A Szív, 1921-1922 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1921-09-03 / 1. szám

apátplébános, dr. Wiener Tibor és Kreberz Sán­dor hitoktató, Soro­k­sár: Rusch Gyula s. lel­kész, Szarv­as: Fetzer József plébános, Szen­te ro­rny­a: Krajnik György plébános, Szik­szó: Dr. Szén József s lelkész, Újpest: Dr. M­arazséti Béla prépost, Fekete Ferenc és Fe­kete András hitoktató, Vác: Herhoí Mátyás s. lelkész és Nagy Géza s. lelkész, Zsámbék: Dezső József zárdai lelkész és Budapestről töb­ben. Zárdák: P. Sinkovich Frigyes ferencrendi szerzetes Szeged, Khöler Ferenc lazarista Pi­­liscsaba. Irgalmas nő­v­érek: Budapest, Békésgyula, Fehérvárcsurgó, Piliscsaba, Kapu­vár, Várpalota, Vác, Veszprém, Tapolca, Gyön­gyös. Szatmári irgalmas nővérek: Adony, Esztergom, Győrszentmárton, Jászbe­rény. Iskolanővérek: Budapest, Félegyhá­za, Kalocsa. Isteni Megváltó L­eányai: Budapest, Budakeszi, Ercsi. Keresztes nő­vérek: Kóka, Lovasberény, Zsámbék. Fe­­rencrendi nővérek: Szalvatoriánok, Sion, Szoc. Misszió Társulat, Sacré Coeur Budapest. Tanítónők, tanítók és g­á­r­d­a­v­e­z­e­­tők: Gallér Józsa, Enyedi Margit, Szőllősy Er­­nőné, Fenyvessy Teréz* Szeged. Balázs Ilona,­­Gaál Ödön Kalocsa, Révész Boriska, Ba­­lassy Etel, Árendás Karolin, Kiss Gel­lért Kecskemét. Stampf Stefánia Díszei, Kardics Margit Ikrén­y-ő­s­z­h­e­l­y. Boros Paula ,Vise ó rád. özv. Laskayné, Löd Anna, Rácz Rózsi Piliscsaba. Pechán Ilona, Szű­cs Mária, Sebestyén, Mária S­z­o­l­n­o­k. Fodor Mária B­e­­senyőtelek. Fodor Klára Kompolt. Szebeni­­ Anna Endréd. Zsoldos Teréz Váro­siód. Horváth István Békéscsaba. Bónis Ilona Sátoraljaújhely­. Hunyady Teréz, Szeke­res Anna Cegléd. Karakáni Lili, Siska Ilona, Domok Anna Debrecen, özv. Soltészné­l Esztergom. Hibrandt Ida Aszódy Mária Szentandrás, Orosháza. Bagó Mar­git Rókus hegy. Csiszár Ida Vác. Kriss Olga, Borsos Katalin Mezőhegyes. Szenesi Matild Veszprém, Kubinyák Margit Halas. Ignáci László, Bajknay Margit Rákospalo­­t­a. Printer Pál, Kovacsik Olga és Erzsi Szarvas. Dúli László Kántorjánosi, Kod­­lacsik Ferenc Csorvás, Demeter Berta Püs­­ö­k­l­a­d­á­n­y, Pintér Erzsi Fél­egy­háza, eszter E­rzsi Tapolca és többen Budapest­ről és környékéről (Rákospalota, Csepel, Kis­pest). Ezenkívül Szeged, Félegyháza, Dévaványa, Diósd, Szolnok, Kalocsa több résztvevővel is képviseltette magát. Gyermekek is mintegy S0 képviseltette magát. Gyermekek is különböző helyekről mintegy 50-en voltak. (Részletesen lásd Gyermekrovatban). Megnyitó előadás: 22-én d. u.­­5 órára zsúfolásig megtelt a Kongregáció-Otthon kápolnája. Buzgó szivek­ből hangzott föl a Ve­ni Sancte! mely után a nagyterembe vonultak a résztvevők, ahol az előadásokat tartották. A kápolnától a teremig szívgárdisták állottak sorfalat, akik virágesővel árasztották el a vidéki vendégeket, a terem ajtajában pedig a Jézus Szive Szövetség ének­kara dallál fogadta őket. A kurzus az apródnak öltözött »Szív Gabi« szivgárdista alkalmi bájos üdvözlőversével kezdődött, amely után_B­i­r­ó Ferenc S. J. tar­totta meg a megnyitó-előadást, melynek tárgya «A Jézus Szive-tisztelet országos missziója» volt. Rámutat az előadó­ a magyar nemzet fatális hibáira, melyben szeg­ődünk. A legnagyobb ma­gyar, Széchényi szagaival élve, felsorolja nemzet bűneit, a magyar nép hiúságát, sze­­­mére veti állhatatlan, lobbanékony természe­tét, a közismert magyar urhatnámságot, a ko­moly munkától való irtózást, az egymás ellen való agyarkodást, irigykedést, és a­szályt, uralkodási vágyat. Ezen bajok pártai­­ellen­szere, orvossága Krisztus alázatos Szive vérével beoltani a magyar vért, hogy az isteni nedű átmenjen vérünkbe. Rossz a mi szivünk na­­g­yoké, azért rossz Magyarország; kell tehát ereszt, kell szenvedés, hogy megjavuljunk, s Amint minden idők bajára megvolt az orvos­­i­ság, s annak idején a kereszt jelét adta az Isten, amelyben győzünk, úgy jelen korunk győzelmi jele a Szív, Jézus Szive. XIII. Leó pápa a XX. század kapujára azt írja fel: «A XX. század Jézus szentséges Szívének szá­zada lesz­. A­ szentséges Szív rejtett kincseit a mi időnkre tartotta fenn, amikor a megvén­­hedett világ szeretetében már kihűlt. Mi él­­e­tesebbek alig fogjuk megérni a márciusi szellőt, amely átváltoztatja Magyarországot, de ártat­lan gyermekeinket vesszük karjainkra nap-nap után és nyújtjuk át Jézus szentséges Szivének, hogy az ő «drága kincseiért» kegyelmezzen ne­künk, mert ez a szentséges Szív van hivatva Magyarországot újra feltámasztani. A nagygyűlés táviratban üdvözölte a Herceg­prímást és pápai nunciust. A Hercegprímás Ur Főmagasságától még a gyűlés tartama alatt meg­érkezett a következő ái-sz: 2645/92­. szám. Tisztelendő Alijat Az a fontos és nagy munka, amelyet Jézus­ Szive 1­­ folyó hó 22—39-ig tartó hetében a Szentséges Szív cultusának terjesztése és mélyítése érdekében oly buz­gón kifejtenek, főpásztori szivemnek nagy örömére szolgál. Ez okból az összes egybegyűlteknek szívből küldöm­ főpásztori áldásomat és ha én kérem Istent, hogy Szentséges i [UNK] v. Szive tiszteletének terjesztésén , fái nap­ok munkáját sok áldással és kegyelemmel kisérje. 't­öbbiben m­ágt­tiiut ájtatos imáiba ajánlottan vagyok ! Esztergom, Hifi. augusztus hó 33- án. TiszteMmséged odatartjja Csernoch János bíbornak, hercegprimás. Az elhangzott tartalmas előadások kivonatos közlését a jövő heti számunkban folytatjuk. A gyakori szent áldozásról. Sokszor hallani panaszt a napi áldozóikra: »Napi áldozó és mégis ilyen. Lám X. men­­nyivel jobb, erényesebb, pedig ritkábban jár áldozni.« .Sokszor pedig maguk az áldozni járók pa­­­­naszkodnak: »Most olyan közönyösen megyek áldozni. Azelőtt ritkán jártam, milyen nagy nap volt nekem a sz. áldozás napja.« I. Mind a kettőnek megfelelünk. Az L­r Jézus a legm. Oltáriszentséget lelki tápláléknak rendelte és nem rendkívüli cso­daeszköznek. Ép úgy, mint ahogy az étel fen­­tartja az életet, de rendkívüli csod­ákat nem­­ eszközöl. Egy gyönge, beteges szervezetű em­ber ha állandóan jól táplálkozik, éles, de még­­sem lesz olyan erőteljes, mint egy erős, egész­séges testű valaki hiányosabb táplálék mellett is. Most hát azt mondjuk, hogy az a beteges ember ne táplálkozzék úgy, mint eddig, mert úgy sem­ lesz olyan szép, erőteljes, mint a má­sik? Bolondság volna ilyet mondani, mert ha gyengébben táplálkozik, egészen tönkremenne. Viszont a gyengén táplálkozó másik, ha több­ször enne még sokkal szebb, erősebb, dere­kabb lenne. Kell-e ennél világosabb bizonyíték. Ha gyarló embert látunk a napi áldozók közt és erényes embert a ritkán áldozók közül, így okoskodjunk: — Az első olyan gyarló, vétkes, rossz haj­lamokkal teli ember, hogy a napi szent ál­dozás nélkül egészen tönkremenne, elzüllene. Csak áldozzák gyakran, mert ez tartja meg benne a lelket. A másik pedig jólelkű­, jóindu­­latu, erényes valaki. Ha ez még naponként áldoznék, micsoda tökéletességre, hősi eré­nyekre vinné, azért hassunk oda, hogy szép lelki életét a gyakori sz. áldozás kegyelmei­vel még jobban fejlessze. Ez a helyes okoskodás, nem pedig az, hogy elég jó így is, ne legyen még­ jobb a gyakori sz. áldozás által, az előbbi pedig úgy se lesz nagyon jó, hát azért inkább egészen­ zül­ Hüséges szív. Rátarti leány volt a Nagy Tera. Nem csoda.­­ Szép leány is volt. Sudár, mint a nádszál, haj­fonata, mint az aranykalász. A többi lányok is mind a Nagy Terához akartak hasonlítani. Már akkor is, amikor a Tera még iskolás , Tercsiké volt. Akkor is neki volt legszebb pánt­lika a hajában és legszebb rózsás szoknyács­­kája ringott a d­erekán. A többi kis­lányok mind azt nyafogták otthon: — Olyan pántlikát, olyan szoknyát vegyen édesanyám, mint a Nagy Tercsikéjé! Tudta ezt­­ keresi és otthon eldicsekedett vele. — Édesanyám! A lányok mind hozzám akar­nak hasonlítani. _ Tercsi anyja, ahelyett hogy kiverte volna be­lőle a hiúságot, ráhagyta. Mikor felserdült szép, sudár lánnyá, akkor is a legszebben öltöztette, legfinomabb kelengyét készítette neki. A nagy lányok megint csak ámulták Terát. Próbálták úgy tartani a fejüket, úgy járni, úgy táncolni,­­ogy dalolni, úgy öltözködni, mint a Nagy Tera. Mert annak ám minden úgy illett, hogy gyönyörűség volt nézni. Tera megint csak eldicsekedett otthon. — Édesanyám, látta a lányokat? Bacsó Kata épp oly rózsás pruszlikot varrt, mint az enyém. A Fekete Marcsa pedig megkért, tanítsam meg neki a nótáimat. Mind hozzám akar hasonlí­tani. is Felkacagott, mint az ezüst csengő. És igaza volt. Titkon azt sóhajtotta valamennyi lány: — Hej, csak a Nagy Terához hasonlíthat­nék! Még jobban vágytak erre, amikor a falu leg­szebb, legderekabb legénye váltott vele karika­gyűrűt. Hamarosan menyecske lett a t­erából. Persze, most a menyecskék, asszonyok kezdték utánozni a Terát. Olyan bútort vett,­ aki tudott, úgy állította be a szobába is, ahogy a Teráéknál. Tera büszkén nevette őket. — Látja? — dicsekedett most már az urának is. — Hogy szeretne hozzám hasonlítani a töb­bi asszony! Nevettek. De egyszerre csak elfojtotta valami a kacagásukat. Kitört a háború. Elvitték a Tera szép fiatal urát. Sok­­asszony urát vitték el a faluból. Akié mégis otthon maradt, az már nem akart hasonlítani a Terához. Az elsők, akik nem kívánták a hasonlatosságot. Jött azután több is. Egy napon megbetege­dett Tera édesanyja. Tera nem tudott jól gaz­dálkodni. Sőt akkor látta, hogy ura sem tu­dótt volt. Elúszott ez is, az is. A nagy­­beteg mellől lekerült lassan Tera fejéről a selyem­kendő. Egyszerű, fekete posztókendővel kísérte anyját a temetőbe. Pár nappal rá jött még a hír, hogy Krasznik mellett elesett Nagy István szakaszvezető, a Tera ura. A menyecskének majd megszakadt a szíve. Úgy járt-kelt, mint a félhalott. A templomban sem talált balzsamot fájó sebére, mert nem ta­nult meg szívből imádkozni­­ a sok hiúság kö­zött. Kétségbeesett, jajgatott. Már szegényesen járt, kopottas ruhában. Csak eggyel tudták még vigasztalni. Na, nézz lelkem arra a te gyönyörű fiacs­kádra. Hát nem elég vigasz ő neked? Bezzeg, most már senki sem akart hasonlítani Terához. Ments Isten, annyi bánattól és nyo­morúságtól. Csak a gyermektelen Kaszásné vá­gyott még olyan lenni, mint Tera, ha őt kar­ján a kis­fiával látta. — Oh, bár én is úgy állhatnék kis­babával a karomon, mint Tera. Nem bánnám­ a szegény­séget sem­ ,­­s egyszer ezt is elvette az Úr. Kemény volt a próba. Csoda, hogy egészen meg nem tört Tera szive a kis koporsó felett. Maga is kívánta, bár szakadna meg,­ mert borzasztó igy élni! Eszibe jutott boldogsága... Hogy akad mindenki olyan lenni, mint a Nagy Tera! És most irtózva mondják: — Csak a Nagy Terához ne váljak hason­lóvá! . .­.‘! Külsőleg is lefogyott, megcsufult a nemrég még oly szép menyecske. Alig járt, csak úgy, húzta magát. Mégis cs­ak bevonszolta magát egyszer a templomba. . . Mária-ünnep volt, épp prédikáció. Szűz Má­ria­ szivéről beszélt a pap. E szavakra jött be épp Tera, t »Szűz Máriának nem kellett volna szenvedje­nie. De vállalta a szenvedést, hogy hasonló le­gyen hozzánk. Fájdalmas anya lett a többi fáj­dalmas anyákért, engedte tőrrel átverni szivét, hogy hasonló legyen a sok tőrrel átvert szívű emberhez.­ A többire már nem figyelt Tera. Hulló kön­­­nyekkel borult a mellékoltár Mária-képe elé. Könnyei még folytak, de szive már kezdett megnyugodtak Talált egy szivet, amely most is, sőt éppen most a fájdalomban akar hozzá ha­sonló lenni, hogy vele együttérezve megvigasz­talja. Talált egy anyát, aki azt mondja nek­it : Vigasztalódj lányom, hiszen hasonlók vagyunk.­­ Hasonlít a tőrrel átvert szivünk.« Azóta Tera naponként a templomba jár. Eleinte csak a Szent Szűz képéhez, de később a Szent Szűz elvezette az oltárhoz is. ‚s az égi kenyér új életet nevel a megtört lélekbe. Most már nem azt keresi, hogy ki akar hozzá hasonlítani, ha­nem ő akar hasonlítani szívében, a szenvedő­­j­seket megnyugvással viselő, szelíd és alázatos Jézus Szivéhez. I I

Next