ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 90. ÉVFOLYAM (1963)

1963 / 1. füzet - IRODALOM - CASTIGLIONE LÁSZLÓ - NAGY EMESE: Folia Archeologica. A Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve XIII. kötet

itt szlávok; a második szláv hullám Pribina és Kocel idejében (800/1 — 874) ért ide. Korábbi avar népesség az emlékanyag alapján nem mutatható ki. A Keszthely-Fenékpuszta-i emlékanyag jellege kevert. Alaprétegét, a „Kötlach-művelődés" elemei mellett, avar és későrómai vonásokkal keveredve, a nagymorva birodalom kultúrája képezi. A szláv lakosság kapcsolatokat tartott fenn avar csoportokkal, sőt tovább élő romanizált szórványokkal is érintkezhetett, de ezeknek a művelődése az idők folya­mán változásokon esett át, bár a késő római kori kéz­művesi hagyományoknak még birtokában voltak. Min­dent összevéve a zalavári emlékanyagnál a Keszt­hely -Fenékpuszta-i kultúrhagyaték szegényesebb. Mind a két helyen a temetkezés „pogány" rítus szerint történt. Kocel halála után eszerint megszűnt a vallási kényszer (300. o.). A sajátságos agyagpalack készítési helye: Keszthely-Fenékpuszta. Innen került el ez az áru Zala­várra is. Az egyéb kerámia mind a két lelőhelyen ősi szláv hagyományokat tükröz. Pribina és Kecel államá­ban a Keszthely-Fenékpuszta-i telep előre tolt katonai őrállomás szerepét is betöltötte. A Zalavárral ellentét­ben itt előkerült nagyszámú fegyverzetleletnek ez a magyarázata. A későrómai kori erődítés hagyományát megőrző szláv erősség a frnk katonai hatalmat is kép­viselte, de nem ide vezényelt frank helyőrség, hanem bennszülött szláv fegyveres osztag révén (301. o.). A frank birodalmi felsőbbség az egyházi szervezetet is felhasználta arra, hogy Pribináék körzetében a hatalmat fenntartsa. Nem bizonyított azonban a Pribina-féle állam germanizálása (302. o.). Er­délyi I. „Nagy Magyarország" címen az ősmagya­rok baskíriai tartózkodásának kérdéseihez szól hozzá. Ezek vizsgálatához áttekinti Baskíria VI.—IX. századi archaeológiai emlékanyagát. A baskír szó és változatai nem hozhatók kapcsolatba az ősmagyarsággal, a bas­kírok nem finnugor nép. A misar tatár néptörzs, ill. egy része S. P. Tolstov és más kutatók véleménye szerint magyar származású lehet (319. o.). Ezen magyarázat értelmében a keleten visszamaradt ősmagyar népcsoport eloroszosodott részét mescser, eltatárosodott ágát a misar névvel jelölték. A magyar-madsar névből a mes­cser, ill. misar alakok származtatása hangtörténetileg kielégítősen nem magyarázható. Anthropológiai kapcso­lat sincs a mescserek és misarok között. Két baskír törzs, Jenejci és Jurmatinci nevei megfelelnek két ősmagyar néptörzsnek (Jenő és Gyarmat), de a Jenejci törzs tagjai nem tekinthetők valódi baskíroknak. Ami a baskíriai régészeti kutatásokat illeti, két fontosabb archaeologiai kultúra bontakozott ki a feltárások során: a bachmu­tinai művelődés a IV—VII. századból; a levasovoi (szerlitamaki) temető kultúrköre, amely helyi és déli (alán?) elemeket olvasztott magába. Utóbbi (délbaskíriai) közelebb áll a honfoglaláskori ősmagyar művelődéshez. Előbbi erdei vadász, helyben gyökerezett kultúra. Alap­vető az 1. sz. térkép (a bach­mutinói művelődés fő emlékeinek körzete, bolgár erődítések vonala), továbbá a 2. sz. alaprajz (a kusulevói temető elhelyezkedésének vázlata). Utóbbi id­őbelileg csatlakozik az említett két kultúrához (a Belaja folyó balpartján, a volgai bolgárok erődítményeitől keletre). Embertani vizsgálatok alapján finnugor eredetű nép temetkezőhelye, amely a türk nyelven beszélő baskírok megjelenése előtt telepedett meg e térségben. A bachmutinói művelődés és a leva­sovoi temető régészeti anyaga nem mutatnak közvetlen kapcsolatot a honfoglaló magyarsággal. Az egyik szovjet kutató elmélete szerint az említett művelődés a VII. sz. kezdetén szűnt meg és azonos az ősmagyarral. Azonban ezen erdei művelődést nem követték nyomon a sztyep­péig, az ősmagyar kultúrát pedig a sztyeppén keresztül. Temetési rítus szempontjából jóval közelebb áll az ős­magyarhoz a lovasovói mód, mint a bachmutinói temet­kezési szokásrend. A lovasovoi temető településének feltárása talán eldöntené a fennforgó kérdéseket, a cseremiszek bas­kirai temetőinek kikutatása is választ adhatna némely kérdésre. Az itt élő misarok és más népesség ant­hropo­lógiai vizsgálata is a magyarság múltjának kutatásához lenne fontos (320. o.). Ezt a kötetet Harmatta J. ismertetése zárja le, Trencsényi-Waldapfel I. művéről, amelyben görög­római vallástörténeti kérdéseket taglal. Szilágyi János Aquincumi múzeum Folia Arrhaeologica. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Múzeum Évkönyve, XIII. Bp. 1961. A Folia Archaeologica új kötetének tekintélyes hányadát (7—128 o.) alkotó régészeti rész a magyar föld történetének az őskortól a korai középkorig terjedő valamennyi nagy korszakára vonatkozólag tartalmaz egy vagy több tanulmányt, és így hű tükörképe a MNM Történeti Múzeumban folyó széles körű archaeologiai kutatásnak. Kerényi András (1909—1961) búcsúztatója (7—8 o.) a múzeum Éremtára kiváló római numizmatikusának életművét ismerteti, fájdalommal említve azt a vesztesé­get, amit Kerényi András korai halála a múzeumnak és a magyar tudománynak okozott. Korek József : Neolitikus telep és sírok Dévaványán. (9—26 o. német kivonattal) c. tanulmányában egy 1959-ben végzett leletmentő ásatás eredményeit ismerteti. Az újkőkori lelőhely a tiszai kultúra egyik figyelemre méltó telepének bizonyult, amely az ásató megvilágí­tásában egy helyi csoport pontosabb megkülönböztetését teszi lehetővé. Ez a csoport „az Alföld keleti felének középső részén foglal el nagyobb összefüggő területet". Kerámiájára jellemző a vonaldíszes és a tiszai díszítő elemek kezdettől fogva való keveredése, amely közeli kapcsolatba hozza a felői körrel, minthogy azonban sajá­tos díszítő elemei is vannak, a szerző nézete szerint külön­álló csoportként kezelhető. Az ásatás legérdekesebb rész­leteredményei a neolitikus házformákra vonatkozó újabb adalékok, közöttük elsősorban a függőleges falú építkezés kimutatása. Korek József publikációja, amely­nek mintaszerű tömörségét követendőnek tartjuk, min­den bizonnyal hozzájárul az alföldi neolitikus leletanyag tagolásának további finomításához. A specialisták körén kívül állók szempontjából azonban nem hallgathatjuk el azt az aggályt, hogy korszerű és közérthető összefog­lalás hiányában a beavatatlanok egyre kevésbé ismerik ki már magukat azoknak a finom megkülönböztetések­nek és kultúra-beosztásoknak a körében, amelyben ős­korkutatóink olyan otthonosan mozognak. Természete­sen egy kisebb ásatási közleménynek nem lehet feladata, hogy más korszakok kutatóit —­ nem is beszélve az ér­deklődők szélesebb köréről — a kutatás jelenlegi állásá­ról összefoglalóan tájékoztassa. Addig azonban amíg köz­érthető összefoglaló munka nem áll rendelkezésre, szük­ségesnek látszik, hogy minden egyes esetben, amikor a kultúra-beosztás megváltoztatására vagy finomítására kerül sor, röviden — akár csak egy térkép segítségével — tájékoztatást kapjunk a probléma általános vonatko­zásairól. Ugyancsak leletmentő ásatás eredményeiről számol be Patay Pál tanulmánya: Az alsótelekesi vaskori temető. (25—50 év francia kivonattal). A nagykiterjedésű temető 78 feltárt sírjának és szórványleleteinek leírása után a leletek típusonkénti ismertetése, majd a temet­kezési rítus elemzése következik. Az elemzés nyilvánvaló­vá teszi a népcsoportnak az alföldi szkíta lakossággal való rokonságát, de egyben különbözőségét is, mert több tárgytípusról sikerült kimutatni, hogy azok nem illenek a magyar Alföld szkítaságának archaeológiai képébe. A szerző vizsgálatainak eredményeként a temető népét a Kárpátok vidékének és az azon kívül eső terüle­teknek lakóival kapcsolja össze, s ezzel újabb adalékkal gazdagítja a Kárpát-medence vaskori történetéről al­kotott képünket. Témaválasztásában és általánosítási igényében fi­gyelemre méltó Sz. Burger Alice teljes terjedelmében német nyelven közölt tanulmánya: Die Szene der „Lupa Capitolina" auf provinzialen Grabsteinen. (51—61­­.). Érdeme, hogy felhívja a figyelmet a Romulust és Remust

Next