Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1880-04-08 / 15. szám

IX. évfolyam 1880. 406.—15. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Harang utcza 10. sz.a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitol­t ön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő. Levelek­­t csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. All ATM-KASSAI kimim Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Kassa, április hó 8-án . Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .. .‘ frt— kr. félévre........3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Hirdetési díj : 5­ hasábos petit­sorért 5 kr. Bélyeg-díj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Csak fuzionáljatok! Félnek a „társadalom-mentők“ ! A lenézett, kigúnyolt, semmibe sem vett szélső-bal, melyet csak nem rég a „vörös indiánok“ sorsára kárhoztattak, ma már nem csak számot tesz náluk is, de kezdik belátni, hogy az általuk űzött szemfényvesztés már nem teljesíti a régi szolgálatot, nem ámíthatja többé a nemzetet. Megdöbbenti őket a mindinkább hangosabban nyilvánuló átalános rokonszenv pártunk törekvései iránt. Nem tartják lehetetlennek azt sem, hogy a mély indignáczió, a megvetéssel párosult gyűlölet, mel­lyel a magyar nemzet romlatlan osztályai működésüket kísérik, már a jövő választáskor pár­tunkat győzelemre segítheti. Pilátus és Heródes félnek ! Pilátus és Heródes keresik a kibékülés útját! Mint oly pártoktól, melyeket eddig sem elvi kérdés, bármily csekély fontosságú lett légyen is az, de csupán személyi torzsalkodások, egyéni an­­tipathiák választottak el egymástól, másképen várni sem lehet: a teljes kibékülésnek nem elvi, de csak személyi akadályok állnak útjában. A 67-ei közjogi alapon álló pártok egyesülése azon lényeges (!) kérdés eldöntésétől függ: T­i­­s­z­á­v­a­l - e, vagy Tisza nélkül? E kérdésen fordul meg Magyarország boldog­ságának (! !!) sorsa. Ennek eldöntésétől függ az is : várjon­ a kormánypárt s az úgynevezett „mér­sékelt ellenzék“ a jövő választások alkalmával kö­zösen­ viselje-e labanez csatározását ellenünk, vagy külön-külön engedjék magukat szétmorzsol­­tatni a viharrá felkorbácsolt nemzeti harag által. Nos , mi ebbe nem avatkozunk: nekünk tel­jesen mindegy: tömörülnek-e, egy testté válnak-e oly elemek, melyek külön pártállásuk daczára egyetértettek, sőt túllicitálták egymást pártunk iránti gyűlöletekben. Többet mondunk. A kormánypárt és „mér­sékelt ellenzék“ fúziója pártunknak csak hasznára fog válni, mert ezáltal tisztulni fog a helyzet, s az eddig folytonos tévedésben tartott, elámított nemzet azon része is, mely hitt a habarék baza­­fias törekvéseiben, világosan s minden kétértel­műséget kizáró pozitivitással fog meggyőződni arról, mily értéke volt eddig is a habarék ellen­­zékeskedésének. Másrészt a habarék - párt azon része, mely jóhiszeműleg azért csatlakozott e párt­hoz, mert ennek simább keretében könnyebben s nagyobb eredmén­nyel vélte előmozdítani a 67-es törvények által sem korlátozott anyagi érdekein­ket, mint a „merev“ szélsőbali pártállásban, meg fog győződni, hogy a 67-ki közjogi alapon állva, a legjobb szándék sem bír tényleges értékkel, mert nem érvényesíthető Bécs s a kamarilla pillanatra sem szűnő gyanakodása miatt. A kabaréknak e jóhiszemű, hazafias töredéke egy újabb fúzió ese­tében nem tehet egyebet, mint azt, hogy hozzánk csatlakozzék. Van tehát kilátásunk, hogy pártunk a „mér­sékelt ellenzék“ (ellenzék­i lucus a non lucendo) egy töredékével szaporodni fog s ezért is csak örülnünk lehet egy új fúzió létrejöttén. De képes-e a párt­érdek öröme annyira ellen­súlyozni szomorúságunkat a mély sülyedés láttára, mely szemeink előtt történik, hogy undorunkat keblünkbe zárjuk ? Az a báró, kit a megtört szivü Pétery Ká­roly még öt év előtt leghívebben jellemzett — elhallgatjuk a jellemző khar­akterisztikát, bár ke­zeink közt van a tragikus sorsú nagy hazafi levele — ma már foszlányait is letépi magáról egykori híres ellenzékiségének s mint a legszemérmetle­­nebb sima, cinikus meztelenséggel kínálgatja ma­gát s pártját azon Tisza Kálmánnak, ki ellen pár­tunk sem küzdött oly kíméletlenül soha, mint az az úgynevezett habarék, melynek a báró ur párt­elnöke vala. Igaz, hogy a habarék többi „nagyságai“ de­­savouálják Tisza Kálmán uj, bámulóját, de fuzioná­­lis mániájuk nem csekélyebb, mint a desavouált báróé, s fuzionális erőlködéseik érvényesítése fejé­ben egyetlen feltétel gyanánt tűzik ki: Tisza Kál­mán eltávolítását. Egy szavuk sincs a nemzethez. Egy elvi kérdés nem merül fel, mel­­lyel a szándékba vett fontos lépést igazolnák. Tisza Kálmán miatt ,egy Bánhidy, Szilágyi Dezső, Apponyi Albert Tantalus sorsára kárhoz­­tatják. Tisza Kálmán az akadály, hogy e nagy állam­férfiak (!) nem elégíthetik ki vágyaikat, nem ül­hetnek a kényelmes piros bársonyszékbe. Ők és csak mindig ők! Személy­ kérdés mindig az előtérben. Bánhidy eltűri már nyakán Tisza Kálmán lábát is, csak legyen excellencziás úr. Szilágyi és Apponyi kissé ambicziózusabbak. Nekik Tisza nem kell. De különben mindenbe beleegyeznek, s a nemzetet megkötözve átszolgál­tatják a bécsieknek, a gyalázott mamelukokkal összepuszizkodnak, s lesz megint hegyen-völgyön lakodalom, mint volt anno Tisza-fuzió, csak elégitse ki az udvar miniszterség utáni Tantalusz-szomjukat s távolítsa el Tisza Kálmánt a kormányrudtól. Íme­­ ennyiből áll a habarék eddigi ellenzé­kieskedésének, Don­ Quixottei küzdelmeinek értéke. De hát még­is kell valami tisztességesnek látszó, ürügyet keresniük. És valóban­ most az egyszer az ürügy igen plauzibilis, s a­mi fő: igaz is. „A szélsőbal tért foglal, ijesztő mérvben sza­porodnak hívei országszerte, a közjogi alapon álló pártoknak tehát egyesülniük kell a „magyar irre­denta“ ellen.“ Íme az ürügy ! De hát azt hiszik-e azok „a közjogi alapon álló“ labanczok, hogy egyesülésük oly varázserőt fog képezni, mely a magyar nemzetnek általuk go­noszul eljátszott szivét gőzerővel meghódítja a „vi­ribus unitis“ nemzettipró pecsovics pártjuknak ? Szegény örültek ! A magyar nemzet rokonszenve pártunk iránt nem pillanatnyi fellobbanás, de komoly megfonto­lás műve. Önök labanczpártja tizennégy év óta eléggé iparkodott a „szélsőbal“ népszerütlenítésén. Az elámított s lojalitásában" meggyökerezett makacsságú nemzet hosszú ideig vizsgálat nélkül adott hitelt önöknek. Volt valami felháborító benne, hogy a nemzet önök által elámítva, elárulva, legjobb barátaitól elpártolt, s évek hosszú során szaporította azok sorát, kik — tudva vagy öntudatlanul, azt eldön­teni nem a mi feladatunk — minden érdekeit elárulták, s a nemzet legnagyobb ellensége, az oszt­rák birodalmi párt javára minden fontosabb jogok­tól addikáltak. A csekély csapat, mely a nemzet érdekeit szolgálta, nem esett kétségbe ! Most kezdi aratni hűségének jutalmát! A nemzet tetteik után ítéli meg önöket, drá­­galátos labancz urak ! Nem vak többé, hogy ne lássa be, hogy egye­düli barátja a magyar „szélsőbal.“ Nincs annyira megverve hályoggal, hogy ne győződjék meg róla, hogy tizennégy évi parlamen­táris harczainkból egyedül a szélsőbaliak emelked­nek ki, mint eszmebajnokok, mint a magyar nem­zeti érdek harczosai, mig a többi pártok frázisai vég­analizisben nem jelentettek egyebet, mint: „Bécsnek korlátlan hatalmat fölöttünk, nekünk — már t. i. a labanczok­ pártjának — miniszteri fan­­teuilleket és telt zsebeket, a nemzetnek koldus­tarisznyát és reakczionárius rendszabályokat.“ És e két programm közti különbség egyúttal a megfejtése annak: miért fordul felénk a nem­zet ? s miért nem teszi meg a régi szolgálatot a labancz-pártok rágalmazási apparátusa. S ezen nem fog változtatni semmit a pecso­­vicsok újabb egyesülése. Elmúltak az aranjuezi napok, melyekben még kenyérmezei hercze-hurczákkal lehetett elámítani az egész nemzetet. Napjainkban már igen kevesen érdeklődnek az iránt: ki lészen az uj excellencziás ? de igen­is, hogy mikor lesz már vége a gyalázatos sze­mélyi üzelmeknek, melyek Lengyelország sorsára akarják juttatni hazánkat. Nos , nem fogják tehetni! Itt állunk mint a sziklafal! A nemzet velünk van­­ a nemzeti lelki­ismeret őreivel! Hedry Bódog, Budapest, ápril 5. A revolver-zsurnaliszták ugyancsak puffogtat­­nak kapszli-pisztolyaikból mindenre, mi magyar! Kaas b. a fővárosi közgyűlésen a német Tháliának Budapesten egyetlen, az is örökös csődben lévő és düledező kalyibája bezáratása tárgyában egy ha­talmas vezérczikket mondott, mire egyhangúlag elhatározták, hogy a bódét bezárják s német ab­ban többé nem fosztogatja a magyart. A fővárosi lakosság általános örömmel üdvözölte e határozatot. De hátra van még a fekete leves ! Már­is minden­felé hallatszik, hogy Tisza K. nem hagyja jóvá a közgyűlés hazafias határozatát; 1-et, mert ő soha sem hagy jóvá semmi hazafiast; 2-ot mert majd mit fognának az ily laufpasshoz Bécsben mondani! — így szaporítja a magyar miniszterelnök babér­jait ! Megfoghatlan, hogy a sok babér még agyon nem nyomta a nagy hazafit. Segítse az ég ! De ha megesnék a csoda, s hogy — hogynem a német Thália hálókabátját csakugyan sikerülne kitennünk, a búcsúztatónál — bűnei elősorolásakor, — egyik főbűnéért már nem lehetne úgy megróvni, mint különben megérdemelné. Ez egyik főbűne az, hogy a művészet teljes hiányában nagyobbára sze­­men­szedett sikamlós, szellemtelen darabokkal fog­­dosta a közönséget, az előadást illetőleg pedig­­ a pikáns jeleneteket frivol szemérmetlenséggel ki­emelte, a kétértelműeket félreértetlenü­l megma­gyarázta . . . Kákossy — elég tapintatlanul — ebben is le akarta főzni a concurrenst s színre hozta a „Pipacs“ ez. 3 felv. iig operette-et. Megszoktuk, hogy a franczia operettekből a paj­kos" a csintalan elem ki nem maradhat; de ily vastagon triviális jelenetek gyűjteménye még nem volt színpadunkon, — nem is oda való, hanem leg­feljebb a „sängerei“-okba. No és a közönség ? a ház telesded tele volt és a ház kitűnően mulatott. Szo­morú, de az a vigasztaló, hogy e darab mégis igen rövid életű lesz. Dicséretekre legyen mondva a szereplőknek és különösen a nőknek, hogy a leg­élesebb ellentétben a németekkel — lehetőleg igye­keztek finom játékaikkal a jeleneteken simítani, mi a szöveg miatt persze csak részben sikerülhe­tett. Meséjét tehát — melynek s/4 része a „jus primae nectis“ körül forgolódik, nem vázolhatom és igy a darabot annál kevésbé ajánlhatom. Ezúttal mint műreferens (in miniatur, az is csak nagyitó üvegen át) nincs szerencsém ; a mű­vészet köréből kevés jót irhatok, a politikai s a társad, élet pedig még mindig vajúdik, és _ igy mégis csak vissza kell térnem oda, hogy még a komoly irányú nemz­ színház opera újdonságát „A korona gyémántjait“ sem dicsérhetem. Zenéje ál­talában tűrhető, több helyen gyönyörű , de szö­vege nem vall Scribere. Sok benne a politika, de még több, de sokkal több a valószínűtlen, hossza­dalmas, lapos jelenet. Itt látszik Auber genialitása, hogy ily partitúrát tudott írni ily librettóhoz! A királyné népe nyomorán segítendő, hogy adóját fizethesse, a korona gyémántjait titokban hamisak­kal helyettesíti, az igaziakat pedig szanaszét adatja el és ezek árával segít népén. A manipulatiót gyé­­mánthamisitással foglalkozó spanyol czigányok vég­zik, kikkel a királyné Katalin név alatt közös kony­hára megy élni azok barlangjaikba, hogy felügyel­hessen műveleteikre ; itt mgismerkedik egy átutazó fiatalt lovaggal, beleszeret s férjévé teszi. — Bizony elég furcsa ez vagy mi. Hogy teljes legyen malheuröm, még a tava­szi tárlatról sem írhatok örvendést. Hazai művé­szeink közül csak a másodrendűeknek harmadrendű képeivel találkozunk, sőt több eddig szokatlan számú , szárnypróbálgató kísérletekkel. Jobbjaink közül M­é­­s­z­ö­l­y Gézán, N­­e­s­z­t­y­n, B­a­d i t­r­o­n, s egy uj szép tehetségen : Innocenten (bpesti) kivüd másról dicsérőleg nem emlékezhetünk. De a kül­földiek sem igen tettek ki eddig magokért, pedig szép számmal vannak képviselve, melyek közül kü­lönösen Matej­ko vázlata „Készlet a várnai csa­tából“, Gábriel „horgásza“-a, Kozakievitz ■„még egy szerelmi pillantás“ czímű festményeikkel és

Next