Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 25. (1974)

1974 / 1. szám - CSOKONAIRA EMLÉKEZVE - Sőtér István: Csokonai

Csokonaira emlékezve* SÖTÉR ISTVÁN Csokonai Vannak a történelemnek kétfelé tekintő korszakai, Janus arcú korszakok, múlt és jövő felé egyaránt nyitottak. A megváltozás, az átalakulás korszakai ezek, lezáró és megnyitó, befejező és újat kezdő idők. Az ilyen korok gyermekei, ha történelmi hely­zetüknek tudatára ébrednek, összegezik is a régi értékeket, és azokat többnyire for­radalmian meg is változtatják. A megváltozás, az átalakulás, a születő új világ ilyen korszaka volt a 18-19. század fordulója, amikor a magyar és a világköltészet egyik legnagyobb alakja, Csokonai Vitéz Mihály élt. A francia forradalom kora volt ez, és az angol ipari forradalomé, a feudalizmus utolsó nagy válságáé, mely változó, hullámzó történelmi folyamatokkal torkollott az 1848-as forradalmak zárószakaszába, a feudalizmus végső felszámolásá­ba, s abba az új, minden korábbinál gyökeresebb forradalmi folyamatba, mely Marx fellépésével és a Kommunista Kiáltvánnyal kezdődik. Csokonai legnagyobb kortársai ugyanolyan összefoglaló és újat kezdő alkotók voltak, mint ő maga. Goethe a költészetben, Mozart és Beethoven a zenében, lezárták, s egy­szersmind felújították mindazt, ami a rájuk szállt örökségben maradandó volt - és el­távolodtak mindattól, ami az új kor új művészetének kibontakozását akadályozta. Az új, a polgári társadalommal együtt új költészet, új művészet is születik - mégpedig épp most születik, Csokonai rövid életének zsúfolt és tragikus, reményekkel és meg­próbáltatásokkal teli évtizedeiben. A remények és a vágyak, a tervezések és az elő­készületek korszakában a költészet többnyire előtte jár a történelemnek, messzebb lát, mint a kortársak többsége, náluk többet áhít, többre is tör. Mihelyt azonban a tör­ténelem munkához fog, mihelyt a forradalom a valóságban megy végbe, nem pedig az álmokban, s az átalakulás minden bonyodalma, nehézsége és nagyszerűsége konk­rét, tapintható, történelmi ténnyé válik: a költészetnek, a művészetnek egy ideig még keresnie kell önmagát, és keresnie kell a helyét abban az új világban, melyet létre­hozni segített. Ez volt a sorsa Csokonai költő és művész kortársainak, s ez volt az ő sorsa is - an­nál súlyosabb sors, mivel Csokonai hazája nem volt még érett a forradalomra, ez az ország csak lassan és kelletlenül ébredt tudatára mindannak, ami körülötte, a világ­ban történt, s azok az osztályok, melyekre az átalakítás feladata várt volna, bizony­talanoknak, elmaradottaknak, eltespedteknek bizonyultak. Csokonai még nem vehe­tett részt egy új ország, egy új társadalom megteremtésében, de világosan és végső A debreceni Csokonai-ünnepségek előadásaiból.

Next