A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-18 / 25. szám
éjjel FARKAS KALMAN tavaszi aggodalom Mily kánon szerint osszalak föl magamnak, hogy egy életre jusson belőled s mily háttérbe állítsalak, ha szerelmünk kulisszái egyszer ledőlnek? Most hajadba csatolom a tájat, csókokon pontozom ki ajkad s zengő rímem fülbevalónak adom, de színekkel, mondd, hogy festem meg a pelyhek csiklandását plasztikus nyakadon? Most szívemhez simulsz, mint a barna mellű és s tenyeredben melegíted dermedt perceim, de kifejezni örvénylő hallgatásod mondd ,lesz-e gondolat, lesz-e rím? Most még karodon szájharmonikázok rétegekként csuszamlik egymásra az ajkunk de mily kánon szerint osszalak föl, hogy egy életre jusson belőled s mily háttérbe állítsalak, ha szerelmünk kulisszái egyszer ledőlnek? SZITASI FERENC Meghaltak a hangok, szád elé koporsót tartok, temess! A mozdulatok szálain hintáznak az álmaid: színes pillangó rét, s a virág: szirom-bőrű buborék. Furcsa világ: kezed tehetetlen. Kék zománcú végtelenben eveznél, ha csókod felébredne. De alszik. Kezedben a fejsze, nyeléből kirepültek a rügyek. — Kicsenni a revolvert a kellékeskosárból — egyáltalán nem jelentett problémát — diktálta az öreg nyomozó a fiatal rendőrnőnek, aki — ismét klottköppenyben és szigorú szolgálati kontyba fésült hajjal — gépen írta a vizsgálat lezárásáról szóló jelentést. — A nyomozás eredménye a következő: A lövést a teherfelvonóból adták le a szellőztető nyíláson keresztül. A felvonó a női öltöző kulcsával nyílt, s a gyilkosság pillanatában Sikorská tartózkodott a felvonó fülkéjében. Ami az indítékot illeti: megfigyeltem, hogy Tassi minden lányt a vezetéknevén szólított a „kisasszony“ cím hozzáadásával, csupán Sikorskának mondta — „Jana“. Sikorská — Pešková és mások tanúvallomása szerint — saját elhatározásából szakított az igazgatóval. De mért rúgott fel egy számára előnyös viszonyt? Kizárólag azért, mert beleszeretett egy másik férfiba. S amint maga is beismeri, ez Tossi volt. Amikor egy új táncosnő — Eszter Nakoncová — jelent meg a karban, két eseményre került sor: megtetszett neki az igazgató, ugyanakkor beleszeretett Tossi is, ezért szakított Sikorskával. Az indítóok tehát a féltékenység volt. Ami pedig a töltényhüvelyt illeti: egyet Málek zászlós talált a zuhanyozóban, egyet én a szellőztetőnyílásban, a tett színhelyén azonban csak egyetlen lövedék került elő. Ezt így magyarázom: Sikorská azt a benyomást akarta kelteni, hogy a lövést a zuhanyozóban adták le, ezért a kellékraktárban, ahol Krames magánlövészeti köre gyakorlatozott, felszedett egy üres töltényhüvelyt, s azt a zuhanyozóból való távozása előtt eldobta a tett színhelyén. A lövés utáni izgalmában megfeledkezett arról, hogy a felhasznált töltény hüvelye a szellőztető nyílásban maradt, ahol általam megtaláltatott. — Ne... — szólalt meg a rendőrlány, aki már hosszabb ideje furcsán fészkelődött...— ne haragudjon meg, hadnagy elvtárs, de csehül így mondják helyesen: „Ahol megtaláltam“. — Gondolja? — kérdezte borúsan a hadnagy. — Ez biztos — mondta a lány. — Tehát, ahol megtaláltam — folytatta a hadnagy. — A gyilkosság körülményei megvilágítják a Mára ellen elkövetett későbbi támadást is az alagsorban. Amikor Sikorská meghallotta, hogy a portás el akarja nekem mondani Novácek segédrendező történetét, megijedt, hogy általam felderítést nyer a felvonóakna titka . .. — Hogy felderítem — csipogta halkan a rendőrlány. — Hogy felderítem a felvonóakna titkát, s míg a portás, elment a kulcsért, villámgyorsan kieszelte a tervet. Észrevétlenül lenyomta a főkapcsoló gombját, amely a sarok mögött van a lépcső alatt, a sötétben kitapogattaz Ámor-szobrot (megállapították, hogy a táncosnők többsége tudott a szobrocskáról, s az nem egyszer eszközül szolgált különféle tréfáikhoz), és az első keze ügyébe került személyt megütötte vele, miközben véletlenül fellökte Alena Peškovát. Majd — tapintó érzékei igénybevételével — a sötétben visszahelyezte a szobrocskát a rácsra, csakhogy — ez a Tossi megjelenésének következményeitől való félelem miatt is történhetett — fordítva —. A lány megint izgett-mozgott, de nem szólt. — Ennek egyetlen értelme volt — folytatta a hadnagy. — Sikorskának nem volt szándékában megölni volt szeretőjét, Márát is, csupán az volt a célja, hogy pánikot keltsen, s ezáltal el legyen terelve ... — S ezzel elterelje — csipogta megint a rendőrlány, aki már elvesztette türelmét. — S ezzel elterelje a nyomozók figyelmét Zahálkáról, és hogy az megfeledkezzék eredeti szándékáról, ami azt az elbeszélést illeti, a zár kicserélésének utasítása ... vagyis, hogy ki kell cserélni a felvonón a zárat. Stilisztikailag ezt már formálja meg maga, ahogyan jónak látja. — A hadnagy elhallgatott, s a lány válla fölött beletekintett a szövegbe. Kerek jelentés volt ez egy kivizsgált esetről. Elégedett lehetett vele. Ezután megakadt a szeme a lány kívánatos hosszú nyakán, s tudatosította, hogy a jelentésben elhallgatott egy körülményt, mely a gyilkos leleplezése szempontjából rendkívüli jelentőségű. Ismét a lány hattyúnyakára pillantott, s úgy döntött, hogy erről a körülményről inkább hallgat. A lány, miután lekopogta az utolsó mondatot is, csillogó szemmel fordult a hadnagyhoz: — Hát ez nagyszerű, hadnagy elvtársi — mondta elragadtatva. — Ez a maga ítéleteivől van magától Sherlock Holmes, meg a regénybeli detektívek. Maga igazi tudományos módszerekkel... — Khm, khm — köhintett a nyomozó. — Azért nem szabad megrövidíteni Sherlock Holmes-t sem. Korához képest viszonylag tudományos módszerekkel dolgozott... — Az igaz — mondta a lány. — Csakhogy neki mindig a kezére játszott valamilyen véletlen, de magának van rendszere. És következetes, szigorúan tudományos módszerei Borovka hadnagy ismét köhintett. Erre nyomban belépett a dolgozószobájába Málek, s a hadnagy erősen kipirult arcáról ítélve azt gondolta, hogy a makulátlan erkölcsű hadnagyot olyan tevékenységben zavarta meg, amelynek semmi köze sincs a biztonsági szolgálathoz, s egyáltalán nem illik egy csaknem felnőtt lány apjához. Ezért röviden bocsánatot kért, és — nagyon gyorsan — kihátrált a helyiségből. A hadnaggyal és a lánnyal szemben lelke mélyén Irigységet érzett, ami idővel dühvé változott. És soha senki sem tudta volna megmagyarázni neki, hogy akkor — a szolgálati viszonyokat illetően — minden a legnagyobb rendben volt a hadnagy irodájában. VEGE. Móra Ferenc Szél ángyó jót akar Hogy kicsoda az a Szél ángyó? Azt abból lehet legjobban megtudni, ha elmondom, hogy kicsoda a Szél ángyó ura. A szél ángyó ura Tilalmas Nagy István. Afféle barkácsoló ember kint a tanyán. Akkor is barkácsolt, mikor én megismertem, vagy tizenöt esztendővel ezelőtt. Valami másfél éles nyárfakarót igazgatott bele a tanyája tetejébe, az oromfai hegyinél. — Mi lesz az, Pista bácsi? — kérdeztem tőle. — Ez? Vellámhárító. — No? — néztem nagyot. — Csak nem tán? — Dehogynem. A régi mán elrohadt, nézze odahajítottam a tarlóra. — Hát holtig tanul az ember — mondom, — még ilyent se hallottam. — Mán pedig ilyent hallhatott vóna, mert ezt nem én tanáltam ki. Az urak is csak így csinálják a városban. — No nem egészen. Az urak vasból csinálják, annak is megártnyozzák a hegyit. írással azt vissza nem lehet adni, milyen mérgesen höccentette el magát a tanyai Franklin a létra hegyiben. — Szegény embernek fából is jól van, hallja, — nézett le kevélyen, aztán több szót nem is vesztegetett rám. Értetlen városi népek még ennyit se érdemelnek. Hát ilyen ember Tilalmas Nagy István, akit azonban erről a névről a tulajdon szomszédja se ismer. Ellenben mindenki ismeri úgy, hogy: a Szél ángyó ura. Megesett már ez más háznál is. Hogy tovább ne menjünk, Lotharingiai Ferencet is csak Mária Terézia urának nevezték vala. Akié az impérium, az adja a nevet. Márpedig odakint az impérium teljesen és változatlanul a Szél ángyóé. Ugyan idebent is csak az övé. Láttam akkor is, mikor egyszer a múzeumban kalauzoltam őket. Néztük a Munkácsy-képet, a Honfoglalást, Pista bácsinak nagyon tetszett Árpád apánk, hogy olyan gangosan üli a lovat, de Szél ángyó elbiggyesztette a szájá: — Csekély löm. — Kicsodát? — Az Árpád királt. — Mért csekélyk, Szél ángya? — Azért, mert nem királnak való. — Hogy hogy? — Mert aki királ, annak gyalog is magasabbnak kell lenni, mint a népeknek lóháton. (Folytatás a 12. oldalon.)