A Hon, 1877. február (15. évfolyam, 30-52. szám)

1877-02-04 / 32. szám

32. szám, XV. évfolyam. XCiarle-Sii­vatal s Barátok-tere, Ah­ienaeum-cpillei földszint ílíílisietési­el­.j: Postán küldve, va­gy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 6 hónapra ................................................... írt ki. 6 hónapra ........................... ...12» » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Esti kiadás Budapest, 1877. Hétfő, febr. 5. Szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épitisi. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. InfIRIM SÜTÉSIEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-felratalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Budapest, febr. 5. A »Revue des deux mondes« ismeretes czikkére, mely Németoszágot azzal gya­núsította, hogy Dániát, Hollandiát és Svédor­­szágot meghóditni akarja, újból visszatér a »Nordd. Alig. Zig i­s azt mondja, hogy ily nevetséges állítások Németországban csak mosolyt keltenének, ha nem lehetne attól tartani, hogy a franczia nép műveltségének alantas volta következtében Francziaország­­ban elhisznek minden még oly képtelen állí­tást is, melyekből új gyűlöletet és irigységet merítnek és terjesztenek Németország ellen. Francziaországban — folytatja a berlini új­ság — saját történelmükből tudhatnák, mily rövid életűek és törékenyek az ily heterogén alkatú »válság-birodalmak,« ilyenekre pedig Németország nem támaszkodhatok. Sokkal in­kább illik Francziaországra az, mit a »Re­vue« Németországra nézve mond : »Sem a monarchiák, sem a családi kö­telékek legitim érdekei, sem a népek szent jogai nem tartóztatták vissza annexióiban, hadat viselt minden hadi jog ellen a leghiába­valóbb s legképmutatóbb ürügyek alatt és főbe lövette azokat, kik hazájukat védelmezni akarták.« Véres nyomokat hagytak hátra a fran­czia sergek, Német-, Olasz-, Orosz-, Spanyol­­országban, Tirolban, Hollandban és fölötte sok emlékkövet emelt azon mondás igaz vol­tának. »Bármily haszontalanok is e ferde ál­lítások és gyanúsítások — végzi a berlini lap — mindamellett fontosak azon befolyás által, melynek következményei és melynek hordereje iránt iránt az 1870-ks háború előz­ményei nem hagynak fenn semmi kételyt..« A berlini czikkben erősen hangsúlyozva vannak Németország békés törekvései, me­lyek a német császár 1871. jan. 18-ai, fran­czia területen kiadott proclamatiójában is hangsúlyozva voltak, s melyekhez Németor­szág mindeddig hiven ragaszkodott s fog ra­gaszkodni ezután is. A nap hirei között kétségkívül legtöbb figyelmet érdemel az, hogy Szerbia és a porta között a béketárgyalások —egyelőre legalább — megszakadtak s hogy Romá­nia és Oroszország közötti szövetség­ről szó sem lehet; de ha az orosz sereg át­lépne oláh határra, — ha a többi hatalmak er­re Romániát föl nem hatalmazzák, sem fegy­veresen ellenállni, sem tiltakozni nem fog. Egyszerűen csak conventiót fog kötni az orosz főhadparancsnoksággal a román állam­polgárok érdekének védelmére. Salisbury és a görög kormány­elnök beszélgetéseiről egy közleményt hoz a »Pol. Corr.«, mely szerint az angol diplo­mata kijelentette, hogy melegen fogja támo­gatni Görögországnak, mint keleten a legki­válóbb culturelemnek törekvéseit. Komon­­durosz miniszterelnök a conferentia siker­telenségét a tárgyalások egyoldalúságának tulajdonította. Görögország — úgymond — a görög elem magva —, előkészületei és fegy­verkezései csak azt czélozzák, hogy a hellen kérdésnek meg legyen adva az a nyomaték, mely eddig hiányzott, mely hiány következ­tében a hellenizmus követelései figyelembe sem vétettek. Görögország saját sorsának ura s joga meg kötelessége is megtenni minden lehetőt a görög elem érdekében. Salisbury ezekre helyeslőleg felelt. — A tegnapi miniszteri tanács, írja a »P. C.« melyben a kabinet összes tagjai részt vettek, esti 5 órától majd egész 8-ig tartott. A kabinet Bécsből most visszatért tagjai beható értesítést terjesztettek elő a bankalkudozások eddigi lefolyása és momentán állásáról, és jelenben konstatálni lehet, hogy a bank­tárgyalásokban résztvett miniszterek eljárására néz­ve az egész kabinet a legteljesebben egyetért. Az egyezség kivitelével megbízott miniszterek 5-én a gyorsvonattal ismét Bécsbe utaznak, hogy részt ve­gyenek a további alkudozások ügyében Auersperg herczegnél tartandó értekezleten. Közvetlenül a minisztertanács befejezte után a szabadelvű párt klubjába mentek a miniszterek, hol számos képviselő társaságában hosszabb ideig marad­tak ; különösen Széll pénzügyminiszter hosszabb ideig értekezett Ghyczy Kálmánnal s a pártkor elnökével Gorovéval. — A közös költségvetés összeállítása jövő évre már annyira haladt, hogy — egy bécsi lap szerint — rövid idő alatt be lesz fejezve s nemsokára közös minisztertanács tartatik a budgettételek végle­ges megállapítása végett. Ugyanazon alkalommal a közös minisztertanács megállapítandja a delegácziók összehívásának idejét, mely a tavaszra fog esni. A budai jegyzőkönyv. Az igazság érdekében ki kell jelentenem, hogy a budai jegyzőkönyvekből, tegnapi czik­­kemben közölt egy pasas, egy sajtóhiba miatt más értelmet nyert. Ott az van, hogy akkor a kor­mányok kötelezték volna magukat, hogy­­alkudozás­ba bocsátkoznak az osztrák nemzeti bank­kal, a mostani kiváltság lejárta utáni viszonyának végleges szabályozására« ; pedig nem a bankkal való al­kudozásra kötelezték magukat a kormányok, hanem a »ban­knak, a mostani kiváltság lejárta utáni,vi­szonyának szabályozására« tehát egymás­közt ígértek a kormányok alkudozni, hogy ebből (ha foganasítva lett volna) a bankkal való alku is következett volna (amint lejebb e czikkben következ­tetem­) az bizonyos, de a jegyzőkönyv szövegében ez nem volt. Hegedűs Sándor: A „HON“ TÁRCZÁJA man­t Jakab. Regény. Irta: Médéric Charot. (20. Folytatás.) Az öreg Gertrud meg zokogott, mint egy bűn­bánó Magdolna. — Most meg mit tehetünk okosabbat, mint hogy sírunk! folytatá az orvos. Nem volt-e elég eb­ből két hosszú napon át. Az ördögbe is, Gertrud asz­­szony, fojtsa el zokogását. Borúra derű, a­mint a közmondás tartja. .. S ön, drága Renard kisasszony, mosolygjon egy kissé, kérem mosolygjon egy perezre! . . No lám, így is jól van, jó után vagyunk. S ön oly bájos, ha mosolyog! .. De miért sir újra ? Mire való ez a sok köny? Mondom, hogy nincs szük­ségünk esőre, a Petit-Marin tele van, a híja hogy ki nem önt.. . Különben gyermekem, tegyen úgy, a­hogy kedve tartja. Igaza van önnek: sírhat,mosolyg­­hat, a­mint vágya magával hozza; nevetés és sírás egyformán üdvös; mindkettő könnyít az emberen, mindkettő megvigasztal. — A­mi téged illet, fiam, szólt Lefevre úr ko­­mikus sietséggel ágyamhoz kerülvén, neked előre megjósolom, hogy a láz kegyetlenül elő­vesz majd. S akkor majd megtanulod, rosz kölyök, illik-e így föl­izgatni a becsületes embereket. Aztán odajött hozzám, megtapogatta érvelése­met, megegyengette a vánkost fejem alatt, újra visz­­szatért az arra teljesen magához jött Róza kisasz­­szonyhoz, aztán megint felém fordult nevetve ismé­telvén rettentő fenyegetését, megveregette az öreg Gertrud vállát, különös gondjaiba ajánlva neki en­gem, aztán jó napot kívánt, elbúcsúzott Róza kisasz­­szonytól, megrémítette Bonhommet-t, a­ki, mondá, abban a betegségben szenved, hogy szereti mindenbe beleütni az orrát, olyasmibe is, a mi nem tartozik reá, a szoba minden sarkát összevissza kereste fel­öltője után, mig végre észrevette, hogy az karján van, kezet szorított ismét Jakab úrral, meg újra ágyam felé közelitett, hogy megfenyegessen s igy megkerülvén vagy tizenötször a szobát, végre sánti­­káló lépteivel eltávozott, azt mondogatván, hogy ha isten is úgy akarja, mind­ennek jó vége lesz , mindennek csakugyan jó vége is lett, de azért állapotom még több héten át aggasztotta bará­taimat. Sok vért vesztvén, nagyon gyönge voltam. Testem csupa seb és forradás volt. Idő kellett, míg mindez begyógyult, s csak az Isten tudja, mennyit szenvedtem. Először is, alig negyedórával azon jelenet után, melyet az imént írtam le, a láz vett elő, mint az or­vos megjósolta, s ez állapot több napon át tartott. Bonhommet, nagy János és maga a majoros fölvált­va virrasztottak éjen át ágyam mellett. A kakasszóra munkájuk után láttak s átengedték a helyet az öreg Gertrudnak, a ki valóságos betegápoló volt ez idő alatt. Egész nap ágyam mellett volt, figyelmes és gondos, mint csak anya lehet gyermekéhez s nem tá­vozott mellőlem, csak ha a mindig jó és résztvevő Ro­­zinett vállalkozott rá, hogy egy kicsit helyettesíti.­­ Különben, a­mint mindnyájan beszélték, igen türel­­­­mes, békés és jó beteg voltam. Végre a negyedik nap reggelén, lázban és önkí­vületben töltött éj után, elaludtam. Álmomban úgy tetszett, mintha ágyam mellett ott ülne az anyám. Mintha ott ülne, élve, fölém­ hajolva, édesen beszél­getve hozzám, mint az őrző angyalom. Egyszer-egy­­szer ajkai homlokomat is érték. Sőt úgy érzem, mint­ha egyszer szeméből hullott köny csordult volna végig arczomon. — Anyám! szóltam hozzá, én jó anyám! ne menj el, maradj nálam! Hisz úgy szeretlek, édes anyám! S mikor a látomás távozni készült, kinyúj­tottam utána karjaim, hogy visszatartom. Akkor, két puha, gyöngéd s mégis erős kéz érintésére, mely visszautasitá az enyémet, fölébred­tem, s azt kérdem magamban, igazán álom volt-e az egész. Nagy csodálkozásomra azonban az ágy függö­nyeit mozogni érzem fejem fölött. — Gertrud! Gertrud volt hát, kiáltám,­­ nem az édes anyám! — Nem, Jakab, szólt erre egy hang, melyben, zavart volta daczára, rögtön felismerem Rozinett hangját, nem volt ez sem anyád, sem Gertrud, s mégis oly valaki volt, a­ki szeret téged: én voltam ! Széthúzván az ágy függönyeit, Rozinett állt előttem, elpirulva, zavartan. — Oh bocsásson meg, szólt mélabúsan, hogy megzavartam álmát, de oly régen szívemen feküdt ez! Tudom, hogy magam viseletét most különösnek ta­lálja, pedig mi természetest, mint sajnálni azt, ki éltét áldozza értünk, szeretni azt, ki bennünket sze­ret, ügy van, szeretem magát Jakab szenten, tisztán,­­ lángolón, mint a­hogy szeretni lehet azt, ki jó derék­­ és szép! S én érzem magamban az erőt, hogy meg­­­­valljam ez érzést, mert látom, hogy maga elhatá­rozta, hogy csöndben szenved inkább, semhogy meg­­vallja szerelmét. Nos hát, én közelítek magához, Ja­kab ! én kérem, ne taszítson vissza! én ismétlem me­gint : Remény és bátorság! Mert a­ki oly önzetlenül koc­káztatja értem éltét, az megérdemli hálámat, megérdemli szerelmemet. Ez utolsó szavaknál Gertrud bejött. — Remény és bátorság ! mondá Rozinei­t, aj­kaira tevén egy ujját. Aztán eltávozott. Ez történt Jakab úr szobájában, magamhoz tértem után a negyedik nap reggelén s ettől fogva ér­zem, hogy sokkal jobban vagyok. Csoda egy gyógy­szer az a szerelem! A mi derék Csöndesemet, e hű társamat illeti, kinek sorsa érdekelt, felőle megtudtam, hogy sokkal rosszabbul járt nálamnál is. Halva találtak az össze­tört szekér romjai alatt. Szegény vén pajtásom ! Meg­sirattam őt, Péter, megsirattam. Történt még valami, a­mit e sok mindenféle után sem tudtam elfeledni; valami a mi soha ki nem törlődik emlékemből; vasárnap reggel volt s én az ablak mellett álltam, azzal a vég nélküli élvezettel, mit csak a lábadozó beteg tud érezni, nézvén az élet, az emberek és állatok vidám sürgésforgását, midőn Sylvain egyszerre behajtatott a major udvarába s le­­szállva egyenesen Jakab ur és lánya felé tartott, kik ebben a perezben jöttek ki a virágos és veteményes kertből. Csatlakozván hozzájuk, a majoros legény, ki engem nem vett észre, nehány szó után, melyben az esőről s az időjárásról tudakozódott, reám tért s fe­lőlem kérdezősködött, de oly hangon, mely édes-ke­vés rokonszenvet árult el egyéniségem iránt. Jakab úr válaszát nem hallhattam. Azt kell azonban gon­dolnom, hogy a válasz egész jóakaratú lehetett, mert Sylvain urat elvörösödni láttam haragjában, s aztán hallottam is, a mint nyilván elmondta rám vonatkozó észrevételeit. — No ugyan igy kiáltott, jóravaló ficzkóra pazarolják önök gondjaikat s jóakaratukat! Kicsibe, múlt, hogy ez a ficzkó meg nem öli az lányát, egy szép lovát agyonüttető s új donatej szekerét összezú­­zatja! Nem akarom önt megsérteni, Jakab úr, de azt hiszem másutt előnyösebben érvényesíthetné ön jósá­gát. Azt hiszi ön, ha például én lettem volna oly sze­rencsés, s Jakab helyén vagyok, ez a szerencsétlen­ség, mely önnek legalább ötszáz frankjába került — úgy van Róza kisasszony, legalább ötszáz frankba, én utána számítottam, azt hiszi, mondom, hogy ez a szerencsétlenség megesett volna ? Hogy is ne! Majd bizony! Nem vagyok én oly tátott szájú. De az ily sehonnai, tehetetlen, puszta felebaráti szeretetből ápolt s tartott kölykökkel mindig így jár az ember. Aztán még — a mi roszabb — kényeztetik is őket, s igy azt hiszik, hogy ők valami fontos sze­mély a házban, s ha rá kerül a sor, egy vén ló gyep­lőjét sem tudják szilárdan tartani! . .. Ha nekem volna ilyenféle kocsisom, Jakab úr, a­helyett, hogy ápolgatnám, gyógyitgatnám, a­hogy ön teszi, én szép­­ségesen karon fognám s minden hosszas beszéd nél­kül — mert erre nem érdemes a kölyök — megmu­tatnám neki a kapufélfát! (Folyt. köv.) A Ratis educationis emlékünnepe. A népnevelők pesti egyesülete tegnap délelőtt tartotta meg a Ratio educationis, mint első közok­tatásügyi rendelet, kiadatása századik év­fordulójá­nak emlékét. A megyeház nagyterme, hol az ünne­pély tartatott, csaknem egészen megtelt, azonban a fővárosban levő számos nevezetes taná­rfiú közt alig egy-kettő (Molnár Aladár, Békey, Zirzen stb.) tar­totta érdemesnek a megjelenést. Az ünnepély kardallal kezdődött, melyet zene is kísért. Péterfy Sándor egyesületi elnök rövid megnyitó beszéde után Kerékgyártó Elek pol­gári iskolai tanító Mária Terézia életét rajzolta. Elő­adása természetesen ismert tárgyat ölelt fel, azon­ban itt ott költői részletezései s leirása által még annak is érdeket tudott szerezni. Utána dr. Márki József, egyetemi könyvtárőr, volt tanitképző intézeti tanár hosszas, de kerekded s csinos ismertetését adta a Ratio educationis kelet­kezésének. Elmondta az osztrák és német megelőző mozgalmakat, az oktatásügyi bizottság keletkezését, kitért Ürményi és Tresztyánszki életére, mint a­ki­ket lehet tekinteni ezen rendelet szerzőinek s részle­tesen beszél a Ratio educationis szervezéséről, annak különböző szabályairól, a különböző fokozatú isko­lákra tekintettel. Igen érdekes volt N­e­y Ferencz belvárosi reál­tanodai igazgató előadása, ki a Kovacsics által latin és német nyelven szerkesztett »Mercur«-ban s néhány városi levéltári oklevélben talált adatok alapján ösz­­szehasonlítást tett Budapest jelenlegi s száz év előtt létezett iskolái között. Magától érthető, hogy száz évvel ezelőtt oktatásügyünk a fővárosban még csak bölcsőjében volt. Ney megígérte, hogy a­mit most el­foglaltsága miatt nem tehetett, a kérdésről adandó alkalommal még teljesebb képet ad. Kiss Áron képzőintézeti tanár a »Ratio edu­­cationalis« korában (1777—1806) élt paedagogiai írókról tartott előadást. A nevezett rendelet által felköltött nemzeti ne­velés körül legnagyobb érdemeket szereztek maguk­nak először a kormány által kinevezett egyes tanfel­ügyelők, másodszor a protestáns és iskolai szerveze­tek irói. A tanfelügyelői karból sok paedagogiai iró is vált ki, így p. o. gr. Török Lajos, ki németül, de ma­gyar szívvel irta »Etwas von der Erziehung (Pozsony 1789) czimű munkáját, Kazinczy Ferencz, Vályi András, s a bánsági illyr tanfelügyelő Mirevoi Jan­­kovich Tivadar és mások. A prot.­iskolai szerveze­tek szintén idéztek elő egy kis paedagogiai irodalmi mozgalmat. Ilyen szervezetek voltak a reformátusok­nál : a debreczeniek 1795, s későbbről, a pataki Tóth­pápai Mihálytól, a pesti tanításmódja (1801), továb­bá az evangélikusoknál Perlaky, Szakonyi s mások munkái. Ezeket jobbára az alkalom szülte, de volt önálló paed. irodalom is, mely legalább részben szin­tén a Ratio educatoris hatása folytén állott elő, így mindjárt a R. kiadási évében Bessenyei adta »Anyai oktatását« , kezdte meg vele nőnevelési iro­dalmunkat. Majd a jeles­pataki professor Szomba­­thy János tűnik föl Comenius-féle Orbis pictus­­ával, ábéczéjével s fontos isk. történeti műveivel. Hatvany Pál Plutarchot fordította, Sándor a német paedagokat, Háry Péter etnikai mü­veket s iskolai szervezetet stb. Kis János, a derék költő, szintén e korban alapította meg ifjúsági irodalmunkat. Az ő zászlója körül látjuk az első Robinson-fordítókat Geleit, Gyarmatit, Dapsy Józsefet a Theophronnal, s Falusit, Eőri Fü­löp Gábort Salzmann s Campéból vett fordításaikkal. A tankönyv-irodalom is megindult. Révay, Fekete Gergely és a kormány ren­deletére a R.-hoz alkalmazott könyveket írtak. A protestánsoknál pedig Losonczy H. István (Hármas kis tükör), Kövy Sándor (alkotmány­tan), Weszprémi István, Jeney György (gazdaság), Szőnyi Benjamin (physika), Fo­­dor Gersov (Hübner,) Kömley József, Péczely József (olv. könyv), Szentgyörgyi J­ó­z­s­e­f (természetrajz), Fábián (Raff) Írtak tan­könyveket. Ugyane korban egyelőre ugyancsak latin és német nyelven tanügyi folyóiratokkal is kísérleteket tesznek. (Nevezetes, mint e két történeti adattára a Kovacsis »Merkur«-ja.) De már az ifjúsági lapirodalom, bár csak mint a lipcsei újság fordítása, magyarul kezdi meg a pályáját. E névsorral jelezvén az akkori pad­­irodalom­nak a viszonyokhoz mért eléggé pezsgő s gazdag vol­tát, kiemelte Kiss A. Kazinczy Ferenczet s vázolta ennek tanfelügyelői, paedagogiai, irói és nevelői pá­lyáját. Tanfelügyelői életére a tud. Gyűjteményben megjelent »Pályám emlékezete« (K. F.) czimü ön­életrajzot s Kazinczy egyes leveleit használta. Föl­­emlité többek közt K.-nak egy Terhes Sámuelhez irt levele után, hogy Kazinczy egyes uricsaládok leány­­gyermekeit (Bekény s Bónizs-leányokat) vette magá­hoz nevelés véget, s ezeket ő is tanította s másokkal szeme előtt taníttatta. A tartalomdús előadást élén­ken megéljenezték. Az érdekes tárgyú ünnepély fél 2-re végződött be Baja Gergely tanfelügyelő zárbeszédé­vel, ki saját tapasztalataiból is hozott föl egyes ada­tokat a tanügyre vonatkozólag, s aztán köszönetet mondott a megyének, mely a termet átengedte, s a fölolvasóknak s egyszersmind üdvözli a nyitrai taní­tók képviselőit, kik az ünnepélyre megjelentek. A föráírosi közmunkák tanácsából. Budapest, febr. 1-én. Az ülés báró Podmaniczky Frigyes alelnök által megnyittatott, ki is jelenti, hogy a főváros ható­ságának a balparti vízvezetéki építésre vonatkozó jelentése beterjesztetett, s hogy az véleményezés vé­gett első­sorban a kebelbeli műszaki bizottságnak adatott ki. Ezután áttért a tanács a Temesváry S. vállal­kozóval a sugárúton építendő több árucsarnok tár­gyában kötendő szerződésre. Ezen kérdés tárgyalásá­nál az a szempont vezérelte a tanácsot, hogy a su­gárút érdekében áll, hogy a jobboldalon a házak le­rombolása folytán keletkezett tal­ij-egyenletességek lehetőleg palástoltassanak, másrészt pedig a puszta­­kerítés helyén élénkebb forgalom tétethessék lehető­vé, mi­által az egész út is élénkülne. Ezen árucsarnokok a szabályszerű építési en­gedély alapján legkésőbb május 1-éig elkészítendők. Vállalkozó köteleztetik az üres telkek kiegyengeté­­sére és úgy az építkezés, valamint az építendő bolt­­helyiségek használata körül magát a fenálló rendőri szabályoknak alávetni; mindazon­által a közmunkák tanácsa határozottan hangsúlyozza, hogy a járda el­foglalása s az ez­által a közlekedés megszorítása semmi czím alatt megengedtetni nem fog. A közmunkák tanácsának az egyes telkek fö­lötti szabad rendelkezési jogának biztosítása tekinte­téből hat telekre nézve három havi, hét telekre nézve pedig 14 napi felmondási határ­idő köttetett ki, mely­nek leteltével vállalkozó köteles a bolthelyiségeket saját költségén eltávolítani. A 31., 33. és 35. számú sugárúti régi házak, melyeknek kiüríttetése s lebontatása a kerületi elöl­járóság által czélba vétetni követett beható megvizs­gálás alapján oly állapotban levőknek találtattak, hogy azok a közbiztonság és közegészségi kivánal­maknak tökéletesen megfelelnek s csekély javítással oly állapotban helyezhetők, hogy még több éven czé­­luknak megfelelhessenek, annyival inkább, miután a főváros területén, sőt annak fő utain végtelen sok ház létezik, melyek közegészségi és közbiztonsági te­kintetben ezeknél sokkal rosszabb karban vannak. A I. kerületi hídfő két oldalán levő diszkert fentartása iránt a szerződés három évre Frischer Sándor vállalkozóval megköttetett, melynek értelmé­ben ő 750 frt évi összegért, mindkét kertet virágok­kal ellátni öntözni s tökéletesen tiszta, csinos és megfelelő állapotban fentartani köteles. Több lipótvárosi háztulajdonos kérvénynyel járult az iránt, hogy az újépületi laktanya ron­gált állapotának valahára vége vettessék, vagy legalább a szükséges helyreállítások foganatosít­tassanak annyival is inkább, mivel ezen épület jelen állapota, az egész környék épületeit a lakatlan­ság veszélyével fenyegeti. A fővárosi hatóság ezen kérvényt, minthogy az új épület a szabályozási vonal által érintettk a közmunka tanácsához tette át. Két­ségen kívüli, hogy ezen környék szabályozási kérdé­se ismét előtérbe lép és annak idején el is fog intéz­tetni , minthogy azonban a jelen viszonyok között arra igen csekély kilátás van, másrészt azonban az épület valóban belső­ és külsőleg oly rongált állapo­tú, hogy az nemcsak szépészeti, de közegészségi és közbiztonsági szempontból a főváros kellő közepében tovább nem tűrhető: fölhivatik a fővárosi hatóság, hogy ezen kiáltó álllapotok megszüntetése végett első­sorban a kincstárral tegye érintkezésben. Az Attila-utcza csatornázása és a Wesselényi­­utcza ideiglenes kövezésére vonatkozó tervek és költ­ségvetések helybenhagyattak. A fővárosi hatóság azon jelentése, miszerint az Albrecht-út a gőzsikló előtti részének helyreállítását elrendelte, örvendetes tudomásul vétetetett. Következő építési engedélyek akadály nélkül kiadattak: Weissinger Jakabnak VIII. Magdolna utcza, 740. földszintre. Szemlér Mihálynak, VI. Hajt­­sár utcza 171. egy emeletes nyaraló. Szab­ó István­nak VI. sugárút 131. átalakításra. Parsch Józsefnek I. Svábhegyen 549. gazdasági épületre. Szupp Já­nosnak I. Fehérvári út 420. átalakításra. Haynald Istvánnak II. jégverem utcza 113. toldalékra. Szabó Józsefnek VI. János utcza 16. kerítésre. Stammel Ferencz. I. Svábhegyen 7290. földszintes lakházra. Hirschler Mórnak I. Lágymányos 10073. Raktárra. Osztrák államvaspálya társulat VI. Váczi út, vas szerkezetű járda fedél előállítás. R­o­m­­á­n­i­a, népe, Intézményei és hadserege. IV. Közigazgatási tekintetben az ország 99 me­gyéje, ezek ismét 164 kerületre (plasy) oszlanak. A megye élén a praefect áll. Az igazságügyi kormányzat tekintetében van egy semmitőszék, 4 felebbezési törvényszék és 48 első folyamodású törvényszék, e mellett vannak köz­ségi törvényszékek egy elnökkel és 2 bíróval. Meg­említendő, hogy az oláhoknak valódi szenvedélyük a perlés, mit a nagy szerepet játszó és igen számos ügyvéd még inkább előmozdít. Azonkívül a román intelligens osztály rendkí­vül dicsvágyó s vadászsza a hivatalokat és kitünteté­seket. Az országban nem kevesebb mint 23.000 hi­vatalnok van, kik nagy terhére vannak a budgetnek. A román pénzügyek átalában kevéssé ragyogó álla­potban vannak. A kormány folyton kölcsönökkel dol­gozik, melyekért 8°/0 kamatot is fizet. Az összes be­vétel 1875—76-ban tett 94.236,884 frankot, a kiadá­sok, beleértve a portának fizetendő tributumot is 101.238.926 frank. E szerint a defic­it 7.002.042 frank, mely azonban az álló stb. hátralékok folytán fölment 30.000000 frankra is. A kormány azonkívül kötelezte magát Ausztria-Magyarországnak, hogy két év lefolyása alatt Plojesttől az erdélyi határig vasút­vonalat épít, melyre legkevesebb 70 millió frank szükséges. Az államadósságok 1876. jan. 1 én 542 millió frankot tettek. A pénzügyminiszter az év feb­ruárján még 80 millió frank kölcsönre kért felhatal­mazást a kormánytól, melyből 30 millió az említett vasút építésében előfordult 50 milliónyi defic­it fede­zésére lett volna fordítandó. Márcziusban a kormány engedélyt kért a kamarától 16 millió papírpénz kibo­csátására. Az adósságok egy része a papoktól elvett 2 millió hektárnyi föld által fedezve van. Néhány év óta a kormány e földeket árverezteti, a­miből nem je­lentéktelen jövedelmeket vesz be. Románia 1861-ben a következő pénzrendszert­ogadta el: 1 román piaszter, vagy romanik egyenlő 100 centi­s vagy 1/2 rubellel s egységül szolgál. For­galomban vannak továbbá 20, 10 és 5 piaszteres aranypénzek 2, 1 és 1/2 piaszteres ezüstpénzek és 10, 5, 2 és 1 centimes rézpénzek. A népnevelés terén a románoknál még sok kívánni való van. A törvény szerint minden 50 családdal bíró faluban kellene iskolának lenni, e sza­bályt azonban nem mindenütt követik. A megyei fő­helyeken seminariumok vannak a tanító kiképzésére. Gymnasium csak Bukarestben, Jászvásárban és Kra­­jovában van, hol jó reáliskola is létezik. A magasabb tanintézetek közül megemlítendők a bukaresi colle­gium, az igazságügyi és közigazgatási hivatalnokok kiképzésére öt orthodox papseminarium, a Mihaj­­lovszky-féle akadémia Jászvásárban, melyben philo­­logiát, jogot és technikát tanítanak. Az orvosokat mind külföldön, többnyire Bécsben és Párisban képezik. Bukarestben és Jászvásárban van azonkívül több különféle műszaki iskola, múzeum s nagyszámú franczia és német magánnevelő intézet. Sok ezen in­tézetek közül subventiót kap a kormánytól. Románia hadügye és seregének beren­dezése nagyobbára még mindig a régi intézményeken alapul. A rendes hadsereg 1831-ben alapíttatott. Addig csak lovas és gyalog hadosztályok voltak a fejedelem testőrségéül. A határ­­át fegyverzett ha­tárőrök őrizték s a rendőri szolgálatot a doroban­­czok végezték. Ezek a nemzetőrség egy nemét képez­ték, s időről-időre felváltva hivattak be szolgálatra. (Folyt. köv.) KÜLÖNFÉLÉK. Kitüntetések. Ő felsége Oltványi Pál pápai ka­­marás és földeáki lelkésznek, az egyház és népnevelés terén szerzett jelentékeny érdemei elismeréséül, és Jausek Nándor számtanácsosnak a közös pénzügyminisztérium és közös köz­ponti pénztár számosztályában, hű és jó szolgálatai elismeré­séül, a Ferencz-József-rend lovagkeresztjét; Bartzen Péter csataljai, Gyetvay András jankováczi, és Turnovszky Ferencz filippovai róm. kath. néptanítóknak, ötven évet meghaladó, illetőleg megközelítő, buzgó és sikeres szolgálataik elismeré­séül, a koronás ezüst érdemkeresztet adományozta. —pein­­themari lovag Holzer József pénzügyi főtanácsosnak, a közös pénzügyminisztérium és a közös központi pénztár számosz­tálya főnökének, a végleges nyugalmi állapotba saját kérelme folytán történő átvétele alkalmából, sok évi hű szolgálatai el­ismeréséül, legmagasb megelégedését legkegyelmesebben kife­jezni méltóztatott. Kineveztettek: a budapesti ítélő­táblához pót­­birákká : Malatinszky Lajos zalaegerszegi törvényszéki biró, Fáy Antal legfőbb itélőszéki tanácsjegyző, Puky Gyula kas­sai törvényszéki biró és Ballogh József volt námesztói já­­rásbiró , süd­nhorsti lovag Zwiedinek Gyula császári ki­rályi főconsul Beirutban, császári királyi diplomatiai ügy­vivővé és főconsullá Bukarestbe ; — Kenner Antal, a közös pénzügyminisztérium és a közös központi pénztár számosztálya főnökévé, Miksa Sándor miniszteri titkári czímmel felru­házott miniszteri fogalmazó pedig valóságos miniszteri titkár­rá ; B­u­c­z Antal pozsonyi törvényszéki díjas joggyakornok, ugyanoda, R­é­v­f­y Ödön szabadkai törvényszéki díjas jog­­gyakornok a szabadkai törvény­székh­ez és Terplán Kor­nél volt törvényszéki díjas joggyakornok a szentgotthárdi já­rásbírósághoz aljegyzőkké ; S­c­h­w­a­r­z Mór 7. zászlóaljbeli szabadságolt állományú honvéd hadapród-tiszthelyettes, 1876. évi november hó 1-től számítandó ranggal, a magyar királyi honvédség szabadságolt állományában hadnagygyá. Névváltoztatások. Klein Lajos s­­a.-Ujhelyi lakos s gyermekei Jolán­s Gyula »Kállai«-ra Porupszky János bal­aton-főbaj­ári lakos »Pálfinc-ra változtatá vezeték nevét. — Királyné ő felsége ma délelőtt Bécs­be utazott. Ő felsége 10 óra előtt indult el a várból s Nopcsa báró főudvarmester, Festetics grófné és Fe­­renczy kisasszony kíséretében az osztrák állam­vasut pályaudvarához hajtatott. A pályaudvaron P­é­c­h­y közlekedési miniszter, Thaisz főkapitány, és az oszt. államvasút itteni képviselője Blazsovics, fogadták ő felségét. A királyné 10*/2 órakor a számára készen­­tartott külön vonaton hagyta el Budapestet. — A király a zborói leégett r. k., nemkü­lönben az ottani orth. izraelita iskola fölépítésére külön-külön 200 forintot adományozott magánpénz­tárából. — Személyi,kir. Tisza Kálmán, báró Wenckheim, Trefort Ágoston, Széll Kálmán minisz­terek és Tisza Lajos ma reggel Bécsbe utaztak.­­ A nép s illetőleg iskolai könyv­tárak ügyében a közoktatásügyi miniszter leiratot intézett valamennyi egyházi hatósághoz s valamennyi tanfelügyelőhöz, melyben ezeket fölkéri s fölhívja,hogy az ily könyvtárak létrehozását lehetőleg előmozdt­­sák, támogassák, s a tanfelügyelőknek azonkívül meg­hagyja, hogy az elért eredményt annak idején statisz­tikai jelentésükben pontosan jegyezzék föl.­­ A Deák-szoborra a hivatalos lap ki­mutatása szerint eddig begyült 50.344 frt 62 kr., 95 forint 69 kr. arany-ezüstben, és 500 forint értékpa­pírokban. — A zálogház egy évi forgalma. A múlt 1876-ik évben a budapesti m. kir. zálogházban. Elzálogosittatott: 326,000 db ingó, 668.055 frt értékben; 213,800 db ékszer, 2.733.576 frt érték­

Next