Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)

1973 / 1. szám - A 150 ÉVE SZÜLETETT PETŐFIRE EMLÉKEZÜNK - Bényei Miklós: "Hej, Debrecen, ha rád emlékezem..." (Petőfi Sándor Debrecenben)

mentem, ott több ismerősömre akadtam. Azok tudtára adák Komlósynak ittlétemet, s ez, noha nem volt szándékom, itt marasztott. Eszerint Komlósy társaságában vagyok. Innen egy hét múlva Váradra megyünk, s onnan november elején Kolozsvárra. Csütörtökön vagy szom­baton lépek föl először, szerelmes szerepeket fogok játszani" - írja megelégedetten és büsz­kén Orlay Somának.6 Jól érezte magát, október 9-én még a kaszinóba is benézett, nyilván a pesti lapokat olvasni.7 Fellépésére azonban aligha került sor, sőt, hamarosan megváltozott Komlóssy Ferenc direktor magatartása is. Kb. egy hét múlva magához hívatta a fiatal szí­nészt, „de már ekkor nagy meglepetésemre egészen más nótát fújt - meséli Petőfi -, s töb­bek között azt is kijelente, hogy Kolozsvártt énekelnem is kellene az operákban." Ez nem tetszett neki, s más problémák is lehettek, mert kapott az alkalmon, amikor egy másik, jó­val kisebb színtársulat igazgatója - valószínűleg Demjén Mihály, akit már Mezőberényből ismert - hívta és „jó szerepeket, jó fizetést ígért. Ennél fogva - de leginkább azért, mert pénzem már elfogyott, s tovább nem utazhattam - hozzáállok."­ Október 10-13-a táján indultak el Érmellékre, Diószegen és Székelyhidon léptek fel. Petőfi számára nagyon szomorúan végződött ez a kirándulás. Pár heti szerepelgetés után megbete­gedett, gázsit nem kapott, el kellett adogatni ruháit, s ráadásul a társulat is felbomlott no­vember 24-én. Betegen, lerongyolódva, pénz nélkül vonszolta magát Debrecenbe. ., . . . any­­nyira el vagyok gyengülve, hogy erőm visszanyerése bizonyosan belekerül két-három hónap­ba. Egész csontváz vagyok, így tengeri ínséges állapotban s itt kell a telet Debrecenben tölte­nem" - panaszkodik Bajza Józsefnek november 28-án." Nemcsak testben tört össze, barátja, Pákh Albert alig tudott lelket önteni bele. Pákhot kereste ugyanis, amikor visszajött a városba. Még Sopronból ismerték egymást, s minden bizonnyal találkoztak októberben is, mert Petőfi egyenesen a lakására ment. Pákh az akkori színháztól két háznyira, a Cegléd (ma: Kossuth) utcán lakott. Schwarz Sámuel ügy­véd gyermekeinek volt a házitanítója, egyébként utolsó éves jogász a főiskolán.10 Amennyire szűkös anyagi lehetőségeiből telt, segítette bajba jutott barátját. Ruhát, élelmet és néhány napig szállást adott neki, majd lakást is szerzett. Igaz, nem valami fényeset, de lakást. Szál­lásadója özvegy Fogas Józsefné színházi jegyszedő, akinek háza a Várad utca végén, a kato­likus kórház és az akasztófa közelében állt. Szegényes viskó volt, Petőfi szobájában is csak egy szalmaágy, két szék és egy vaskályha fért el. Hogy a komor képen derítsen, a falra fel­akasztotta Vörösmarty Mihály és Victor Hugo arcképét. Fogasné jó szívvel fogadta a szeren­csétlen költőt. „Ha ő gondomat nem viselte volna, most e levelet a más világról írnám" - jegyzi meg három évvel később.11 Az öregasszony élelemmel, sőt talán gyógyszerrel is ellát­ta; erre vall, hogy két- két és fél hónapi szállásért, étkezésért 150 forintot számolt fel a tá­vozni akaró költőnek. Ez igen komoly összeg volt, Pákh mint nevelő négy hónapra kapott ennyi fizetést. Tüzelőt azonban Fogasné sem tudott adni, így aztán, amikor a szalmája el­fogyott, Petőfi fagyoskodni kényszerült. Betegségének első hetei keservesen telhettek. Magányában csak Pákh kereste fel, aki híre­ket hozott, s vitte a leveleket a postához. Petőfi Orlayval levelezett, s talán Bajza küldött neki néhány forintot az Athenaeumban közölt versek tiszteletdíjaként. (November 15-én jelent meg a Petőfi Sándorhoz — Pönögei Kis Pál néven, december 15-én pedig a Szeget szeggel.) Miután javult egy kicsit az állapota, színházba is el-eljárt. Fogasné révén ez pénzbe sem ke­rült. Összeismerkedett a színészekkel, majd fellépésre is vállalkozott. Az őszi keserű csaló­dás sem ábrándította ki, a színház, a nagy álom még mindig vonzotta. Január 15-én Shakes­peare A velencei kalmár című drámájában kapott pársoros, jelentéktelen szerepet. A Marok­kói herceget játszotta. A címlapon kiemelték ugyan, hogy „Petőfi úr színész pályára menen­dő ifjú - jelzett szerepet próbatételül választván - a t. ez. közönség kegyes részvétébe ajánl­ja magát"12, a színigazgató jóindulata azonban kárba veszett: „senkitől figyelembe nem véve játszottam kis szerepemet" - vallja be a költő.13 Fekete Sándor újabb kutatásai szerint ekkoriban tűzhetett össze Pákh Alberttel. Annak éles nyelve nem kímélte Petőfi színészi am­bícióit, s csipkelődéseit megtetézte Csont című paródiájával. Erre válaszolt a költő egy re­mekbe szabott verssel: Végszó+++hoz. „Isten veled, te elpártolt barát, / Veszett ebként ki szívem megmarad" - kezdte a megbántottság őszinte hangján, és egyre emelkedve egyete­mes érvényű gondolatokig jutott el. Pákhot a vers szépsége lenyűgözte, Petőfi hirtelen harag­ja is elmúlt, kibékültek.14 Együtt mehettek el a kollégiumi ifjúság Olvasó Társulatának könyvtárába is, ahol az első

Next