A Honvéd, 1868 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1868-02-17 / 7. szám

A katonai felolvasások. (1. 0.) Szombaton febr. 1-sején tartatott Pesten az első katonai felolvasás. A megnyitás óta már 3-szor tartottak felolvasások, melyekben a magyar fiatalság folytonosan annyi buzgalmat és kitartást tanúsított, hogy most már bizton lehet mondani, hogy Magyarországban kellően kiképzett honvédtisztekben előadandó alkalommal hiány nem lesz. Csak Pesten a rendesen megjelenő hallgatóság a 3 százat felül haladja. Felolvasásokat tartottak eddig: Gróf Bethlen Miklós: a szórványos csatározásból. Kápolnai István: a seregek szervezésére és oktatására nézve az általános ismeretekből vonatkozva folytonosan a történelemre, és szom­baton már a valódi harcztant kezdte meg. Szintén Kápolnai István, az oktató szabályzatból az egyes har­­c­os kiképzését. Örvendve említhetjük még, hogy a budai iparegyetembeli ifjúság Budán külön termet rendez be, s a felolvasásokra a fennemlített urakat kérte fel, kik is szívesen megígérték, hogy hetenként kétszer Budán is felolvasásokat fognak tartani. Hallgatók és tanárok tehát bebizonyítják, hogy hazafiságuk nem­csak nyelvükön lebeg, de szivökben is mély gyökeret vert s így bátran nézhetünk a jövő elébe, mert Magyarhon lelkes fiatalsága nemcsak akarni de tudni is fogja adott alkalommal hazáját megvédni. Értesítés: 56 Kérdések intéztetvén több egylet részéről, minő eljárást kell követ­niük azoknak, kik a honvédalapból segélyeztetni kívánják magukat, értesítésül szolgáljon, miszerint az illetőknek folyamodványai követke­zőleg szerelendők fel: a) az életben levő de rokkant, munkaképtelen és különben vagyon­talan honvédtársak ugyanis 1. honvédigazolvány, 2. rokkantsági és munkaképtelenségi, 3. vagyontalansági bizonyítványokat kell, hogy mellékeljenek; b) az özvegyek köteleztetnek ezen kívül férjeiknek halotti jegyet vagyis bizonyítványát, — és végre c) az árvák a fentebbi 1., 2., 3., és a b) alatti bizonyítványon kívül még keresztleveleiket köteleztetnek kérvényeikhez mellékelni. A­mennyiben egyik vagy másik egyletre nézve az idő rövid lenne e hó végéig folyamodványait benyújtani, helyes lenne az illető egyle­tekre nézve, ha rövid folyamodványban a honvéd-alapbizottsághoz for­dulnának oly czélból, hogy a netalán e hó végén be nem érkezett folya­modványaik azontúl is felvétessenek. Adakozás. A szombathelyi honvédegylet alaptőkéje gyarapítására rendezett tánczvigalom­ alkalmával felül űzettek: Horváth Bol­dizsár igazságügyér 5 ft., Széll József főisp. helyi 5, Ernuszt Kelemen 3, Bezerédy Elek 5, Unger Gusztáv rohonczi ev. lelkész 2, Koromlai Schey Károly 15, Báró Babarczy Antal 5, Kőszeghy Konstantin asz­­szonyság 2, Szabó Ferencz ügyvéd 4, Kroneker József 3, Pick Dávid 5, Ajkas Károly 5, Maróthy Ferencz 4, özv. Batthyányi Lajos grófné 5, Batthyányi Elemér gróf 5, Guáry Emil 1, Pick Zsigmond Rohonczról 3, Baranyay László 2, Bárdossy József 5, Stadler Antal főorvos 2, Reis­sig Alajos 1, Guáry Miklós 1, Sihay Ferencz 13, Schay Sándor 13, Reindl Mihály 2, Cseke József ifjú 2 frt 50 kr., Tuczentaller Gyula 2 frt, Szovják Hugó 2 ft., Kovács 1 frt, Névtelenek Kőszegről 2 frt 50 kr., Felső-büki Nagy Sándor ifj. 100 forint, Koczor Dániel 3, Farkas Imre ügyvéd 3, Chernel Ferdinánd 3, Augusztics Pongrácz 3, Tevely József 2, Bathó Ferencz Stomfáról 5, Linbauer József czukrász 5 frt, összesen: 250 frtot, belépti­ jegyekből bejött 705 frt; összesen: 955 frt, kiadás 263 frt 51 kr.,­­ maradt tiszta jövedelem 691 frt 49 kr. Szombathely 1868. febr. hó 3-diki közgyűlés átvizsgálása folytán a nemes szívű adakozóknak hálás köszönetét nyilvánítja a rokkantak nevében a honvédegylet választmánya, s főczélja lévén a sínlődők rög­tönzött segélyezése, addig is míg az országos segélyezés megkezdet­nék, 24 rokkant bajtársunk élvezi a kegyes adományt; a tánczvigalom rendezése és eredménye tekintetében éljenzések közt határoztatott jegyzőkönyvbe felvétetni a szeretetreméltó és fáradhatlan bálanya Tarafás Józsefné született Site Karolin asszonyságnak valamint a rendezőségnek a buzgalomért járó köszönet. Az el­őbbinek a köszönet tolmácsolására egy választmány neveztetett ki, s következő nap számos bajtársunk kíséretében róttuk le Bádonfán tartozásunkat, s kivirradtig élveztük a vendégszeretet hasonlíthatlan ne továbbját. ____________Pillich Ferencz, jegyző*): Bartosságh Imre honvédbajtárs jelenti, hogy Dárdán múlt hó 28-án a honvédek javára tánczvigalom tartatott, mely 1000 forint tiszta jövedelmet eredményezett. Honvéd-posta. Szerkesztői üzenet. Eddigelé közel 200 előfizető jelent­kezett a „Szózat képjelzetére.“ Mihelyt az előfizetők száma az 500-at meghaladja, a keret metszése s a fénykép sokszorozása azonnal megrendeltetik, és a kép azon rendben fog szétkül­detni, a­melyben az előfizetések beérkeztek. — Jövő számunk­ban közleni fogjuk a képre való előfizetők és gyűjtők névsorát, valamint a beküldött pénzösszegeket és felülfizetéseket is. Mózer József h. főhadnagy úrnak Doklinen. Ügyét szorgalmazni fogom, a beküldött névsort a főjegyzőnek átadtam. Izap Áron kolozsm­egyei honvédegylet jegyzőjének. A beküldött négy kérelmet illető helyre azonnal beadtam. Vaes István h. bajtársnak Aradon. A beküldött leveleket helyszűke miatt csak más alkalommal közölhetem. Hór István h. huszár hadnagy urnak Madarason. A levélben érintett ügynek azonnal végire fogunk járni. Bartosságh Imre h. bajtársunk Dárdán. A levelében említett ügynek előbb végére járunk s azután tudatni fogjuk. Sebő Alajos h. alezredes úrnak Böcsön. Kérvényét a honvédalapi segélyző-bizottságnál kerestük, ott arra nem akadtunk, tudassa velünk azonnal, hol nyújtotta azt be, vagy pedig írjon új folyamodványt és küldje azt akár ne­künk, akár egyenesen a honvédalapi segélyző-bizottsághoz Budára (a várban, a belügyminisztérium helyiségében), mert február hó múltával folyamodványok el nem fogadtatnak; — ugyanezt magánlevélben is megírtuk önnek, Kertész János h. főhadnagy úrnak Dobon. Megbízására kérvényét mel­lékleteivel együtt a honvédelmi minisztériumtól visszavettük, és önnek azt postán elküldjük, de küldjön rá pénzt, mert nagy csomag és ajánlani akarjuk, hogy el ne veszszen. Kemenczi Dénes h. főhadnagy úrnak Ajnáczon. Kérvénye a honvéd­alapi bizottságnál 1578-dik szám alatt van, tárgyalás alá fog a sorrend szerint vétetni. Mészáros Mihály h. vadásznak Szegeden. Folyamodványát a honvéd­alapi bizottságnál benyújtottuk, száma 507., a sorrend szerint tárgyaltatni fog. Fluck Ferencz h.-egyleti elnök úrnak Szegeden. Lapunk végett a reklamácziók szerint intézkedtünk; nem a mi hibánk miatt elnézést kérünk. Örményi Mihály h­. huszár főhadnagy úrnak Puszta-Sülyön. Folya­modványát a honvédalapi segélyző-bizottságnál benyújtottuk, száma 508, — tár­gyalás alá fog a sorrend szerint vétetni, — kár volt azt összezavarni a honvéd­seregbel fölvételi és más vasúti állomásokérti kérelmekkel. Szvitek Imre k. őrmester úrnak Szolnokon. Kérvénye a honvédalapi bizottságnál 1574. szám alatt van, tárgyalás alá fog kerülni, és ha hibásan van fölszerelve, az maga utján fog kipótolás végett visszaküldetni. Plesovits Antal h. százados úrnak Kassay. Folyamodványa a honvéd­alapi bizottságnál 1864. szám alatt van, mint más folyamodványok, tárgyalás alá fog kerülni. Schmiedel Antal h. százados úrnak Tem­esvárott. Folyamodványa a honvédelmi minisztériumban 9460. alapszám, és 350. nyilvántartási szám alatt van, sok más folyamodványokkal együtt. Kálmán Lajos h. őrnagy úrnak Nyéken. Beadványa 298. nyilvántartási szám alatt van a honvédelmi minisztériumban. Ön érdekében a mi tőlünk telhe­tik, mindent el fogunk követni, de mégis szükség volna egy nyilatkozatra, hogy minő állással elégedne ön meg, mert a kereskedelmi minisztériumban nincs remény. Horváth János h. tűzmester úrnak Szent-Gáton. Árkovits János h. tűzmester özvegyének kérvényét a h.-segélyző bizottsághoz benyújtottuk, aján­lottuk, száma 374. Vangel Károly h. hadnagy úrnak Perkátán. János fivére folyamodvá­nya a h.-segélyző bizottságnál van 1758. szám alatt, tárgyalás alá fog kerülni a sorrend szerint Benkovits Ede h. őrnagy úrnak Dánosi-pusztán. A beküldött szegény­ségi bizonyítvány nincs mellékelve folyamodványához, a h.-alapi bizottságnál nem tudnak róla semmit, — hova küldötte? — kérvénye száma 1311. l’ossert Lajos urnak helyben. Az előfizetési pénzt megkaptuk, lapunkat küldeni fogjuk önnek, Fejtik Antal úrnak Miholjáczon. Folyamodványára 50 kr. bélyeg hibá­zik, küldje el, addig be nem nyújtjuk. Branneder György úrnak Kaszton. Ha vasúti állomásért akar folya­modni, igazolnia kell hogy szakember, és a folyamodványt a közlekedési minisz­tériumhoz kell intézni. Bakó Gusztáv h. hadnagy úrnak Lapujtön. Folyamodványa nem hatá­rozott kérelmet tartalmaz, és a mellékletek mind másolatok és hitelesítve nincse­nek. — Előre mondhatjuk, hogy ily rosszul készült kérvénynek nem lesz sikere, és még bélyeg sincs rajta. — Nehogy még meg is büntessék önt tisztelt bajtárs a bélyeghiány miatt, a folyamodványt be nem nyújtjuk. Debreczeni Ignácz h. tiszt úrnak Szegeden. Ha folyamodványt akar ön benyújtani a honvédalapi segélyző­bizottsághoz, siessen, mert február végével már el nem fogadtatik, — szerencsét próbálni nem árt. Ujházy Lajos úrnak Pozsonyban. Becses levele az 1 frtnyi küldemény­nyel együtt illető helyére adatott, a „Honvéd“ jövő számában a történtekről bővebb tudósítást fog venni. Szalkay Gergely h. őrnagy úrnak Kecskeméten. Figyelem- és kimélet­teljes soraira a honvédségi főjegyző megjegyzi, miként ő nem egyszer megfor­dult már, kérdést teendő kegyed kívánalma alapján a 6-dik honvéd zászlóalj szalagja és a két pecsétnyomó iránt. A felvilágosítást azonban, a­mennyiben az illetőkkel találkozni szerencsére nem lehetett, nem adhat, de nem fogja a fárad­ságot restelleni, újabban kérdést intézni. Cserey Ignácz h. bajtársnak Poroszlón. Az 5 frtot egyleti költségekre, 2 frt 50 krt a szolnoki emlékre, és 2 frt 50 krt Desóffy honvéd tábornok emlék­kövére vettük. A könyvet Pesten nem kapván, Bécsben megrendeltük. Reviczky Tamás h. százados úrnak Tisza-Lsegén. A „Századunkéra fél évre 16-ik februártól fogva előfizettünk. Laptulajdonos: a honvédegyleti bizottmány. Felelős szerkesztő: Gr. Bethlen Olivér. Munkatárs a honvédügyet illetőleg: Mikár Zsigmond. *­ A beküldött négy levelet helyszűke miatt csak legközelebbi alkalommal adhatjuk. Szerk. Kiadó: Heckenast Gusztáv. — Nyomatott saját nyomdájában Pesten 1868 (egyetem-utcza 4-dik szám alatt).

Next