Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 68. (2017)

2017 / 1. szám - SZEMLE - Imre László: Jókai a "változékony" időben ("...író leszek, semmi más..." - irodalmi élet, irodalmiság és öntükröző eljárások a Jókai-szövegekben, szerk. Hansági Ágnes és Hermann Zoltán)

86 tömegtájékoztatás, fénykép, folytatásos regény), ámde nemcsak az analógiák, az eltérések is elgondolkodtatóak. Annak idején a fényképezés elterjedése új funkci­ókkal gazdagította a festészetet, a „tömegirodalom” mellett az elit művészet is új lendületet kapott (Flaubert-től Proustig és tovább). Ahogy majd a film a 20. század második felére már nem háttérbe szorítja a színházat, hanem kiemeli azt, amiben az ókor óta helyettesíthetetlen. A mediális „robbanás” következményeinél azonban szélesebb a kötet láthatára. Fried István a végzetdráma nyomait kutatja a Párbaj Istennel című Jókai-elbeszé­­lésben a reá jellemző imponáló olvasottság és ötletgazdagság birtokában. Vele még vitázni is gondolatébresztő: szerintünk például Camus Félreértés című 1949-es drámájának több köze van az antik sorstragédiához, mint a romantikus rémtörté­nethez (16—17.). Szilágyi Márton (Jókai, a pályakezdő novellista) a szokásos gon­dossággal, meggyőző erővel érvel. Viszont hiába várjuk tőle azon - bizonytalan - meggyőződésünk megerősítését, hogy Jókai hibátlan remekműveket éppen a no­vella műfajában produkál majd (például A struccmadár), minthogy a regényekből hiányzó átgondoltság, megtervezettség, következetesség nélkül is tökéletes mű születhet a rövid forma keretei között. Újvári Hedvig dolgozata: Több (kevesebb?) mint a nagy elbeszélő Jókai drámái Bécsben és Budapesten) az eddig kevés figye­lemre méltatott német nyelvű fórumok számbavételével (nem csekély új ered­ménnyel) egészíti ki néhány drámájának fogadtatástörténetét. Látszólag még in­kább periferikus Török Zsuzsa témája: Öregkor és az életút elbeszélése (Öntükröző eljárások Jókai kései verses önéletrajzában). A valóságban nagyon is izgalmas, tény­feltáró cikk inkább az életrajz, mint az életmű nyereségével jár. Jókai tehát a maga diadalmas és sokarcú művészetének birtokában mintegy szükségképpen hisz ama „nagy történet” reményteljes voltában. Hites Sándor is meglepően új terepet választ: A pénz mint papír és írás: Jókai esete a bankjegyekkel 1848-ban című írás az életrajzi tényektől A jövő század regé-­ nyéig követi a témát. A Politikai divatokozt két tanulmány is foglalkozik, nem is ok nélkül. A roppant kíváncsiságot ébresztő történet (Petőfi, Szendrey Júlia, Jókai, La­borfalvi Róza és mások főszereplésével) meglehetősen nívótlan feldolgozása ugyan­is nemcsak csalódást, de fejtörést is okoz immár másfélszáz éve. Hermann Zoltán műfaji dilemmákból indul ki (kulcsregény? irányregény? családregény? regényes korrajz?), s innen jut el a konklúzióhoz, mely szerint a Politikai divatok „a politikai értelemben megosztott elitekről és az elitek felé tájékozódó laikusokról, dilettán-­­sokról szóló szatíra” (93.). Török Lajos a Politikai divatok keletkezéséről értekezik (Volt egy /két/három regény...) kivételes distinkciós érzékkel. (Joggal nem hiszi el Jókainak, hogy a mű kidolgozatlansága, következetlenségei miatt a cenzúra hi­báztatható.) A pénzvilágtól a politikai divatokig olyan intenzitással élteti Jókai mű­vészetét a „grand récit”, hogy szinte személyes üggyé válik számára a feltartóztat­hatatlan „haladás”. Vaderna Gábor a Sárga rózsáról, Jókai sokak által legtökéletesebbnek tartott regényéről ír. Egyetért azokkal, akik e mű fő értékét valószerűségében, a népélet, a hortobágyi pásztorélet hiteles rajzában látják. Sok új szemponttal gazdagítja az eddig elemzéseket, kiváló érzékkel mutat rá az elbeszélés és a jellemzés értékeire. Talán egyetlen kérdés fűzhető mindehhez: valóban csak nyert azzal Jókai, hogy

Next