Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 19. (1968)

1968 / 7. szám - VALÓSÁGUNK - Taar Ferenc: Árvák és elhagyottak (Riport az állami gondozott gyermekekről)

Árvák és elhagyottak MAGÁNVIZSGÁLÓDÁS ÉS MEDITÁCIÓ EGY NEB-JELENTÉS ALAPJÁN A KÉRDÉS Magyarországon ma 30 000 államilag gondozott gyerek van. Más szóval: harmincezer árva és elhagyott. S ugyanennyi fölbomlott családi élet. Durván számítva is legalább 50 000 elvált, özvegy, elhagyott, zátonyra került ember. Az állami gondozásba nem vett, csupán nyilvántartott - vagy még nyilvántartásban sem szereplő, de veszélyes körülmények között élő - gyerekek száma valószínűleg meg­haladja a 100 000 főt. Politikai és társadalmi szervek, tömegszervezetek, hatóságok és hivatalok állandóan napirenden tartják a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos problémákat. Néhány hónappal ezelőtt a Hajdú-Bihar Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság folytatott le szé­leskörű vizsgálatot e témakörben, s a tapasztalatokról készített összefoglaló jelentés indított el - valósággal kényszerített - a további vizsgálódásra. Ez volt a kalauzom, amikor megpróbáltam leásni a mély rétegekig. Valamennyi erőfeszítés egyetlen főkérdés megválaszolására összpontosul s magam is erre próbáltam választ keresni: milyen sors vár ma nálunk az árva és elhagyott, állami gondozásba vett, vagy még kallódó gyerekekre? Milyen úton-módon lehet az állam és a társadalom összefogott erejével megmenteni őket, hogy ne a huligánok, bűnözők, prostituáltak számát szaporítsák, hanem egyenrangú, becsületes állampolgárokká ne­velkedjenek? OTTHONTÓL OTTHONIG - A VÁLASZ EGYIK FELE Vázoljuk fel a helyzetképet s szorítkozzunk a tényekre. Hajdú-Bihar megyében - 1967. végén - 1418 veszélyes körülmények között levő gyereket tartottak nyilván. Az államilag gondozottak száma - Debrecent is beleszá­mítva - 2196 volt. A gondozottak egyharmada (706) talált nevelőszülőkre. (A neve­lőszülők átlagos életkora 60 év!) A gyerekek megmentésének talán legfontosabb és egyben legbonyolultabb szakasza a megelőzés, ami alatt a veszélyes helyzetben levők felkutatását, a veszély elhárítását, illetve megszüntetését, (vagy ha ez nem lehetséges, az állami gondozásba vételt) kell érteni. Az állami és társadalmi szervezeteknek rendkívül széles, kiterjedt hálózata foglalko­zik a gyermek- és ifjúságvédelemmel. Fáradhatatlanul gyűjtik, regisztrálják, továb­bítják a veszélyekről kapott jelzéseket, hatósági intézkedéseket sürgetnek, együtt­működnek a BM és az igazságügyi szervekkel, környezettanulmányokat végeznek, ho­gyan lehetne segíteni a családon, a gyerekeken? Eljárnak, kilincselnek, szülőkkel be­szélgetnek, veszekednek, különféle bizottságokat szerveznek, ellenőrzik azokat a nyil­vános helyeket, ahol a fiatalkorúak leggyakrabban megfordulnak, egyáltalában min­den lehetőt igyekeznek elkövetni, hogy kimentsék a bajbajutott gyerekeket. S ez a szí­vós, roppant türelmet, felelősségérzetet, emberszeretet, pedagógiai érzéket kívánó

Next