Közgyűlési előadások 1998, I-II. (Budapest, 1999)
I. kötet - Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya - Petőfi emlékülés - Zentai Mária: Az epikus Petőfi
ZENTAI MÁRIA Az epikus Petőfi „Kis házikókra száll lelkem, mint a gólya, S egyszerű nótákat kerepel le róla." Akár Karinthy Frigyes is írhatta volna a Szabolcska-paródiában. Valójában Pettőfi Lehel vezér című töredékben maradt elbeszélő költeményének bevezető részében szerepel, és ironikus idézőjelek nélkül értendő: bemutatkozás és program, része az elbeszélő önmeghatározásának. Meghatározza, kijelöli a közönséget, a befogadói kört is: „De hol is kezdjem csak, hogy megértsük egymást. Mert hát tudnivaló, hogy én itt mostanság nem írástudóknak, nem az úri rendnek. De beszélek szűrös-gubás embereknek. Hisz az írástudók jobban tudják maguk, mint én, amiket most mondani akarok." Csak a középső két sort szokták belőle idézni, ami nem meglepő, hiszen a második sor körülményes semmitmondása, az első és az ötödik-hatodik sor színészkedő önlefokozása olyan elbeszélői magatartást és szemléletet tesz láthatóvá, amely saját értelmi-műveltségi pozíciójánál alacsonyabb rendűnek mutatja, lenézi a megszólítottat, a paraszti közönséget. Petőfi irodalomtudományos arcképén viszont zavaró szépséghiba ez a vonás, többnyire mentegető tónusú mondatok közelítenek hozzá. A leereszkedő modor annál feltűnőbb, minél határozottabban elkülönül a szövegben az elbeszélő hangja. A Lehel vezérben az idézett programadó sorokon túl Martinkó András pl. Petőfi 1847-ben írott novellái kapcsán találkozik a problémával, és a művek esztétikai minőségét szegezi szembe vele: „Ami alkalmazkodás, leereszkedés, népieskedés van bennük, az eltörpül amellett, ami kitűnő, megkülönböztető és - túlzás nélkül - páratlan a kor novellairodalmában." Vö. Martinkó András: A prózaíró Petőfi. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. 232. 39