A Jövő Társadalma, 1926. október - 1927. augusztus (2. évfolyam, 1-11. szám)
1926-10-01 / 1. szám
Kovács Ernő: A tekintélyek lélektanához Kovács Ernő: A tekintélyek lélektanához A társadalmi együttélés valamennyi törvényei — egyetemesek és jelentéktelenek — évezredek óta a tekintély elvének alapulvételével vannak megszerkesztve. Évezredek óta társadalmi, tudományos és művészeti magatartásunkban egyaránt személyekben, intézményekben vagy fogalmakban megjelenő tekintélyek után igazodunk. Évezredek teltek el és nem ébredtünk tudatára annak, hogy mind e tekintélyek eredetileg az élet zűrzavarában való eligazodás lehetővé tételére önmagunktól felállított irányító oszlopok voltak. Einstein korának kellett eljönnie, hogy eszünkbe jusson az öncéllal hatalmakká avanzsált tekintélyeket közelebbről szemügyre venni, hogy bátorságunk legyen meglátni, hogy az istenek, akiket magunknak faragtunk, nyakunkra nőttek, elhitették velünk, hogy ők azok, kik öröktől fogva vannak s örökké lesznek is, kiket minden embernek tisztelnie, követnie és imádnia kell, csak most kezdünk ráeszmélni, hogy tekintélyeinkben saját fikcióink merevedtek dogmákká. A felidézett szellemek testet öltöttek, kardot rántottak és legyűrték teremtőiket... oly alaposan, hogy még gondolkozni is csak az ő fejükkel tudnak már a hajdani teremtők. Akinek gondolkozása lelkébe oltott tekintélyek korrumpáló befolyása alatt áll, az nem lehet alkalmas a tekintély problémájának objektív megítélésére, de még csak megértésére sem. Az elfogulatlan gondolkodás magaslatára emelkedni itt annyit jelent, mint: nem félni eddig szentnek hitt fogalmak higgadt revíziójától és a hagyománnyal, de lelki tehetetlenségi törvénnyel való erőteljes szakítástól. Az ember a gyermekkorában beléje oltott isteneket, anélkül hogy tudná, néha egész életén át magával cipeli és állítja saját útjába. Csak aki e szívéhez nőtt ballasztot is ki tudja tépni magából, — nem törődve a sebbel, melyet ezáltal önmagán ejt, — csak az gyógyult ki teljesen a hagyomány és tekintély varázsából. Gyakorlati célunknak megfelelően (és végeredményben minden elmélet csak annyit ér, amennyit a gyakorlatnak jelent) nem keressük a tekintély fogalmának elméleti meghatározását, mert nem filológiai vagy filozófiai gyakorlatozás a célunk, hanem a mai társadalom életében oly végzetes szerepet játszó hatóerőnek analizálása. Arról a tekintélyről van szó, amelynek legfőbb reprezentánsai: a vallás terén az istenek, a társadalomban az uralkodók, a hadseregekben a hadurak, a tudományban a professzorok, a művészetben a zsenik, a családban az apák, azután az ipari, kereskedelmi, pénzügyi, vagyoni tekintélyek, a történelmi hősök és mindezek rangfiatalabb válfajai. Ahogy ma léteznek, valamenynyien önmagukért vagy önző érdekekért vannak, melyek szolgálatában félelmet, tiszteletet, engedelmességet és csalhatatlanságuk elismerését követelik. Illegitim, eretnek, téves, destruktív minden, ami rájuk való tekintet nélkül vagy ellenük létezik, működik. A hagyományt, a múltat, a reakciót képviselik és útját állják minden újnak, jobbnak, haladásnak. Általában három nagy csoportba oszthatjuk őket: a hatalmi, a tehetségbeli (tudományos és művészi) és az erkölcsi tekintélyek csoportjába. A valóságos életben ezek természetesen többszörösen keveredhetnek. Egy tudományos vagy