Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 61. (2010)
2010 / 3. szám - IRODALMI NAPOK - György Péter: Szövegek és (ál)nevek (Laura és Tibi története)
Spiegelmann Laura, ez a jól csengő irodalmi (ál)név nyilván mást jelent a nyomtatott és mást a digitális szövegek kontextusában. Az én narratívámban, a Debreceni Irodalmi Napokon tartott előadásban, a Gutenberg-galaxis hősének szerepét osztottam rá - megközelítésem tehát első fokon a nyomtatott irodalom nézőpontja felől indul ki. Számos, a lauramanga.blog.hu-n igen akkurátusan felsorolt kritika módszeres elemzésétől is tartózkodom tehát, mindazoktól is, amelyek jelentős része szoros összefüggésben áll az ’író’, a ’társadalmi nem’ (azaz gender), az ’álnév’, illetve a ’nick’ jelentésével és jelentésvándorlásával. Amúgy, ha az írói álnév hagyományára utalunk, akkor ezzel kapcsolatos kérdéseinkhez olyan segítség áll a rendelkezésünkre, mint a Magyar Írói Álnév Lexikon, ami arra vall, hogy ezügyben van némi rendezettség. A hálózat közegében a nevekkel való bánásmód, mint arra az alábbiakban rámutatok, drámai mértékben felbomlott, s mintegy annak a cseppfolyósságnak az állapotában van, amelyre Z. Bauman például a Liquid Fear, Liquid Times című könyveiben is utalt. Az Élet és Irodalom 2009. február 9-i számában a Spiegelmann Laura Édeskevés című, a Magvető Kiadónál megjelent regényét elemző beszélgetésüket rögzítő, szerkesztett változat tanúsága szerint a méltán híres irodalmi kvartett tagjait mintha kevéssé foglalkoztatta volna a bonyolult, a lehetséges variációkkal való játék a nevek, álnevek, nemek, koncepciók, tehát hagyományok között. Mintha kevésbé kívántak volna reflektálni arra az illékony, cseppfolyós kontextusra, amelyet a két Spiegelmann Laura közti lehetséges különbségtétel felkínál, ugyanis Spiegelmann Laura a hálón nem azonos a nyomtatott változattal - melyikük, s miként, kinek az avatarja, az újabb bonyodalmakhoz vezet: szövegek, technikák, identitások konstrálódnak, tűnnek át egymásba, válnak újszerűvé egy másik metszetből, nézőpontból. Az irodalmi kvartett tagjai az írók Boltjában, majd a nyomtatott változatban sokkal inkább magával a szöveggel foglalkoztak, mintsem reflektáltak volna annak mediális sajátosságaira. Holott: a technológiai kontextus és az írói szerep identitáskonstrukciója közti összefüggésrendszer egyike az irodalom fogalmával, jövővel kapcsolatos kérdéseknek, amelyek nélkül nehezen látom, hogy hozzáférhetnénk azokhoz a felette izgalmas tartalmi vonatkozásokhoz, amelyek számos hivatásos olvasót is foglalkoztattak, s amelyek röviden mind a szex körül forogtak. Talán csalódást kelt, de ami engem illet, a Spiegelmann Laura „rejtélyt” illetően, én a nemi közösüléssel kapcsolatosan írottakat sem tudtam egyetlen pillanatig sem elválasztani a fentiekben vázolt név/nevek/médiumok illékony kontextusától, s egyre inkább úgy látom, hogy az semmi más, mint egy roppant ironikus média-hackhez szükséges figyelemfelkeltés eszköze. A négy kiváló irodalmár viszont habozás nélkül a szöveg belső struktúrájával, immanens sajátosságaival foglalkozott, számos olyan dologgal tehát, amelytől én pusztán kompetenciám hiánya miatt is távoltartom magam a továbbiakban, s amelyekig egyszerűen nem jutottam el. Ugyanakkor érzésem szerint ez a szoros szövegolvasás - kívülállóként mondom - némiképp a félreolvasás normatív módszertani hibájához vezetett. Hadd idézzem Kálmán C. György egy pár mondatát, ami érthetővé teszi, hogy miért is gondolnám taktikusabbnak a szövegtől való távolságtartást.