A Nép, 1921. május (3. évfolyam, 1-23. szám)
1921-05-08 / 6. szám
2 Hogyan akarják megmenteni Ausztriát? ** A NÉP bécsi levelezőjétől. •— Bécs, május 7. Bebizonyult, hogy Ausztria saját erejéből képtelen megélni és hogy idegen segítség nélkül már régen tönkrement volna. Most az antanthatalmak végre megoldást keresnek arra, mikép lehetne Ausztriát megszabadítani a pénzügyi bukás reménytelen helyzetéből. A Népszövetség pénzügyi bizottsága megbízást kapott, hogy terveket dolgozzon ki Ausztria megmentésére. A bizottság delegátusokat küldött Bécsbe, amely nagyszabású újjáépítési programmot nyújtott át az osztrák kormánynak. A tervezet az osztrák valutának szabályozásában és felsegítésében látja előfeltételeit annak, hogy az osztrák állam megint talpraálljon. A tervezet értelmében mindenekelőtt ki kell küszöbölni az államháztartásból a deficitet. Az osztrák kormánynak kötelessége lesz kidolgozni egy olyan pénzügyi tervezetet, amely az államháztartást ellensúlyba juttatja és amelyben beszünteti az állami hozzájárulást a közszükségleti élelmiszerek előteremtéséhez. E hozzájárulás több milliárdot tesz ki jelenleg, amikor az állam minden kilogramm lisztre és minden kilogramm kenyérre, amely a kereskedőkhöz jut, ötven, illetve negyven koronát ráfizet Az állami hivatalnokoknak számát szaporítani nem szabad. Az állami bevételeket, a vasúti, posta, telegráf-tarifákat, a dohány-, borús sörárakat emelni kell. A Népszövetség kiküldöttjeinek memorandumában kifejezetten követeli, hogy a népnek új adókkal való megterhelése csak akkor történjen, ha az állami kiadások más módon elő nem teremthetők, vagynem csökkenthetők. Az államháztartás rendbehozása csak úgy lesz le- Nagy Napoleon írta: Fekete József. I. Hamis pénz. Nagy . Napóleonnak szokása volt, különösen nehéz napi munka után, este egyedül bolyongani, vagy Berliner vezérkari főnökkel sétálni az utcán. Ez az esteli séta kellemes szórakozás volt neki, mert Napoleon az uralkodás terheit nem vette, de nem is vehette oly könnyen, mint egy Isten kegyelméből való király, kinek ősei már születése előtt elvégzik munkáját, Napoleon self made man volt. Maga intézett, maga végzett el minden munkát. A koronát is saját kezével tette fejére a párisi Notre-dame templomban, hol a pápa is jelen volt. A pápa maga akarta megtisztelni azzal, hogy ő tegye fejére a koronát. Napóleon a nagy megtiszteltetés elől udvariasan kitért. — Köszönöm szent Atyám szívességét — mondá, — fie tessék fáradni, eddig is magam fáradtam érte. Napóleon kíméletlen tudott lenni, különösen világtekintélyekkel szemben. Egész életében császárok ellen harcolt. Nők iránt se volt udvarias. Nem úgy, mint XIV. Lajos, ki cselédnője előtt is levette háromszögletű kalapját, ha véletlenül a hátsó lépcsőn sötétben találkozott vele. Ami a parókás rokokó-világban többet jelentett, mint Napóleon pöffeszkedő , parvenü udvarában. Ettől az udvartól, gyakran magamagától is ,menekülni akart, mikor néha ráért bolyongani az emberek között. Ilyenkor maga is embernek érezte magát. Az Arc-de-Triomphe oszlopai alatt milliomos és koldus naplopók zajlása között gyakran emlékezett vissza változó életének keserves napjaira. — Nem is képzeled — mondta — egyszer séta közben Berlinernek— milyen végtelen szegények voltunk mi azelőtt. «Madame mére» édesanyám, nyolc gyerekkel mardt vissza Ajaccioban özvegyen. Én a negyedik voltam. Szegény nővéreim, anyám sokat nélkülöztek, szenvedtek, éheztek miattam. Engem kadétnek neveltek. Nagyon rosszul ment a sorom. Lassan haladtam előre. Étlen-szomjan küzködtem néha a katonai pályán. Még alezredes koromban se volt annyi pénzem, hogy kinevezésemkor új uniformist vehettem volna magamnak. E nélkül pedig kaszinóba se járhattam tiszttársaim közé. Keserves életem volt. Josephine (Bauharnais tábornok özvegye), kit később nőül vettem, segítsége nélkül, semmire se mentem volna. De álmaimban „se képzeltem, hogy valaha konzul, vagy császár lehetnék. Ilyen véletlen játéka a sorsnak az ember élete. — Nézd ezt a koldust, lihegve lohol utánnunk, egy falat kenyérért. Ki tudja, nem lehetett volna belőle is valami milliomos nagy vállalkozó, ha a szerencse kedvezett volna neki. Csakugyan egy sánta, öreg koldus szaladt utánuk. Berthier könyörületből megállt és egy Napoleon-aranyat nyomott a kezébe. — Ezt a császár adja, — mondta neki. — Itt van még egy! — toldotta meg Napoleon. A koldus megnézte a pénzt, odaadta a feleségének, aki sohase látott még aranypénzt. — Hamis pénz ! •— rikkantotta az asszony. — Csalók, csalók ! — kiabálta a koldus. •*— Hamis pénzt adtatok. Berthier meghökkent, odafordult Napóleonhoz. Napoleon megállt. Szóba ereszkedett a koldussal. — Hát nem látod, hogy arany? — Sohse láttam még ilyet. — Napoleon dor. •— Nem ismerem. . — Rajta van a császár képe is. — Micsoda császár? — A franciák császárja, Napóleon. — Sohse hallottam. — Hát nem voltál te katona? — Nem, sántának születtem. De a fiam katona. — Nem említette a fiad soha a császár nevét? — Soha ! — Azt se mondta neked, hogy ki az ura? — Nem. — Hogy ki parancsol neki? Erre az asszony félretolta könyökével az urát, csípőjére tette a kezét és dicsekedve válaszolt Napóleonnak: — A mi fiunk katona, legszebb közlegény a században. Jean Baptiste őrmester alatt szolgál .Jean Baptiste őrmester az ő ura, az parancsol neki, nem a császár. II. Elázott tudomány Napóleon kistermetű ember volt mint Nagy Sándor. Atilla, Julius Caesar és Nelson admirális, Napóleon nagy ellenfele. Mégis ő volt a világ legkiválóbb hadvezére. Ő teremtette meg a hadviselés tudományát. Azelőtt nem is volt igazi háború, csak mészárlás és jó szerencse, ha valaki győzött. Napóleon óta pedig csak az veszíthet, ki szerencsétlenül jár. Mert a tudomány kizár minden véletlen esélyt. A tudomány biztos eszközökkel dolgozik és csalhatatlan pontossággal, nem úgy, mint a véletlen, ami előre ki nem szármítható. Száz év óta tanítják minden katonaiskolában Napóleon csataterveit, támadásait, visszavonulásait. Seregvezetéseit úgy tanítják, mint biztos számtani képleteket. Legnagyobb műve is waterloo-i ütközet volt, összes haditervei között. Egekig magasztalják szakemberek, kik értenek hozzá. Minden előre ki volt benne számítva az utolsó szögig. Utolsó pontig elő volt készítve a győzelem. Lehetetlen volt az ütközetet meg nem nyerni. És ezt a csatát Napóleon elveszítette. Az ütközet előtti éjjel nagy eső esett. A francia hadseregnek méga a dombra kellett felkapaszkodnia. Nedves talajon azonban a kapaszkodás lehetetlen. Az eső elmosta Napoleon tudományát. Wellington és Blücher tábornok csúfosan megverték. Alig, hogy életével menekülhetett Napóleon. Innen vitték Szent Ilona szigetére török fogságba. Napoleon egész életében kapaszkodott. De Waterloonál lecsúszott. Aki nem tud kapaszkodni, elbukik. ____________ atweb, 1921. május 8., vasárnap. Éles ellentétek Csali- és Lestgifaiorssit között Uj háború előtt? — Benes lapja megfenyegeti a lengyeleket! — A NÉP tudósítójától. —. . . Budapest, május 7. Németország kényszerítésének eseményei teljesen váratlanuj fordulatot, sőt mondhatjuk: felfordulást idéztek elő a nemzetközi viszonylatokban. Lengyelországnak a nagy ántant érdekköréből kikapcsolódó magatartása egész természetesen maga után vonja ősi ellenfelének, Csehországnak neheztelését. A csehek — habár eltitkolhatlan aggodalommal, azonban mégis örvendve az alkalomszerűségnek, sietnek kiaknázni a helyzetet, hogy lengyelellenes érzületüknek szabad folyást engedjenek. Csehország nemzeti szocialistái, élükön a nyughatatlan Benes külügyminiszterrel, nyíltan állást foglalnak a lengyel politika ellen. Félnek attól, hogy Lengyelország túlhatalmasodik a csehek rovására. Csehországban már megindult a lengyelellenes mozgalom és a külügyminiszter szócsöve, a Ceske Seike a következőket írja: A cseh-szlovák köztársaságot komoly veszedelem fenyegeti, sőt talán véres viszálytól is kell tartani, ha az antant Lengyelország erőszakrendszerét tovább megtörné. Az antánt kötelessége volna, hogy Lengyelország üzelmeinek véget vessen, mert veszélyeztetik egész Középeurópát. Lengyelországot erélyesen nyugalomra kell kényszeríteni, mert a kis középeurópai országok rendszerének általa megkísérelt szétrombolása Németország számára azt a lehetőséget nyújtja, hogy kötelezettségeit lerázza magáról. Ha az ántánt Lengyelországgal szemben engedékeny marad, a békemű megsemmisülhet. Úgy a nagy, valamint a kisántánt érdeke a lengyel kalandorok ellen erélyes beavatkozást követel. Ez a hang kétségtelenül nem marad hatás nélkül Lengyelországban, amint értesülünk, lengyel részről hivatalosan figyelmébe ajánlják a cseh kormánynak, hogy ne tévessze össze azokat az érdekköröket, amelyeknek megbolygatása kellemetlenséget vonhat maga után. A cseh-lengyel viszony kezd kiélesedni, ez tagadhatatlan. Viszont a lengyelek jól sejtik, hogy a csehek nem riadnak vissza a nehézségek okozásától, mert azt remélik, hogy a csehek nyílt fellépése Oroszországot a várva-várt akcióra venné rá Lengyelország ellen. Amíg Csehország az ántantnak úgynevezett jó szolgálatokat akar tenni túlságosan hangoztatott ántantérzületeivel és a béke által teremtett helyzet támogatásával, a lengyelek tisztában vannak azzal, hogy a csehek ugyanakkor Oroszország felé kacérkodnak és kárörömmel látnák a lengyel állam összeroppanását. A cseh-lengyel viszony órárólórára kezd elmérgesedni s miután mindkét állam erősen fegyveres állapotban van, a komolyabb súrlódások nincsenek kizárva, makat is kelt. A valutaügy rendezését kétségen kívül megakadályozná az árak emelkedése, sőt látható időn belül az élet olcsóbbodásához vezetne, de mielőtt ez megtörténik, lehetetlen beszüntetni az állami hozzájárulást az élelmiszerek előteremtéséhez. Nem lehetséges, hogy az átlagfogyasztó, vagyis a legszegényebb emberek csekély bevételük mellett kenyeret és lisztet tudjanak vásárolni, hogyha az állami hozzájárulás megszűntével az árak négyszáz-ötszáz százalékkal emelkednének. A következmény ismét újabb bérmozgalom lenne, a tervezet pedig épen a bérmozgalmat akarja kiküszöbölni. Ilyen egyszerűen nem lehet megoldani a dolgot. Ha a közvetett adókat, valamint a posta és vasúti tarifát emelik, általános drágulás következik be. Az árutarifa már ma is tízezer százalékkal, a személytarifa pedig ezer százalékkal magasabb, mint a békeárak. Elméletileg lehetséges mindaz, mit a Népszövetség kiküldöttei követelnek a gyakorlat azonban gyakran ellene mond minden elméletnek. Megértjük, hogy az antant-hatalmak nagy súlyt helyeznek arra, hogy Ausztria életben maradjon, sőt a lehetőség szerint segíteni is akarják Ausztriát ebben, de a halálos beteg, mely közel van az elpusztuláshoz, a maga erejéből keveset tehet, ha gyors segítő kezet nem nyújtanak neki. A kérdés központja : egy megfelelő nagyságú kölcsön sürgős beszerzése. Ha megkapja Ausztria a kölcsönt, akkor megint rendbe jön az államháztartás és az osztrák korona értéke megjavul. Ha az élelmiszerek és az áruk árai a korona valuta emelkedésével leszállanak, akkor emelhetjük az állam bevételeit és behozhatunk új adókat. De előbb nem, mert különben Ausztria újabb társadalmi megrázkódtatások előtt áll. hetséges, ha a papírok kibocsátása megszűnik. A bankjegyforgalom őrült szaporítása juttatta nyomorságba az osztrák pénzügyet. A Népszövetség bizottsága követeli továbbá, hogy gátat kell vetni az állami alkalmazottak folyton emelkedő fizetési igényeinek. A jelenlegi személykiadások, amelyben a fizetésreform tervezet költségei még nincsenek beleszámítva, húsz milliárdot tesznek ki. Ezzel szemben a bevételek csak tíz milliárdra emelkednek. Körülbelül ezek a fő vonalai az ántant újraépítési programmjának, amely kétségtelenül nagy aggodal Lapárusítóktól, tőzsdékben, kávéházakban kérje, ** MSBO követelje IC MixtC”*et