Közgyűlési előadások 1998, I-II. (Budapest, 1999)

I. kötet - Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya - Petőfi emlékülés - Zentai Mária: Az epikus Petőfi

ZENTAI MÁRIA Az epikus Petőfi „Kis házikókra száll lelkem, mint a gólya, S egyszerű nótákat kerepel le róla." A­kár Karinthy Frigyes is írhatta volna a Szabolcska-paródiában. Valójában Pe­­t­tőfi Lehel vezér című töredékben maradt elbeszélő költeményének bevezető részében szerepel, és ironikus idézőjelek nélkül értendő: bemutatkozás és prog­ram, része az elbeszélő önmeghatározásának. Meghatározza, kijelöli a közönsé­get, a befogadói kört is: „De hol is kezdjem csak, hogy megértsük egymást. Mert hát tudnivaló, hogy én itt mostanság nem írástudóknak, nem az úri rendnek. De beszélek szűrös-gubás embereknek. Hisz az írástudók jobban tudják maguk, mint én, amiket most mondani akarok." Csak a középső két sort szokták belőle idézni, ami nem meglepő, hiszen a má­sodik sor körülményes semmitmondása, az első és az ötödik-hatodik sor színész­­kedő önlefokozása olyan elbeszélői magatartást és szemléletet tesz láthatóvá, amely saját értelmi-műveltségi pozíciójánál alacsonyabb rendűnek mutatja, lené­zi a megszólítottat, a paraszti közönséget. Petőfi irodalomtudományos arcképén viszont zavaró szépséghiba ez a vonás, többnyire mentegető tónusú mondatok közelítenek hozzá.­ A leereszkedő modor annál feltűnőbb, minél határozottabban elkülönül a szö­vegben az elbeszélő hangja. A Lehel vezérben az idézett programadó sorokon túl­ ­ Martinkó András pl. Petőfi 1847-ben írott novellái kapcsán találkozik a problémával, és a művek esztétikai minő­ségét szegezi szembe vele: „Ami alkalmazkodás, leereszkedés, népieskedés van bennük, az eltörpül amellett, ami kitűnő, megkülönböztető és - túlzás nélkül - páratlan a kor novellairodalmában." Vö. Martinkó András: A próza­író Petőfi. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. 232. 39

Next