A munkaadó, 1912 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1912-09-29 / 40. szám

26. oldal. A MUNKAADÓ 1912. szeptember 29. dúskodással őrködtek és őrködnek ma is munközvetítőik működése felett s annak erősbitését, szélesebb alapokra való fekteté­sét legfőbb szövetségi feladatnak tekintik, minden kísérletezésnél, a­mely a szakszer­vezet részéről történik, fényesen kiállják az erőpróbát. Ezek a szövetségek aztán min­den irányban képesek is olyan tevékenysé­get kifejteni, hogy a kötelékükbe tartozó ta­gok szíves készséggel hozzák meg érte az áldozatot. Ilyen szövetségünk, igazi szövet­ségünk éppen a vendéglátó győri építő­iparosok szövetsége, a­melynek sziklaszilárd alapját éppen a nagy gonddal, humanitás­sal, kellő érzékkel vezetett munkaközvetítője képezi. A szövetségi munkaközvetítőnek részletes ismertetése nem képezvén feladatomat, mi­vel előttem azt az előző vándorgyűléseken sokkal hivatottabbak már nagy alaposság­gal és ismeretekkel megtették, csupán rövi­den körvonalazni óhajtom, hogy miként vé­lem én lehetőnek a szövetségi munkaköz­vetítő országos és egységes kiépítését. Annak a ténynek ismételt leszögezésével, hogy a MEOSz­ kiépítése csak­is a szövet­ségi munkaközvetítő országos és egységes kiépítésével válhatik lehetővé, föltétlenül szükségesnek tartom, a magyar építőiparos­­ság egyetemének exisztencziális, tehát emi­nens érdekéből, hogy minden meglévő és ezután megalakuló vidéki szövetség munka­közvetítővel bírjon. Nem lehet, nem szabad ebből kivonni a legkisebb szövetséget sem. Mert én legalább úgy képzelem el azt a legkisebb szövetséget, mint a óramű szinte alig látható csöppnyi részecskéjét, a­mely­nek esetleges hiánya bármi mértékben is­­ gátolja az óramű pontos működését. A­mi pedig a szövetségi munkaközvetítő adminisztrálását illeti, nem csak túlzottnak, de érthetetlennek találom azokat az aggo­dalmakat, hogy az adminisztrálás különösen a kisebb szövetségek budgetjét érzékenyen megterhelné. Minél kisebb egy szövetség működési köre, annál kényelmesebb a munka­­közvetítő adminisztrálása. Ott, a­hol kevés a munkaadó, kevés számú és ritkán változó a munkás. Nagyobb szövetségeinknél pedig amúgy is titkári állások vannak szervezve s így ezeknél semmi fennakadást nem okoz a munkaközvetítő forgalmának lebonyolítása. Egyébként pedig áldozat nélkül — méltóz­­tassanak elhinni — a szakszervezeti munka­közvetítők sem érnének el eredményeket. Tisztelt Vándorgyűlés! A napirendnek szá­mos pontja tárgyaltatott már le és pedig nagy részben mind olyanok, a­melyek mé­lyen bele­nyúlnak a magyar építőiparosság érdekeibe­n szoros kapcsolatban vannak exisztencziális boldogulásukkal. Azonban a szövetségi munkaközvetítő intézményének a szövetségbe való teljes beépítése nem ke­­vésbbé létérdeke minden szövetségi tagnak. A legtöbb támadás a szakszervezeti munka­közvetítő részéről történik. A szakszerveze­tek féktelen terrorja állítja szembe egymás­sal a munkaadót és a munkást. Erről az oldal­ról kell tehát a legerősebb védőbástyát meg­építenünk. Minden szövetségnek, minden szövetségi tagnak áthatva a munkaközvetítő létesítése szükségességétől, fontos rendeltetésétől — nem riadva vissza az anyagi áldozattól sem — oda kell törekednie — hogy szövetségi munkaközvetítője legyen. Országos, nagyszerű , mozgalom induljon meg, mint 1907-ben. És az egy­ mindnyá­­junkért ! jelszóval való munkakészség, har­monikus kartársi együttérzés a MÉOSz. min­den őrhelyén építse be a szövetségbe a munka szabadságának, a dolgozni akaró munkásoknak védelmére , a munkaközvetítő intézményét. A szövetségi munkaközvetítők szilárd megalapozása után országos központ létesítése adja meg a szoros kapcsolatot. Az itt megnyilvánuló lelkesedés és duzza­­­­dólag kidomborodó szövetségi erő biztató­­ reményt nyújt arra, hogy a szövetségi munkaközvetítő kiépítésére megindítandó or­szágos akc­iót legszebb siker koronázza. Mindnyájunk óhaja, mindnyájunk érdeke ez és ennél fogva bátorkodom a következő határozati javaslatot előterjeszteni: Kimondja a Magyar Épitőiparosok Orszá­gos Szövetségének 1912. évi vándorgyűlése, hogy miután a tapasztalat szerint a gyakorlati­ életben a munközvetitők nem csupán hasz­nos intézménynek bizonyultak, de a szoc­ia­­lista szakszervezetek terrorisztikus működése ellenében erős védelmi bástyát is képeznek és mert a szövetségi munkaközvetítő szerve­zetének országos, egységes kiépítésétől várja a MEOSz, fundamentuma megszilárdítását, a szövetségi erő kifejlesztését , kívánatosnak tartja, hogy a vidéki szövetségek munka­közvetítő szervezeteiket minél teljesebb mér­tékben aképpen építsék ki, hogy az egyes szövetségek a kölcsönösség alapján egy köz­ponti szövetségi munkaközvetítőt létesíthes­senek. (Taps.) Zélinger Ede (Debreczen): Tisztelt uraim ! Méltóztassanak megengedni, hogy egész rö­viden hozzászóljak a kérdéshez. (Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy Temesvárott a városnak van egy közvetítője, a­mely sok­kal kevesebb tevékenységet fejt ki, mint a MEOSz­ budapesti közvetítője vagy akár egy vidéki szövetségi munkaközvetítő, mégis megvan az az előnye, — hogy hogyan, azt nem tudtam kikutatni — hogy ha munkást küld el vidékre vagy más városba, féláru vasúti jegyet ad, a­mely 8—10 napig ér­vényes. Ha a MÉOSz­ is ki tudná ezt eszközölni, nagyon megkönnyítené a munkaközvetítést és emellett a munkások is több bizalommal és több kedvvel közelednének a szövetségi munkaközvetítőkhöz. Ezt a csekélységet voltam bátor a t. ván­dorgyűlés előtt felemlíteni. Elnök : Zélinger Ede tagtárs­a talán nem egészen pontosan van informálva a dolog­ról, mert tudomásunk szerint a temesvári közvetítő hatósági jelleggel bír és a f­éláru kedvezmény költségeit a város fedezi. Zélinger Ede: Hogy hogyan áll a dolog, azt pontosan nem tudom, de hogy a kedvez­mény tényleg megvan, az biztos. Elnök : Minthogy több hozzászólás nincs, kérdem a vándorgyűlést, elfogadja-e Cso­konai Vitéz Mihály titkár úr határozati ja­vaslatát ? (Igen !) Kimondom, hogy a vándor­gyűlés egyhagúlag elfogadta azt. Most napirendünk utolsó pontjaként Edvi- Illés László titkár úr fog az iparosok agg­­kori ellátásának ügyéről szólani. (Halljuk! Halljuk !) Edvi-Illés László : Tisztelt vándorgyűlés ! A tanácskozások emez előrehaladott órájá­ban, mint utolsó tárgyunk előadója, körül­belül úgy érzem, hogy az a szerep illet meg engem, a­mely az egyszeri színházi súgót, hogy a­mikor már a publikum teljesen ki­merülve elhagyta a termet, kimászott a lyuk­ból és eloltotta a lámpát. (Derültség.) Ily körülmények közt nagy szerencsétlenség volna, ha az önök türelmét még erősebb próbára akarnám tenni (Halljuk ! Halljuk !) és én ezért csak pár szóval kívánom hatá­rozati javaslatomat megokolni. (Halljuk!) Azt kívánom csak megokolni, hogy miért foglalunk állást ebben a kérdésben ily kon­krét alakban, holott eddig mindig csak az általánosságok terén mozogtunk 25 esztendő óta. Mert éppen ebben az esztendőben és éppen ebben a hónapban van negyedszázada annak, hogy e kérdés forszírozása felmerült az iparosok országos gyülekezetein. És e 25 esztendő daczára semmi sem történt, sőt az illetékesek, a­helyett hogy támogatták volna az iparosok eme régi óhaját, még inkább pálczát törtek felette. A modern szoc­iál­ I politikai irányzat elmélete ugyanis azt , mondja, hogy ebben a kérdésben állami közreműködésre első­sorban csak a munká­sok tarthatnak igényt. Így történt, hogy a 25 év alatt hoztak törvényeket a munkások érdekében, melyek­nek árát a munkaadóknak kellett igen drá­gán megfizetniük, az iparosokért azonban nem tettek semmit. Ellenben az állami szo­­c­iálpolitika terén — mint a lapok írják — újabb lépés van kilátásban : most az összes magánalkalmazottak részére terveznek egy törvényes intézményt, a­mely azok aggkori és rokkantsági ellátásáról fog gondoskodni, a gondozáson azonban megint kívül marad­tak az önálló iparosok. (Úgy van!) Épen ezért az a sok esőcsepp, a­mely a követ is keresztülfúrja, lebegjen szemünk előtt és ha még további huszonöt összejöve­telünk is lesz, mindig és folytonosan han­goztatnunk és sürgetnünk kell az állammal szemben való jogos igényünket, hogy min­ket is tekintsen ép olyan társadalmi osz­tálynak, a­melynek a hazai különleges viszo­nyokból folyólag igénye van az állami tá­mogatásra az aggkori és rokkantsági ellátás tekintetében. (Élénk helyeslés.) Az álam nemcsak terheket rójjon reánk, ne csak ál­dozatokat szedjen tőlünk, hanem akkor, ha kiesik kezünkből a munka szerszáma, jöjjön támogatásunkra nem mankóval, hanem sze­retettel és a megélhetés eszközeinek nyúj­tásával. (Hosszas éljenzés és taps.) Kérem, méltóztassék elfogadni határozati javaslatomat, mely így szól: Kimondj­a a vándorgyűlés, hogy az önálló ipa­rosok aggkori és rokkantsági ellátásának kér­dését állami kezdeményezés és közreműkö­dés mellett sürgősen és elodázhatatlanul megoldandónak tekinti. Kimondja a vándorgyűlés, hogy a kérdést csakis az általános, minden iparost kötelező kényszerbiztosítás alapján tartja rendezhető­­nek és e czélból olyan intézmények törvény­­hozásilag létesítését sürgeti, melybe az ipari közigazgatás önkormányzati szerveibe (az ipartestületekbe, vagy az ipartörvény módosítása során azok helyébe lépő társu­latokba) tartozó összes iparosok a törvény rendelése alapján bevonassanak s a meg­állapítandó járulékok fizetésére ugyancsak törvény által akképen köteleztessenek, hogy ezen járulékok az ipartestületi tagdíjakkal együtt a közadók módjára behajthatók le­gyenek." Szükségesnek tartja a vándorgyűlés, hogy a kormány támogatásával és állandó közre­működésével létesítendő és a kereskedelem­ügyi minisztérium szigorú ellenőrzése alatt vezetendő iparos-járadékbiztosító intézet köz­pénzekből megfelelő segítségben részesíttes­­sék olyformán, hogy a járadékbiztosító inté­zetnek a törvényhozás bocsásson egymillió koronát rendelkezésére biztosítéki tőke gya­nánt, azonfelül az intézet javára számoltas­sák el az első tíz év alatt évenkint a beteg­ápolási pótadónak a biztosítási kényszer alá eső iparosok által fizetett hányada s ugyan­csak az első tíz éven át engedtessenek át az intézet biztosítéki és tartalékalapjai ja­vára az ipari kihágásokból befolyó büntetés­pénzek. Utasítja a vándorgyűlés a MÉOSz­ elnök­ségét, hogy ezen alapelvek leszögezése mel­lett s azok érvényesítése mellett intézzen felterjesztést a kereskedelemügyi miniszter úrhoz s ugyane czélból, valamint a kérdés részleteinek a jelzett szellemben való elő­készítése érdekében lépjen érintkezésbe, az Ipartestületek Országos Szövetségével és az Országos Iparegyesülettel. (Élénk felkiáltá­sok : Elfogadjuk.) Elnök: A vándorgyűlés egyhangúlag el­fogadta a határozati javaslatot. (Helyeslés.) Tisztelt Vándorgyűlés! Napirendünk be­fejezéséhez értünk és minthogy indítványt sem jelentett be senki, annak a kedves kö­telességnek kívánok most eleget tenni, hogy hálás köszönetet mondjak Győr városának azért, hogy szíves volt hajlékába fogadni és

Next