Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 68. (2017)
2017 / 1. szám - SZEMLE - Imre László: Jókai a "változékony" időben ("...író leszek, semmi más..." - irodalmi élet, irodalmiság és öntükröző eljárások a Jókai-szövegekben, szerk. Hansági Ágnes és Hermann Zoltán)
86 tömegtájékoztatás, fénykép, folytatásos regény), ámde nemcsak az analógiák, az eltérések is elgondolkodtatóak. Annak idején a fényképezés elterjedése új funkciókkal gazdagította a festészetet, a „tömegirodalom” mellett az elit művészet is új lendületet kapott (Flaubert-től Proustig és tovább). Ahogy majd a film a 20. század második felére már nem háttérbe szorítja a színházat, hanem kiemeli azt, amiben az ókor óta helyettesíthetetlen. A mediális „robbanás” következményeinél azonban szélesebb a kötet láthatára. Fried István a végzetdráma nyomait kutatja a Párbaj Istennel című Jókai-elbeszélésben a reá jellemző imponáló olvasottság és ötletgazdagság birtokában. Vele még vitázni is gondolatébresztő: szerintünk például Camus Félreértés című 1949-es drámájának több köze van az antik sorstragédiához, mint a romantikus rémtörténethez (16—17.). Szilágyi Márton (Jókai, a pályakezdő novellista) a szokásos gondossággal, meggyőző erővel érvel. Viszont hiába várjuk tőle azon - bizonytalan - meggyőződésünk megerősítését, hogy Jókai hibátlan remekműveket éppen a novella műfajában produkál majd (például A struccmadár), minthogy a regényekből hiányzó átgondoltság, megtervezettség, következetesség nélkül is tökéletes mű születhet a rövid forma keretei között. Újvári Hedvig dolgozata: Több (kevesebb?) mint a nagy elbeszélő Jókai drámái Bécsben és Budapesten) az eddig kevés figyelemre méltatott német nyelvű fórumok számbavételével (nem csekély új eredménnyel) egészíti ki néhány drámájának fogadtatástörténetét. Látszólag még inkább periferikus Török Zsuzsa témája: Öregkor és az életút elbeszélése (Öntükröző eljárások Jókai kései verses önéletrajzában). A valóságban nagyon is izgalmas, tényfeltáró cikk inkább az életrajz, mint az életmű nyereségével jár. Jókai tehát a maga diadalmas és sokarcú művészetének birtokában mintegy szükségképpen hisz ama „nagy történet” reményteljes voltában. Hites Sándor is meglepően új terepet választ: A pénz mint papír és írás: Jókai esete a bankjegyekkel 1848-ban című írás az életrajzi tényektől A jövő század regé- nyéig követi a témát. A Politikai divatokozt két tanulmány is foglalkozik, nem is ok nélkül. A roppant kíváncsiságot ébresztő történet (Petőfi, Szendrey Júlia, Jókai, Laborfalvi Róza és mások főszereplésével) meglehetősen nívótlan feldolgozása ugyanis nemcsak csalódást, de fejtörést is okoz immár másfélszáz éve. Hermann Zoltán műfaji dilemmákból indul ki (kulcsregény? irányregény? családregény? regényes korrajz?), s innen jut el a konklúzióhoz, mely szerint a Politikai divatok „a politikai értelemben megosztott elitekről és az elitek felé tájékozódó laikusokról, dilettán-sokról szóló szatíra” (93.). Török Lajos a Politikai divatok keletkezéséről értekezik (Volt egy /két/három regény...) kivételes distinkciós érzékkel. (Joggal nem hiszi el Jókainak, hogy a mű kidolgozatlansága, következetlenségei miatt a cenzúra hibáztatható.) A pénzvilágtól a politikai divatokig olyan intenzitással élteti Jókai művészetét a „grand récit”, hogy szinte személyes üggyé válik számára a feltartóztathatatlan „haladás”. Vaderna Gábor a Sárga rózsáról, Jókai sokak által legtökéletesebbnek tartott regényéről ír. Egyetért azokkal, akik e mű fő értékét valószerűségében, a népélet, a hortobágyi pásztorélet hiteles rajzában látják. Sok új szemponttal gazdagítja az eddig elemzéseket, kiváló érzékkel mutat rá az elbeszélés és a jellemzés értékeire. Talán egyetlen kérdés fűzhető mindehhez: valóban csak nyert azzal Jókai, hogy