Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 25. (1974)

1974 / 8. szám - Dolinszkij, Danyil: Zápor (versek, Aczél Géza fordításai)

Kiborítja a vizet, melyben - abszolút relativitás - a tisztaságunk rejtezik. Játszik velem, mint játszanak halhatatlan csillagok a boldogság hegyén. Elkísér a bánat és a félelem visszhangos aknáiba. Rebbenéstelen kék hindu­ szem. Nincs mód magamat eloldanom. Elvágták tőlem köldökét, s hozzád kötött tudás, együgyű bábaság. Világ! Költő te. Férfi, kinek most gyerekkezét fogom! Tudod, mit jelentsz nekem. Forradalom? Hogy kibírom és akarom e kétértelmű anyaság, a megvetett lét státuszát.) Zápor, zápor, zápor, zápor -Húrja zeng, most halk a szó . .. A föld áléi, aláfekszik - itató, itató! Messze pedig, az ég alján, mint fölizgatott rőt tüzek, antilopok bősz hada száll ide-oda és remeg. DANYIIL DOLINSZKIJ Zápor Kalmük rónaság . . . Fékét a vihar épp oldja már. Végre már!... Enged a hőség!__ S a zápor húrja egyre zeng, s mint ló, ha rajta a kötőfék. Zápor!... Mint feszes dob, pereg, szórja roppant nyilait, s a riadt, serény fellegek arcán tüzes rózsa nyit, úgy szelídül a meleg. . . * * * Mikor a katica már a tűre hinti az alkony harmatát - felállok, darabokra tépkedem az álmom, s ismeretlen delejével vonz a kék. Elrejtőznek fölöttem a tűrjek, Az ég baljós, az ég komor - az a jó!... Füvek egyre vetekedve és remegve hörpintenek. Itató! gyűrűzik ösvényem lábaim alatt. És alig veszem észre, hogy a füvek közben csöndesen befonják hajam. Ó, messzi kékbe vezető ösvények! Mindnek gazdája más . .. Könnyű vagyok, mintha ugyan a fűszáltól az ősz hajszálig nem sóhajnyira esne az elmúlás.

Next