Akadémiai Értesítő, 39. kötet (1928. évfolyam)

Előadások és cikkek - SIGMOND ELEK bemutatta a szikesekről írt művének angol kiadását

Ünnepi beszédek 101 XIII. Ünnepi beszédek. 1. Berzeviczy Albert ig. és t. t. elnök úr üdvözlő beszéde a Magyar Mérnök- és Építészegylet 19­2­7 december 8-án tartott jubiláris közgyűlésén. Királyi Fenség ! Méltóságos Elnök Úr ! Mélyen tisztelt ünnepi Közgyűlés ! Amikor két évvel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia alapításának centennáriumát ünnepelte, megbízta legszakavatottabb tagjait — mindegyiket a maga tudomány­körében — azzal, hogy dolgozza ki és tüntesse fel az Aka­démia százéves működését a tudományok szolgálatában. Az Akadémiának a műszaki tudományokra való hatását leírni annak a t. kollégámnak jutott feladatul, kit éppen a mai napon mint kitűnő szónokot és előadót tiszteltünk, s aki ennek a feladatának a nála már megszokott alapossággal és formatökéllyel felelt meg. Az a jelentés feltüntette azt, ami különben Zelovich J. barátom mai előadásából is szembe­ötlött, hogy az Akadémia megalapítása óta állandóan igye­kezett fenntartani és ápolni a kapcsolatot a műszaki tudo­mányokkal, azokat tőle telhetőleg előmozdítani és főképen magához csatolni vagy kitüntetni mindazokat, akik a műszaki tudományok előmozdítása körül nálunk a legnagyobb érde­meket szerezték és a legnagyobb sikereket aratták. Amidőn az Akadémia így járt el, csak nagy alapító­jának szellemét követte, mert hiszen tudjuk, hogy gróf Széchenyi Istvánnak nyilvános pályája egész tartama alatt, talán még a politikai problémáknál is erősebben ragadták meg és foglalkoztatták képzeletét, tevékenységét, akarat­erejét a nagy technikai problémák : a Tisza-szabályozás, a dunai hajózás, a balatoni hajózás, a Lánchíd. Az Akadémia tehát — ismétlem — nagy alapítója szellemében járt el és jár el, amikor a technikai tudományok iránt folytonos meleg érdeklődést tanúsít. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet, amely ma 30 éves fennállásának ünnepét üli meg, fontos gyakorlati célok követése mellett egész odaadással szenteli magát a műszaki tudományok érdekeinek is. Azokat hathatósan előbbre vitte és előbbre viszi tanácskozásaival, kutatásaival, előadásaival, pályázataival és főképen nagyértékű könyvkiadó vállalatával. A tudomány szolgálatának köszönhetjük tehát azt az együtt­

Next