arányában szel­lemi vezetésére vonatkozólag megilleti, valamint te­kintve azon anyagi előnyöket, a­melyeket ugyanezen arányban a hadsereg költekezéseiből megvárhat. Az első irányban el kell ismernem, hogy évek óta ismételt határozataink következtében elértük nagy mértékben a kitűzött czélt; a másik feladatot illető­leg még sok a teendő, — bár itt sem tagadhatjuk, hogy a hadügyminiszter rendszabályai már nem egy ügyet illetőleg a feladat megoldását közelebb kilá­tásba helyezik. A delegáczió eddig követett politiká­jának ez irányban folytatását fogja a 1. bizottság azon határozati javaslatokban találni, a­melyek a hadügyi albizottság jelentésében foglalják, és a­me­lyeknek ezen költségvetéssel együtt való elfogadását a 1. bizottságnak ajánlom. Jahrman Mór a 7., 22. és 23. czímeknél 2 millió frt törlését indítványozza és ezt teszi az áta­lános tárgyalásban, mert itt kívánja azt eldöntetni.­­Ezen törlési indítvány ugyanaz, mely az osztrák de­legáczióban ismételtetett.) A három czim (csapattes­tek, természetbeni élelmezés és legénységi eledel) ké­pezik az egész költségvetés lényegét. Szónok indítvá­nya nem alterálja a sereg szervezetét és harczképes­­ségét, csak azt czélozza, hogy az eddigi biablonsze­­rű eljárásnak, mely szerint semmi tekintet nem volt a katona individualitására, vége legyen. Szóló indít­ványának czélját el lehet érni részint koraibb bélei­­vások, részint pedig későbbi elbocsátások által. A tanulékonyabb, képzettebb katona bocsáttassék haza hamarább a 3 évi szolgálati idő eltelte előtt. Szónok kéri a bizottságot, hogy mutasson érzéket a monar­chia rongált pénzügyi és közgazdasági viszonyai iránt, melyeket az elemek még rosszabbá változtat­tak és szavazza meg a törléseket, melyek ellen hiában hozatnak fel akár politikai, akár katonai akár pedig actuális érvek. Óvakodjék a bizottság a bőkezűség által megrendíteni a népben a parlamentarismusban való hitet. E r n­u­s­z t Kelemen felemlíti, hogy a véd­­törvény hiányos és hogy annak megváltoztatása be­következik, azért szükséges a reformeszméket már most előadni, mert a törvényhozások a hadsereg hiá­nyait csak a bizottságok jelentéseiből ismerik. A hadi költségben megtakarítást kell eszközölni. Ezt vagy úgy kell eszközölni, hogy kisebb létszám tartassák fenn jól felszerelve, vagy a szolgálati időt kell leszál­lítani. Ő ez utóbbi nézeten van, ha az oskolai kiké­­peztetés és altisztek kiképeztetése által lehetővé te­szi ezt. Különben fenntartja jogát a részleteknél szól­ni ; á­ltalánosságban az előirányzatot elfogadja. Pulszky Ágost Wahrmann indítványára ott reflektál, hol előfordul. De nem hagyhatja szó nélkül azt, hogy Wahrmann azt az állam hitelével in­dokolta, mert az állam erejét nem a tőzsdei jegyzé­kek, hanem a hadsereg ereje képezi. Igaz, hogy az általa indítványozott rendszabály csak jövőre vonat­kozik , de elhatározásának hatása a mostani viszonyokra is befolyással lenne. A Parlamentaris­mus nem akkor járja le magát, ha subjektív okok­nak nem engednek és a pillanatnyi leghangosabb kö­veteléseknek nem hódol, hanem akkor, ha az állam érdekeinek eleget nem tesz. Többen nem lévén szólásra felírva, az elnök je­lenti, hogy a delegáczió a hadügyi költségvetést álla­­nosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Ezután a bizottság indítványára tudomásul vétetnek a közös hadügyminiszter által a múlt évi delegáczió határozásaira adott válaszok. A delegáczió ezután a rendes szükséglet rész­letes tárgyalására megy át. Az I., III., IV., V., VI. czim a kormány előterjesztése szerint szavaztatik me­g. A II. czimnél a kormány követeléséből 4133 írt töröltetik, s e czim 431,467 írttal szavaztatik meg. A VII. czimnél (a csapattestületek és hadcsa­patokra való kiadások«) a kormány előirányzata 22.209.765 frt. E czimnél van a századosok lovaira előirányzott 63.252 frt új követelés fölvéve. A bizott­ság az egész czimből 106.988 frt törlését indítvá­nyozza. Wahrmann Mór a bizottság tárgyalásai­kor tudvalevőleg a tételből 2 millió pausalis törlést indítványozott, mely indítványt a bizottság nem fo­gadott el. Wahrmann indítványa az összes ülésnek beterjesztetvén, itt ahoz többen hozzá­szólnak. Wahrmann indítványa mellett szólnak Hor­váth Gyula, Zsedényi, Zichy Nándor, Éber Nándor, Házmán F., Ürményi; ellene Márkus István Zichy, Manó gr., és Szapáry Antal gr. . Végül Benedek védi röviden a kormány álláspontját. A kérdés ez­után szavazásra bocsáttatván, Wahrmann indítványa nagy többséggel elvettetett, így e tétel a bizottság ajánlata szerint 22.102.777 írttal fogad­tatott el. A bizottsági jelentés többi része vita nélkül a bizottság előterjesztése szerint fogadtatott el, a rend­kívüli szükségletig. Az ülés holnap d. u. 2 órakor folytattatik. Napirend, a tengerészeti­ budget végleges megszavazása. A hadügyi budget befejezése, a zár­­számadási bizottság jelentésének tárgyalása, s­­az összeegyeztető hetes bizottság tagjainak megvá­lasztása. Az osztrák delegáczió ülése máj. 31. (Folytatás esti lapunkhoz.) A hadügyi költségvetés tárgyalásában a fede­zet kérdésénél, mint esti lapunkban jelentők, elvette­tett a kisebbség azon indítványa, hogy az ágyúk beszerzésének költségei a helyettesi alapból födöztes­­senek. A kisebbségi véleményt Sturm terjesz­tette be a delegácziónak s utalt arra, hogy volt eset, midőn a delegáczió a helyettesi alapból épen a kor­mány javaslatára határozott bizonyos kiadásokat fedezni. Winterstein figyelmezteti az előt­te szólót arra, hogy a delegáczió már elvette erejét a pr­ecedensnek, melyre Sturm hivatkozott akkor, mi­dőn a következő évben arra utasította a közös kor­mányt, hogy a két minisztériumnál eszközöl­je k­i a helyettes alapból bizonyos összegnek fel­­használhatását. Herbst mindenekelőtt megjegyzi, hogy nem volt oly helyzetben, hogy a budgetbizottságban a ki­sebbség indítványa mellett szavazzon, mindazonáltal fentarta magának nézeteit a teljes ülésben előadni. Kijelenti, hogy a budget-bizottság indítványa ellen fog szavazni, annál is inkább, mert nem a hadsereg harczképességének kérdése forog fenn, de még az sem, hogy közvetlen megtakarítás éressék el, hanem csak az, hogy a birodalom mindkét felét rendkívül nyomasztó terhek valamivel kisebbíttessenek. Ha az mondatnék, hogy csak két év múlván lehet a haderő alábbszállításával a jelenleg oly nagy terheken segí­teni, akkor a delegácziókon állana már most ez alatt a hét év alatt a terheken valamennyire könnyíteni. Polemizál a közös pénzügyminiszterrel, ki azt állítá, hogy a fedezet kérdése tulajdonképen nem is tartozik a delegácziókra, mely állítás ellen szóló több esetet hoz fel, midőn a delegáczió nem csak fedezeti téte­leket szavaza­­ meg, de még olyanokat is, melyek most a központi activák közt soroltatnak fel. Az előadó Klier felszólalása után az átalános vita befejeztetett. Megszavaztatik vita nélkül a 300,000 ftnyi póthitet a takarmány és szalma árak emelkedése következtében; rövid vita után elfogadtatik építkezé­sekre 759,500 frt a rendkívüli költségben s az elő­ző 1—8 czimek vita nélkül fogadtatnak el. A 11. cz.­nél a krakói vár építkezésre kért 150,000 frt törölte­tik. A pólai kaszárnyára megszavaztatik 200,000 frt. Hosszabb vita fejült ki a 13. czimnél (katonai földrajzi intézet) melyre a kormány 499,291 frtot kér, a p. n. bizottság 322,666 ftot ajánl, mely utóbbi összeg meg is szavaztatik. A 14. sz. valamit az 1876-ki 7., 9, 10. czikkek­­hez kért 337,778 frnyai póthitel is elfogadtatik szó nélkül. Coronini jelentést tesz a közös pénzügyér által a közös a activákra vonatkozólag tett előterjesz­­tésre, mely tudomásul vétetik. Végül Scharschmid indítványára Neu­­markt galéziai község kérvénye kárpótlásért 1849- ben szenvedett károkért áttétetik a hadügyérhez. Ezzel az ülés véget ért. Holnap ismét ülés d. e. 11 órakor. Tárgya a beérkezett mentiumok. Az osztrák pénzügyi bizottság ma tar­tott ülésében átalános előadónak választatott Demel a nuntiumokra vonatkozólag. A közös p. n. miniszté­rium költségvetését illetőleg egyetért a két delegá­czió. A számvevőszék költségeire nézve indítványoz­­tatik, hogy fogadtassák el a magyar del. 2086 frtnyi törlése. Egyszersmind pártolja a bizottság a magyar del. határozatát a számvevőszék szervezetét illetőleg. A tengerészeti költség 3. cziménél a mag­ar törlés : 460.000 frt elfogadtatik, úgy­szintén a 4. czimnél 1.280.000 frt megszavaztatik a magyar del. határo­zatához képest. A 6. czimnél megtartja a bizottság saját összegét. A Kisfaludy-társaság ülése, Budapest, máj. 31. Az ülés, melyen Lukács elnökölt, úgy a tagok, mint a közönség részéről csekély számmal volt kép­viselve s valóban nem is érdemlett meg nagyobb hallgató közönséget. Az első előadást D­u­x Adolf tartotta »Dio­genes nagybátyám« czim alatt, melyben a Párisban 1836-ban elhunyt s különczségéről hires Mandel nagybátyja életét adja elő. A Mandel-család hajda­nában igen tekintélyes volt s egy Fraknói által felta­lált 1520. január 21-én kelt kamarai oklevél szerint Mandel Jakab a magyarországi zsidók elöljárója volt s megengedtetett neki az úri ruhát viselni. Dux Adolf nagyatyja a Mandel nevet több hasonnévvel összezavartatás miatt cserélte föl neje családja nevé­vel a Duxxal, de csak azután, miután Dávid fia Po­zsonyból már Párisba vándorolt. Dávid rendkívül te­hetséges, tudós, lelkiismeretes ember volt, 1796-ban hagyta el szülői beleegyezése nélkül Pozsonyt s hosz­­szabb bolyongás után Párisba jutott, hol különösen nyelvészeti ismereteiről lett híressé. Szerző Tessedik vele folytatott párbeszédét közli némi magyarázatok­kal. Az egész értekezés különben csak a család tag­jaira nézve érdekes részletek által tűnt ki, de nagyobb jelentősége nincs. Utána Vadnay Károly olvasott fel a »Bizony­talanság« czim alatt elég csinos kis verset Tóth Kálmántól, tovább Greguss Goethe »Évszakok« czi­­mű 167 distichonjából néhányat, melyeket Csaló­­n­jai fordított le. Dalmady három kis verset ol­vas fel »Családi lant« czim alatt, melyek a mai fel­olvasások közt legelső helyet foglalnak el. Ezenkívül Soldosné dicsőségére (Patti ellenében) is irt egy ha­zafias dalt s végül még egy harczi dalt, melyben a fegyverek helyébe a tudományt s munkát óhajtja be­vonatni. Az előadások élénken megtapsoltattak. Titkár bejelenti a Berzsenyi ünnepélyről szóló tudósítást s az a L.ik­u.ia nagy gyűlésér­e szóló meghí­vást. Gyulai Pál 121 frt gyűjtését adja fet a Toróy­­emlékszoborra. Győry Vilmos beküldi Shakespeare »Szerelmes vándora« sonetjeinek fordítását, me­lyek Szász Károlynak és Lévay Józsefnek adattak ki bírálat végett Beksits a Cid románczokból 60 darabot küldött be. Bírálatra kiadattak Győrynek és Lukács Móricznak. Ezzel a nyilvános ülésnek már este 6 órakor vége lett egy zárt gyűlés tartatott, melyen Kisfaludy Sándor leveleinek megvétele határoztatott el, miután azok közül különösen az 1790-ből eredt levelek iro­dalom-történeti becsüek. K­ÜLFÖLD. Konstantinápolyból a »P. LI.«­­nak máj. 30-ikáról este következőket távírják. Pár óra előtt jól értesült körökben egész határozottság­gal beszélték, hogy Abdul-Aziz többé nincs életben, s ezen hírt a hatalmak néhány követe kormányukkal táviratilag közlé is, e pillanatban azonban megbíz­ható forrásból azt hallom, hogy Abdul-Aziz ez ideig csak trónját vesztő, de nem egyszersmind életét is. A birodalmi főméltóságok képviselői Sh­eikul Izlam­­mal élükön egybegyűltek, és utóbbinak ajkairól ki­nyilatkoztatták neki, hogy a nép átalános elégedet­lensége következtében trónját elvesztő. A bukott szultán ezután anyja kíséretében a Top-kopu palo­tába vitetett, a­hol is a legszigorúbb őrizet alatt tar­­tatik, úgy hogy sem életéről, sem haláláról mit sem sem lehet tudni. A főméltóságok képviselői ma újó­lag összegyűltek s az Uleman jelenlétében maguk elé hivatták Murad Efendi praesumtiv trónörököst s ki­jel­enték neki, hogy a közóhajhoz képest azonnal a trónra léphet. Murad Efendi erre késznek nyilatko­zott s nagy kísérettől követve a mecsetbe ment és on­nan vissza a palotába, hogy a hódolatokat fogadja. A katonaság is szultánnak proclamálta már Muradot. A csend eddig nem lett megzavarva. A keresztény patriarchák is hódoltak az új szultánnak. A londoni »Economist« a mahome­­dán kormányról írt czikkében egyebek között ezt mondja:« Minél többet hallunk a konstantinápolyi helyzetről s átalában Törökországról, annál világo­sabb lesz előttünk, hogy a mahamedán hatalom nem felel meg a kevert népességnek, s hogy Európának bármely kísérlete e hatalmat továbbra fenntartani komoly és veszélyes balfogás volna. A mohamedánok számára nem létezik kormány művészet és nem is létezhet. Nincs egyéb, mint a kormányba vetett h­i­t.,Az alkotmányosság fejlődése merő lehetetlen­ség. És így valahányszor a mohamedán uralom en­­gedelmetlenségre talál, mindjárt a vallási fanatis­­must szítják, és az a nézet kerekedik felül, hogy nem elég nagy a szigor a más vallásúak iránt. Egészen gyermekes volna azt várni, hogy a török tartomá­nyok kormányzatát a mohamedánok reformálni fog­ják. Őszintén hiszszük, hogy a mohamedán hatalom­nak fokozatosan, de végképen ki kell halni Európá­ból. Az nem csak egy lényegileg despota uralom, hanem egyszersmind olyan despota, mely soha sem lesz és nem lehet intelligens, hanem mindig csak fa­natikus marad. Ily helyzetben a legokosabb, a­helyett hogy lehetetlen probléma megoldásán fáradozzunk, odahatni, hogy a tarthatlanná vált török szultán kor­mánya helyett népszerűbb direct locális kormány lép­jen. Nem hiszszük,hogy Anglia elég hatalmas legyen a dolgok mai állásánál a többi hatalmakkal ellentét­ben parancsszavát hallatni. De ha tőlünk kérnének tanácsot, azt a legőszintébben kell megadnunk. És a­mit mondtunk, látszik előttünk egyedül olyannak, mely ha követtetni fog, egy rémítő cata­strófának veheti elejét, s mely, bármikor következzék be a vál­ság, annak politikai kihatását csökkenteni fogja. Az esti postával érkezett bécsi lapok mind a török trónválságról vezérczikkeznek. A »N. fr. Pr.«­­ből e következő sorokat emeljük ki. »Ezen nagysze­rű látvány előtt eltörpül a három hatalom berlini diplomatiai actiója. Az egész beavatkozási épület romba dőlt. Angolország visszautasító magatartása volt a tervezett politikára mért első csapás ; a trón- és rendszerváltozás halomra döntő a három északi hatalomnak Európát beláthatlan bonyodalmakkal fenyegető actióját. Legnagyobb fiascót a perfid mosk­­vai politika szenvedte. A berlini conferentia-politi­­kának ki van ütve a feneke a konstantinápolyi ese­mények által. Az új török kormány csak minden eset­re méltán megvárhatja, hogy tetteinek irányát kimu­tathassa, mielőtt tanácsadással­­zaklatnák. Ha Szer­bia és Montenegró rátámadnak, a portának meg kellene mutatnia, hogy elég erős magát megvédeni. Arról, nehogy valaki hívatlanul avatkozzék a küz­delembe, gondoskodni fog Anglia , és Oroszország meg fogja tudni, hogy ha beavatkozik erőszakosan, akkor senki nem fogja e térre követni. Gróf András­­synak azonban a legőszintébb hódolattal tartozunk. Neki szerencséje van, nagyobb mint volt valaha egy osztrák külügyérnek. Ránézve az általa készített em­lékirat visszautasítása Törökország részéről az első rendkívüli s a konstantinápolyi esemény egy máso­dik szerencsés eset volt. Remélni akarjuk, hogy az események logikája, mely két ízben óva figyelmezte­­tetett és megmentett a veszélytől, nem leeni kény­telen, még harmadszor is közbelépni, hogy politikán­kat a romlás útjáról leterelje.« KÜLÖNFÉLÉK. — A délmagyarországi történelmi és régészeti társulat ötödik évi közgyűlését — mint egy távirat nekünk jelenti — ma tartotta a városi és vidéki értelmiség nagyszámú jelenléte és Ormos Zsigmond megyei főispán mint társulati elnök elősülése mellett, mely után hatvan teritékü dí­szes közebéd, több toaszt mondatott a társulat szel­lemi és anyagi támogatására, különösen köztisztelet­ben álló elnökére. Este a társulati múzeum javára hangverseny és magyar műkedvelői előadás volt a városi színházban. — Képviselő jelöltség. Német- Bogsánból távirják nekünk, hogy a nagy-zorlenczi választó­kerületben Petrik Gyula volt képviselő he­lyett vasárnap nagyszámú választók konferencziáján Szerb György kereskedelmi mint fogalmazó szabad­­elvű párti programmal egyhangúlag s nagy lelkese­déssel képviselőjelöltnek kiáltatott ki. — A Budapesten felálitandó szeretetház ügyében működő bizottság jun. 2-án, pénteken d. u. 4 órakor (Bischitz Dávidné la­kásán, Thonet-udvar 1. emelet) gyűlést tart, melyre a bizottsági tagok megjelenése kéretik. Elnöki meg­­rásból Stoczek Károly, jegyző. — Az osztrák delegáczió tisz­teletére a magyar delegáczió fényes bankettet rendez holnap a vigadó kis termében. A diner a nagy teremben lesz, hol 150 teríték várja a közös ügyek intézőit. A fekete kávé alatt két zenekar fog játszani: egy katonai, s egy czigánybanda. — Halál egy denevérért. Több Mollináry-ezredbeli közvitéz jelenti nekünk a követ­kező esetet: ma délután 3/41 órakor a Károly lakta­nyában Szőke József, csongrádi születésű, mestersé­gére nézve szabó, közvitéz a 38. gyalogezrednél, föl­

Next