Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1880-04-08 / 15. szám
IX. évfolyam 1880. 406.—15. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Harang utcza 10. sz.a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitolt ön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelekt csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. All ATM-KASSAI kimim Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Kassa, április hó 8-án . Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .. .‘ frt— kr. félévre........3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Hirdetési díj : 5 hasábos petitsorért 5 kr. Bélyeg-díj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Csak fuzionáljatok! Félnek a „társadalom-mentők“ ! A lenézett, kigúnyolt, semmibe sem vett szélső-bal, melyet csak nem rég a „vörös indiánok“ sorsára kárhoztattak, ma már nem csak számot tesz náluk is, de kezdik belátni, hogy az általuk űzött szemfényvesztés már nem teljesíti a régi szolgálatot, nem ámíthatja többé a nemzetet. Megdöbbenti őket a mindinkább hangosabban nyilvánuló átalános rokonszenv pártunk törekvései iránt. Nem tartják lehetetlennek azt sem, hogy a mély indignáczió, a megvetéssel párosult gyűlölet, mellyel a magyar nemzet romlatlan osztályai működésüket kísérik, már a jövő választáskor pártunkat győzelemre segítheti. Pilátus és Heródes félnek ! Pilátus és Heródes keresik a kibékülés útját! Mint oly pártoktól, melyeket eddig sem elvi kérdés, bármily csekély fontosságú lett légyen is az, de csupán személyi torzsalkodások, egyéni antipathiák választottak el egymástól, másképen várni sem lehet: a teljes kibékülésnek nem elvi, de csak személyi akadályok állnak útjában. A 67-ei közjogi alapon álló pártok egyesülése azon lényeges (!) kérdés eldöntésétől függ: Tiszával - e, vagy Tisza nélkül? E kérdésen fordul meg Magyarország boldogságának (! !!) sorsa. Ennek eldöntésétől függ az is : várjon a kormánypárt s az úgynevezett „mérsékelt ellenzék“ a jövő választások alkalmával közösen viselje-e labanez csatározását ellenünk, vagy külön-külön engedjék magukat szétmorzsoltatni a viharrá felkorbácsolt nemzeti harag által. Nos , mi ebbe nem avatkozunk: nekünk teljesen mindegy: tömörülnek-e, egy testté válnak-e oly elemek, melyek külön pártállásuk daczára egyetértettek, sőt túllicitálták egymást pártunk iránti gyűlöletekben. Többet mondunk. A kormánypárt és „mérsékelt ellenzék“ fúziója pártunknak csak hasznára fog válni, mert ezáltal tisztulni fog a helyzet, s az eddig folytonos tévedésben tartott, elámított nemzet azon része is, mely hitt a habarék bazafias törekvéseiben, világosan s minden kétértelműséget kizáró pozitivitással fog meggyőződni arról, mily értéke volt eddig is a habarék ellenzékeskedésének. Másrészt a habarék - párt azon része, mely jóhiszeműleg azért csatlakozott e párthoz, mert ennek simább keretében könnyebben s nagyobb eredménnyel vélte előmozdítani a 67-es törvények által sem korlátozott anyagi érdekeinket, mint a „merev“ szélsőbali pártállásban, meg fog győződni, hogy a 67-ki közjogi alapon állva, a legjobb szándék sem bír tényleges értékkel, mert nem érvényesíthető Bécs s a kamarilla pillanatra sem szűnő gyanakodása miatt. A kabaréknak e jóhiszemű, hazafias töredéke egy újabb fúzió esetében nem tehet egyebet, mint azt, hogy hozzánk csatlakozzék. Van tehát kilátásunk, hogy pártunk a „mérsékelt ellenzék“ (ellenzéki lucus a non lucendo) egy töredékével szaporodni fog s ezért is csak örülnünk lehet egy új fúzió létrejöttén. De képes-e a pártérdek öröme annyira ellensúlyozni szomorúságunkat a mély sülyedés láttára, mely szemeink előtt történik, hogy undorunkat keblünkbe zárjuk ? Az a báró, kit a megtört szivü Pétery Károly még öt év előtt leghívebben jellemzett — elhallgatjuk a jellemző kharakterisztikát, bár kezeink közt van a tragikus sorsú nagy hazafi levele — ma már foszlányait is letépi magáról egykori híres ellenzékiségének s mint a legszemérmetlenebb sima, cinikus meztelenséggel kínálgatja magát s pártját azon Tisza Kálmánnak, ki ellen pártunk sem küzdött oly kíméletlenül soha, mint az az úgynevezett habarék, melynek a báró ur pártelnöke vala. Igaz, hogy a habarék többi „nagyságai“ desavouálják Tisza Kálmán uj, bámulóját, de fuzionális mániájuk nem csekélyebb, mint a desavouált báróé, s fuzionális erőlködéseik érvényesítése fejében egyetlen feltétel gyanánt tűzik ki: Tisza Kálmán eltávolítását. Egy szavuk sincs a nemzethez. Egy elvi kérdés nem merül fel, mellyel a szándékba vett fontos lépést igazolnák. Tisza Kálmán miatt ,egy Bánhidy, Szilágyi Dezső, Apponyi Albert Tantalus sorsára kárhoztatják. Tisza Kálmán az akadály, hogy e nagy államférfiak (!) nem elégíthetik ki vágyaikat, nem ülhetnek a kényelmes piros bársonyszékbe. Ők és csak mindig ők! Személy kérdés mindig az előtérben. Bánhidy eltűri már nyakán Tisza Kálmán lábát is, csak legyen excellencziás úr. Szilágyi és Apponyi kissé ambicziózusabbak. Nekik Tisza nem kell. De különben mindenbe beleegyeznek, s a nemzetet megkötözve átszolgáltatják a bécsieknek, a gyalázott mamelukokkal összepuszizkodnak, s lesz megint hegyen-völgyön lakodalom, mint volt anno Tisza-fuzió, csak elégitse ki az udvar miniszterség utáni Tantalusz-szomjukat s távolítsa el Tisza Kálmánt a kormányrudtól. Íme ennyiből áll a habarék eddigi ellenzékieskedésének, Don Quixottei küzdelmeinek értéke. De hát mégis kell valami tisztességesnek látszó, ürügyet keresniük. És valóban most az egyszer az ürügy igen plauzibilis, s ami fő: igaz is. „A szélsőbal tért foglal, ijesztő mérvben szaporodnak hívei országszerte, a közjogi alapon álló pártoknak tehát egyesülniük kell a „magyar irredenta“ ellen.“ Íme az ürügy ! De hát azt hiszik-e azok „a közjogi alapon álló“ labanczok, hogy egyesülésük oly varázserőt fog képezni, mely a magyar nemzetnek általuk gonoszul eljátszott szivét gőzerővel meghódítja a „viribus unitis“ nemzettipró pecsovics pártjuknak ? Szegény örültek ! A magyar nemzet rokonszenve pártunk iránt nem pillanatnyi fellobbanás, de komoly megfontolás műve. Önök labanczpártja tizennégy év óta eléggé iparkodott a „szélsőbal“ népszerütlenítésén. Az elámított s lojalitásában" meggyökerezett makacsságú nemzet hosszú ideig vizsgálat nélkül adott hitelt önöknek. Volt valami felháborító benne, hogy a nemzet önök által elámítva, elárulva, legjobb barátaitól elpártolt, s évek hosszú során szaporította azok sorát, kik — tudva vagy öntudatlanul, azt eldönteni nem a mi feladatunk — minden érdekeit elárulták, s a nemzet legnagyobb ellensége, az osztrák birodalmi párt javára minden fontosabb jogoktól addikáltak. A csekély csapat, mely a nemzet érdekeit szolgálta, nem esett kétségbe ! Most kezdi aratni hűségének jutalmát! A nemzet tetteik után ítéli meg önöket, drágalátos labancz urak ! Nem vak többé, hogy ne lássa be, hogy egyedüli barátja a magyar „szélsőbal.“ Nincs annyira megverve hályoggal, hogy ne győződjék meg róla, hogy tizennégy évi parlamentáris harczainkból egyedül a szélsőbaliak emelkednek ki, mint eszmebajnokok, mint a magyar nemzeti érdek harczosai, mig a többi pártok frázisai véganalizisben nem jelentettek egyebet, mint: „Bécsnek korlátlan hatalmat fölöttünk, nekünk — már t. i. a labanczok pártjának — miniszteri fanteuilleket és telt zsebeket, a nemzetnek koldustarisznyát és reakczionárius rendszabályokat.“ És e két programm közti különbség egyúttal a megfejtése annak: miért fordul felénk a nemzet ? s miért nem teszi meg a régi szolgálatot a labancz-pártok rágalmazási apparátusa. S ezen nem fog változtatni semmit a pecsovicsok újabb egyesülése. Elmúltak az aranjuezi napok, melyekben még kenyérmezei hercze-hurczákkal lehetett elámítani az egész nemzetet. Napjainkban már igen kevesen érdeklődnek az iránt: ki lészen az uj excellencziás ? de igenis, hogy mikor lesz már vége a gyalázatos személyi üzelmeknek, melyek Lengyelország sorsára akarják juttatni hazánkat. Nos , nem fogják tehetni! Itt állunk mint a sziklafal! A nemzet velünk van a nemzeti lelkiismeret őreivel! Hedry Bódog, Budapest, ápril 5. A revolver-zsurnaliszták ugyancsak puffogtatnak kapszli-pisztolyaikból mindenre, mi magyar! Kaas b. a fővárosi közgyűlésen a német Tháliának Budapesten egyetlen, az is örökös csődben lévő és düledező kalyibája bezáratása tárgyában egy hatalmas vezérczikket mondott, mire egyhangúlag elhatározták, hogy a bódét bezárják s német abban többé nem fosztogatja a magyart. A fővárosi lakosság általános örömmel üdvözölte e határozatot. De hátra van még a fekete leves ! Máris mindenfelé hallatszik, hogy Tisza K. nem hagyja jóvá a közgyűlés hazafias határozatát; 1-et, mert ő soha sem hagy jóvá semmi hazafiast; 2-ot mert majd mit fognának az ily laufpasshoz Bécsben mondani! — így szaporítja a magyar miniszterelnök babérjait ! Megfoghatlan, hogy a sok babér még agyon nem nyomta a nagy hazafit. Segítse az ég ! De ha megesnék a csoda, s hogy — hogynem a német Thália hálókabátját csakugyan sikerülne kitennünk, a búcsúztatónál — bűnei elősorolásakor, — egyik főbűnéért már nem lehetne úgy megróvni, mint különben megérdemelné. Ez egyik főbűne az, hogy a művészet teljes hiányában nagyobbára szemenszedett sikamlós, szellemtelen darabokkal fogdosta a közönséget, az előadást illetőleg pedig a pikáns jeleneteket frivol szemérmetlenséggel kiemelte, a kétértelműeket félreértetlenül megmagyarázta . . . Kákossy — elég tapintatlanul — ebben is le akarta főzni a concurrenst s színre hozta a „Pipacs“ ez. 3 felv. iig operette-et. Megszoktuk, hogy a franczia operettekből a pajkos" a csintalan elem ki nem maradhat; de ily vastagon triviális jelenetek gyűjteménye még nem volt színpadunkon, — nem is oda való, hanem legfeljebb a „sängerei“-okba. No és a közönség ? a ház telesded tele volt és a ház kitűnően mulatott. Szomorú, de az a vigasztaló, hogy e darab mégis igen rövid életű lesz. Dicséretekre legyen mondva a szereplőknek és különösen a nőknek, hogy a legélesebb ellentétben a németekkel — lehetőleg igyekeztek finom játékaikkal a jeleneteken simítani, mi a szöveg miatt persze csak részben sikerülhetett. Meséjét tehát — melynek s/4 része a „jus primae nectis“ körül forgolódik, nem vázolhatom és igy a darabot annál kevésbé ajánlhatom. Ezúttal mint műreferens (in miniatur, az is csak nagyitó üvegen át) nincs szerencsém ; a művészet köréből kevés jót irhatok, a politikai s a társad, élet pedig még mindig vajúdik, és _ igy mégis csak vissza kell térnem oda, hogy még a komoly irányú nemz színház opera újdonságát „A korona gyémántjait“ sem dicsérhetem. Zenéje általában tűrhető, több helyen gyönyörű , de szövege nem vall Scribere. Sok benne a politika, de még több, de sokkal több a valószínűtlen, hosszadalmas, lapos jelenet. Itt látszik Auber genialitása, hogy ily partitúrát tudott írni ily librettóhoz! A királyné népe nyomorán segítendő, hogy adóját fizethesse, a korona gyémántjait titokban hamisakkal helyettesíti, az igaziakat pedig szanaszét adatja el és ezek árával segít népén. A manipulatiót gyémánthamisitással foglalkozó spanyol czigányok végzik, kikkel a királyné Katalin név alatt közös konyhára megy élni azok barlangjaikba, hogy felügyelhessen műveleteikre ; itt mgismerkedik egy átutazó fiatalt lovaggal, beleszeret s férjévé teszi. — Bizony elég furcsa ez vagy mi. Hogy teljes legyen malheuröm, még a tavaszi tárlatról sem írhatok örvendést. Hazai művészeink közül csak a másodrendűeknek harmadrendű képeivel találkozunk, sőt több eddig szokatlan számú , szárnypróbálgató kísérletekkel. Jobbjaink közül Mészöly Gézán, Nesztyn, Bad i tron, s egy uj szép tehetségen : Innocenten (bpesti) kivüd másról dicsérőleg nem emlékezhetünk. De a külföldiek sem igen tettek ki eddig magokért, pedig szép számmal vannak képviselve, melyek közül különösen Matejko vázlata „Készlet a várnai csatából“, Gábriel „horgásza“-a, Kozakievitz ■„még egy szerelmi pillantás“ czímű festményeikkel és