Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 23. (1972)
1972 / 6. szám - Jókai Anna: Tartozik és követel (színjáték, II. rész)
JÓKAI ANNA Tartozik és követel SZÍNJÁTÉK KÉT RÉSZBEN II. részSzoba két héttel később. Az asztal középen áll, fehér abrosszal leterítve. Egy tálcán karácsonyi aprósütemény, poharak, kistányérok. Fény a kis albérleti szobára. Ajtócsapódások. Belép az Öreg, majd Ildikó és Miklós. Miklós udvariasan lesegíti apjáról a kabátot, felakasztja és kedvesen tessékeli a papát befelé.) ÖREG (helyet foglal a karosszékben). ILDIKÓ: Jól tetszett lakni, Miklós bácsi drága? ÖREG: Hajaj. Nagyon. Talán egy kicsit sok is volt. Valami kis innivaló nem ártana. MIKLÓS (rámosolyog Ildikóra): Teát kér. Ilyenkor szokott teázni. (Ildikó indulna.) ÖREG (Ildikónak): De ne te menj, Ildikó! Majd a fiatalúr megcsinálja... de jó sötétre! MIKLÓS (szolgálatkészen ugrik). ÖREG: Mert haragudnék, ha azt hallanám, hogy nem segítesz. . . ILDIKÓ (gyorsan): Óh nem, Miklós nagyon rendes... (Miklóshoz, a polcra mutatva.) Tea ... és óvatosan . . . MIKLÓS (az Öregnek): Tudniillik a főbérlő kitiltott minket a konyhából. . . Sietek. Ti addig. . . (jelentőségteljesen Ildikóhoz) csak beszélgessetek. . . (teáskannával ki). ÖREG: Örülök, hogy mellé álltál. Vigyázz rá . . . Sok a hibája. Félek, hogy jön egy nagy eső és szétmossa . . . ILDIKÓ: Miféle eső? ÖREG: Hát ezt csak úgy mondom . . . (Ildikó süteményt kínál.) Köszönöm, kedvesem, nem kérek semmit. Vigyáznom kell magamra. Olykor-olykor szédülök egy kicsit. ILDIKÓ: Miklós gyakrabban kiszaladhatna. De ez az üzlet minden energiáját igénybe veszi. . . ÖREG: Csak bele ne bukjon! ILDIKÓ: De hiszen éppen Miklós bácsi tanácsolta, hogy lökjük egy kicsit a mélyvízbe . . . ÖREG: Igen . . . igen ... De nem tetszik az állása . . . Nem szimpatikus a munkahelye . . . Üzletvezetőnek lenni Budaörsön, a részegek között!. . . Képzelem, hogy el van keseredve . . . (Enyhítve folytatja.) Viszont ennek ellenére remekül néz ki! Meghízott. . . ILDIKÓ: Pedig már két hete nem főzhetek. ÖREG: Vasárnap gyertek ki hozzám, készítek nektek valami finomat. (Elmereng.) Odakünn Törökbálinton még a hó is más. Ott hallani, amikor havazik! . . . Szereted a havat? ILDIKÓ: Nem. Mindig beázik a cipőm és nem tudok egy csizmát beütemezni magamnak. ÖREG: Beütemezni. . . Szegénykém! . . . (Fejcsóválva.) De most az egyszer megmosom a fejét. . . Ha tudom, hogy így jársz ebben a latyakban, kikötöm, hogy abból, amit adtam, csak csizmát vehetsz és semmi mást. . . Máskor neked adom a pénzt, Hangyácska . . . ILDIKÓ (döbbenten): Csak nem tartozik? ÖREG: Köztünk nincs tartozás, Ildikóm. Két ember, apa és fia, ha szeretik egymást, nem tartják számon, ki mennyit adott és mennyit kap . . . Legénykorában is így szokta. Négyet adott a kiadásokra, aztán ötöt. . . hatot. . . visszakért menet közben. Leghelyesebb, ha ezután ki se hozzátok harmadikán.