Magyar Akadémiai Értesítő, A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi osztályok közlönye, 2. kötet, 1861
Számok - 1861 / 3. szám
284 STUDENZ JÓZSEF, sokszor fele, sőt több is hiányzik, — v. ö. Jeruzsálemi Andrást, Mátyást, stb. —a tisztelt Történelmi Osztály legjobban fogja láthatni, mi és mennyi hiányzik ; mert azt, a mi van, a a tartalom kimutatásában mind fölhoztam ; — de az mégis nagyon különös, hogy a magyarok külföldi hadjáratai a vezérek korában tökéletesen el vannak mellőzve, s Árpádról egyenesen rövid átmenettel Sz. Istvánra tér át. Pedig épen ezen korszak lett volna Mahmuid Terdsümánnak való, minthogy egyébütt is észrevehetni, mily gyönyörűséggel adja elő terjedelmesen a nagy véres csatákat, ha néha valami egyformaság tűnik is elő leírásaiból, mely a maga fejéből való írásából származhatott. Legitt kérdezhetjük : szándékosan hagyta-e félre a vezérek korszakát, talán hogy az előtte kedves (?) magyarok vereségeit is elhallgathassa ? Nem hihetjük , mert egyébütt elbeszélli, ahol előfordulnak, sőt még mielőtt a magyarok a törökkel összeütköztek, itt-ott a „porba való katirek"-féle megvető czímmel tiszteli meg a magyarokat. Úgy látszik tehát, Mahmuid nem valami nagy magyar szerető, s alig fogunk e részben oly kedvezően róla ítélhetni, mint Vámbéry úr, midőn ismertetésében igy nyilatkozik Mahmud jelleméről : „A fordítóban, minden hitváltoztatása mellett, oly tiszta hontikeblü magyarra találunk, ki azon czélt látszott magának kitűzni, hogy Szolimán országnagyjaival a magyar nemzet dicső múltját, harczias jellemét megismertesse. Ő több ízben figyelmezteti a hatalmas szultánt, hogy a magyar pogányok egészen más jellemüek, mint a görög, bosnyák és bolgár hitetlenek." — És tovább még ezt: „Legnagyobb gondot fordított a szót keresztyén, vagy a magyar nemzet kitéreli értekezletet kikerülni. A magyaroknak keresztyénné tettét, (mi az eredeti latin könyvben bizonyosan nagyon szerepel), említésbe sem hozza, noha a római császár, (és soha sem a pápa), és a magyar nemzet közötti viszonyról eleget szól." Nem tudom, mi lebegett itt szeme előtt Vámbéry úrnak, a miből török szerzőnknek a magyarok iránt való kiváló szeretetét és ritka méltányosságát következteti. Talán épen csak