A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-02 / 40. szám
sem azt nem mondják többé, hogy ne színleljek fáradtságot. Most viszont kész vagyok teljesen, a tüdőm már nem bírja szusszal. Hidd el, megint félek, ha jön a köd, az mindig összeszorítja a torkomat. Nem sok haszna van az embernek a nyugdíjából. Kifacsartak, elhasználtak vagyunk, mire megöregszünk. De hát nem tehetünk semmit, így van ez. - Hát igen, munkások vagyunk — mondta Brinkhoff, és magában azt gondolta, hogy nem mindig a hajcsárok a vétkesek, hanem azok is, akik hagyják, hogy hajtsák őket. Remélem, nem mulasztom el a nemzetközi mérkőzést. - Niggemeier eladja az egész dúcát, beköltözik a belvárosba. Tudod, a felesége örökölte a nagybátyja házát, abba költöznek. De galambot nem tarthat ott, így aztán olcsón hozzájuthatsz. - És mennyit kér a galambjaiért? A.scraviiv onnitnóni " Ha tovább locsogok, még elmulasztom a közvetítést. - Ha akarod, beszélek vele. Vagy akár mindjárt oda is mehetünk, hisz csak pár házzal odébb lakik. Persze, ha akarod, és ráérsz ... - Nem, Wilhelm - mondta Brinkhoff gyorsan -, tudniillik megint van egy olyan utam, hisz tudod ... - Az istenért, Fritz, történt valami a bányában? Az öreg Haugk alulról felfelé végigmérte Brinkhoffot. Istenem, gondolta Brinkhoff, milyen gyanútlan, amikor pedig százan is tudják itt a környéken, hogy a fia a halottak közt van. Milyen gyáva is tud lenni az ilyen szomszédság, micsoda banda. Egy se mondta meg neki. Vajon Uwe játszik-e? - Igen, Wilhelm, a Napfény-telep, az ötödik keleti szakaszon. Hisz ismerős vagy ott még régről... - Micsoda? A Napfény-telep? Az ötödik keleti szakaszon? Hát persze, ott mindig is rossz volt a kőzet. Az én időmben ... minden beomlott, mintha megbabonázták volna, sejthettél, ahogy akartál, mindig lejött valami. És mégse zárták le az átkozott telepet, mert ott volt a legjobb és a legolcsóbb a szén. Mit számít az a néhány halott vagy sebesült! Fődolog, hogy sok legyen a szén, és olcsó; fő, hogy a szénnel minden rendben legyen, így volt ez mindig, és így is marad. Nem tudunk ezen semmit se változtatni. Jó, hogy már 'sémffli dolgom gzzur G bandavö!.—Haugk egy ölyvpárt szemlélt. - Szép - mondta. - Már néhány napja figyelem őket. Rém érdekes lehet a leánykérés odafent... Az újságban az állt, kérdéses, játszik-e Uwe, érzi megint a régi sérülést, gondolta Brinkhoff. — De hiszen — kiáltott fel hirtelen az öreg - mit is mondtál?.Az ötödik keleti szakaszon? Az ötödik tornában? De hiszen ... hisz az én fiam is ott van. Te! Fritz! Most már mondd meg, mi történt valójában! A fia ragyogó balszélső volt. Ha megfelelő kezekbe kerül, talán szövetségi válogatott is válhatott volna belőle, ki tudja. Most ott ülhetnék a képernyő előtt, ha nem jelentkezem önként. - Nyolcat temetett be, Wilhelm - mondta Brinkhoff nehezenforgó nyelvvel, és érdeklődve szemlélte az ölyvek körözését. Mint két szélső, mormolta maga elé, de Haugk nem hallhatta. - Igen, nyolcat temetett be, ötöt nemsokára ki tudtunk szedni, hármat bekapott. Hisz tudod... Az öreg Haugk meggyújtotta a pipáját. Nem volt benne dohány, de az öreg egyik gyufát gyújtotta meg a másik után, míg aztán annyi fapálcika hevert a lába előtt, mint a szétdobott marokkó-játékban. Haugk megint végignézett az úton, amelyen Brinkhoff jött. — Szóval hármat bekapott, azt mondod, Harmatt Fritz! Miért hármat? Igen, szóval ezért nincs még síre fiam, igen, így van 51. — És néhány percnyi nyomasztó csend után felnevetett, mintha az év legjobb viccét hallotta volna. — Szóval így van ez, Fritz. Te kezdettől fogva hozzám készültél. És én hülye még azt hittem, hogy galambot akarsz vásárolni.. Niggemeiertől, mert eladja az egész dúcát... Az ölyvpár még mindig körözött, de az öreg Haugk a lábánál heverő elégett gyufaszálakat bámulta. - Hát persze - ismételte -, a Napfény-telepen mindig is rossz volt a kőzet, porhanyó, mint az omlóstészta. Vajon felfogta-e már? Most már a meccs is kezdődik. Vajon Uwe játszik-e? - Szóval hármat bekapott, azt mondod... De miért hármat... miért nem kettőt... vagy egyet... vagy egyet se. És hirtelen felordított: - Miért nem egyet se? Miért? Miért? Fritz! Miért? Mert az urak nem akarják megérteni, hogy egy ember többet ér, mint egy tonna szén? Mi?! Így van? Vagy nem? Uramisten, mennyire igaza van az öregnek, gondolta Brinkhoff, de mennyire. De mit tegyen az ember ellene? Beszüntesse a munkát? Haugk a házat nézte, éppen kijött a felesége, végignézett az úton, de ügyet se vetett a kertajtónál álló két férfira. Az utcán már feltűntek az első reggeli műszakosok, siettek, némelyik még futott is. Ezek még mind idejében elérik a közvetítést, gondolta Brinkhoff. - De Fritz, hogy mondjam én ezt meg a feleségemnek? Hogyan? Hogyan? - kérdezte az öreg kétségbeesetten. - Mit, Wilhelm, mit? - És köszönöm, Fritz, hogy eljöttél. De hogy mondjam én ezt meg a feleségemnek? Hogyan? - Bemegyek hozzá - mondta Brinkhoff. Megbolondultam én? Úristen, hát hogy jövök én ehhez ... Talán majd még azt is kéri, hogy az egész rokonságát én értesítsem. Most kezdődött a közvetítés. Az öreg Haugkollót fogott, és elindult az embermagasságúra nőtt szarkalábak felé. Brinkhoff bevárta, amíg az aszszony visszament a házba, aztán lassan utána indult. Az előszobát sült hal szaga töltötte meg. Hallotta, amint az asszony fazekakat, serpenyőket tologat. Sokáig álldogált Brinkhoff az előszobában, lélegzete el-elakadt, végül, mint a gyerek, kabátja gombjain számolta: menjek, ne menjek. Aztán gyorsan belökte a betámasztott ajtót, az asszony kissé meglepődött, hogy a férje vagy a fia helyett egy idegen áll előtte. - Tessék? A férjemet keresi? Azérjben van !.Da hiszen.. . nem beszélt vele az imént? Most meg kell mondanom, gondolta Brinkhoff, gyorsan, mielőbb túllegyünk rajta Gyorsan, gyorsan. Nem szólt. El akart indulni az asszony felé, de mégis állva maradt a küszöbön, és forgatta a kezében a kalapját, egyre csak a kalapját a kezében, a kalapját a kezében .. . Brinkhoff üzemi tnácstag észrevette, hogy az asszony két szeme egyre nagyobbra tágul, majd azt is látta, hogy leroskad egy székre. Aztán kiáltozni kezdett az asszony: - Nem! Nemnemnemmm! Nem igaz! Brinkhoff gyorsan megfordult, és kiszaladt. Az öreg hosszú, kék szárakat vagdosott a szarkaláb-tövekről, és odaszólt Brinkhoffnak: - Mindjárt jön a sógornőm, tulajdonképpen már itt kellene lennie. Virágért jön, meg az ásómért! Prémbundája az van, de ásója nincs. - Bemehetsz! - kiáltotta Brinkhoff, miközben elfutott mellette. - Bizony, Fritz, tudod ... olyan rongyrázó lánynak udvarol, olyan ... Az ölypár eltűnt Amikor az üzemi tanácstag ismét kint állt az utcán, csurgott róla a veríték, inge a testéhez tapadt, a szemöldöke is gyöngyözött. Végigcsoszogott az utcán. Egy lelket se lehetett látni, a telep néptelen volt, a végén pedig, ahol az utca is véget ért, az útszéli poros fűbe ült Brinkhoff, és megtörölte az arcát. Istenem, micsoda emberek, ülnek a képernyő előtt és meresztik a szemüket a labdára. Micsoda emberek, csak bámulnak, és rekedtre ordítják magukat. És én ... ? Vajon Uwe játszik-e? MAX VON DER GRÜN NEHÉZ ÚTON MAX VON DER GRÜN, neves némete munkásíró. 1926-ban született Bayreuthban. Kereskedelmi iskolát végzett, a második világháború végén Amerikában volt hadifogoly. A háború után bányász volt, majd az építőiparban dolgozott. 1964 óta szabadfoglalkozású író. Kiemelkedő alakja a nyugat-németországi munkásírók ismert körének, a dortmundi „Gruppe 61 "-nek.