Abauj-Kassai Közlöny, 1913. augusztus (42. évfolyam, 176-200. szám)
1913-08-01 / 176. szám
XĹ £ I. évi oldass. ^■•»kesxtgaóg §® foijftelehtTmts, hang-y, 0 ^•lefoxtlpG ifiMIDHTESI OIT _® a*gdll»podi« = oaannnt. = 19 £ 3. — 176 »tóm, Kassa, Péntek, augusztus 1. H bauj Előfizetési feltételek: I^älSSQĽJ Egész évre K 14.■— Félévre K 7.— Negyedévre K 3.50 Egy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20— Félévre K 10 — Negyedévre K úgy hóra K ■— •> .SaJKULSIVE» 9s* Ä órakor* POLITIKAI NAPILAP. Egyse számára. 4 Mlér------------- ------------------------- ———-------------------------------------------------------------- ---------------Felelős szerkesajtSZ.EELT GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Az erőszak jegyében. A rendcsinálás Magyarországon szörnyű erővel dominál s aki maholnap hangosan mer prüsszenteni, csendőrkézre kerül, mert hát csendzavarást követett el. Lehet, hogy ez a kép egy kissé túlzott, de a szín találó s a jelen mizerábilis állapotoknak teljesen megfelel. Mert ha egy képviselőnek nem szabad a választókerületben megjelenni, ez talán mégsem mondható közszabadságnak. Ha a szolgabíró rendelkezéséből a községbe érkezett képviselőket karhatalommal visszakergetik oda, ahonnan jöttek, ha egy Károlyi Mihály grófnak nem szabad a választás színhelyén elhagynia a házat, amelyben tartózkodik, — ez talán mégsem politikai szabadság s ha minden népgyűlést egyszerűen betiltanak — ez mégsem gyülekezési szabadság. Mindez a berettyóújfalui választás alkalmával jut eszünkbe. Két jelölt volt: Cziffra Kálmán munkapárti és Balogh Tihamér függetlenségi. Képviselőket letartóztattak, kivezettek, fellöktek, programmbeszédeket betiltottak, minden hangos szót elnyomtak és Tisza tanítványai, az Örleyek és Groszok, mint választási elnökök akár a képviselőházban is elnökölhettek volna. Nem volt kímélet. Ha valamelyik ellenzéki szavazó negyvenegy éves volt, de a lista szerint csak negyven, lecsukták. Természetesen, csak ha az ellenzékre szavazott. A falu jegyzője, mint azonossági tanú, nem igazolta a szomszédját, nem akarta megismerni. Kidobták, mint aki csalt. Az ellenzéki korteseket őrizet alá vették, mert erőszakoskodtak, mondta a főszolgabíró. Milyen nevetséges vád! Az ellenzék erőszakoskodik. És mégis, az eredmény 939 szavazat a függetlenségi és 960 a kormány javára. Ertsey Péter öröksége tehát mindössze huszonegy szótöbbséggel jutott a munkapárti jelölt kezébe és mi ezt győzelemnek, igen nagy eredménynek tartjuk az ellenzék javára. A Tisza megyéjében, az Ertsey kerületében három század gyalogság, két svadron huszár, kétszáz csendőr, pénz, hivatalos hatalom, pálinkamérés, várpalotai uradalom, és mégis csak huszonegy szótöbbség. Ez az első biztató jel, ez a gyenge vereség. Mi ismerjük ennek az országnak a közhangulatát. Olyan sok megaláztatásban volt része, olyan sokszor vétettek legszentebb illúziói ellen, hogy megértjük, ha időnkint, teljes fásultsággal nézi a dolgok folyását. Nem bán már semmit, nem hisz senkinek, nagyon sokszor megcsalták. De aztán valahol a középen, vagy a végeken valaki az asztalra ül, az emberek összebújnak és mint a tárogató hangjára, dacosakká válnak az emberek és akkor jön a másik véglet. Az elnyomatásnak a reakciója, amelyet a külföld is támogat a maga iróniájával, amivel a mi viszonyainkat nézi, a bizalmatlanságával, amivel a pénzét félti tőlünk és elkövetkezik a nap, hogy megfordul az ostor vége. Ez a történelmi processzus. Hiszen csak a legutolsó húsz esztendő történetét kell tanulmányoznunk. Bismarck megbukott, mert az idők folyamán meggyűlölték, pedig ő is volt olyan nagy legény és olyan jó hazafi, mint Tisza. Bánffy Dezsőt is a gyűlölet buktatta meg, amit a választási erőszakkal provokált és Tisza István sem lesz már hosszú életű. Az orosz forradalom, ha mindjárt akasztófák között is, de kizsarolta az alkotmányt, a portugál trón összedőlt egy zsarnok miniszterelnök ostobaságán, a török szultán száműzetésbe ment, mert az őrültségeit még a teljesen züllött keleti faj sem tűrhette tovább és mi sem lehetünk annyira lerongyolódva, hogy többé soha fel ne támadjunk. Amnesztiát kell kapnunk az események kényszeréből, hiszen a Habsburgok sem szerethetik jobban Tisza Istvánt és a rendszerét, mint a magyarokat és a jövőjüket. fi kereskedő és a pénzintézetek. II. Kassa, julius 31. Ez a fentebb vázolt körülmény egyik fő hibája jelenlegi hiteléletünk szervezetének, mert a kereskedő legtöbb esetben nem képes a bankok részéről önként rendelkezésére bocsájtott hiteleszközöket a meglevő anyagi erővel összhangzásba hozni és a kedvezőbb időkben elkövetett túlzások, a pénzbőség idejének nagy obligóval járó kihasználása, a bankoknak gyakran a kíméletlenségig túlhajtott tartózkodása vagy egyszerűen Csipkerózsika elaludt. írta: Kálmán Jenő. Az Abauj-Kassai Közlöny eredeti tárcája. (Folytatás). Argyirus királyfi készülődött az útra. Az udvari szakács megrakta tarisznyáját pompás, hamuban sült pogácsákkal és az udvari kamarás előhozta a kamarából a hires hétmérföldes csizmákat. Az egyik csizmával azonban némi baj volt. A kamarában, ahol a varázsos csizmák lógtak, fölöttébb sok volt az egér és az ármányos állatkák keresztül rágták a ballábra szóló csizma talpát. Szép tallérnyi nagyságú lyuk éktelenkedett a talpon, de Argyrrus királyfi sietségében rá sem hederített. Gyorsan akart végezni, hát csak megindult a lyukas csizmában, illetőleg megindult volna, ha némi baj nem jön közbe. A bal csizmából ugyanis varázslatronton kifitcyegett Argyirus királyfi lábának középső ujja és ez tönkretette a csizmák bűvös hatását. Amikor ugyanis Argyirus királyfi a jobb lábával megtette a szabályos hétmérföldet, a bal lábával mindössze egy polgári lépést tudott előre menni, összesen hetvenöt centimétert. Mit volt mit tenni. Argyirus királyfi kénytelenkelletlen visszagyalogolt a bal lábáért, ami körülbelül egy fél napot vett igénybe. Megint másfél napig tartott, amíg Trenkusz mester, az udvari ortopéd cipész kijavította a rossz talpat, mert Trenkusz mester igen megfontoltan dolgozott és attól tartott, hogyha gyorsan végez, nem szolgálja meg a beígért félfalut és a szoptatós tehenet. Denique, mégis utrakelt Argyirus királyfi és most már csakugyan gyorsan haladt falvakon és országokon keresztül. Kalandja most nem volt egy sem, csak a vasorru bába kiabált utána egyszer nagy mérgesen: — Köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál • • • Pedig Argyirus királyfi nem szólította sehogysem, hanem ez nem alterálta a jó asszonyságot, annyira benne volt már az ő sablonos szólásformáiban. Argyirus királyfi pedig ment sebesen és estére kelve, csakugyan megérkezett a híres Bergengóciába, amely ott terül el az Óperenciás tenger szélén. A zöldszakállú ember után sem kellett sokáig kérdezősködnie. Az első járókelő útbaigazította mondván, hogy csak menjen egyenesen előre és ha találkozik egy emberrel, akinek zöld szakálla van, az a zöldszakállú doktor. Argyrrus királyfi megköszönte szépen az útbaigazítást és csakhamar rátalált a zöldszakállú emberre, aki már messziről kiabált feléje: — Ugye, te vagy az az Argyirus királyfi ? — Honnét tudod ? — kérdezte álmélkodva Argyirus. — Tudom, — mondta egyszerűen és nemesen a zöldszakállu ember. — Én tudom, mert a mesebeli doktoroknak mindent illik tudni. Azt is tudom, mi járatban vagy— Ha tudod, — örvendezett Argyrrus — akkor meg is fogod gyógyítani Csipkerózsika királynét. — Hogyne, — bólingatott a zöldszakálla. —Az a kérdés mindössze, van-e az országodban tudományos akadémia ? — Az se volna ? — méltatlankodott Argyirus. — Olyan tudományos akadémiánk van, hogy