Aetas, 1988 (4. évfolyam)

1. szám - TANULMÁNYOK - Hornyák Csaba: A kárpátaljai akció (1938)

TANULMÁNYOK HORNYÁK CSABA: A KÁRPÁTALJAI AKCIÓ (1938) I. (Bevezetés) 1938 tavaszán a magyar uralkodó osztály előtt felcsillant annak a lehetősége, hogy sikeresen megvalósíthatják revíziós törekvéseiket. Magyarország, Lengyelország és Olaszország támogatásával, altív diplomáciai tevékenységet kezdett a kisantant gyűrűjének feltörésére, a közös lengyel-magyar határ megteremtésének követelésével. A magyar-lengyel kapcsolatoknak - a történelmi hagyományokon kivül ­találkozási pontja volt a csehszlovák kérdés. Lengyelországnak ugyanúgy voltak területi követelései Csehszlovákiával szemben, mint Magyarországnak. A két ország fokozatosan erősödő kapcsolatának fontos eleme, a közös lengyel-magyar határ pedig, csak Csehszlovákia ellenére valósulhatott meg. Ez az elképzelés egyébként már 1920-ban is felmerült, de 1938-ban a közös határ már Lengyelország számára is szélesebb biztonságpolitikai jelentőséggel bírt. A 30-as évek végén egyre agresszívebbé váló német külpolitika miatt Lengyelország egyre veszélyeztetettebbnek érezte magát. Bár Lengyelország hangoztatta Németországgal való barátságát, a lengyel külügyminiszter nem volt annyira elfogult a németek iránt, hogy ne látta volna: a német terjeszkedő törekvések előbb-utóbb Lengyelországot is el fogják érni. így 1938 elejétől az osztrák válság és nem utolsó sorban a csehszlovák kérdés előtérbe kerülésével párhuzamosan ismét felmerült a lengyel-magyar kapcsolatok szorosabbra fűzésének igénye. A kapcsolatok erősödésének legmagasabb szintű megnyilvánulását jelentette, amikor Horthy Miklós kormányzó, miniszterelnökének, külügyminiszterének és vezérkari főnökének kíséretében, 1938 február elején hivatalos látogatásra Lengyelországba utazott. A magyar-lengyel tárgyalások élénk érdeklődést váltottak ki Európában, mindenki sejtette, hogy a megbeszélések középpontjában a csehszlovák kérdés volt. Emellett a tárgyalásokon lengyel részről valószínűleg felmerült a „horizontális tengely" koncepciója is. A magyar külügyminiszter előtt nem volt ismeretlen a lengyel elképzelés. A varsói magyar követ januári tájékoztatójából már tudta: a lengyelek feltehetően attól tartanak, hogy az előtérbe állított Anschluss megvalósítása után a német hullám kelet felé fog törni, s csak egy Varsó-Budapest-Belgrád vonal tudja esetleg a német expanziót feltartóztatni.1 Nem véletlen, hogy a lengyel politikusok a „horizontális tengely" kialakításánál Belgrádra gondoltak. Magyarországnak a kisantant államai közül Jugoszláviával voltak a legígéretesebbek a kapcsolatai. A magyar politika arra törekedett, hogy megbontsa a kisantant egységes tömbjét és külön próbált megegyezni az egyes államokkal. Abban, hogy a magyar politikusok Jugoszláviával törekedtek leginkább a megegyezésre, bizonyosan az is közrejátszott, hogy Magyarországnak Jugoszláviával szemben voltak a legkisebb területi követelései. A lengyel elképzelések a „horizontális tengelyről" kedvező fogadtatásra találtak Magyarországon, főképpen az uralkodó osztály Bethlen nevével fémjelezhető csoportjában. Kánya külügyminiszter is aggodalommal látta Németország kelet-európai törekvéseit. Bethlen a német veszélyt különösen a Németország által támogatott szélsőjobboldali, nyilas csoportok mind hangosabbá válásán keresztül látta érvényesülni.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék