ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 89. ÉVFOLYAM (1962)

1962 / 2. füzet - SZEMLE - BÓNA ISTVÁN - KALICZ NÁNDOR - OROSZLÁN ZOLTÁN: A Magyar Nemzeti Múzeum új régészeti kiállítása

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM (TÖRTÉNETI MÚZEUM) ÚJ RÉGÉSZETI KIÁLLÍTÁSA Érdeklődéssel néztünk a­­Magyar Nemzeti Múzeum új régészeti kiállítása elé. Ezt az érdeklődést fokozta a Múzeum főigazgatóságának az az eljárása, hogy már a kiállítás forgatókönyvét is szélesebb vitára bocsátotta, és így éreztetni kívánta azt, hogy a készülő új kiállítás nem­csak a múzeum, hanem az egész magyar régészet ügye. És ezt a kezdeményezését tetézte azzal, hogy a kiállítást megnyitása előtt bemutatta nagyjából a forgatókönyv megvitatására egybegyűlt régészek előtt, és így még egy lehetőséget nyújtott a megnyitás előtt a kívülről jövő kritikai megjegyzésekre, melyek közül nem is egyet az utolsó pillanatban is megszívleltek a kiállítás rendezői. Példamutató volt a főigazgatóság e cselekedete, bárcsak minél többen követnék a múzeumok vezetői közül. Múzeológiai szempontból vizsgálva a kiállítást, két­ségtelenül nagy és jelentős lépést jelent a közelmúlt magyar régészeti kiállításainak sorában. A kiállítás ter­vezőinek és rendezőinek szándéka kétségtelenül az volt, hogy a régészeti koroknak a múzeumban őrzött anyagá­ból minél többet mutasson be a látogatóknak. Az első benyomásunk tehát ennek a nagy anyag­ gazdagságnak megállapítása; kevés kivétellel a múzeumnak a legjelen­tősebb anyaga kiállításra került ez alkalommal (persze a szilágysomlyói kincs bemutatásának elmaradását azért őszintén fájlaljuk­, és így a kiállítás valóban a múzeum régészeti anyagának bemutatását jelenti. Fogalmazhat­nánk ezt a megállapításunkat úgy is, hogy a kiállítás mintegy keresztmetszetét adja mai régészeti munkánk­nak és eredményeinek. Jólesik a kiállításról elöljáróban ezt elmondani, mert vele talán ezután rendezendő hasonló kiállításainknak értékes és követésre méltó útmutatása született. Nem szólva most a magyarországi paleolitikum emlékeit bemutató és nagyjából érintetlenül hagyott teremről, jól hatott a termek egymásutánjának kellemes, világos, termek szerint alig váltakozó színű kifestése. A falak semleges színe tehát nem vonja el a látogató figyelmét a kiállított anyagról. Kevésbé mondhatók sike­rülteknek a falakon alkalmazott, különös apró foltos technikával felfestett magyarázó, rekonstruáló képek, viszont legtöbbször kellemesen hatnak és a figyelmet megint csak nem vonják magukra a szekrényeknek és vitrineknek falait borító, pasztell színű festések, melyek csaknem kivétel nélkül jó megválasztottságukkal az ott elhelyezett anyagnak hatását emelik, mert az anyagot előtérbe helyezik. Tetszetősek az új szekrények és vitrinek is, színük is kellemes, nem hivalkodó. Lehet, hogy a fém­szekrények mai kultuszában talán kissé régieseknek mutatkoznak, céljuknak viszont kitűnően megfelelnek. Jól megoldott a termeknek és a szekrényeknek s viteinek­nek megvilágítása is, az anyag jó megfigyelését jelentősen megkönnyítik. A szekrényeknek és a kiállítás nagyobb méretű tár­gyainak a termekben való elhelyezése nem a tengely és nem a termek egyensúlyozottságának figyelembevételé­vel készült. Ebből két teremben, úgy érezzük, némi zsú­foltság származott (a neolitikus és rézkori kultúrákat és a pannóniai perisztik­umos beépítést tartalmazó termek­ben). A kiállítás sorrendjében való eligazodást a kiállítás bútorain és önálló darabjain elhelyezett számok bizto­sítják. Örömmel olvastuk az egyes termek korszaki össze­foglalását tartalmazó, röviden és világosan megfogalma­zott feliratokat. Sok eddigi hasonló kiállításunkkal szem­ben itt feltűnik, hogy a feliratokat és magyarázó szöve­geket nagyon takarékosan, de mindig jóleső világos fogal­mazásban és röviden alkalmazták a rendezők; itt is az anyagnak adtak elsőbbséget, beszéljen az magáért és magáról. A rekonstrukciók, amennyiben makettek for­májában történtek, sikerültek, csak a pannóniai ókeresz­tyén épületeknél éreztünk némi bizonytalanságot. Ellen­ben kevésbé sikerült a II. terem természetes kunyhó­ábrázolása, valamint nem egészen értettük meg a külön szoborformában is bemutatott budakalászi szekérke ökrös rekonstrukciójának szükségességét. Talán itt tegyük szóvá a pusztasomodori pannóniai kocsi plexit rekonst­rukcióját is. Az egyébként elhihető képet nyújtó rekon­strukciónál nagyon zavar a plexitanyag átlátszósága. A különböző helyeken elhelyezett eredeti kocsi­részek és díszítések szemléletében nagyon zavar a másik oldalon álló látogató már puszta ottlétével, és különben is — a kocsi eredetije sem volt átlátszó ! Különben a magyar múzeumok rendezési technikájában, annak történetében is jelentős lépést jelent a plexisnek a kiállításon való kiválóan sikerült alkalmazása és egyúttal egyéb kiállítá­saink számára követendő példát. A kiállítás múzeológiai eredményeinek összefoglalá­saként, véleményünk szerint, a Nemzeti Múzeum ezen új kiállítása jelentős lépés előre. A kiállított anyag meny­nyisége és előtérbe állítása terén kétségtelenül példa­mutató. A kiállítás technikai segédeszközeinek igénybe­vétele és használata a legmodernebb múzeológiai felfogás­nak megfelelő. A kiállításon alkalmazott dokumentáció, mint arra már fentebb rámutattam, nagyon takarékos, sőt lehet, hogy egyesek szűkösnek is tartják. Azonban ezt a nézetet vallók nem számolnak azzal, hogy ez a kiállítás hangosan kiált jól megírt „múzeumi vezető" után. Ebben a kalauzban pedig mindazt pótolni lehet, amit esetleg egyesek hiányolnak a felhasznált dokumen­tációban. Csak arra kérjük a múzeum vezetőségét, hogy a jól sikerült kiállításhoz olyan vezetőt adjon, mely világos, érthető magyarázataival, összefoglalásaival képes legyen még elmélyíteni azt a hatást, melyet a kiállítás minden látogatójára anyagával és felépítésében gyakorol, így a múzem jó példát mutathat a falai között folyó tudományos munka eredményeinek egy kiállítás keretében való összefoglalására, melyet a magyar népművelés ér­dekében minden múzeumnak követnie kell. Oroszlán Zoltán k Őskorkutatásunkkal szemben egyre sürgetőbb az igény történeti módszerű és szemléletű munkák létre­hozására. A jól megfigyelt ásatásokon előkerült lelet­anyag fokozatos gyarapodása és a vizsgálati módszerek széleskörű kibontakozása lehetővé teszi, hogy az őskor vázlatos és csak egy-egy állapotot bemutató képét egyre inkább mozgásban, változásában, vagyis történeti folya­matában vizsgálhassuk. A nagy koregységek vázlatos, egyszerű egyenes vonalú fejlődését elképzelő mechanikus szemlélete helyére a kisebb közösségek életének lehetőleg minden részletére kiterjedő elmélyült dialektikus szem­léletű vizsgálata lépett. Ezekből tevődik össze a nagy összefogó korszakok színes, változatos, időnként vissza­eséseken és kitérőkön keresztül érvényesülő fejlődési képe. A forrásanyag merev, statikus volta miatt azonban a kutatásnak igen nagy nehézségekkel kell szembenéznie. Jóval egyszerűbb egy-egy állapotot bemutatni, mint ezt az állapotot létrehozó gazdasági és társadalmi mozgató erőket feltárni. Mégis, kutatásunk csak ezen az úton haladhat tovább. Fokozott nehézségek jelentkeznek, ami­kor az őskor történetét szemléltetően, kiállításon kell bemutatni. Ez a feladat egyelőre még alig látszik meg­oldhatónak. Ennek ellenére, a lehetőségek legnagyobb­fokú kihasználásával a régészeti kiállításokon is ezt a célt kell szem előtt tartani. Ha más mód nincs, a kisebb közös­ségek anyagi és szellemi kultúrájának minél szélesebb körű bemutatásával, de —­ s ezt külön hangsúlyozni kell — a kis közösségek életére jellemző leleteket és jelenségeket csak együttesen, összefüggésükben szabad kiállítani s nem elemeik­re szét­tagolva, mert ebben az esetben elvész az, amit szem­léltetni akarunk: a történelem. Új őskori kiállításunk ismertetése előtt szükséges ezeket a szempontokat felvetni, hogy világosabban meg­érthessük azokat a problémákat, amelyek a kritikus néző­ben felmerülnek. Az első terem őskőkori kiállítása már a múlt évben elkészült és ismertetése kívül esik e sorok írójának fel­adatán. 241

Next