A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-06-18 / 25. szám

éjjel FARKAS KALMAN tavaszi aggodalom Mily kánon szerint osszalak föl magamnak, hogy egy életre jusson belőled s mily háttérbe állítsalak, ha szerelmünk kulisszái egyszer ledőlnek? Most hajadba csatolom a tájat, csókokon pontozom ki ajkad s zengő rímem fülbevalónak adom, de színekkel, mondd, hogy festem meg a pelyhek csiklandását plasztikus nyakadon? Most szívemhez simulsz, mint a barna­ mellű és s tenyeredben melegíted dermedt perceim, de kifejezni örvénylő hallgatásod mondd ,lesz-e gondolat, lesz-e rím? Most még karodon szájharmonikázok rétegekként csuszamlik egymásra az ajkunk de mily kánon szerint osszalak föl, hogy egy életre jusson belőled s mily háttérbe állítsalak, ha szerelmünk kulisszái egyszer ledőlnek? SZITASI FERENC Meghaltak a hangok, szád elé koporsót tartok, temess! A mozdulatok szálain hintáznak az álmaid: színes pillangó rét, s a virág: szirom-bőrű buborék. Furcsa világ: kezed tehetetlen. Kék­ zománcú végtelenben eveznél, ha csókod felébredne. De alszik. Kezedben a fejsze, nyeléből kirepültek a rügyek. — Kicsenni a revolvert a kellékeskosárból — egyáltalán nem jelentett problémát — diktálta az öreg nyomozó a fiatal rendőrnőnek, aki — ismét klottköppenyben és szigorú szolgálati kontyba fésült hajjal — gépen írta a vizs­gálat lezárásáról szóló jelentést. — A nyomozás eredménye a következő: A lö­vést a teherfelvonóból adták le a szellőztető nyíláson keresztül. A felvonó a női öltöző kul­csával nyílt, s a gyilkosság pillanatában Sikor­­ská tartózkodott a felvonó fülkéjében. Ami az indítékot illeti: megfigyeltem, hogy Tassi minden lányt a vezetéknevén szólított a „kis­asszony“ cím hozzáadásával, csupán Sikorská­­nak mondta — „Jana“. Sikorská — Pešková és mások tanúvallomása szerint — saját elhatá­rozásából szakított az igazgatóval. De mért rú­gott fel egy számára előnyös viszonyt? Kizáró­lag azért, mert beleszeretett egy másik férfiba. S amint maga is beismeri, ez Tossi volt. Ami­kor egy új táncosnő — Eszter Nakoncová — jelent meg a karban, két eseményre került sor: megtetszett neki az igazgató, ugyanak­kor beleszeretett Tossi is, ezért szakított Si­­korskával. Az indítóok tehát a féltékenység volt. Ami pedig a töltényhüvelyt illeti: egyet Málek zászlós talált a zuhanyozóban, egyet én a szellőztetőnyílásban, a tett színhelyén azon­ban csak egyetlen lövedék került elő. Ezt így magyarázom: Sikorská azt a benyomást akarta kelteni, hogy a lövést a zuhanyozóban adták le, ezért a kellékraktárban, ahol Krames magán­lövészeti köre gyakorlatozott, felszedett egy üres töltényhüvelyt, s azt a zuhanyozóból va­ló távozása előtt eldobta a tett színhelyén. A lövés utáni izgalmában megfeledkezett ar­ról, hogy a felhasznált töltény hüvelye a szel­lőztető nyílásban maradt, ahol általam megta­láltatott. — Ne... — szólalt meg a rendőrlány, aki már hosszabb ideje furcsán fészkelődött...— ne haragudjon meg, hadnagy elvtárs, de cse­hül így mondják helyesen: „Ahol megtaláltam“. — Gondolja? — kérdezte borúsan a hadnagy. — Ez biztos — mondta a lány. — Tehát, ahol megtaláltam — folytatta a hadnagy. — A gyilkosság körülményei meg­világítják a Mára ellen elkövetett későbbi tá­madást is az alagsorban. Amikor Sikorská meg­hallotta, hogy a portás el akarja nekem mon­dani Novácek segédrendező történetét, meg­ijedt, hogy általam felderítést nyer a felvonó­akna titka . .. — Hogy felderítem — csipogta halkan a rendőrlány. — Hogy felderítem a felvonóakna titkát, s míg a portás, elment a kulcsért, villámgyor­san kieszelte a tervet. Észrevétlenül lenyomta a főkapcsoló gombját, amely a sarok mögött van a lépcső alatt, a sötétben kitapogatta­z Ámor-szobrot (megállapították, hogy a táncos­nők többsége tudott a szobrocskáról, s az nem egyszer eszközül szolgált különféle tréfáikhoz), és az első keze ügyébe került személyt meg­ütötte vele, miközben véletlenül fellökte Ale­na Peškovát. Majd — tapintó érzékei igénybe­vételével — a sötétben visszahelyezte a szob­rocskát a rácsra, csakhogy — ez a Tossi meg­jelenésének következményeitől való félelem miatt is történhetett — fordítva —. A lány me­gint izgett-mozgott, de nem szólt. — Ennek egyetlen értelme volt — folytatta a hadnagy. — Sikorskának nem volt szándékában megölni volt szeretőjét, Márát is, csupán az volt a cél­ja, hogy pánikot keltsen, s ez­által el legyen terelve ... — S ezzel elterelje — csipogta megint a rendőrlány, aki már elvesztette türelmét. — S ezzel elterelje a nyomozók figyelmét Zahálkáról, és hogy az megfeledkezzék eredeti szándékáról, ami azt az elbeszélést illeti, a zár kicserélésének utasítása ... vagyis, hogy ki kell cserélni a felvonón a zárat. Stilisztikailag ezt már formálja meg maga, ahogyan jónak látja. — A hadnagy elhallgatott, s a lány vál­la fölött beletekintett a szövegbe. Kerek jelen­tés volt ez egy kivizsgált esetről. Elégedett lehetett vele. Ezután megakadt a szeme a lány kívánatos hosszú nyakán, s tudatosította, hogy a jelentésben elhallgatott egy körülményt, mely a gyilkos leleplezése szempontjából rendkívüli jelentőségű. Ismét a lány hattyúnyakára pil­lantott, s úgy döntött, hogy erről a körül­ményről inkább hallgat. A lány, miután lekopogta az utolsó monda­tot is, csillogó szemmel fordult a hadnagy­hoz: — Hát ez nagyszerű, hadnagy elvtársi — mondta elragadtatva. — Ez a maga ítéletei­vől van magától Sherlock Holmes, meg a regénybeli detektívek. Maga igazi tudományos módszerekkel... — Khm, khm — köhintett a nyomozó. — Azért nem szabad megrövidíteni Sh­erlock Holmes-t sem. Korához képest viszonylag tu­dományos módszerekkel dolgozott... — Az igaz — mondta a lány. — Csakhogy neki mindig a kezére játszott valamilyen vé­letlen, de magának van rendszere. És követ­kezetes, szigorúan tudományos módszerei Borovka hadnagy ismét köhintett. Erre nyomban belépett a dolgozószobájába Málek, s a hadnagy erősen kipirult arcáról ítélve azt gondolta, hogy a makulátlan erkölcsű hadnagyot olyan tevékenységben zavarta meg, amelynek semmi köze sincs a biztonsági szol­gálathoz, s egyáltalán nem illik egy csaknem felnőtt lány apjához. Ezért röviden bocsánatot kért, és — nagyon gyorsan — kihátrált a he­lyiségből. A hadnaggyal és a lánnyal szemben lelke mélyén Irigységet érzett, ami idővel dühvé változott. És soha senki sem tudta volna meg­magyarázni neki, hogy akkor — a szolgálati viszonyokat illetően — minden a legnagyobb rendben volt a hadnagy irodájában. VEGE. Móra Ferenc Szél ángyó jót akar Hogy kicsoda az a Szél ángyó? Azt abból lehet legjobban megtud­ni, ha elmondom, hogy kicsoda a Szél ángyó ura. A szél ángyó ura Tilalmas Nagy István. Afféle barkácsoló ember kint a tanyán. Akkor is barkácsolt, mikor én megismertem, vagy ti­zenöt esztendővel ezelőtt. Valami másfél éles nyárfakarót igazgatott bele a tanyája tetejébe, az oromfai hegyinél. — Mi lesz az, Pista bácsi? — kérdeztem tőle. — Ez? Vellámhárító. — No? — néztem nagyot. — Csak nem tán? — Dehogynem. A régi mán elrohadt, nézze odahajítottam a tarló­ra. — Hát holtig tanul az ember — mondom, — még ilyent se hallot­tam. — Mán pedig ilyent hallhatott vóna, mert ezt nem én tanáltam ki. Az urak is csak így csinálják a városban. — No nem egészen. Az urak vasból csinálják, annak is megárt­nyozzák a hegyit. írással azt vissza nem lehet adni, milyen mérgesen höccentette el magát a tanyai Franklin a létra hegyiben. — Szegény embernek fából is jól van, hallja, — nézett le kevélyen, aztán több szót nem is vesztegetett rám. Értetlen városi népek még ennyit se érdemelnek. Hát ilyen ember Tilalmas Nagy István, akit azonban erről a névről a tulajdon szomszédja se ismer. Ellenben mindenki ismeri úgy, hogy: a Szél ángyó ura. Megesett már ez más háznál is. Hogy tovább ne menjünk, Lotharingiai Ferencet is csak Mária Terézia urának ne­vezték vala. Akié az impérium, az adja a nevet. Márpedig odakint az impérium teljesen és változatlanul a Szél ángyóé. Ugyan idebent is csak az övé. Láttam akkor is, mikor egy­szer a múzeumban kalauzoltam őket. Néztük a Munkácsy-képet, a Honfoglalás­t, Pista bácsinak nagyon tetszett Árpád apánk, hogy olyan gangosan üli a lovat, de Szél ángyó elbiggyesztette a szájá: — Csekély löm. — Kicsodát? — Az Árpád királt. — Mért csekélyk­, Szél ángya? — Azért, mert nem királnak való. — Hogy hogy? — Mert aki királ, annak gyalog is magasabbnak kell lenni, mint a népeknek lóháton. (Folytatás a 12. oldalon.)

Next