Alkotmány, 1899. augusztus (4. évfolyam, 183-209. szám)
1899-08-01 / 183. szám
ALKOTMÁNY. 183. szám. Ott essem el én A harc mezején. Itt, ahol elestél, itt sírodon, letéve pártunk nevében koszorúnk, beteljesült eme jósigéid kíséretében teszszük ezt: Anyám ! az álmok nem hazudnak Takarjon bár a szemfödél Dicső neve költő fiadnak Anyám ! soká . . . örökkön él! Kevés szóval sokat mondott a szónok, akihez a két államtitkár külön is eljött gratulálni. A bankét. Ünnep után 450 terítékű bankét volt, melyen az összes küldöttségek tagjai megjelentek. Az első tesztet Zsilinszky Mihály államtitkár mondta, mély hódolattal szólva a királyról, kinek már akkor fényes jövőt jósoltak, mikor István főherceg beiktatásán mint ifjú trónörökös megjelent. Kiemeli a király bölcseségét, jóságát, alkotmányos érzését, a nemzet iránti szeretetét és a hazafias érzések ápolását. Poharát emeli a legjobb királyra, kiért idegen nemzetek bennünket irigyelnek. (Hoszszas, percekig tartó éljenzés.) Bartók Lajos volt a következő szónok. Kétszer voltunk már itt, mondotta, de visszajövünk mindaddig, mig meg nem hódítjuk Segesvárt. Zichy Jenő grófot és Károlyi István grófot élteti. Tallián Béla, a képviselőház alelnöke azt mondotta, hogy diszharmónia nem zavarta a mai ünnepet ; ez fajunk józanságának érdeme, de legnagyobb érdeme a Petőf-Társaságnak. Élteti Jókait és Bartókot. Károlyi István gróf, aki Ugrón Gáborra emelte poharát, a következő felköszöntőt mondta: Nem mint szereplő jöttem ide, sem mint szemlélő. Eljöttem, hogy leboruljak annak emlékei előtt, akit ötven év előtt csodált — azóta gyászolt a magyar nemzet. Letettem koszorúmat, közepébe leheltem lelkemet, vallásomat, honszerelmemet. Eszembe jut pokol kohója, füstje: — Itt is van láng ez ünnepen, de nincs füst. És minő tiszta a láng, tiszta honszerelmem lángja ég. — Petőfi mondja: «Ha a föld Isten kalapja, hazánk bokréta rajta.» E bokrétához nyúlni senkinek sem szabad. Aki ezt teszi, áruló, Így gondolkozott Széll Kálmán, mikor Ischlből a már elígért nefelejtse, visszahozta. (Tetszés és taps.) Ha Széll Kálmán programmja törvény, jog és igazság — és Széli betartja programmját, akkor a korrupciót elpusztítja és a nemzet azokat, akik őt akadályozzák, mint kufárokat, kiveri korbácscsal. Most Ugron Gábor beszélt. Ez a föld, amelyen állunk a mienk, (Taps.) megtartottuk bölcseséggel, megtermékenyítettük szabadsággal s lelkiismereti szabadságot adtunk századok előtt. Cserében a földi jogokért s szabadságokért hazaszeretet és hűséget kívánunk az országhoz és alkotmányhoz, mert a nép nem tud becsületes lenni, mely nem szabadságában él. A nemzet erős és független csak szabadságában lehet. A magyar szabadságra, a magyar alkotmányra üríti poharát. Somogyi alispán a vendégekre és küldöttségekre köszönt. Vörösmarty államtitkár Petőfi nagy hivatottságáról szólva, a haza jövőjére és felvirágzására üríti poharát. Zichy Jenő nagy érdeklődés közt szól s fölemlíti, hogy mikor Berlinben járt, felolvasása után, melyet a magyarok őshazájáról tartott, Virchow, a nagy német tudós így szólt hozzá: Hazádban jártam a szászok földjén, ott nagy ünnep volt (a Honterus-ünnep) és ott azt mondtam nekik: «Szászok, testvéreink vagytok, de mondom nektek, ti arra vagytok hivatva, hogy karöltve haladjatok a magyar nemzettel.» Pár hét múlva Münchenben Ranke üdvözölte őt s azt mondta: «A magyar faj vándorlása alkalmával hatalmasan megrázta a kulturfajokat rohanásában, de igen rövid idő múlva a fajt a kultúra utján találjuk, hatalmas bástyát képezve, mely a törökök és más keleti fajok ellen védőbástyája volt az európai kultúrának és mely lehetővé tette nekünk további fejlődésünket. Most pedig ebből az országból virágzó kultúráibul lett. Poharát emeli Segesvár városra és polgárságára, mely a múltkori ünnepen ablakait bezárta, ma azonban megnyíltak az ablakok és ajtók s reméli, hogy a szivek is megnyíltak. Azután Wallbaum segesvári polgármester nagy tetszés és érdeklődés közben magyarul kezdi beszédét és magyarul lelkesen méltatja Petőfit, felemlítvén, hogy Segesvár egyik szülötte lefordította költeményeinek egy részét, majd engedelmet kér, hogy anyanyelvén szóljon és németül lelkes szavakban zajos tapsok közt kiemeli, hogy e haza fiai a hazaszeretetben egyesülnek, élteti a hazát. Percekig tartó taps fogadta e beszédet s számosan kocintottak vele és a jelenlevő Teutsch esperessel. Köszöntőt mondott még Barabás Béla a honvédekre. Végül Bartók Lajos felolvasott számos érkezett táviratot és levelet. Táviratot küldtek Hegedűs Sándor, Kossuth Ferenc, Nápolyból, Fenyvessy főispán, Kosztics Lázár, Radegundból, Hagara Viktor és Justh Gyula, továbbá Molnár Viktor, Mikó Árpád főispán, Szászsebes város polgármestere, Szerajevóból «Drága hazájától elvetődött három ifjú», Teleki Géza gr., Balatonfüredi társaskör,Nyitramegye közönsége, eperjesi jogakadémia, Jakab Ödön, Pápa város, Nagykanizsa, Nagyszalonta, Teleki Sándorné grófné és az országos nőképzőegyesület választmánya, Abafi Lajos, Temesmegye, Temesvár, Beregszász polgárai, Selmecbánya és Bélabánya, Pildner képviselő, Máramaros-Sziget stb. Kimaradását kimentette Müller szász püspök, jó sikert kívánva az ünnepnek. Ezzel vége volt a segesvári ünnepélynek. A segesvári Petőfi-ünnepre lerándult fővárosi vendégek ma reggel érkeztek két különvonaton a keleti pályaudvarra. Az első vonaton jöttek Zsilinszky és Vörösmarty államtitkárok, a főrendiház, a képviselőház, a székesfőváros és a Petőfi Társaság küldöttei. A második vonaton érkeztek az egyetemi ifjúság és a különböző társulatok és egyesületek küldöttségei. A fővárosban. Az országos ünnepből méltó módon vette ki részét az ország szive, a főváros. Az egész nemzetet átható lelkesedés gyújtó szikrája innen pattant ki s az a tűz, amelyet keltett s amely felénk terelte az egész művelt világ figyelmét, talán itt lobogott a leghatalmasabb lángokkal, a dicsőség fényével ragyogva körül az ötven év előtt ifjan elhunyt nagy költőnek a Dunaparton álló ércalakját. Lélekemelő volt ez ünnep s megható az a lelkesedés, melylyel a főváros lakosságának minden rétege sietve sietett a kegyelet adóját leróni, koszorúkkal virágokkal halmozva el a költő szobrát s szüleinek a kerepesi temetőben domboruló sirhalmát. A Hazafias Szövetség diszülése. A fővárosi Petőfi-ünnep első része a Lipót utcai újvárosházán folyt le, amelynek közgyűlési termében fél tízkor a Hazafias Szövetség diszülést tartott. Az óriási termet már kilenc óra tájban zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. A programm első száma a Himnusz volt, melyet Gyöngyössy Sándor vezetésével a Budapesti Polgári Dalkör adott elő s amelyet a közönség állva hallgatott végig. Komár István, a szövetség elnöke, megnyitó beszédében Petőfit mint költőt és mint szabadsághőst dicsőítette. Stefler Lajos joghallgató Petőfinek Rab című költeményét szavalta el nagy hatással, majd Brázovay mondott lendületes beszédet, szentül megfogadva az ifjúság nevében, hogy Petőfi emlékét mindenkor tisztelettel fogja övezni. Solymosy Márton Lampérth Gézának gyönyörű költeményét szavalta, melynek egyik versszaka: Petőfi. .. Te Isten örök lelkének Elszakadt zengő része voltál, Áldása csak s dicsősége e népnek, Hogy mezői felett daloltál. .. A dalok ősforrása ól be hőn Szerethető földünk göröngyét, Pazar kedvvel, hogy épp hozzánk vetett Téged, dús méhe leggazdagabb gyöngyét. Azután Kacziány Géza dr. olvasta fel ünnepi beszédét, mely remek tanulmány Petőfi költészetéről és korszakalkotó hatásáról. Dura Máté alkalmi költeménye után Zempléni Árpád szavalta el Petőfi halála című rapszódiáját, nagy erővel vázolva a haldokló költő lázas vízióit. Különösen nagy hatást keltettek a remek költemény következő sorai: Föl harcra föl, a végletekig, Ott döntse akkor el a két férfikar. Szabad lesz-e, vagy elvész a magyar ? A kárhozatba küldjük ellenünk, Vagy oda mind egy szálig elmegyünk ! Az indulót ma a hősök kardja Írja: Elő, csatába ! utánam a sírba ! Végül a dalárda elénekelte a Szózatot s zászlók alatt a Lipót utcán a Petőfi-térre vonult az ünneplő sokaság, A Petőfi-szobornál. A zászlódíszt öltött utcákon a borús, szinte hűvös idő ellenére már a kora reggeli órákban ezrével siettek az emberek — férfiak, nők és gyermekek vegyesen — a régi városház elé, ahonnan csak a Kötőutcán s ott is csak jegyekkel lehetett a Petőfi térre bejutni. Az ily nagy arányú ünnepre meglehetősen kicsiny téren jóval tiz óra előtt már alig lehetett mozogni s csak az ügyes rendezésnek köszönhető, hogy mire az ünnepély ideje elérkezett, rend, nyugalom és csend uralkodott mindenütt, úgy, hogy a nagyszámmal kivezényelt rendőröknek s a rendezésben segédkezett egyetemi ifjaknak és önkéntes tűzoltóknak alig akadt valami tennivalójuk. A szobor közvetlen környékét nemzeti szinű kordon zárta el, középen díszes emelvényyel a szónokok számára. A teret övező épületek pompás díszilésükkel méltó keretül szolgáltak a lélekemelő ünnepélynek. Magát a teret a főváros megbízásából Herman Ödön dekorálta rendkívül ízlésesen. Az egyes küldöttségek úgy tíz óra után kezdtek gyülekezni, mindegyik egy-egy szép koszorút hozván magával. Az előkelő hölgyektől s uniformisos 48-as honvédtisztektől körülvett emelvény előtt álltak fel a Budai dalárda, a Ganz-gyári dalkör, a Törekvés dalkör és a Budapesti polgári dalkör tagjai Belovits Imre karnagy vezetése alatt. Néhány perccel tizenegy óra előtt a közönség lelkes éljenzése közepette érkezett meg Jókai Mór, akit csakhamar árvész sereg notabilitás vett körül, mint Márkus József főpolgármester, Halmos János polgármester, Rákosi Jenő, id. Ábrányi Kornél, Herceg Ferenc, Bercsényi Béla és számos fővárosi bizottsági tag. A közeli toronyban éppen a tizenegyet ütötte, mikor az egyesült énekkarok rázendítettek Petőfi Honfidalára. A nagy precizitással előadott gyönyörű dalt percekig tartó tapssal és éljenzéssel fogadta a közönség, melynek elcsitultával Halmos János polgármester tartalmas beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt. Szavait így végezte: Érezni fogja és érezzük mindnyájan, hogy ez ércszobor, amely megdicsőült nagy költőnk alakját ábrázolja, él és lát. Petőfi Sándor lélekben közöttünk van és látja szeretett hazáját az erősödés és virágzás útján, — látja a székesfővárost nem is sejtett fellendülésének útján, — látja a dicsőséges korszak magasztos eszméinek gyümölcseit: a népszabadságot, a tudomány- és művészetnek, az ipar- és kereskedelemnek fejlődését és haladását, a magyar nemzeti állam megerősödését és hálatelt szívvel fordul a Gondviselés felé, mely mindez isszet megérnünk engedte. Mi pedig forduljunk hálatelt szívvel az ő dicső alakja felé, aki lantjával, kardjával szolgálta imádott hazáját, melyért hősi halált halt, — áldozzunk az ő emlékének, mely szent legyen e hazában végeiglen. Az ünnepélyt megnyitottnak nyilvánítom. A lelkes szavakra felhangzott éljenzés közben egyszerre csak Jókai ősz alakja tűnt fel az emelvényen s mikor a feléje irányuló zajos tüntetés némileg lecsendesedett, messze hallható hangon a következő beszédet mondotta: Mintha most is előttem látnám azt a délceg alakot, azzal a lángoló sugárzó arccal, a dacos fejjel. Mintha most is hallanám a hangját, ezt a szívből jövő, szívig ható hangot, melyeű kifejezője volt lelke indulatának. Minden igaz volt nála! Szerelem, barátság, gyűlölet, harag, rajongás a hazáért és szabadságért. Semmi sem volt hamis, semmi sem volt mérsékelt. Aki így tudott szeretni, igy tudott gyűlölni, annak nem lehetett a földön megmaradni többé, amint nem volt szabad többé szeretni és gyűlölni. Olyan ifjú volt s mégis be volt fejezve az élete. Mint egész ember halt meg. Mi többiek tudhattunk még kettévágva, felnégyelve, darabokra tépve is élni, de Petőfi számára nem volt való az az élet, az a küzdés, ahol a láncravert két börtön falára karcolja keserű gondolatait. Neki meg kellett halni. Dicsőséget annyit szerzett rövid üstökös útjában, hogy nevét otthagyta az égen fényszikrákban megörökítve, amelyek soha el nem hullanak. Nem is halt meg! Hányszor feltámadott! Ott él minden magyar szívében, házában. Mennél jobban távozik az időben, annál nagyobbra nő az alakja. Félszázad múlt el azóta. Más embert eltemet az idő, Petőfit magasra emelte. Míg magyar él, haza áll, éljen Petőfi dicső emlékezete! Ragyogja be a hazát és világot!» Szűnni nem akaró éljenzéssel fogadta a közönség az ősz költő eme szép szavait, mely még akkor is fel-felharsant, mikor Sántha Mihály bölcsészettanhallgató az emelvényre lépett, hogy elszavalja Endrődy Sándornak Petőfi című költeményét. A tűzzel előadott szép költemény óriási hatást keltett úgy, hogy mikor Sántha az emelvényről lelépett, Jókai elismeréssel szólt hozzá: — Édes fiam, nagyon szép volt! Utána Rákosi Jenő beszélt az Országos Nemzeti Szövetség nevében. Beszéde szó szerint így hangzik: Amikor önökhöz szólok, így kezdte Rákosi, az antik világ egy emberének lelke mozdul meg bennem. Nem a dicsők közül valóé, hanem Herosztratoszé, aki fölgyújtotta Diana, templomát, hogy a halhatatlanságra szert tegyen. Ő (Petőfi szobrára mutat) énekelte: Szentegyház keblem belseje . . . Ezt a szentegyházat szeretném én fölgyújtani, az önök keblének szentegyházát, hogy majdan az utódok emlékében azok közé álljak, akik nem méltatlanul szólottak ma Petőfi ünnepén. Semmi sem közönségesebb, mint a kő és a nyelv. A követ mindnyájan lábunkkal tapossuk, a gyerek dobálódzik vele, az után porlik. És a nyelvet beszéli mindenki örömben, bubán, beszéli unalmában is. De jön a művész, ráteszi kezét a kőre és belőle a milói Vénusz lesz, évezredek remeke, 4 Kedd, 1899. augusztus 1.