Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1971 (78. kötet = Új folyam 16. kötet)

1971 / 9. sz. - A TUDOMÁNYOS MŰHELY PROBLÉMÁI - TARNAI ANDOR: Tudomány- és kritikatörténeti kutatások az Irodalomtudományi Intézetben

ugyanis szépirodalmi írásaiból kielemezhető ars poeticája, a legnagyobbak munkáiból legnagyobbrészt ki is dolgozták ezeket, vagy legalábbis kísérletek történtek a fő vonások megállapítására. Az eddigi eredmények ellenőrzése és kiegészítése, s ezen túl még a kisebbek írói hitvallásának kimunkálása azonban annyi időbe kerülne, hogy a tervezett kritikatörténetet a közeli években nem igen lehetne befejezni. A következetesen alkal­mazott kritikatörténeti szemlélet és feldolgozási mód adja meg viszont azt a lehetőséget, hogy az egyes írók és korszakok irodalmi praxisát és uralkodó elméletét egybevesse majd a későbbi irodalomtörténész. A téma e kétoldali körülhatárolása nem értelmezhető azonban úgy, hogy a kritika­történetből teljesen kimaradnak az irodalmi művek: az a szubsztrátum, amire a normatív szabályok és elméletek felépülnek. Bizonyosnak látszik, hogy elkerülhetetlenül szóba kerülnek a legnagyobb írók irodalomról vallott nézetei, egyebek között pl. abban az esetben, ha az elmélet és a gyakorlat, vagy pontosabban a vizsgálat alá vett teoretikus szféra és a költői praxis összevetése abból a célból válik szükségessé, hogy az előbbinek történeti helye, elmaradott vagy az élő irodalomnál előrehaladottabb volta kitűnjék. Feldolgozásra, nem ritkán első tudományos tárgyalásra váró anyag még a téma körül­határolása után is bőven marad. Ismeretes, hogy az eddigi kritikatörténeti irodalom nálunk meglehetősen szegényes: a széles értelemben vett kritikára és a kritikusokra „inkább csak tanulmányíróink figyeltek fel", jelentőségüket „inkább önálló értékelések elemezték, semmint azok a csekély számú szintézisek, melyeket az elmúlt évtizedek hagytak ránk". (Sőtér István). Hozzátehetjük hogy a kritikai irodalom régebbi feldol­gozói általában nem tartoztak a szakma legjobb képviselői közé, műveik anyaga pedig még megközelítően sem teljes. Ilyen szakirodalom nyomán alig lehet elindulni. A kritika­történeti folyamatokat még megközelítőleg is csak akkor lehet felvázolni, ha a szerzők messze túlhaladnak az eddigi ismeretanyagon, és fejtegetéseiket teljesen új források önálló feldolgozásával alapozzák meg. Ott, ahol alig ismert, s az irodalomtörténetben tárgyalttól meglehetősen eltérő ter­mészetű anyagot kell feltárni, és a szó szoros értelmében alapkutatásokat folytatni, nem lehet változtatás nélkül átvenni a hatkötetes szintézis előadási formáját. Abban, leg­alábbis részben, helyenként és egyes fejezetek esetében, össze lehetett foglalni a korábbi szakirodalom időtálló eredményeit, — itt kivételként is alig történhetik; ott általános tájékoztatásul kielégítő lehetett a fejezetek végére tett bibliográfia, — itt gyakran egy­két használható cikket is nehéz lesz találni. A munkában levő kritikatörténet külső alakját a lábjegyzetes monográfiák felé kellett tehát közelíteni; ebben a formában is az a szándék vezeti azonban a szerzőket, hogy legjobb hagyományként őrizzék meg a hatkötetes irodalomtörténet világos szerkezetét, közérthető stílusát, és arra törekedjenek, hogy a magyar kritikatörténet első átfogó szintéziséből semmi lényeges adatcsoport ne maradjon ki, — ha valami kimarad is, a szerkezet olyan helytállónak bizonyuljon, hogy rendszerében a további részletkutatások — belátható ideig — elhelyezhetőek legyenek. Felkutatni való egy széles értelemben vett kritikatörténet igényes feldolgozásához annyi van, hogy akár az anyag teljes feltáratlanságáról lehetne beszélni. Az irodalom Bessenyei előtti korszakát illetőleg még a kritikatörténet lehetőségének gondolatát sem igen vetették fel, mert szűken értelmezett kritika, vagyis újságokban és folyóiratokban megjelenő recenzió nincsen, pedig szélesebb értelemben vett kritikatörténeti anyag bőven található. Az irodalomtörténetírás kezdeteit is csak 171­1-re teszi a szakmai köztudat, noha már Czvittinger előtt is létezett, mégha nem lexikális formában is, nem beszélve most az irodalomtudományi munka más területeiről és a terjedelmes latin nyelvű anyag­ról. A XVIII. század végétől az okoz nehézséget, hogy egyes fontos folyóiratok és ki­emelkedő kritikusi életművek feldolgozása jóformán még meg sem indult. A feldolgozás előtt álló akadályokat elvben több módon lehetett volna elmozdítani.

Next