Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 40. (1989)

1989 / 2. szám - Kurucz Gyula: Bora-Bora (elbeszélés)

KURUCZ GYULA Bora-Bora Katkó Lajos az ablaknál állt, és kibámult a város szürke, kormos épületei­re, a háztetők végtelen lapályára, ahogy elnyúlt egészen a gyárkéményes perem­vidékéig. Egyszer fel kellett másznia a hűtőtoronyra baleseti ellenőrzéskor. Oda­­fönn úgy érezte, elhányja magát, remegő lába összecsuklik alatta, s ha a magas­építő szerelői meg nem esküsznek, hogy rajtuk kívül ide más föl nem jöhet, bi­zony, ő leszereltette volna még a létrát is a torony oldaláról. Megrettent, ellökte magát az ablaktól. Keze alatt kilendült a billenős üveg­tábla, a rettenetes mélység ott tátongott alatta. Térdre ereszkedett (a súlypontja lejjebb legyen, mint a párkány), visszaráncigálta a formátlan műanyag kallantyút, ráfordította a bütyökre, s ha lett volna nála kalapács, addig üti, míg véglegesen beszorul. Kis íróasztalához lépett, fogta a tollát, és a barna mappába azonnal be­írta: „Az ablakok technikai elégtelenség miatt fokozottan balesetveszélyesek. Végleges bezárásukat életvédelmi okokból javaslom.” Ratkó tudta, hogy egy szállodában semmi értelme nincs ilyen feljegyzésnek, de azt is tudta, hogy mindig, minden esetben halaszthatatlanul cselekedni kell, mert az ő beosztásában még könnyen megtalálják a felelőst. Hely, dátum, óra, perc, aláírás. Ellenjegyzés nin­csen. Kitépte a lapot, és letette a széles polcíróasztalra. Visszament az ablakhoz, jó félméternyire, hogy ha a szőnyegben elbotlanak is, legföljebb a vállát, a fejét üsse be az ablak alsó keretébe, és zuhanásával semmi­képpen ne veszélyeztessen emberi életet. Az övét. Alkonyodott. A szálloda s a szomszéd szobák is mintha lakatlanok lenné­nek. A légkondicionáló nagy, téglalap alakú réséből egy erős motor állandóan fújta befelé a levegőt, annak zaja mellett eltörpült minden. Ratkó eleinte megpróbálta leállítani a motort, de sem a masina elhallgatta­tása, sem a hőmérséklet szabályozása nem sikerült. Nem kísérletezett sokáig, mert tudta: mindig az a hibás, aki bizonyíthatóan utoljára nyúlt valamihez, s az ő szo­bájában a gyanú csak őrá terelődhet, így aztán a hőfúvó gép szeszélyei szerint öl­tözött és vetkőzött, lassan belesüllyedt, belezsibbadt a zúgásba. A takarítók min­dennap nyitva hagyták a billenő táblát , csapdát állítanak az itt lakóknak ? Ennek nem sok értelme lenne, hiszen a kártérítési perben csak a szálloda veszíthet, még a szocialista jog szerint is legalább a temetési költségeket ráterhelik. Az ablak elé állította az egyik széket. Veszély esetén, bukás közben abba ka­paszkodnak a támaszt kereső kezek, a székkel együtt zuhan, de a szobán belül. A szék most elzárta az utat a másik ágy melletti járókához, a sarokban a telefon­hoz. Lebaj, majd felmászik az ágyra, lehasal, és úgy emeli a kagylót. De hát úgy­sem keresi senki. A másik széket odahúzza a pultasztalhoz, felkattintotta a rézlábú, sárga bu­­rájú, szép lámpát, kinyitotta a műbőr mappát a szálloda emblémáját viselő egyet­len levélpapírral és az átlátszó fólia alá csúsztatott, elmázolt, fakó levelezőlappal. Egyetlenegy lap, ezt túl könnyű megszámolni, ezt nem írhatja meg. Amúgy is csúnya az a lefotózott hatalmas kockaépület, bizonyára az ország büszkesége le­het: valami hivatal, a belügy- vagy a nehézipari minisztérium. Hátradőlt. Mégiscsak egy óriási, európai szállodában lakik, igazi kiküldött,

Next