Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 40. (1989)

1989 / 2. szám - Kurucz Gyula: Bora-Bora (elbeszélés)

üzemek közötti csereegyezmény. Külön fürdőszoba, az előszobában fogas, szek­rény, időbenn étlap, csengőgombok, a telefonon a számok mellett vasalórajz, pincérrajz, hordárrajz. Átmászott a sarokba a készülékhez, nézte a pici figurákat: ingvasalás, városi telefon - talán. Bizonyára külföldi telefon. A többit nem értette. Lányokat­­ fordult a hátára, és felnézett a kormosodó tapétára­­, azokat lehet-e rendelni. Az a hosszú combú, vadász- vagy horgászcsizmás bombanő a hallban, ajaj! A fehér bunda, a miniszoknya és a csizma között a harisnyában vékony, hosz­­szú combikák, odafönn szépre sminkelt fej és óriási, szőke hajlobonc. Hogy vo­nult föl-le a tágas teremben! Hogy nézték a férfiak! Világvárosi szálloda és min­den, ami a világvároshoz hozzátartozik: egyenruhás személyzet, a szőke kurva meg a kis vörös, az arabok bennfentesen üldögélve hangoskodnak, széles arcú szovjet turistacsoportok várnak órákon át a kényelmes bőrfotelekben, fürge kis devizaüzérek, svéd (vagy német?) férfiak gurulós bőrönddel, valami furcsa, is­meretlen nyugalommal, hanyag eleganciával, és a kis devizaüzlet, ahol ital, cigi áll halmokban a polcokon, s ahol az arabok, a kurvák és az üzérek ide-oda villanó, ideges tekintettel lökik, tolják egymást az egyetlen eladó felé. Megérezte, hogy fognia kell a farzsebét, itt vigyázni kell, akár a sarkon a kvarcórákat, hamis ara­nyat, lányokat és jövendőmondást ajánlgató cigányasszonyok rárohanó csa­patában. Milyen jó néha, hogy nem kell hazudni, ő tényleg nem beszél semmilyen nyelven, kiabálhatja nyugodtan: Nem értem! Hagyjanak békén! Kuss! Mars! Hirtelen újra a tü-tü-tü-tü-tü hang, mint előző este. Jobbra lenn, a nyugati mintára épült emeletes parkolóház valamelyik szintjén elfagyhatott egy kocsi riasztóberendezése, vagy éppen feltörnek egy autót. Most fél öt, hétre kimerül az akku, addig ötpercenként jönnek a vészjelek. A portásnak eszébe sincs fölmászni ilyen hidegben. Mire a nyugati vendégek a hátsó frontról harmadszor is tiltakoz­nak, a kocsinak úgyis kampec dolores. Ratkó felugrott - kopogtattak. Ki lehet az? Az ő vendéglátói eltűntek. Ing, nadrággombok, öv, fésű. „Szabad!” Persze, ezt itt nem értik, és amúgy is neki kell ajtót nyitnia, csak belülről pattan ki a ravasz zár, nyilván a sok lopás miatt. - Jaj, ne haragudjon már, de a cső! Csőtörés! - zúgott el mellette egy hatal­mas nő. - Használhatom a telefonját? Az enyém nem jó. A jelenség máris oroszul kiabált a telefonba. Ratkó csak a pazsáltsztát meg a bisztrót értette. A nő letette a kagylót, és felé fordult: - Nagyon kedves, hogy megengedte! Csőtörés van a szobámban, úszik min­den. Segítene egy kicsit? Mentsük, ami menthető. Ugye, nem haragszik? Ratkó karját erős, puha, meleg kéz ragadta meg, és szelíden vitte magával. A szomszéd szobát egy-két centi magasan víz borította. A nő pleccsegve ug­rált mezítláb, fölkapkodta az ágyat, asztalt, székeket borító csomagokat, és Katkó kezébe, mellére nyomta. - Induljon! Forduljon, kedveském! Visszatérvén, Katkó bement a fürdőszobába. A csaptelepből nagy nyomás­sal csapott ki egy vízsugár a tükör felé, épp a lámpa alá. Addig nyomogatta a gombokat, míg kialudt a neon. - Balesetveszélyes! - kiabálta. - Kigyulladhat! - Köpök rá! - nyomott a mellére egy csomó zacskót a nő. - A holmim el ne ázzon! Ratkóban bennszakadt a tiltakozás, vitte és az ágyra dobta a pakkot. Jó be­látása ellenére, hiszen odaát bármikor elektromos szikra okozta tűzvész üthet ki, a víz statikailag károsíthatja az épületet, és a kinti havas szélvésszel együtt eset­leg a nemzetközi hotel felborulásához vezethet. Mindezt tudta, de nem mert fel­

Next