Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai felett 2001 (Budapest, 2002)

Verő József: Kántás Károly (1912-1991)

ra is alkalmas volt. Különösen jelentős alkotása volt a béléscsövezett fúró­lyukak szúrólánggal működő hő- és nyomásálló perforátora, amelyért 1952-ben Kossuth-díjat kapott. A háború befejeztével, 1946-ban üzenet érkezett Kántás részére Tárczy- Hornodhtól, hogy szeretné erősíteni a geofizika oktatását, mégpedig geofizi­kus kezébe adva a tárgyat, ezért javasolta, hogy Kántás habilitáljon, akkori szóhasználattal­ szerezzen magántanári képesítést. Az elgondolást támogatta a Kántást alkalmazó cég, a MAORT is. A próbaelőadás megtartása után 1947 decemberében állították ki magántanári oklevelét. Ebben az időben Tárczy-Bsornoch és Vendel Miklós társaságában már tagja volt egy kis, nem hivatalosan működő csoportnak, amely geofizikai problémákkal foglalkozott. Első közös kutatásuk a bányabeli víz- és gázbetö­rések előrejelzésének lehetőségeivel volt kapcsolatban. Erre a célra Kántás korábban kifejlesztett iszapgázdetektorát kívánta felhasználni, a pécsi szén­bányákban közös próbamérésekre is sor került. A karsztvíz kutatására pedig először nagyfrekvenciás elektromágneses módszert javasoltak, majd geoter­mikus mérésekkel próbálkoztak, evvel megvetették a magyar geotermikus kutatásnak is az alapját. A módszert Kántás elgondolása nyomán később Stegena Lajos fejlesztette tovább. A csoport következő témaköre a bauxit- és mangánérckutatás volt. Mágneses méréseket, felszíni elektromos szondázá­sokat végeztek, majd a gravitációs módszert próbálták alkalmazni erre a célra Halimbán az akkor ott üzemvezető, később szintén akadémikus Zámbó Já­nos segítségével. Az ottani mérésekben már részt vett Csókás János is, aki hamarosan a tanszék munkatársa lett. Egy véletlen folytán méréseik nem ér­cet, hanem római kori vastárgyakat, szerszámraktárt tártak fel. Ennek a csoportnak akkor még semmiféle hivatalos támogatása, elismert­sége nem volt, tevékenységüket inkább magánkezdeményezésnek tekintet­ték Tárczy-Hornodi Bányaméréstan Tanszéke keretében. Az 1947-es évben Kántás már geofizikai gyakorlatokat vezetett a bányamérési-geológiai tárgyak keretében. 1949-ben helyettes tanári, mai nevén docensi megbízást kapott; ez a földmérő-geofizikus szak kialakításának tervébe illeszkedő lépés volt, amit a soproni professzorok annál inkább támogattak, minél inkább fenye­getett az egyetem elhelyezésének terve. A Fizika Tanszéken volt már Csókás János is, így a jövendő tanszék körvonalai egyre inkább kialakultak. Közben az eredetileg Tárczy-Szornodi-Vendel-Kántás munkaközösség is fejlődött. Jelentős, ebbe az irányba tett lépés volt, hogy Hazay Istvánt, aki­nek nemrég emlékeztünk meg 100. születésnapjáról, kinevezték a Föld­mérőmérnöki Kar professzorának, és ő szintén tagja lett a munkaközösség­nek. A kutatási program pedig azáltal bővült, hogy Kántásnak sikerült Fran­ciaországból olyan műszereket beszereznie, amelyek alkalmasak voltak a tellurikus (földi) áramok mérésére. Kunetz Géza, a Párizsban élő kiváló,

Next