Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)
1973 / 1. szám - A 150 ÉVE SZÜLETETT PETŐFIRE EMLÉKEZÜNK - Pálffy István: Novemberi televízió (A Petőfi-év küszöbén)
illetve hogy ahol ezekre szövegbe szőtt utalások történnek, csak a szakavatott Petőfiolvasó ismeri föl azokat, vagy tudja, melyik Petőfi-versre is kell gondolnia. Valószínű, hogy a művek ilyesféle háttérbe szorulása, illetve többé-kevésbé burkolt jelenléte abból fakad, hogy a szerző kénytelen volt a sorozat „profilját" meghatározó szerkesztői elképzelésekhez alkalmazkodni. Őszintén aggódunk, hogy a sorozat propaganda-szövege az olvasók életkorának hangsúlyozásával olyan felnőtteket is visszatart a gazdagon illusztrált, szép kiállítású kötet elolvasásától, akikre ráférne az igazi Petőfivel való alaposabb megismerkedés. (Móra, 1972) NACSÁDY JÓZSEF Novemberi televízió A PETŐFI-ÉV KÜSZÖBÉN Aki szereti a televíziót, meg a rádiót, mindig amolyan meglepetést váró izgalommal veszi kézbe hét vége közeledtével a Rádió és Televízióújságot, hogy már csak röpke átlapozásából is felmérje, mit ígér a következő hét, mire számíthat csúcsidőben, mit várhat a csendesebb percekben, meglesz-e a heti öröme, vagy - esetleg épp fordítva — a heti boszszúsága. A részletesebb - hogy ne mondjam: „elmélyültebb" - műsortanulmányozás már másképpen történik: tollat, ceruzát ragadunk, s megjelöljük, aláhúzzuk, esetleg feltűnő felkiáltó jellel látjuk el az „ezt-mindenképp-meg kell nézni" („hallgatni") műsorokat, s ha igazán következetes tévénézők, rádióhallgatók vagyunk, akkor úgy is intézzük heti teendőinket, hogy a kellő időben valóban ott is üljünk a képernyő előtt, vagy ott tartózkodjunk valahol a rádió közelében. Még az egyik októberi Rádió és Televízióújságban jelöltem meg vaskos felkiáltó jellel az október 28-i tévéműsorban a „Petőfi-év küszöbén" c. összeállítást („Petőfi nem alkuszik" gyűjtőcímmel Kosztolányi, Arany, Ady, Benjámin László és Juhász Ferenc költői vallomásait tartalmazta a pompás műsorszám), s aztán örömmel olvastam a negyven oldalas lapban, hogy a Petőfi-évforduló közeledtét tíz adásból álló sorozattal jelzi, köszönti a Magyar Televízió. Irodalmi megemlékezésekkel, kiválóan szerkesztett ünnepi évforduló-műsorokkal, összeállításokkal sokszor megörvendeztetett (és kissé el is kényeztetett!) már a televízió (hogy csak az elmúlt két-három hónap műsorait említsem: a Kisfaludy Sándor születésének 200. évfordulóját köszöntő műsor, az Aragon- és Áprily-műsor!), s általában egybehangzó volt a kritika véleménye, hogy ezeknek a műsoroknak a szerkesztői, alkotói valóban maradéktalanul aknázták ki az emlékezés ünnepélyességéből és a kamera sajátosságaiból, valamint az alkalom emelkedettségéből és a médium meghittségéből adódó lehetőségeket. A Petőfi-évforduló közeledtével viszont már előre éreztük, hogy az ilyenfajta emlékezés valahogy kevés lenne Petőfi esetében, nem érződnének benne az arányok, a nagyságrendbeli különbségek, hogy elégtelen lenne még a legjobb koncepciójú egyszeri emlékezés is, s nem fejezné ki az évforduló rangját, jelentőségét, tartalmát. Egyszer valaki azt mondta (vagy írta valahol), hogy az igazán nagyok szellemének és emlékének ápolása nemcsak ünnepi kötelesség, hanem mindennapi tevékenység is. Nos, a „Petőfi-év küszöbén" című sorozat ilyen mindennapi tevékenységként indult útjára október végén, s novemberben további öt alkalommal gyűjtötte a televízió elé azokat a százezreket, milliókat, akik szeretik a szép verset, a szép versmondást, akik szeretik Petőfit. Százezreknek, millióknak szánták (és szánják) ezt a sorozatot, s a műsorszerkesztők a jól bevált csúcsidőkre osztották a Petőfi-műsorokat: egy kivétellel szombat-vasárnap kora este, 6-7 óra tájban kerültek képernyőre a változó időtartamú (5 perc - 30 percig tartó) műsorok. És itt meg kell állnunk egy pillanatra: hol hat óra tájban, hol hét óra körül, és nem is egyazon műsornapokon. Márpedig a sorozatműsornak épp az a legjellegzetesebb külső vonása, hogy hétről hétre ugyanabban az időpontban kerül a néző elé, akiben az időpontnak eme állandósága sajátos ráhangoltságot