Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1971 (78. kötet = Új folyam 16. kötet)

1971 / 9. sz. - A TUDOMÁNYOS MŰHELY PROBLÉMÁI - TARNAI ANDOR: Tudomány- és kritikatörténeti kutatások az Irodalomtudományi Intézetben

Még sajtó alatt voltak, vagy éppenséggel a szerkesztői asztalon hevertek az új szintézis első kötetei, amikor Sőtér István Jegyzet a kritikáról és az irodalomtörténetről c. cikké­ben (Kritika, 19­53/4.) a nagy vállalkozás elsőnek megfogalmazható tanulságaként már arról írt, hogy munka közben „nagyobb helyet kellett biztosítanunk a kritikusi, irodalom­történészi életműveknek, mint aminőt talán eredetileg szántunk is nekik. Minél szélesebb, minél átfogóbb képet és értékelést kívántunk nyújtani egy-egy korszakról, annál komo­lyabb helyet kellett biztosítanunk ebben a képben, ebben az értékelésben a korabeli kritikáknak, az irodalomtörténeteknek", mert „a jelentős kritikusok és teoretikusok többet árulnak el egy-egy korszak eszmevilágáról mint a kevésbé jelentős írók". Vilá­gossá vált továbbá, hogy az irodalom mélyebb megértésének célján túl önmagukban is megismerésre érdemesek az irodalmi művel szemben támasztott követelmények, s hogy kritikai eszmék történeti változása a gondolkodásnak más rétegében megy végbe mint az irodalomé. A cikkben kirajzolódtak már az újabb, nagyigényű és terjedelmű feladat körvonalai, melyet az Irodalomtudományi Intézet az irodalomtörténeti szintézis szerves folytatás­ként magára vállalt. A további megbeszélések végleg tisztázták, hogy az új vállalkozás tárgya a kritikai, tudományos elmélkedések, fogalmak, eszmék, rendszerek fejlődés­története lesz, melyek az íróval, a művel, a műben ábrázolt valósággal foglalkoznak, s a voltaképpeni irodalom (az irodalomtörténetírás szorosan vett anyaga) fölött egy második közeget, teoretikus szférát alkotnak. Az tehát, amit a franciák critique az angolul beszélő népek criticism szóval jelölnek. Kezdettől fogva nehézségeket okoz, hogy az így kijelölt tárgykörnek elfogadott ma­gyar neve nincsen. A kritika nálunk bírálatot jelent, s ha ismeretes is a szó tágabb értelme (kritikai irodalom), még szakmai körökben sem használatos; a kriticizmus, mint készen kínálkozó idegen szó, annyira idegenül hangzik, hogy használatára, legalábbis egyelőre, nem nagyon lehet gondolni. Nem sokkal jobbak a további javaslatok sem, amik eddig felmerültek: kétséges, hogy az irodalomtudomány szót le lehet-e a critique számára fog­lalni, nem látszik eléggé körülhatároltnak és terminus technikussá avathatónak a „kri­tikai gondolkodás története" kifejezés, további megfontolást igényelne az „irodalmiság" szó. Ilyen körülmények között érthető, hogy a vállalkozás az intézeti tervlapokon „az irodalomtudomány és a kritika története" címmel szerepel, ami a közszájon kritika­történetté rövidült. Nem lehetetlen, hogy a tárgynak e vox populi adja meg végül a végleges nevet. Ha meghonosodnék nem történne más, mint a kritika szó értelmének kiterjedése arra a területre is, amire eddig nálunk nem igen alkalmazták. A szélesen értelmezett kritikának is vannak természetesen határai. A kiindulópont szerint kutatás és feldolgozás tárgya minden kritikai gondolat, amit kifejtője tudatosan kapcsol bele a már létező teoretikus szférába, és arra jellemző módon, vagyis általában értekező prózában fogalmaz meg. Legnagyobbrészt kimaradnak tehát, s csak kivétele­sen, jelentőségtől és az adott korszak viszonyaitól függően tárgyaltatnak a kifejezetten szépirodalmi művekben, legtöbbször szétszórtan található megjegyzések. A kritika­történeti szempontok következetes alkalmazása nem teszi lehetővé azt sem, hogy az értekező prózában kifejtett normák alkalmazását a szerző vagy kora más alkotójának szépirodalmi műveiben kimutassuk, és az elméleti műveknek a praxisra tett hatásával általában foglalkozzunk. Ha azonban az elméletíró, mint igen gyakran történni szokott, hivatkozik példákra, vagy véleményét egy mű elemzése során fejti ki és rendszerezi, a példákat és a művet már csak a kritikatörténeti felfogás világosabbá tétele érdekében sem hagyhatjuk említés nélkül. Mindkét határvonal határozott meghúzása lényegesen megkönnyíti a kritikatörténet kidogozását. Mi több, ha a határokon kívül eső feladatokra is vállalkoznánk, a feldolgozás gyakorlatilag kivihetetlenné válnék. Minden valamire való költőnek és írónak van 58 J 4*

Next