A Honvéd, 1867 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1867-08-05 / 1. szám

Inkább igyekezzünk azon czélt elérni, hogy a gyalogság szokja meg, mind addig nem lőni, mig valamely tárgyat jól czélba nem vett és tartsuk fel benne amaz ösztönt, hogy az ellent rohammal támadja meg.“ Changarnier még ajánlja, hogy a gyalogságnál különösen a tábori élet fejtesse ki. A gyalogság szokjék hosszú és fáradságos marschokhoz és tanulja meg, magát a Bivouacban gyorsan és jól berendezni. A tábori élet váljék nála második természetté. A vasutak ugyan nagy fontossággal bírnak a seregek össz­pontosítására, a munitio és egyéb hadikészletek szállítására nézve, azonban a háború ma is mint régen a katona lábai­ban van. Gyors és helyes marschok a legfontosabb operatiokat visz­nek ki s egy hadseregnek egyik legelső és főtulajdona, a képes­ség jól és kitartóan mischirozni. A hadtudomány alapelvei nem változtak. Valamint a lőpor feltalálása, úgy a vasúti hálózat sem változtatott a stratégia tövényein. Csak a taktika jön e változások által módosítva. Changarnier a fősúlyt arra fekteti, hogy a gyalogság tud­jon fegyverével bánni és a téli kedvezményeket tudja felhasz­nálni, mert csak így lehetend a tüzérség roppant kifejlődését ellensúlyozni; bizonyára azon gyalogság fog legkevesebbet szenvedni a tüzérség kartácsai alatt, mely ügyes, jól lövő vadá­szokat küld előre, kik messze hordozó fegyvereikkel, minden fát és követ a fedezésre ügyesen felhasználva, a tüzéreket vagy a fogatokat összelövik. Itt támad fel ama fontos kérdés, minő befolyással leend a franczia hadseregre a hátultöltő fegyverek behozatala? A franczia tábornokok e tárgyról nem igen szólanak, míg a poroszok általánosan megjegyzik, hogy nem elég a hátul töltő fegyvereket a gyalogságnál behozni, még bánni i­s kell tudni velük. A porosz hadsereg, mint a katonai porosz írók állítják, majdnem 20 év óta, hogy gyúfófegyverekkel van ellátva s mind a vele való bánás, mind az általa szükségessé vált változtatá­sok az exercitiumban és a taktikában hosszú évek gyakorlatá­nak volt eredménye. Hogy a porosz gyútü vagy az újabb talál­mány­t hátultöltő fegyverek czélszerű­bbek-e, egyedül a tapasz­talás mondhatja meg. A gyútü fegyvernél a biztos találás a jó czélzástól függ s igy a nyugalomtól, mely a porosz katona tulajdona, s melylyel a franczia nem bír. A nagy kérdés, milyen befolyással leend az új fegyverek kezelésére a franczia vér hevessége és nyugtalansága? Be van bizonyítva, hogy az 1866-iki hadjáratban a poro­szok gyorsan lövő fegyvereikkel kevesebb munitiót lőttek el, mint az osztrákok. Mert a porosz katona tudja fegyverét kezelni s ok nélkül vagy czél nélkül nem lő. Egy porosz példaszó a nép ajkán igy szól: mi a legjobb a gyúró fegyverben? A porosz, ki hordozza. a n­­­­ö­k f­é­l­e. I. Egy szó a bécsi „Presserhez. (B. D.) A bécsi „Presse“ nemrég egy vezérczikket közölt, melyben feljajdul ama hírre, hogy a magyar kormánynak szán­dékában volna 70 honvéd­ zászlóaljat alakítani, és mi azért méltatjuk ezen feljajdulást e helyen figyelemre, hogy ez alka­lommal egy, a Lajtán túl igen elterjedt téveszmét világo­sítsunk fel. Ugyanis az összes bécsi sajtó azt hiszi, hogy a honvéd­kérdés Magyarországon a még élő honvédek elhelyezésével be van fejezve, és egy ártatlan „Landwehr,“ mely minden évben 4 hétre egybehivatik, ez irányban mindennek véget vet. A bécsi sajtó e részben csalatkozik. Mi nem akarjuk honvéd-bajtársainkat ez után elhelyezni, — e­­zért más után is elérhetnék — mi még a 70 honvéd­­zászlóalj alakításával sem elégednénk meg, mert ez is csak egyoldalú megoldása lenne a kérdésnek, ha nem akarunk egy magyar hadsereget, még­pedig gyalogság- és lovasságot, tüzér­séget és táborkart, Sapeur-, Mineur- és Genie-Corpsokat és akarjuk, hogy derék honvédeink múltjukért, érdemeiknél és tehetségeknél fogva ezen hadsereg cadre-jeit képezzék és tényező factorok legyenek e hadsereg alakításánál. Sem politizálni, sem pedig a fölött vitatkozni nem akarunk, hogy mennyiben része a magyar sereg az ausztriai hadseregnek és mennyiben nem része, csak constatirozzuk, miszerint törvé­nyeinkben magyar seregről van szó, nem pedig egynéhány gyalogsági ezredről Az összes magyar népben, s így a honvédségben lehetnek különböző politikai nézetek és pártok; de a fölött, hogy fel­használjuk-e jogunkat, egy magyar hadsereget alakítani, vagy nem, e fölött, mondom, nincsen véleménykülönbség! Nem létezhetik magyar kormány, mely minket e hazafias és törvényes szándékunkban ne kívánna elősegíteni,­­ nem mondjuk, mely minket gátolni kívánna; mert ily kormány a közvélemény indignatióját pár hétig alig bírná túlélni. A bécsi „Presse,“ mint állítólag kormánylap, nem tesz jó szolgálatot kormányának, midőn felszólítja, hogy ne tegyen ez irányban több concessiót Magyarországnak. A concessiók ideje lejárt! Mi nem kérünk és nem is foga­dunk el concessiókat idegen kormányoktól, hanem saját kormá­nyunkat arra igyekezünk ösztönözni, hogy jogainkat érvé­nyesítse. Valóban csodálatos fogalommal bír a „Presse“ az alkot­mányosságról, midőn egyszersmind a magyar kormányt is inti, ne adjon a népnek, melynek kifolyása, s igy ne adjon maga magának concessiókat. Mi azonban teljességgel nem vagyunk hivatva a „Presse“ alkotmányos fogalmait tisztázni, hanem szándékunk egyszerűen kimondani mit akarunk; azon biztos meggyőződéssel, hogy czélunk elérésében az egész nemzet s így a magyar kormány is támogatni fog; mert abban, hogy a nemzet léterének biztosítására magyar hadseregre van szükségünk — abban mindnyájan egy véleményben vagyunk. II. Az In­dusháború. Az egyesült státusok nyugati és többi részei közt a vasúti egybeköttetést létrehozandó, szükséges volt Amerikának vad állapotban levő r­észeit is vasúti hálózat által érinteni. Ezen részekben az Indusok mind­eddig nem voltak hábor­gatva és tetszésök szerint tanyáztak és vadásztak. Az Indusok ezen vas- és országutak által utolsó menhe­­lyekből is kifizetnek, minek meggát­lására fegyvert ragadtak. Itt tehát egy borzasztó embertelen háború van kezdetben, mely kölcsönös kegyetlenséggel folytattatik és melynek czélja mindkét részről az ellenség kiirtása. Kétségtelen, hogy e háború az Indusok végpusztulásával fog végződni, azonban az Indusok önvédelme sokáig fog tar­tani, különösen azon oknál fogva, mely szerint az Indusok nem­csak nyilakkal vannak felfegyverkezve, hanem az „Indian Agents“-ok által, kik haszonleső amerikai kereskedők jó lőfegy­verek és revolverek birtokába jutottak. A M. Zeitung new-yorki levelezője az Indusháború jelen állásáról következőleg ír: „A Tongue folyónál, nem m­eszsze a Smith erősségtől, kö­rülbelül 10 —15,000 lőfegyverrel ellátott Indus a Sioux, Cheyen­nes és Arrapa hős törzséből fekszik táborban. Ezen kívül számos Indus törzsek lesik az alkalmat ezekkel egyesülhetni és az amerikai státusokkal nyílt harczra lépni. Az Indusok nemcsak jó lőfegyverrel bírnak, hanem mind­egyik egy kis ponin lovagol, mi­által az amerikai gyalogság­nak működése rendkívül meg van nehezítve. Az utazás vagy kereskedés e vidékekben majd­nem lehe­tetlenné vált s naponta hallani kirabolt vasutivonatok, scalpi­­rozott vasuti hivatalnokok, kirabolt és legyilkolt utazócsapatok és több effélékről. Sherman tábornok egy sereg élére állott s azt ígéri, hogy 14 nap alatt az Indusokot minden állásaikból kiüzendi s a vasúti egybeköttetéseket helyreállítja. Valóban nagy ígéret, különösen miután a desertio az amerikai sergek közt annyira lábra kapott, hogy egy lovasezredből, (mely 1300 lovasból áll) 300 ember lovastól, mindenestül nyolcznapi maschírozás alatt eltűnt. A levelező ezen hadjáratról közelebbről érdekes részlete­ket igér. _ _____________

Next