Aetas, 1992 (7. évfolyam)
3. szám - TANULMÁNYOK - Horn Ildikó: Csáky Anna Franciska és a pozsonyi klarisszák
HORN ILDIKÓ CSÁKY ANNA FRANCISKA ÉS A POZSONYI KLARISSZÁK Örökös bezártság, fogadott szegénység, szüntelen hallgatás. A világtól való totális testi és szellemi elzárkózás a lelki tisztaság megőrzése érdekében -ezek voltak a klarisszák életét meghatározó legfontosabb regulák. A rend magyarországi történetét megíró ismeretlen apáca is így jellemezte a pozsonyi klarisszákat: „Szüzek, akik a világ példájára a Világot megunván, vagy inkább megismerni csak távul sem akarván, az ő Mennyei Vőlegényeknek holtig itten szolgálni kívántak". Ugyanakkor a 17. század derekán Esterházy Magdolna szívesen figyelte cellája ablakából látcsövével a környéket, és a pozsonyi országgyűlések idején a zárda fontos találkozók, társadalmi események színhelyévé vált. Hogyan egyeztethető midezzel össze a világ „megúnása", a regulákban előírt klauzula? Hogyan kapcsolódtak az apácák a falakon túli világhoz, milyen szerepet játszottak a nemesi társadalom életében? „Magyar apácák klastroma" A 16-17. század fordulóján Magyarországon a klarissza rend még a fennmaradásáért küzdött. A török áldozata lett a legtekintélyesebb és legnagyobb zárda Óbudán. A reformáció térhódítása miatt újabb veszteségek érték: Sárospatakról Perényi Gábor űzte el a Klára-szűzeket (1556), majd a nagyváradi s a kolozsvári klastrom elkobzása után 1566-ra Erdélyből is kiszorultak. A két megmaradt kolostor, a pozsonyi és a nagyszombati számára szintén a hanyatlás és az eljelentéktelenedés évtizedei következtek. A katolikus egyház a rend elöregedésének, kihalásának megakadályozására a század elején német anyanyelvű apácákkal töltötte fel a klastromokat. 1614-ben a Nyúl-szigetről elmenekült s addig Nagyszombatban meghúzódó tíz domonkos apácát is a pozsonyi klarisszákhoz költöztették. Mindez nem hozott tényleges javulást. A klastromon belül rosszabbodott a helyzet; az egyre csökkenő létszámú magyar apácák és a többiek viszonyát az állandó feszültség és a fel-fellobbanó viták jellemezték. A rend életében a fordulatot Pázmány Péter és Végh Ferenc mariánus provinciális tevékenysége hozta. A több szinten zajló rekatolizációs folyamatnak fontos része volt az apácák ügye. Tényleges cselekvésre csak 1623-ban nyílt alkalom. A Bethlen támadása miatt Bécsbe menekült apácák között ismét elmérgesedett a viszony. A magyarok szerettek volna minél hamarabb visszatérni Pozsonyba, míg a németek hosszabb bécsi tartózkodásra rendezkedtek be. Pázmány észrevette a helyzetben rejlő lehetőséget. A megbékéltetés helyett ezúttal a szétválasztáson munkálkodott Végh Ferenccel együtt. Ezzel két problémát tudott gyorsan és elegánsan megoldani. Először is megszűnt az állandó torzsalkodás. Másodszor s