ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM TOMUS XXI. SZEGED 1985

Lukácsy Sándor: Petőfi szabadságfogalma

LUKÁCSY SÁNDOR PETŐFI SZABADSÁGFOGALMA* Ferenczi Zoltán megszámolta, hogy Petőfi életművében a szabadság szó 151-szer, alakváltozataival együtt 196-szor fordul elő. (A szerelem 172-szer.) Ez a statisztikai adat figyelemre méltó, s még tanulságosabb lehetne, ha volnának összehasonlítható adataink más (hazai és külföldi) költők műveiből. A statisztika azonban nem ad választ ana a kér­désre, mi a sűrűn használt szó jelentése Petőfinél. Arra, hogy a szabadság jelentéskörében több réteget kell megkülönböztetni, maga a költő figyelmeztetett, amikor ezt írta: „szabadsági eszméim és érzelmeim". (Napló, 1848. márc. 17.) A vizsgálatnak a következő kategóriákkal kell számolnia: 1) az egyén ösztönös, érzelmi szabadságvágya, 2) a politikai és társadalmi felszabadítás, 3) a nemzeti függetlenség, 4) a világszabadság eszméi, 5) az ember és az emberiség megváltása a szabad­ság és emberméltóság jegyében. E megkülönböztetéseken kívül — számolva a kategóriák egymásba fonódásával — meg kell vizsgálni Petőfi szabadságfogalmának viszonyát más politikai fogalmakhoz, mindenekelőtt az egyenlőség-eszméhez, s meg kell vizsgálni végül, hogy a költő mint politikus milyen gyakorlati politikai eszközöket tartott alkalmasnak szabadságeszménye megvalósítására. A szabadság szót Petőfi először Megunt rabság című versében, 1843. december végén írta le: Most hát lelkem, repdess Régi szárnyadon, Merre a szabadság Végtelenje van! Nyilvánvaló, hogy e költeményben, mely a szabadságot a szerelmi rabsággal állítja szembe, a szónak nincs politikai jelentése. Van ellenben erős hangulati, érzelmi töltése, és a hatásos vers­zárlatot nyitánynak tekinthetjük: a bárminemű függés, korlátozás, megkötöttség ellen viharosan tiltakozó Petőfi-versek nyitányának. Az egyén ösztönös szabadságigényét Petőfi rendszerint szülőföldjének, az Alföld tekintetet nem korlátozó síkjának képével fejezi ki s teszi személyessé: „Börtönéből szabadult sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom." (Az alföld). E szabadságélmény érzelmi jellegét hangsúlyozza Petőfi a III. úti levélben: „Hortobágy, dicső rónaság [. . .] Megállok közepeden s körültekintek olly el­ragadtatással, [. . . ] millyet csak a beduin érez [! ] Arábia sivatagjaiban. Millyen szabadon lélekzem ..." A beduin mint az egyéni szabadság, a független életmód megszemélyesítője, gyakori jelkép a külföldi és hazai romantikus irodalomban. Nálunk Vajda Péternél, az arab puszták lakója „évezredeken által meg nem hódítatott, innét a szabadságnak egész "Részlet egy nagyobb tanulmányból, mely Petőfi és a babeufi egalitáriusok főbb politikai eszméinek összehasonlító vizsgálatát tűzte ki célul.

Next