Abauj-Kassai Közlöny, 1913. október (42. évfolyam, 225-251. szám)

1913-10-01 / 225. szám

ZLVI. évfolyam. Cs«»ke»at8»<íg Sa UtdihlifiUl lar ang­u. 9 S«Iofonie ® éít«DHTÓSI Ölel m­agállapodáa ;= azsvlnt. —­ 13S «JELESEK a. t órakor £ 913. — 225. »ent E&ssa, Szerda, Október 1. A­bauj-Kassai Közlöny POLITIKAI S8APILAP. Felelős szerkesztő: LEKLY GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Előfizetési feltételek : Kassáéi Egész évre K 14._ Félévre K 7,— Negyedévre E 053. Egy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20— Félévre K 10 — Negyedévre K .— Egy hóra K .— Egyes szára ára 4 Siller Ji koldus. Irta: Csehov. Az Abauj-Kassai Közlöny eredeti tárcája. (Vége.) Olga dühösen nézett kísérőjére és lenézően fordult el tőle és ki­köpött. Azután felzárta az istállót és hevesen kivágta. — Bizonyára a kávézásban za­vartuk meg a nőt! — gondolta Skvorzov. — Rossz teremtés! Látta, hogy egy fatuskóra ül le a koldus és vörös fejét a ke­zeibe temeti, mintha gondolkoz­nék valamin. A szakácsnő lába elé lódította a baltát és újra köpött egyet. A koldus félben magához vont egy fatuskót, a lábai közé szorította és egy gyenge ütést mért reá a baltával. A tuskó megingott és lebukott a földre. A koldus megint felvette, bele­­fújt a megdermedt kezeibe, azután ­­b vz A városok hitelügye. A városok nyomorúságos iri­­gyét éppen most aktuális­an hozni, mikor a városok sármesterei Nagyváradon kon­­zusoznak s meghányják, vé­gokát a kérdéseket, melyek­ben magyar várost egyíor­­• érdekelnek s ezek között­­ ayal nem az utolsó helyen városok hitelügye.­­ ’ Irások hitelügyére vonat­ai. J alábbi cikk a Városok Lapja­­ legutóbbi számában jelent meg s közérdekű voltánál fogva egész terjedelmében leközöljük. A magyar városok a köl­­csönszerzés tekintetében mosta­náig úgyszólván kizárólag a köz­ségi kölcsönökkel foglalkozó négy budapesti pénzintézetre voltak utalva. Addig, amíg a városok rend­szeres városfejlesztési politikát nem követtek s hitelüket inkább­­­ szórványosan vették igénybe — még csak megelégedhettek a hitel­nyújtásnak a hazai intézetek ál­tal megszabott módjával. Amióta azonban a városok programm­­szerű fejlesztése megindult és a sok létesítés nagy összegeket kö­vetelt, különösen pedig, a­mióta a községi kölcsönökkel foglal­kozó nagy bankok kartellbe állva­­ diktálták a terhes feltételeiket — azóta a magyar városok köré­ben, a polgármesterek értekezle­tein, kongresszusokon mindin­kább előtérbe lép a városok hi­telügyének a rendezése. De leginkább egy sürgősen és okvetlenül megoldandó problé­mává fejlesztette ezt a kérdést az a pénzválság, a­minek még mindig érezzük és beláthatatlan ideig még továbbra is érezni fog­juk a nyomasztó hatását. A pénzválság folytán a ha­zai bankok nem tudván eleget tenni a hazai városok kölcsön­­szükségletének, nagyobb váro­saink — leginkább pénzügynö­­kök rábeszélésének felülve — külföldön igyekeznek kölcsönö­ket szerezni. Ekkor tűnik aztán ki, hogy milyen nagy kár az, hogy városaink eddig a hazai pénzintézetek járszalagján jártak s a külfölddel nem igyekeztek összeköttetést teremteni, illetve minden eszközzel nem voltak rajta, hogy azokat a feltételeket megszerezzék, a­melyek szüksé­gesek ahhoz, hogy a külföld igénybevételével elégíthessék ki hiteligényeiket. Ma már hiába lepik el az ügynökök egész légiói a külföl­det, hogy a magyar városoknak kölcsönöket szerezzenek, mert a a legnagyobb óvatossággal rásut­­tott a fára, mintha attól félne, hogy levághatja az ujjait. A fa újra eldült. Skvorzov dühe már elmúlt, most szégyelte az eljárását. Hogyan kényszeríthetett egy művest, elké­nyeztetett, sőt talán beteg embert, ebben a hidegben, ilyen durva munkára ?! No se baj! gondolta és vissza­ment a dolgozószobájába. Az ő javára történt. Egy óra múlva Olga megjelent és jelentette, hogy a fa készen van. — Nesze! Adjál neki ötven ké­peket! és ha akar eljöhet ide min­den elsején fölapritani­-­ Munka mindig lesz. Elsején a koldus eljött és megint keresett ötven képeket, noha alig tudott megállni a lábán. E naptól kezdve többször is eljött, mindig volt a részére munka; havat lap a­külföldi pénzintézetek vagy az állam garanciáját kívánják a köl­csönért, vagy a város kötvény­kibocsátási­ jogát firtatják. De még ily feltételek fennállása esetén is csak nagyobb összeg erejéig áll­nának szóba. A dolgok jelenlegi stádiumában tehát még az ál­lami garancia vállalását elérhet­nék is a városok, csak a nagy összeget igénylő városok élvez­hetnék azt, mert kisebb városok egy pár százezer koronás köl­­csöneire ezek a külföldi nagy bankok nem reflektálnak. Ugyanez áll a kötvénykibo­csátási jogra is. Ezzel is csak fejlettebb s kitűnően adminisz­trált egy pár nagyobb városunk ruháztatnék fel s igy a váro­saink nagy tömege, mintegy 120 város a kölcsönszerzésben to­vábbra is magára lenne hagyva Intésül szolgáljon nekünk egyébként, hogy a kötvénykibo­csátás a legutóbb ezzel felruhá­zott 3 legfejlettebb városnál nem sikerült, a német városok pedig már 1910-ben kimondották a kongresszusukon, hogy a váro­sok hiteligényeinek a kielégíté­sére szolgáló önálló városi köt­vény kibocs­ájtási rendszer tart­hatatlan és a városi hiteligények kielégítése csak egységes és cen­­tralisztikus alapon lehetséges. Úgyszólván minden valamire való külföldi államban rendezték már a hitel kérdését, csak nálunk nem avatkozott ebbe sem a kor­mány, sem a törvényhozás, mint­tolt, istállót takarított, szőnyege­ket, matracokat porolt. És mindig negy­ven-ötven képeket kapott, egy­szer még egy nadrágot is kapott ráadásul. Amikor Skvorzov más házba költözködött, bútorcsomagolással és szállítással foglalkoztatta a ké­­regetőt. Ekkor ugyan józan volt egészen, de szótasan és mogorva, alig nyúlt a bútorokhoz, lehajtott fejjel ment a kocsi után, nem is igyekezett —legalább látszólag — ügyeskedni, ellenben remegett a hidegtől és zavarba jött, amikor a fuvarosok gúnyolódtak vele a rest­sége, a gyöngesége és a kopott kabátja miatt. A költözködés után Skvorzov behívta magához. — A szavamat ugy látom meg­fogadta. Fogja itt van egy rabala fáradozásáért. Látom, hogy józan és nem fél a dologtól. Hogyan hívják. — Lunkov: ha bizony ez a nagyfontosságú kérdés nem érdemelné meg a pénzügyminiszter fokozott gon­dosságát. Angliában a községi kölcsönt az állam közvetítésével szerzik meg, legtöbbször maga az állam bocsátja azt a városok rendelke­zésére a saját készletéből. Franciaországban és Olaszor­szágban a kormánytól támoga­tott bankok feladata a községi hitelszükséglet kielégítése. Oroszországban e célból egy­séges típusú városi kötelezőt bo­csátanak ki. Németországban a rövidlejá­­ratú kölcsönök megszerzése cél­jából megalkották a városok pénz­­közvetítő hivatalát, amelynél az egyes városok bejelentik, hogy mennyi összegre van szükségük s ugyanitt jelentkezik az elhelye­zést kereső tőke. A közvetítő hivatal összehoz­za az üzletfeleket s a többit elvég­zik egymás között a felek. Belgiumban már 1860. óta áll az u. n. Société du Grédit Com­munal, amely a városoknak, mint egyedüli részvényeseknek közre­működése mellett jött létre, s amely kifogástalan működésénél fogva nekünk is követendő min­tául szolgálhat. Ennek az intézetnek a legér­dekesebb szabálya az, hogy a városok a kölcsönigényüket 5 százalékkal meghaladó kölcsönt tartoznak felvenni, amely 5 szá­zaléknyi többlet az intézet rész­— Rendben van. Most már tisz­tességesebb munkát ajánlhatok fel önnek. Tud írni. — Tudok. — Menjen el holnap ezzel a levéllel Sz. kollégámhoz. Dolgoz­zék. Ne igyék. És fogadja meg mindazt, amire figyelmeztettem. Adieu­ Skvorzov nagyon meg volt elé­gedve önmagával, hogy egy em­bert visszaterelt a rendes életbe, barátságosan megveregette Luskov vállát és búcsúzóul kezet is fogott vele. Luskov átvette a levelet és többé nem jött el az ügyvédhez. Két év múlt el. Egy este Skvorzov jegyet vál­tott a színházi pénztárnál, amikor egy embert látott maga mellett szőrmegalléros kabátban és kopot­tas sapkában, aki szerényen egy karzati jegyet kért és ötkopekes rézpénzzel fizetett.

Next