Magyar Tudomány, 1991 (98. kötet = Új folyam 36. kötet)

1991 / 7. sz. - AKADÉMIAI FÓRUMOK '91 - A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY ELÉRÉSÉNEK FELTÉTELEI - ÉRTÉKELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - Társadalomtudományi kutatások fóruma. Értékelés nélkül nincs modern tudomány - PATAKI FERENC: Az értékelés funkcióiról és dilemmáiról

egyszerűen nincs esély. Ha valaki azzal a hiedelemmel sétálgat a mindennapi életben, hogy 250 cm-et ugrik magasba, azt mindenki lemosolyogja. Sajnos, a tudomány életének van egy — más szakmákban ezt már elemezték — szakmai betegségek alakját ölthető jellegzetessége; ennek az egyik tünete az önértékelés megbillenése. Tudományainkban valószínűleg sok kolléga jár abban a tudatban, hogy valóban 250 cm-t ugrik magasba, holott a 180-at sem viszi át. A funkciók áttekintése után vessünk egy pillantást arra: mi a teljesítmény ? Azt hiszem ez a legkézenfekvőbb kiindulópont: teljesítménynek csak az tekinthető, ami a tudományos közösség számára hozzáférhető. A társadalomtudományok egyik jellegzetessége, a pszicho­lógiáé különösen, hogy sokműfajú. Itt jelentős eltérés mutatkozik a természettudomá­nyoktól, ahol a nemzetközi közlési standard-ek sokkal egyértelműbbek, sokkal kevésbé variábilisak. A pszichológiában pl. Freud esszéi, egy experimentális, természettudomá­nyos logikájú kísérleti prezentáció, egy „puha" esettanulmány vagy egy jó teoretikus írás azonos rangra tarthat igényt. Ez a sokműfajúság a társadalomtudományokban nagyon sokfajta kollízió forrása; magát a műfajgazdagságot azonban érdemes szem előtt tartani az értékelésnél, elkerülvén az olykor célzatos és szubjektív hátterű szembefordításokat, kirekesztési tendenciákat. E sokműfajúságból ugyanis hamis szembefordítások is szület­hetnek. Nevezetesen: gyakori vitaforrás, amely az értékelést is befolyásolja, hogy egy produkció vajon kizárólag a tudományos közösségnek szól-e, vagy a szélesebb publikum figyelmét is felkelti. Itt a műfaji különbözőségekhez akaratlanul is eltérő értékattribúciók társulnak. Közismert, hogy ez milyen vitákhoz vezet, s hogy a „publicitás" eltérő mértéke milyen villongások forrása. Az értékelőt megítélő szubjektumról szólván, perdöntően fontosnak tartom, hogy elkerül­jük azt a helyzetet, amikor olyan bizottságok és testületek felé toljuk az értékelés fel­adatát, ahol egyre kisebb a szakszerű kompetencia. Ha a közvetlen tudományos mű­helyekben, a szakmai bizottságokban, az intézetekben nem jön létre az objektív értékelés feltétele, a szükséges tolerancia, ám ugyanakkor a világos szókimondás, akkor semmilyen intézményes forma nem segíthet. Azt gondolom, hogy a társadalomtudományokban fontos lenne újra hozzányúlni egy régebben gyakorta vitatott kérdéshez, a kutatási eredmények hasznosulásának ügyéhez. Ez befolyásolhatja az idézettségi mutatók lehetséges körének kialakítását is. Ez a kérdés­feltevés nem egyformán érinti a különböző társadalomtudományokat, a filozófiában pl. nyilvánvalóan más dimenziói vannak, mint a szociológiában, a pszichológiában vagy a pedagógiában. Számos társadalomtudomány esetében rendkívül fontosnak vélem, hogy a hasznosulás dimenzióit kellő tágassággal szemléljük. A felsőoktatásban való hasznosu­lástól, a tananyaggá válástól kezdve egészen az új kutatások inspirálásáig, újszerű meto­dikai leleményekig, gyakorlati döntések befolyásolásáig ívelhet a hasznosulás spektruma. Ennek pedig valamiképpen tükröződnie kell az értékelési műveletekben. Szeretném aláhúzni, hogy a tudományban folyó értékelési műveleteket szükségképpen átszövik olyan kiiktathatatlan dilemmák, amelyeket legfeljebb józan egyensúlyban tart­hatunk. Melyek ezek? Itt van mindjárt az egyéni és a kollektív teljesítmény viszonyának a kérdése. A társadalomtudományban a teljesítmények jóval személyhez kötöttebbek; itt lassabban zajlik a csoportszerű képződmények, kutató együttesek kialakulásának az a folyamata, amely a műszaki és természettudományra egyetemesen jellemző. Ennek ellenére a kérdés a társadalomtudományokban is egyre kiélezettebb alakban létezik. Az afféle anomáliákról hadd ne szóljak, amikor az adminisztratív vezető a maga szerepét a tisztán tudományos szférákban is érvényesíteni igyekszik a nevek sorrendjének manipulálásával vagy saját nevének formális beerőszakolásával. Mindörökre vitatéma lesz az originalitás és a másodlagosság viszonyának a problémája. Az intézményes értékelési fórumok és formák természetesen nem kizárólag a zsenikre Magyar Tudomány 1991. 7. szám

Next