Abauj-Kassai Közlöny, 1912. július (41. évfolyam, 147-172. szám)
1912-07-02 / 147. szám
v Košiciach 330//W2 V"* SzavkesztSsiig 3 a kldihlvtlnl Sarang u. 9 Telefon 150 jU«űHTésim<J »•géllepodi ® »zettln*. = EK«JK!.K\'IM n. 1 órakor 1912. 147. szám. Abauj. POLITIKÁR ftAPlÜfr*. vedeckí kaiiüica v ÄtÄcl { _______________&t£L £ & Kassa, Kedd julius 2 Felelős szerkesztő: LJEKLY GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Előfizetési feltételek: Kassán Egész évre K 14__ Félévre K 7.— Negyedévre K 3.51 Egy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20 — Félévre K 10 — Negyedévre K . — Egy hóra K . — Egyes számára 4 fillér Elvégeztetett érvényhozás kapui bezár a csonka parlamenti szétoszoltak a szélről.Iden irányába, hogy aorszakba beilleszkedett munkának nem annyira árt, mint inkább lelki isfurdalásait kiheverjék, nban nem igen hisszük, g lesz az a hosszú, szolcső, amely szeptemcéig nyúlik, amikor újra iák majd a képviselőit s a dunaparti palota előtti tér újra benépesül csendőr, rendőr és katonai kordonnal, hogy a szuronyok védelme alatt megkezdődjék az őszi ülésszak. A szomorú vakációnak végső napjától messze vagyunk még s ma senki sem tudná megmondani sem azt, hogy addig, sem azt, hogy akkor mi fog történni, annyit azonban minden hazafi érez, hogy fordulatnak kell bekövetkeznie, hogy azokat a sebeket, melyeket az erőszak ütött alkotmányon és a nemzeten, be lehessen hegeszteni s a törvényi jelenségeket ki lehessen valamiképpen reparálni, mert orvost^latlanul nem maradhat, e nélkül ebben az országban béke nem lehet. íí/ Hatvanhét óta nem igen vet mozgalmasabb, viharosabb, nagyobb jelentőségű és eseményében gazdagabb időszaka a magyar törvényhozásnak mint p, amely legutóbb lezajlott. $szviharok zúgtak végig az oszágon, megnyíltak a szenvedtek zsilipjei s itt is, ott is elszánsztották a gátat, az ár mindenfele felkavarta az iszapot és a keserüség, amely az emberek fojtogatta, nem fért meg a pfolitika korlátai között. A tömegeket óriási jelentőségű eszmékre vitették és a felizgult tömegei apró rendszabályokkal nem sokat törődtek. Az ország fővárosában szuronyerdők villogtak minden pillanatban támadásra készen. Valóságos statárium működött, amelynek a képviselői immunifitás sem imponált, mert a népi képviselők szabad akiatát is cselekvésükben a rend-csendőr beavakozás korlátozta, amely még a törvényhozás terméből is kidotálta őket s a katonai kordon állta utjokat, ha kötelességeik teljesítése végett a páriámen csarnokába akartak belépő. Szomorú napok, szomorú emléke. Most már hosszú időre s végi, egész nyáron át kihalt, csendes lesz a dunaparti palota sem lesz reá szükség, hogy a renes palota környékén a szinte megszokott katonai tábort fenntassák s a főváros forgalmát mgbénitsák és a békés polgári nyugalmát mindegyre megzavarva a kedélyeket felizgassák. Szinte bizonyos jóleső tucattal gondolunk vissza a közelmúlt rémes képeinek eltűnésére, jár, nyomában ott ólálkodik egy sökét gondolat is, mert hát ősszel mindez úja élőlről kezdődik. Igen, újra kezdődhet, ha nem cselekszenek, ha az illetékes tényezők nem biztosítják kellő módon, hogy mindez újra ne kezdődjék. Hogy fokozottabb mértékben meg ne ismétlődjék az izgalom, a keserű harc, az állandó lázas feszültség, amelynek sorvasztó hatását sokáig még a legerősebb szervezet sem bírja el. Ha ez a láz újra visszatérne, akkor bizonyos, hogy nagy baj származnék belőle, mert az erőszak erőszakot szülne s a társadalom és az egész nemzet testén olyan sebeket ütne, amiket hosszú évek sem bírnának begyógyítani. A hosszú nyári szünet egyetlen igazi hivatása csupán az lehet, hogy a felszakított sebeket begyógyítsa, hogy mindent kiegyenlítsen, hogy lehetővé tegye az izgalom nélküli egészséges parlamenti küzdelmet és az egész vonalon, nem az erőszakot, de a törvényes rendet. Mert rendre tagadhatatlanul szüksége van az országnak, de nem arra a rendre, amelynek az ellenzék kivezetése és kizáratása az előföltétele. Mert az, hogy a csonka parlament karhatalom védelme alatt félelmes gyorsasággal végigröhögött a fontos törvényjavaslatok egész tömegén, ez nem rend. Hiába dicsekszenek azzal, hogy kiirtották az obstrukciót, ez csak egy tünet volt, az elégedetlenségnek tünete, amely nincsen szanálva. Amíg ez a baj nem lesz orvosolva, addig forrongásban törnek ki az erőszakosan visszaszorított érzések. Addig tehát, míg a baj valódi okát nem orvosolják, nem lehet rend. A nyári szünetnek tehát a feladata, hogy ezt az orvoslást végrehajtsa, hogy megtalálja a békés munkálkodásnak s a kedélyek megnyugvásának eszközét, módját. A parlamenti szünetnek nincs más feladata, de ezt az egyet meg kell oldania. Országos dalosverseny Háromezer dalos Budapesten. A kassaiak dicsősége. Kassa, julius 1. Tegnap ért véget a Dalos Szövetség tizenkilencedik országos dalosversenye, melyet ezúttal a fővárosban tartottak meg. Nagy és szép ünnepély volt. A magyar dalkultusz újabb, hatalmas fejlődése, a magyar műdal terjedése s annak felemelő és minden honfit egyesitő hatalma nyert benne impozáns kifejezést. A budapesti országos dalosversenynek jelentőségét két körülmény emelte. Egyik, hogy a király ezúttal először adott dijat, melynek érdeme a szövetség örökös hiázelnöke, gróf Zichy Géza nevéhez fűződik, aki ezt még a maga részéről adott díjjal is tetézte. Természetesen a király díja a versenynek nemcsak nagyobb fényt, értéket, hanem újabb motívumot is adott, miután a király díját (Tinódi Lantos Sebestyén ezüstbe öntött alakja, melynek ezüst értéke ezer korona, értékes márvány talapzaton) nem lehetett a többi dijakkal egybesorozni s igy jutott a szövetség igazgató választmánya arra a megállapodásra, hogy a királydij külön verseny tárgya legyen, melyben csak az aranyérmes dalegyletek vehessenek részt. A másik jelentőségét a versenynek az adta meg, hogy a magyar dalosok ily nagy számban eddig soha nem jelentek még meg a dalos ünnepélyen, mint most, ami egyrészt a műdal kultiválásának terjedését s másrészt a nagyközönség fokozottan érdeklődését örvendetesen igazolja. A lezajlott dalosversenyre vonatkozólag egy jellemző körülményt le kell szögeznünk. Azt t. i., hogy ilyen ünnepségek rendezésére a főváros nem alkalmas. És különösen nem volt alkalmas a mai rendkívüli viszonyok között s bizonyos, hogy ha nem Bárczy polgármester az elnöke a Dalos Szövetségnek, a rendőrség meg sem engedi az ünnepség megtartását. így is nagy kalamitást okozott a katonai parancsnokság érthetetlen magatartása, mely szerint megtagadta a katonai"zenekar átengedését s a rendezőség az utolsó pillanatban az összkarok előadását azáltal tette lehetővé, hogy négy zongorát állított a pódiumra s a négy karmester együttesen játszta azokon a kíséretet, ami csak szegényesen pótolhatta a zenekar hiányát. Maga a főváros egy pillanatra sem vetkezett ki rendes szürkeségéből. A városban sehol egy zászló nem lengett a dalosok tiszteletére, sőt a közönség legnagyobb része nem is vett tudomást arról, hogy a magyar dalnak jelentős ünnepe van a főváros falai között. Ennek tudható be, hogy az egyes versenyeken alig volt közönség, csak az összelőadáson népesült be a lóvásárok Tattersaalja. Kuriózumul feljegyzem azt is, hogy mikor a második csoport versenyéről többedmagammal jöttem a Tattersaalból, a Keleti pályaudvarral szemben levő utcasarkon posztoló két fővárosi rendőraltiszt azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy legyek szíves megmondani, micsoda ünnepség folyik a Tattersaalban ? Mire én elcsudálkozva jegyeztem meg, hogy a főváros államrendőrsége sem tudja, hogy itt most országos dalosverseny van, holott annak éppen a a főváros polgármestere az elnöke! Ebben persze hibás a rendezőség is, amely sok mindennel elkésett s talán abban is része van, hogy a rendőrség, amelynek a közönséget tájékoztatni, az idegeneket irányítania a feladata, azt sem tudta, hogy mi történik a ló-