A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-18 / 25. szám
„Egyre nagyobb problémát jelent a pályaválasztás, egyre több az olyan fiatal, akinek elhelyezkedési igényeit nem lehet kielégíteni..Ezt írta H. S. igazgató-tanító, és mert rövid leveléből nem értettük, mire is céloz, felkerestük őt, mondja el az e téren szerzett tapasztalatait. A beszélgetésből aztán kiviláglott, hogy tulajdonképpen az általános középiskolát végzett fiatalokra gondolt, mégpedig azokra, akik vagy nem akarnak továbbtanulni a főiskolán, vagy nem vették őket fel. „Az érettségizettek elhelyezkedési igénye elsősorban az adminisztratív munkák iránt jelentkezik. Ezt pedig nem lehet kielégíteni... „A Csemadok konferenciáján az egyik nyitrai felszólaló így fogalmazta meg ezt a problémát: „Ne csaljuk meg fiataljainkat, akik elvégzik az iskolát és aztán nem tudják mihez kezdjenek ...“ Lám, mennyire nem ismerik a való helyzetet egyesek, de azért nagy gyorsan általánosítanak. A kérések, a levelek, a viták, a panaszok igazolják, hogy a pályaválasztás terén nincs minden rendjén — ezért tehát a szülők, a „Hét“ népes olvasótábora tájékoztatása cél miért is fából közöljük, hogy hozzávetőlegesen a 15 éves ifjúság mintegy 50—55 százaléka szakmunkára, 35 százaléka érettségit nyújtó középiskolába (nálunk kb. 22—25 százaléka a magyar tannyelvű általános középiskolába és csak a többi a szakközépiskolába), 10—15 százalékát pedig segéd- és betanított munkára igényli a népgazdaság. Tehát lényegében az alapiskola kilencedik osztályát sikerrel befejező tanulónak két lehetőség között kell választania: a szakmunkásképző iskola és a középiskola között. A szakmunkásképző ipari tanuló iskolákról nem kell bővebben szólnunk, ezt a szülők általában ismerik annak ellenére, hogy 256 szakma között választhatnak. Persze ez a választási lehetőség csupán elvileg áll fenn Dél-Szlovákiában. A szakmák többségében ugyanis olyan kis létszámra van szükség, hogy a munkaerő-szükséglet zöme csak néhány szakmai csoportban (lakatos, esztergályos, építőipar, vegyipar) jelentkezik. Az egyes keresett szakmákban (rádió-, autó-, televízió szerelő, fodrász, szabónő stb....) a legtöbb helyen már túlképzés jelentkezik, illetve olyan nagy az érdeklődés, hogy ezekre a helyekre bejutni valóban nehéz. A középiskola esetében választani kell az általános középiskola és a szakközépiskola között. Ez ideig valóban az volt a helyzet, hogy az általános középiskola elvégzése után — azok számára, akik nem kívántak a főiskolákon továbbtanulni vagy éppenséggel nem feleltek meg a főiskolai követelményeknek — azok számára az elhelyezkedési lehetőségek minimálisak voltak. Persze a hiba elsősorban ott van, hogy a száz magyar érettségiző fiú, lány közül aránylag kevesen jelentkeztek főiskolára .. . Jó hírt közölhetünk az általános középiskolába 1967. szeptember 1-én belépő tanulóknak, illetve szüleiknek, a Szlovák Nemzeti Tanács Iskolaügyi Megbízotti Hivatala hivatalos értesítése értelmében minden általános középiskolát sikerrel végző tanuló részére biztosítva lesz vagy a továbbtanulás (főiskolákon, felépítményi iskolákon, vagy pedig a szakmunkásképzés, illetve a különféle tanfolyami képzés, például: gyors, és gépírótanfolyam, műszaki-rajzoló, gépi adat-feldolgozó tanfolyam stb.), tehát biztosítva lesz az elhelyezkedés! Persze egy-két jó iskola gondos tanári kara mindezt — minden hivatalos rendelkezés nélkül, mélyen átérzett hivatásérzettől fűtve —már ez ideig is megvalósította. A Szenei Általános Középiskola minden tanítványát elhelyezte. Az eredmény nem is maradt el: Herdics János igazgató elvtársat a szülők messzi földről, még Közép-Szlovákiából is felkeresik és kérik, hogy gyermekük az ő iskoláját látogathassa. Mindezt azért említjük, mert igen sok általános középiskola nem tudja teljesíteni beiskolázási tervét. Márpedig ez jelentős nemzetgazdasági kárt jelent. A szakközépiskolák középkádereket (technikusokat) nevelnek. Az elmúlt évek helytelen bérpolitikája, meg az a tény, hogy a szakközépiskolákról is lehetett főiskolai továbbtanulásra jelentkezni, a magyarázata annak, hogy ezek az iskolák „divatos“ intézményekké lettek. Általában négyszer-ötször több tanuló jelentkezett az ökonómia, a pedagógia, vagy az elektrotechnikai szakközépiskolákra, mint amennyit az iskola felvehetett. A szülők az általunk már annyiszor kicsúfolt „gyors megtérülés elve“ alapján boldogtalanok voltak, hogy gyermekük nem került be a „technikumba“. (Kivételt csak a mezőgazdasági szakközépiskolák jelentettek, mert ott egy-egy 36—40 létszámú osztályban 20—22 tanuló lézengett!) Ismételten hangsúlyozzuk: igen sok konfliktust megoldhatna, illetve előzhetne meg a népgazdaság konkrét munkaerőszükségletének ismerete. M. F. Sokáig nem jelentkezett senki. A fülke előtt el-elsétált egy-egy táncosnő, hazafelé szállingóztak. Némelyikükre kiöltözött fiatalemberek vártak. Borovka hadnagy figyelemmel kísérte őket, és várt. Végre megszólalt egy álmos hang. — Zahálka elvtárs? — kérdezte a hadnagy, s amikor az álmos hang ezt megerősítette, így folytatta: — Emlékszik, Zahálka elvtárs, mikor ma a teherfelvonóhoz mentünk, mielőtt elaludt volna a villany, akart nekem valamit mondani. Úgy hiszem, arról a liftről. Mért van lezárva vagy ilyesmit. — Ja, tényleg, igaza van — recsegte a távoli hang. — És azután már nem volt rá időnk, igaz? Megesik az ilyesmi. Hogy valaki fejbe csapta az igazgató elvtársat, hát abban a felfordulásban egészen megfeledkeztem róla. — Akkor mondja meg most — szólt, s alig észrevehetően megremegett a hangja. — Hát tudja, az úgy van — mondta Zahálka, s elkezdett mesélni egy történetet. A hadnagy figyelmesen hallgatta, s közben le se vette a szemét a gyönyörű, karcsú lányokról, akik az alagsorba vezető lépcső felől szállingóztak el mellette; udvariasan köszöntötték a portást, és kíváncsian fürkészték a hadnagy arcát, majd édes mosolyra húzták a szájukat, így tipegtek oda várakozó lovagjukhoz. A hadnagymagárahagyatottan állt, mintha ottfeledték volna, s amint a csaknem mesebeli szépségek felvonulását nézte, egyre szomorúbb lett. És Zahálka mesélt. — Tudja, volt nálunk egy segédrendező, valamilyen Novácek, egy pörsenéses legényke, s észrevettem, hogy előadás után minden este a teherfelvonóval megy föl az emeletre. Furcsa volt nekem, mert nem használja a kényelmes személyfelvonót, s egyszer az is feltűnt, mivel nyitja ki, ha a kulcs itt van nálam. így hát utána néztem a dolognak, s nem is gondolná, felügyelő elvtárs — a férfiöltöző kulcsával nyitogatta a felvonót. Később én is kipróbáltam. A két kulcs teljesen egyforma volt! — A férfiöltöző kulcsa? — csodálkozott a hadnagy. — Igen — mondta titokzatosan a portás. — És engem nem hagyott békén, mit keres ott. Így hát egyszer, mikor Novácek beteg volt, az előadás után felmentem magam a teherfelvonón, s nem is gondolná, hadnagy elvtárs, egy helyről, a szellőztető nyíláson keresztül látni lehet... — a portás hirtelen elhallgatott, majd olyat kiáltott, hogy a kagyló membránja belerecsegett: — Jézusmáriám! — Tudom — mondta borúsan Borovka hadnagy. — A női zuhanyozóba. Ki tudott még erről? Gondolkozzon csak rajta. — Jézusmária — Ismételte meg a portás, majd kissé megnyugodott... — Hát senki. Vagyis aztán már mindenki. Én ezt senkivel sem közöltem, csak az igazgató elvtárssal, s ő utasítást adott, hogy cseréljük ki a zárat. Tudja, hogy van az, később ez mindenkinek feltűnt, és én egy újítást találtam ki, amivel megtakarítottam egy zárat. A férfiöltöző zárját kicseréltem a női öltözőjével és fordítva. Hadd járjanak a lányok egymásra leselkedni, nem igaz? — a portás szórakozottan elnevette magát. — Az igazgató elvtárs jóváhagyta — tette hozzá. — Ja, és még azt a fiút, azt a Nováceket később kidobták. Nemcsak ezért. A lányok mindig panaszkodtak rá, hogy molesztálja őket. Ezenkívül mindig elveszett valami... A hadnagy már nem figyelt rá. Arcán sajnálkozó kifejezés jelent meg, és megint átváltozott búskomor bernáthegyi kutyává. A portásfülke előtt újabb és újabb szépségek suhantak el, akik a nagyváros éjszakájába siettek. Váratlanul egy különösen szép, gesztenyehajú lány jelent meg előtte fehér kabátkában, nagy türkizárossal kabátja hajtókájában. Senki sem várt rá. Borovka hadnagy letette a kagylót, s kihajolt a portásfülkéből. — Sikorská kisasszony — szólította meg halkan —, velem jönne egy pillanatra? A lány megtorpant, rámeresztette nagy fekete szemét, s kissé megtántorodott, és mikor a gyorsreflexű hadnagy átölelte, hogy ki ne essék, már nem volt eszméleténél. Vagy náthás volt a hadnagy, vagy az, ami a türkizkék brossra csöppent, könnycsepp volt...