Abauj-Kassai Közlöny, 1913. október (42. évfolyam, 225-251. szám)
1913-10-01 / 225. szám
ZLVI. évfolyam. Cs«»ke»at8»<íg Sa UtdihlifiUl lar angu. 9 S«Iofonie ® éít«DHTÓSI Ölel magállapodáa ;= azsvlnt. — 13S «JELESEK a. t órakor £ 913. — 225. »ent E&ssa, Szerda, Október 1. Abauj-Kassai Közlöny POLITIKAI S8APILAP. Felelős szerkesztő: LEKLY GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Előfizetési feltételek : Kassáéi Egész évre K 14._ Félévre K 7,— Negyedévre E 053. Egy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20— Félévre K 10 — Negyedévre K .— Egy hóra K .— Egyes szára ára 4 Siller Ji koldus. Irta: Csehov. Az Abauj-Kassai Közlöny eredeti tárcája. (Vége.) Olga dühösen nézett kísérőjére és lenézően fordult el tőle és kiköpött. Azután felzárta az istállót és hevesen kivágta. — Bizonyára a kávézásban zavartuk meg a nőt! — gondolta Skvorzov. — Rossz teremtés! Látta, hogy egy fatuskóra ül le a koldus és vörös fejét a kezeibe temeti, mintha gondolkoznék valamin. A szakácsnő lába elé lódította a baltát és újra köpött egyet. A koldus félben magához vont egy fatuskót, a lábai közé szorította és egy gyenge ütést mért reá a baltával. A tuskó megingott és lebukott a földre. A koldus megint felvette, belefújt a megdermedt kezeibe, azután b vz A városok hitelügye. A városok nyomorúságos irigyét éppen most aktuálisan hozni, mikor a városok sármesterei Nagyváradon konzusoznak s meghányják, végokát a kérdéseket, melyekben magyar várost egyíor• érdekelnek s ezek között ayal nem az utolsó helyen városok hitelügye. ’ Irások hitelügyére vonatai. J alábbi cikk a Városok Lapja legutóbbi számában jelent meg s közérdekű voltánál fogva egész terjedelmében leközöljük. A magyar városok a kölcsönszerzés tekintetében mostanáig úgyszólván kizárólag a községi kölcsönökkel foglalkozó négy budapesti pénzintézetre voltak utalva. Addig, amíg a városok rendszeres városfejlesztési politikát nem követtek s hitelüket inkább szórványosan vették igénybe — még csak megelégedhettek a hitelnyújtásnak a hazai intézetek által megszabott módjával. Amióta azonban a városok programmszerű fejlesztése megindult és a sok létesítés nagy összegeket követelt, különösen pedig, amióta a községi kölcsönökkel foglalkozó nagy bankok kartellbe állva diktálták a terhes feltételeiket — azóta a magyar városok körében, a polgármesterek értekezletein, kongresszusokon mindinkább előtérbe lép a városok hitelügyének a rendezése. De leginkább egy sürgősen és okvetlenül megoldandó problémává fejlesztette ezt a kérdést az a pénzválság, aminek még mindig érezzük és beláthatatlan ideig még továbbra is érezni fogjuk a nyomasztó hatását. A pénzválság folytán a hazai bankok nem tudván eleget tenni a hazai városok kölcsönszükségletének, nagyobb városaink — leginkább pénzügynökök rábeszélésének felülve — külföldön igyekeznek kölcsönöket szerezni. Ekkor tűnik aztán ki, hogy milyen nagy kár az, hogy városaink eddig a hazai pénzintézetek járszalagján jártak s a külfölddel nem igyekeztek összeköttetést teremteni, illetve minden eszközzel nem voltak rajta, hogy azokat a feltételeket megszerezzék, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a külföld igénybevételével elégíthessék ki hiteligényeiket. Ma már hiába lepik el az ügynökök egész légiói a külföldet, hogy a magyar városoknak kölcsönöket szerezzenek, mert a a legnagyobb óvatossággal rásuttott a fára, mintha attól félne, hogy levághatja az ujjait. A fa újra eldült. Skvorzov dühe már elmúlt, most szégyelte az eljárását. Hogyan kényszeríthetett egy művest, elkényeztetett, sőt talán beteg embert, ebben a hidegben, ilyen durva munkára ?! No se baj! gondolta és visszament a dolgozószobájába. Az ő javára történt. Egy óra múlva Olga megjelent és jelentette, hogy a fa készen van. — Nesze! Adjál neki ötven képeket! és ha akar eljöhet ide minden elsején fölapritani- Munka mindig lesz. Elsején a koldus eljött és megint keresett ötven képeket, noha alig tudott megállni a lábán. E naptól kezdve többször is eljött, mindig volt a részére munka; havat lap akülföldi pénzintézetek vagy az állam garanciáját kívánják a kölcsönért, vagy a város kötvénykibocsátási jogát firtatják. De még ily feltételek fennállása esetén is csak nagyobb összeg erejéig állnának szóba. A dolgok jelenlegi stádiumában tehát még az állami garancia vállalását elérhetnék is a városok, csak a nagy összeget igénylő városok élvezhetnék azt, mert kisebb városok egy pár százezer koronás kölcsöneire ezek a külföldi nagy bankok nem reflektálnak. Ugyanez áll a kötvénykibocsátási jogra is. Ezzel is csak fejlettebb s kitűnően adminisztrált egy pár nagyobb városunk ruháztatnék fel s igy a városaink nagy tömege, mintegy 120 város a kölcsönszerzésben továbbra is magára lenne hagyva Intésül szolgáljon nekünk egyébként, hogy a kötvénykibocsátás a legutóbb ezzel felruházott 3 legfejlettebb városnál nem sikerült, a német városok pedig már 1910-ben kimondották a kongresszusukon, hogy a városok hiteligényeinek a kielégítésére szolgáló önálló városi kötvény kibocsájtási rendszer tarthatatlan és a városi hiteligények kielégítése csak egységes és centralisztikus alapon lehetséges. Úgyszólván minden valamire való külföldi államban rendezték már a hitel kérdését, csak nálunk nem avatkozott ebbe sem a kormány, sem a törvényhozás, minttolt, istállót takarított, szőnyegeket, matracokat porolt. És mindig negyven-ötven képeket kapott, egyszer még egy nadrágot is kapott ráadásul. Amikor Skvorzov más házba költözködött, bútorcsomagolással és szállítással foglalkoztatta a kéregetőt. Ekkor ugyan józan volt egészen, de szótasan és mogorva, alig nyúlt a bútorokhoz, lehajtott fejjel ment a kocsi után, nem is igyekezett —legalább látszólag — ügyeskedni, ellenben remegett a hidegtől és zavarba jött, amikor a fuvarosok gúnyolódtak vele a restsége, a gyöngesége és a kopott kabátja miatt. A költözködés után Skvorzov behívta magához. — A szavamat ugy látom megfogadta. Fogja itt van egy rabala fáradozásáért. Látom, hogy józan és nem fél a dologtól. Hogyan hívják. — Lunkov: ha bizony ez a nagyfontosságú kérdés nem érdemelné meg a pénzügyminiszter fokozott gondosságát. Angliában a községi kölcsönt az állam közvetítésével szerzik meg, legtöbbször maga az állam bocsátja azt a városok rendelkezésére a saját készletéből. Franciaországban és Olaszországban a kormánytól támogatott bankok feladata a községi hitelszükséglet kielégítése. Oroszországban e célból egységes típusú városi kötelezőt bocsátanak ki. Németországban a rövidlejáratú kölcsönök megszerzése céljából megalkották a városok pénzközvetítő hivatalát, amelynél az egyes városok bejelentik, hogy mennyi összegre van szükségük s ugyanitt jelentkezik az elhelyezést kereső tőke. A közvetítő hivatal összehozza az üzletfeleket s a többit elvégzik egymás között a felek. Belgiumban már 1860. óta áll az u. n. Société du Grédit Communal, amely a városoknak, mint egyedüli részvényeseknek közreműködése mellett jött létre, s amely kifogástalan működésénél fogva nekünk is követendő mintául szolgálhat. Ennek az intézetnek a legérdekesebb szabálya az, hogy a városok a kölcsönigényüket 5 százalékkal meghaladó kölcsönt tartoznak felvenni, amely 5 százaléknyi többlet az intézet rész— Rendben van. Most már tisztességesebb munkát ajánlhatok fel önnek. Tud írni. — Tudok. — Menjen el holnap ezzel a levéllel Sz. kollégámhoz. Dolgozzék. Ne igyék. És fogadja meg mindazt, amire figyelmeztettem. Adieu Skvorzov nagyon meg volt elégedve önmagával, hogy egy embert visszaterelt a rendes életbe, barátságosan megveregette Luskov vállát és búcsúzóul kezet is fogott vele. Luskov átvette a levelet és többé nem jött el az ügyvédhez. Két év múlt el. Egy este Skvorzov jegyet váltott a színházi pénztárnál, amikor egy embert látott maga mellett szőrmegalléros kabátban és kopottas sapkában, aki szerényen egy karzati jegyet kért és ötkopekes rézpénzzel fizetett.