A Nép, 1921. május (3. évfolyam, 1-23. szám)

1921-05-08 / 6. szám

2 Hogyan akarják megmenteni Ausztriát?­ ­** A NÉP bécsi levelezőjétől. •— Bécs, május 7. Bebizonyult, hogy Ausztria saját erejéből képtelen megélni és hogy idegen segítség nélkül már régen tönkrement volna. Most az antant­­hatalmak végre megoldást keresnek arra, mikép lehetne Ausztriát meg­szabadítani a pénzügyi bukás re­ménytelen helyzetéből. A Népszö­vetség pénzügyi bizottsága megbí­zást kapott, hogy terveket dolgoz­zon ki Ausztria megmentésére. A bizottság delegátusokat küldött Bécsbe, amely nagy­szabású újjáépí­tési programmot nyújtott át az osz­trák kormánynak. A tervezet az osz­trák valutának szabályozásában és felsegítésében látja előfeltételeit an­nak, hogy az osztrák állam megint talpraálljon. A tervezet értelmében mindenek­előtt ki kell küszöbölni az államház­tartásból a deficitet. Az osztrák kor­mánynak kötelessége lesz kidolgozni egy olyan pénzügyi tervezetet, amely az államháztartást ellensúlyba jut­tatja és amelyben beszünteti az ál­lami hozzájárulást a közszükségleti élelmiszerek előteremtéséhez. E hozzájárulás több milliárdot tesz ki jelenleg, amikor az állam minden kilogramm lisztre és minden kilogramm kenyérre, amely a kereskedőkhöz jut, öt­ven, illetve negyven koronát rá­fizet Az állami hivatalnokoknak szá­mát szaporítani nem szabad. Az ál­lami bevételeket, a vasúti, posta, telegráf-tarifákat, a dohány-, bor­ús sörárakat emelni kell. A Népszövetség kiküldöttjeinek memorandumában kifejezetten kö­veteli, hogy a népnek új adókkal való megterhelése csak akkor tör­ténjen, ha az állami kiadások más módon elő nem teremthetők, vagy­­nem csökkenthetők. Az államháztar­tás rendbehozása csak úgy lesz le- Nagy Napoleon írta: Fekete József. I. Hamis pénz. Nagy . Napóleonnak szokása volt, különösen nehéz napi munka után, este egyedül bolyongani, vagy Berliner ve­zérkari főnökkel sétálni az utcán. Ez az esteli séta kellemes szórakozás volt neki, mert Napoleon az uralkodás ter­heit nem vette, de nem is vehette oly könnyen, mint egy Isten kegyelméből való király, kinek ősei már születése előtt elvégzik munkáját, Napoleon self made man volt. Maga intézett, maga végzett el minden mun­kát. A koronát is saját kezével tette fejére a párisi Notre-dame templom­ban, hol a pápa is jelen volt. A pápa maga akarta megtisztelni azzal, hogy ő tegye fejére a koronát. Napóleon a nagy megtiszteltetés elől udvariasan kitért. — Köszönöm szent Atyám szíves­ségét — mondá, — fie tessék fáradni, eddig is magam fáradtam érte. Napóleon kíméletlen tudott lenni, különösen világtekintélyekkel szem­ben. Egész életében császárok ellen harcolt. Nők iránt se volt udvarias. Nem úgy, mint XIV. Lajos, ki cseléd­­nője előtt is levette háromszögletű kalapját, ha véletlenül a­ hátsó lép­csőn sötétben találkozott vele. Ami a parókás rokokó-világban többet je­lentett, mint Napóleon pöffeszkedő , parvenü udvarában. Ettől az udvartól, gyakran maga­magától is ,menekülni akart, mikor néha ráért bolyongani az emberek között. Ilyenkor maga is embernek érezte magát. Az Arc-de-Triomphe oszlopai alatt milliomos és koldus naplopók zajlása között gyakran emlékezett vissza vál­tozó életének keserves napjaira. — Nem is képzeled — mondta — egyszer séta közben Berlinernek­­— milyen végtelen szegények voltunk mi azelőtt. «Madame mére» édes­anyám, nyolc gyerekkel mardt vissza Ajaccio­­ban özvegyen. Én a negyedik voltam. Szegény nővéreim, anyám sokat nél­külöztek, szenvedtek, éheztek miattam. Engem kadétnek neveltek. Nagyon rosszul ment a sorom. Lassan haladtam előre. Étlen-szomjan küzködtem néha a katonai pályán. Még alezredes ko­romban se volt annyi pénzem, hogy kinevezésemkor új uniformist vehet­tem volna magamnak. E nélkül pedig kaszinóba se járhattam tiszttársaim közé. Keserves életem volt. Josephine (Bauharnais tábornok özvegye), kit később nőül vettem, segítsége nélkül, semmire se mentem volna. De álmaimban „se képzeltem, hogy valaha konzul, vagy császár lehetnék. Ilyen véletlen játéka a sorsnak az em­ber élete. — Nézd ezt a koldust, lihegve lohol utánnunk, egy falat kenyérért. Ki tudja, nem lehetett volna belőle is va­lami milliomos nagy vállalkozó, ha a szerencse kedvezett volna neki. Csakugyan egy sánta, öreg koldus szaladt utánuk. Berthier könyörületből megállt és egy Napoleon-aranyat nyomott a ke­zébe. — Ezt a császár adja, — mondta neki. — Itt van még egy! — toldotta meg Napoleon. A koldus megnézte a pénzt, odaadta a feleségének, aki sohase látott még aranypénzt. — Hamis pénz ! •— rikkantotta az asszony. — Csalók, csalók ! — kiabálta a kol­dus. •*— Hamis pénzt adtatok. Berthier meghökkent, odafordult Na­póleonhoz. Napoleon megállt. Szóba ereszkedett a koldussal. —­ Hát nem látod, hogy arany? — Sohse láttam még ilyet. — Napoleon d­or. •— Nem ismerem. . — Rajta van a császár képe is. — Micsoda­ császár? — A franciák császárja, Napóleon. — Sohse hallottam. — Hát nem voltál te katona? — Nem, sántának születtem. De a fiam katona.­­ — Nem említette a fiad soha a csá­szár nevét? — Soha ! — Azt se mondta neked, hogy ki az ura? —­ Nem. — Hogy ki parancsol neki? Erre az asszony félretolta könyöké­vel az urát, csípőjére tette a kezét és dicsekedve válaszolt Napóleonnak: — A mi fiunk katona, legszebb köz­legény a században. Jean Baptiste őr­mester alatt szolgál­ .Jean Baptiste őrmester az ő ura, az parancsol neki, nem a császár. II. Elázott tudomány Napóleon kistermetű ember volt mint Nagy Sándor. Atilla, Julius Caesar és Nelson admirális, Napóleon nagy ellenfele. Mégis ő volt a világ legkiválóbb hadvezére. Ő teremtette meg a hadviselés tudományát. Azelőtt nem is volt igazi háború, csak mészár­lás és jó szerencse, ha valaki győzött. Napóleon óta pedig csak az veszíthet, ki szerencsétlenül jár. Mert a tudomány kizár minden véletlen esélyt. A tudo­mány biztos eszközökkel dolgozik és csalhatatlan pontossággal, nem úgy, mint a véletlen, ami előre ki nem szár­mítható. Száz év óta tanítják minden katona­­iskolában Napóleon csataterveit, tá­madásait, visszavonulásait. Seregveze­téseit úgy tanítják, mint biztos szám­tani képleteket. Legnagyobb műve is waterloo-i ütközet volt, összes hadi­­tervei között. Egekig magasztalják szakemberek, kik értenek hozzá. Min­den előre ki volt benne számítva az utolsó szögig. Utolsó pontig elő volt készítve a győzelem. Lehetetlen volt az ütközetet meg nem nyerni. És ezt a csatát Napóleon elveszí­tette. Az ütközet előtti éjjel nagy eső esett. A francia hadseregnek méga a dombra kellett felkapaszkodnia. Nedves tala­jon azonban a kapaszkodás lehetetlen. Az eső elmosta Napoleon tudományát. Wellington és Blücher tábornok csú­fosan megverték. Alig, hogy életével menekülhetett Napóleon. Innen vitték Szent Ilona szigetére t­örök fogságba. Napoleon­ egész életében kapaszko­dott. De Waterloonál lecsúszott. Aki nem tud kapaszkodni, elbukik. ____________ atweb, 1921. május 8., vasárnap. Éles ellentétek Csali- és Lestgifaiorssit között Uj háború előtt? — Benes lapja megfenyegeti a lengyeleket! — A NÉP tudósítójától. —. . . Budapest, május 7. Németország kényszerítésének ese­ményei teljesen váratlan­uj fordulatot, sőt mondhatjuk: felfordulást idéztek elő a nemzetközi viszonylatokban. Lengyelországnak a nagy ántant érdek­­köréből kikapcsolódó magatartása egész természetesen maga után vonja ősi ellenfelének, Csehországnak nehez­telését. A csehek — habár eltitkolhat­­lan aggodalommal, azonban mégis ör­vendve az alkalomszerűségnek, siet­nek kiaknázni a helyzetet, hogy len­gyelellenes érzületüknek szabad fo­lyást engedjenek. Csehország nemzeti szocialistái, élükön a nyughatatlan Benes kül­ügyminiszterrel, nyíltan állást fog­lalnak a lengyel politika ellen. Félnek attól, hogy Lengyelország túlhatalmasodik a csehek rová­sára. Csehországban már megindult a len­gyelellenes mozgalom és a külügymi­niszter szócsöve, a Ceske S­eike a kö­vetkezőket írja: A cseh-szlovák köztársaságot ko­moly veszedelem fenyegeti, sőt ta­lán véres viszálytól is kell tartani, ha az antant Lengyelország erő­­szakrendszerét tovább megtörné. Az antánt kötelessége volna, hogy Lengyelország ü­zelmeinek véget vessen, mert veszélyeztetik egész Középeurópát. Lengyelországot erélyesen nyugalomra kell kény­szeríteni, mert a kis középeurópai országok rendszerének általa meg­kísérelt szétrombolása Németor­szág számára azt a lehetőséget nyú­jtja, hogy kötelezettségeit le­rázza magáról. Ha az ántánt Len­gyelországgal szemben engedékeny marad, a békemű megsemmisül­het. Úgy a nagy, valamint a kis­­ántánt érdeke a lengyel kalando­rok ellen erélyes beavatkozást kö­vetel. Ez a hang kétségtelenül nem marad hatás nélkül Lengyelországban, amint értesülünk, lengyel részről hivatalosan figyel­mébe ajánlják a cseh kormány­nak, hogy ne tévessze össze azo­kat az érdekköröket, amelyeknek megbolygatása kellemetlenséget vonhat maga után. A cseh-lengyel viszony kezd kiéle­sedni, ez tagadhatatlan. Viszont a lengyelek jól sejtik, hogy a cse­hek nem riadnak vissza a nehéz­ségek okozásától, mert azt remé­lik, hogy a csehek nyílt fellépése Oroszországot a várva-várt ak­cióra venné rá Lengyelország ellen. Amíg Csehország az ántantnak úgy­nevezett jó szolgálatokat akar tenni túlságosan hangoztatott ántantérzüle­­teivel és a béke által teremtett helyzet támogatásával, a lengyelek tisztában vannak azzal, hogy a csehek ugyan­akkor Oroszország felé kacérkodnak és kárörömmel látnák a lengyel állam összeroppanását. A cseh-lengyel viszony óráról­­órára kezd elmérgesedni s miután mindkét állam erősen fegyveres ál­lapotban van, a komolyabb súrló­dások nincsenek kizárva, makat is kelt. A­­ valutaügy rendezé­sét kétségen kívül megakadályozná az árak emelkedése, sőt látható időn belül az élet olcsóbbodásához ve­zetne, de mielőtt ez megtörténik, lehetetlen beszüntetni az állami hoz­zájárulást az élelmiszerek előterem­téséhez. Nem lehetséges, hogy az átlagfogyasztó, vagyis a legszegé­nyebb emberek csekély bevételük mellett kenyeret és lisztet tudjanak vásárolni, hogyha az állami hozzá­járulás megszűntével az árak négy­száz-ötszáz százalékkal emelkedné­nek. A következmény ismét újabb bérmozgalom lenne, a tervezet pedig épen a bérmozgalmat akarja kikü­szöbölni. Ilyen egyszerűen nem lehet megoldani a dolgot. Ha a közvetett adókat, valamint a posta és vasúti tarifát emelik, általános drágulás következik be. Az árutarifa már ma is tízezer százalékkal, a személytarifa pe­dig ezer százalékkal magasabb, mint a békeárak. Elméletileg lehetséges mindaz, mit a Népszövetség kiküldöttei követel­nek a gyakorlat azonban gyakran ellene mond minden elméletnek. Megértjük, hogy az antant-hatal­­m­ak nagy súlyt helyeznek arra, hogy Ausztria életben maradjon, sőt a le­hetőség szerint segíteni is akarják Ausztriát ebben, de a halálos beteg, mely közel van az elpusztuláshoz, a maga erejéből keveset tehet, ha gyors segítő kezet nem nyújtanak neki. A kérdés központja : egy megfelelő nagyságú kölcsön sürgős beszerzése. Ha megkapja Ausztria a kölcsönt, akkor megint rendbe jön az állam­­háztartás és az osztrák korona ér­téke megjavul. Ha az élelmiszerek és az áruk árai a korona valuta emel­kedésével leszállanak, akkor emel­hetjük az állam bevételeit és behoz­hatunk új adókat. De előbb nem, mert különben Ausztria újabb tár­sadalmi megrázkódtatások előtt áll. hetséges, ha a papírok­ kibocsátása megszűnik. A bankjegyforgalom őrült sza­porítása juttatta nyomor­ságba az osztrák pénzügyet. A Népszövetség bizottsága köve­teli továbbá, hogy gátat kell vetni az állami alkalmazottak folyton emelkedő fizetési igényeinek. A je­lenlegi személykiadások, amelyben a­ fizetésreform tervezet költségei még nincsenek beleszámítva, húsz milliárdot tesznek ki. Ezzel szem­ben a bevételek csak tíz milliárdra emelkednek. Körülbelül ezek a fő vonalai az ántant újraépítési programmjának, amely kétségtelenül nagy aggodal­ Lapárusítóktól, tőzsdékben, kávé­házakban kérje, ** MSBO követelje IC M­ixtC”*et

Next