Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 72. (2021)

2021 / 8. szám - Tanulmány - Koós István: A groteszk esztétikája Hugo és Jókai műveiben (A magyar és a francia Victor Hugo)

Koós István A groteszk esztétikája Hugo és Jókai műveiben A MAGYAR ÉS A FRANCIA VICTOR HUGO „Valamennyien franciák voltunk!” - emlékszik vissza Jókai sokat idézett­ mondatá­ban pályakezdésére és a Tízek Társaságára. A kortárs francia irodalom iránti rajongás olyannyira meghatározta ennek a generációnak a művészetről alkotott elképzelése­it, hogy nemcsak Jókai azonosította saját magát Victor Hugóval, hanem, mint első monográfusa is kiemeli, Petőfi is azt tartotta barátjára nézve a legnagyobb dicsé­retnek, hogy „valóságos francia regényeket ír magyarul.”1­2 Zsigmond Ferenc ezután sorra veszi a legfontosabb sajátosságokat, ami Hugót és Jókait rokonítja: már életraj­­zilag is hasonlítanak egymásra abban, hogy mindketten nagyon fiatalon, tizenévesen kezdték a pályafutásukat, poétikai-világnézeti téren pedig összeköti őket a korlátlan fantázia és a csillogó retorika; a távoli, egzotikus helyszínek kedvelése; a természet iránti rajongás; az embergyűlölő, a társadalomtól megundorodott hősök középpont­ba állítása; valamint a szereplők fölött uralkodó komor végzet, amely kiveti e hősöket a társadalomból, és örök magányra kárhoztatja őket.” Nagy Miklós a „franciás roman­tika" meghatározó stílusjegyeinek listáját tovább bővíti: „Meglepetésekkel teli törté­net, véres és borzalmas, gyakran egzotikus motívumok, különc szenvedély, amely ádáz konfliktusokban robban ki, patetikus, majd rút és nyomasztó vagy groteszk ele­mek halmozása, szokatlan egymás mellé állítása”.­ Ez volt tehát Jókaiék tanulóiskolája, amin aztán a szakirodalom szerint szerzőnk túllépett egy igazabbnak, realistábbnak gondolt történetmesélés felé, ami már nem a rikító színekkel festő és káprázatokkal teli (és végső soron idegen) francia irodalom másolását jelentette, hanem a magyar nemzet felé fordulást, és amelynek a dilógja volt a csúcspontja; a szerző a szabad­ságharc után végre kilépett a magyar föld friss levegőjére a beteges képzelgések, hagymázas eszmék ködös világából, a „francia romantika lomtárából.”­ A „franciásság” ugyanakkor nem pusztán a művek poétikai-stilisztikai jegyei­ben azonosítható Jókainál és társainál, hanem, mint Szajbély Mihály bemutatja, az irodalomkritikáról alkotott felfogásukra is kiterjedt. A németes műveltségű Erdélyi János „az irodalmi gyakorlat tudományos megalapozásának hiányát vetette az Élet­képek gárdájának szemére,” ezt azonban Jókaiék visszautasították, száraznak és fe­leslegesnek ítélve az elméletet. Ebben a kétféle felfogásban kétféle irodalomszem­lélet tükröződik: a művészettel való foglalatoskodást tudománynak tekintő német Literaturwissenschaft áll szemben a francia critique litteraire-rel.6 1 Pl. Szajbély Mihály, Jókai Mór, Kalligram, Pozsony, 2010, 38. Hansági Ágnes, Tárca - regény - nyilvánosság. Jókai Mór és a magyar tárcaregény kezdetei, Ráció, Bp„ 2014,126. 2 Zsigmond Ferenc, Jókai, Magyar Tudományos Akadémia, Bp„ 1924, 61. 3 Uo„ 61-72. 4 Nagy Miklós, Jókai. A regényíró útja 1686-ig, Szépirodalmi, Bp., 1968, 24. 5 Zsigmond, /. m„ 81. 6 Szajbély, i. m„ 40-42. • 76

Next