A Jövő Társadalma, 1926. október - 1927. augusztus (2. évfolyam, 1-11. szám)

1926-10-01 / 1. szám

Kovács Ernő: A tekintélyek lélektanához És ekkor jöttek a mágusok, jósok, papok, próféták, az Istenek kegyelméből­­ való császárok és királyok, a földi helytartók, stb., akik jól értesült forrásként „felvilágosították“ a népet az Istenek parancsairól, melyek között első helyen állt az istenfélelem, az Isten szolgáitól való félelem és a vak hit, a tudatlanság legbiztosabb őre. Hogy a legfőbb tekintéllyel, az Isten fogalmával az emberiség fejlődé­sének hátrányára visszaélések történtek, az történelmi tény és épp így történtek és történnek visszaélések a legfőbb tekintély mintájára szerkesztett valamennyi tekintéllyel. Mert a visszaélés, a tekintély és a hatalom fogalmának velejárója. A hatalom maga a megtestesült visszaélés. A tekintély fogalmához pedig hozzá­tartozik, hogy többet, vagy mást higgjenek róla, mint amennyi igaz. Ez a többlet a misztikus tényező a tekintélyben és a tekintélynek, mint presztízsnek lényege. Mindezen semmit nem változtat a tekintélyt reprezentáló egyének esetleges jóhiszeműsége. Van olyan, aki akaratlanul is többnek látszik, mint amennyi és van olyan, aki tudatosan kelti ezt a látszatot hiú, önző szándékból, vagy abban a hiszemben, hogy ez alattvalóinak (neveltjeinek, betegeinek, gyermekeinek, klienseinek, stb.) érdeke, mely hitet azonban mindenkinek sikerülhet önmagában felkeltenie, ha ezáltal szebb színben tűnhetik fel önmaga előtt. Állami és családi életünk tekintélyei nemcsak a legfőbb tekintély mintájára vannak megalkotva, hanem ugyanannak a mentalitásnak, lelki beállítottságnak a megnyilvánulásai, végeredményben ugyanannak az elnyomókra és elnyomottakra tagozódott társadalomnak eszmei kifejezői és az elnyomóknak a legfőbb tekin­téllyel azonos uralmi eszközei. Mennél teljesebb és általánosabb egy mindeneken és mindenkin korlátlan hatalommal uralkodó Istenben vagy főistenben való hit, annál könnyebb az egyházfőknek, államfőknek, családfőknek is hasonló allűröket felvenniük és azok jogosultságát és sérthetetlenségét önmagukkal és főleg alá­rendeltjeikkel elhitetni. Nem is tudjuk, mennyire igazuk van a szegény alá­rendelteknek, midőn a módján túl hatalmaskodó és tekintélyeskedő fellebvalót „kiskirálynak“, vagy „kisistennek“ mondja anélkül, hogy tudná, hogy ezek a felebbvalók az Istent kopírozzák. Mindenesetre azt az Istent, amelyet és ahogyan ők elképzelnek és azon tulajdonságait, melyekben ők maguk legnagyobb hiányt szenvednek és amelyekért őt legjobban irigyelik. E felebbvalók fogalma és típusa alá azok a családfők és nevelők is bele­tartoznak, kiknek nevelési vezérlő princípiuma még ma is a tekintély. Az apai tekintélynek az istenivel való azonos lelki eredetére nem kell külön kitérnünk, annyira kézenfekvő (v. ö. „Miatyánk . . .“ stb.). Azonban : isten és emberek, apa és gyermekek, uralkodó és alattvalók, tábornok és katonák, hatóság és polgárok, továbbá: férfi és nő, úr és szolgák, földesúr és jobbágy, gyáros és munkások közötti viszonyok végeredményben ma az elnyomó és elnyomottak közötti viszony bélyegét viselik homlokukon, ennek másai és kifejezői, ha e viszonyok némelyi­kénél e jelleg enyhébb vagy leplezett formában nyilvánul is meg. E nagy egy­formaságnak végső oka a közös forrás, amelyből mind e viszonyok táplálkoz­nak : a kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra tagolt és a törvényekbe burkolt ököljogra felépített társadalom.

Next