Alkotmány, 1899. augusztus (4. évfolyam, 183-209. szám)

1899-08-01 / 183. szám

ALKOTMÁNY. 183. szám. Ott essem el én A harc mezején. Itt, ahol elestél, itt sírodon, letéve pártunk ne­vében koszorúnk, beteljesült eme jósigéid kíséreté­ben teszszük ezt: Anyám ! az álmok nem hazudnak Takarjon bár a szemfödél Dicső neve költő fiadnak Anyám ! soká . . . örökkön él! Kevés szóval sokat mondott a szónok, akihez a két államtitkár külön is eljött gratulálni. A bankét. Ünnep után 450 terítékű bankét volt, melyen az összes küldöttségek tagjai megjelentek. Az első tesztet Zsilinszky Mihály államtitkár mondta, mély hódolattal szólva a királyról, kinek már akkor fényes jövőt jósoltak, mikor István fő­herceg beiktatásán mint ifjú trónörökös megjelent. Kiemeli a király bölcseségét, jóságát, alkotmányos érzését, a nemzet iránti szeretetét és a hazafias ér­zések ápolását. Poharát emeli a legjobb királyra, kiért idegen nemzetek bennünket irigyelnek. (Hosz­­szas, percekig tartó éljenzés.) Bartók Lajos volt a következő szónok. Kétszer voltunk már itt, mondotta, de visszajövünk mind­addig, mig meg nem hódítjuk Segesvárt. Zichy Jenő grófot és Károlyi István grófot élteti. Tallián Béla, a képviselőház alelnöke azt mon­dotta, hogy diszharmónia nem zavarta a mai ünne­pet ; ez fajunk józanságának érdeme, de legnagyobb érdeme a Petőf-Társaságnak. Élteti Jókait és Bartókot. Károlyi István gróf, aki Ugrón Gáborra emelte poharát, a következő felköszöntőt mondta: Nem mint szereplő jöttem ide, sem mint szemlélő. Eljöttem, hogy leboruljak annak emlékei előtt, akit ötven év előtt csodált — azóta gyászolt a magyar nemzet. Letettem koszorúmat, közepébe leheltem lelkemet, vallásomat, honszerelmemet. Eszembe jut pokol ko­hója, füstje: — Itt is van láng ez ünnepen, de nincs füst. És minő tiszta a láng, tiszta honszerelmem lángja ég. — Petőfi mondja: «Ha a föld Isten ka­lapja, hazánk bokréta rajta.» E bokrétához nyúlni senkinek sem szabad. Aki ezt teszi, áruló, Így gon­dolkozott Széll Kálmán, mikor Ischlből a már elígért nefelejtse, visszahozta. (Tetszés és taps.) Ha Széll Kálmán programmja törvény, jog és igazság — és Széli betartja programmját, akkor a korrupciót el­pusztítja és a nemzet azokat, akik őt akadályozzák, mint kufárokat, kiveri korbácscsal. Most Ugron Gábor beszélt. Ez a föld, amelyen állunk a mienk, (Taps.) megtartottuk bölcseséggel, megtermékenyítettük szabadsággal s lelkiismereti sza­badságot adtunk századok előtt. Cserében a földi jogokért s szabadságokért hazaszeretet és hűséget kívánunk az országhoz és alkotmányhoz, mert a nép nem tud becsületes lenni, mely nem szabadságában él. A nemzet erős és független csak szabadságában lehet. A magyar szabadságra, a magyar alkotmányra üríti poharát. Somogyi alispán a vendégekre és küldöttségekre köszönt. Vörösmarty államtitkár Petőfi nagy hiva­­tottságáról szólva, a haza jövőjére és felvirágzására üríti poharát. Zichy Jenő nagy érdeklődés közt szól s fölemlíti, hogy mikor Berlinben járt, felolvasása után, melyet a magyarok őshazájáról tartott, Virchow, a nagy német tudós így szólt hozzá: Hazádban jár­tam a szászok földjén, ott nagy ünnep volt (a Hon­­terus-ünnep) és ott azt mondtam nekik: «Szászok, testvéreink vagytok, de mondom nektek, ti arra vagy­tok hivatva, hogy karöltve haladjatok a magyar nemzettel.» Pár hét múlva Münchenben Ranke üd­vözölte őt s azt mondta: «A magyar faj vándorlása alkalmával hatalmasan megrázta a kulturfajokat ro­hanásában, de igen rövid idő múlva a fajt a kul­túra utján találjuk, hatalmas bástyát képezve, mely a törökök és más keleti fajok ellen védőbástyája volt az európai kultúrának és mely lehetővé tette nekünk további fejlődésünket­. Most pedig ebből az országból virágzó kultúráibul lett. Poharát emeli Segesvár városra és polgárságára, mely a múltkori ünnepen ablakait bezárta, ma azonban megnyíltak az ablakok és ajtók s reméli, hogy a szivek is meg­nyíltak. Azután Wallbaum segesvári polgármester nagy tetszés és érdeklődés közben magyarul kezdi beszé­dét és magyarul lelkesen méltatja Petőfit, felemlítvén, hogy Segesvár egyik szülötte lefordította költeményei­nek egy részét, majd engedelmet kér, hogy anyanyel­vén szóljon és németül lelkes szavakban zajos tap­sok közt kiemeli, hogy e haza fiai a hazaszeretetben egyesülnek, élteti a hazát. Percekig tartó taps fo­gadta e beszédet s számosan kocintottak vele és a jelenlevő Teutsch esperessel. Köszöntőt mondott még Barabás Béla a honvédekre. Végül Bartók Lajos felolvasott számos érkezett táviratot és levelet. Táviratot küldtek Hegedűs Sándor, Kossuth Ferenc, Nápolyból, Fenyvessy főispán, Kosztics Lázár, Rade­­gundból, Hagara Viktor és Justh Gyula, továbbá Molnár Viktor, Mikó Árpád főispán, Szászsebes város polgármestere, Szerajevóból «Drága hazájától elvető­dött három ifjú», Teleki Géza gr., Balatonfüredi tár­saskör,­­Nyitramegye közönsége, eperjesi jogakadémia, Jakab Ödön, Pápa város, Nagykanizsa, Nagyszalonta, Teleki Sándorné grófné és az országos nőképző­­egyesület választmánya, Abafi Lajos, Temesmegye, Temesvár, Beregszász polgárai, Selmecbánya és Béla­­bánya, Pildner képviselő, Máramaros-Sziget stb. Ki­maradását kimentette Müller szász püspök, jó sikert kívánva az ünnepnek. Ezzel vége volt a segesvári ünnepélynek. A segesvári Petőfi-ünnepre lerándult fővárosi ven­dégek ma reggel érkeztek két különvonaton a keleti pályaudvarra. Az első vonaton jöttek Zsilinszky és Vörösmarty államtitkárok, a főrendiház, a képviselő­­ház, a székesfőváros és a Petőfi­ Társaság küldöttei. A második vonaton érkeztek az egyetemi ifjúság és a különböző társulatok és egyesületek küldöttségei. A fővárosban. Az országos ünnepből méltó módon vette ki részét az ország szive, a főváros. Az egész nemzetet átható lelkesedés gyújtó szikrája innen pattant ki s az a tűz, amelyet keltett s amely felénk terelte az egész művelt világ figyelmét, talán itt lobogott a leghatal­­masabb lángokkal, a dicsőség fényével ragyogva körül az ötven év előtt ifjan elhunyt nagy költőnek a Duna­­parton álló ércalakját. Lélekemelő volt ez ünnep s megható az a lelkese­dés, melylyel a főváros lakosságának minden rétege sietve sietett a kegyelet adóját leróni, koszorúkkal vi­rágokkal halmozva el a költő szobrát s szüleinek a kerepesi temetőben domboruló sirhalmát. A Hazafias Szövetség diszülése. A fővárosi Petőfi-ünnep első része a Lipót­ utcai újvárosházán folyt le, amelynek közgyűlési termében fél tízkor a Hazafias Szövetség diszülést tartott. Az óriási termet már kilenc óra tájban zsúfolásig meg­töltötte az ünneplő közönség. A programm első száma a Himnusz volt, melyet Gyöngyössy Sándor vezetésével a Budapesti Polgári Dalkör adott elő s amelyet a közönség állva hallga­tott végig. Komár István, a szövetség elnöke, meg­nyitó beszédében Petőfit mint költőt és mint szabad­sághőst dicsőítette. Stefler Lajos joghallgató Petőfi­nek Rab című költeményét szavalta el nagy hatással, majd Brázovay mondott lendületes beszédet, szentül megfogadva az ifjúság nevében, hogy Petőfi emlé­két mindenkor tisztelettel fogja övezni. Solymosy Márton Lampérth Gézának gyönyörű költeményét szavalta, melynek egyik versszaka: Petőfi. .. Te Isten örök lelkének Elszakadt zengő része voltál, Áldása csak s dicsősége e népnek, Hogy mezői felett daloltál. .. A dalok ősforrása ól be hőn Szerethető földünk göröngyét, Pazar kedvvel, hogy épp hozzánk vetett Téged, dús méhe leggazdagabb gyöngyét. Azután Kacziány Géza dr. olvasta fel ünnepi be­szédét, mely remek tanulmány Petőfi költészetéről és korszakalkotó hatásáról. Dura Máté alkalmi költemé­nye után Zempléni Árpád szavalta el Petőfi halála című rapszódiáját, nagy erővel vázolva a haldokló költő lázas vízióit. Különösen nagy hatást keltettek a remek költemény következő sorai: Föl harcra föl, a végletekig, Ott döntse akkor el a két férfikar. Szabad lesz-e, vagy elvész a magyar ? A kárhozatba küldjük ellenünk, Vagy oda mind egy szálig elmegyünk ! Az indulót ma a hősök kardja Írja: Elő, csatába ! utánam a sírba ! Végül a dalárda elénekelte a Szózatot s zászlók alatt a Lipót­ utcán a Petőfi-térre vonult az ün­neplő sokaság, A Petőfi-szobornál. A zászlódíszt öltött utcákon a borús, szinte hű­vös idő ellenére már a kora reggeli órákban ezrével siettek az emberek — férfiak, nők és gyermekek ve­gyesen — a régi városház elé, ahonnan csak a Kötő­utcán s ott is csak jegyekkel lehetett a Petőfi­ térre bejutni. Az ily nagy arányú ünnepre meglehetősen ki­csiny téren jóval tiz óra előtt már alig lehetett mo­zogni s csak az ügyes rendezésnek köszönhető, hogy mire az ünnepély ideje elérkezett, rend, nyugalom és csend uralkodott mindenütt, úgy, hogy a nagyszámmal kivezényelt rendőröknek s a rendezésben segédkezett egyetemi ifjaknak és önkéntes tűzoltóknak alig akadt valami tennivalójuk. A szobor közvetlen környékét nemzeti szinű kor­don zárta el, középen díszes emelvény­yel a szóno­kok számára. A teret övező épületek pompás díszi­­­­lésükkel méltó keretül szolgáltak a lélekemelő ünne­pélynek. Magát a teret a főváros megbízásából Her­man Ödön dekorálta rendkívül ízlésesen. Az egyes küldöttségek úgy tíz óra után kezdtek gyülekezni, mindegyik egy-egy szép koszorút hozván magával. Az előkelő hölgyektől s uniformisos 48-as honvédtisztektől körülvett emelvény előtt álltak fel a Budai dalárda, a Ganz-gyári dalkör, a Törekvés dal­kör és a Budapesti polgári dalkör tagjai Belovits Imre karnagy vezetése alatt. Néhány perccel tizenegy óra előtt a közönség lel­kes éljenzése közepette érkezett meg Jókai Mór, akit csakhamar árvész sereg notabilitás vett körül, mint Márkus József főpolgármester, Halmos János polgár­­mester, Rákosi Jenő, id. Ábrányi Kornél, Herceg Ferenc, Bercsényi Béla és számos fővárosi bizott­sági tag. A közeli toronyban éppen a tizenegyet ütötte, mi­kor az egyesült énekkarok rázendítettek Petőfi Honfi­­dalára. A nagy precizitással előadott gyönyörű dalt percekig tartó tapssal és éljenzéssel fogadta a közön­ség, melynek elcsitultával Halmos János polgármes­ter tartalmas beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt. Szavait így végezte: Érezni fogja és érezzük mindnyájan, hogy ez ércszobor, amely megdicsőült nagy költőnk alak­ját ábrázolja, él és lát. Petőfi Sándor lélekben kö­zöttünk van és látja szeretett hazáját az erősödés és virágzás útján, — látja a székesfővárost nem is sejtett fellendülésének útján, — látja a dicsőséges korszak magasztos eszméinek gyümölcseit: a nép­­szabadságot, a tudomány- és művészetnek,­­ az ipar- és kereskedelemnek fejlődését és haladását, a magyar nemzeti állam megerősödését és hálatelt szívvel fordul a Gondviselés felé, mely mindez isszet megérnünk engedte. Mi pedig forduljunk hálatelt szívvel az ő dicső alakja felé, aki lantjával, kardjával szolgálta imá­dott hazáját, melyért hősi halált halt­, — áldoz­zunk az ő emlékének, mely szent legyen e hazá­ban végeiglen. Az ünnepélyt megnyitottnak nyil­vánítom. A lelkes szavakra felhangzott éljenzés közben egy­szerre csak Jókai ősz alakja tűnt fel az emelvényen s mikor a feléje irányuló zajos tüntetés némileg lecsendesedett, messze hallható hangon a következő beszédet mondotta: Mintha most is előttem látnám azt a délceg alakot, azzal a lángoló sugárzó arccal, a dacos fejjel. Mintha most is hallanám a hangját, ezt a szívből jövő, szívig ható hangot, mely­eű kifej­e­­­zője volt lelke indulatának. Minden igaz volt nála! Szerelem, barátság, gyűlölet, harag, rajongás a hazáért és szabadságért. Semmi sem volt hamis, semmi sem volt mérsékelt. Aki így tudott szeretni, igy tudott gyűlölni, an­nak nem lehetett a földön megmaradni többé, a­mint nem volt szabad többé szeretni és gyűlölni. Olyan ifjú volt s mégis be volt fejezve az élete. Mint egész ember halt meg. Mi többiek tudhat­tunk még kettévágva, felnégyelve, darabokra tépve is élni, de Petőfi számára nem volt való az az élet, az a küzdés, ahol a láncravert két börtön falára karcolja keserű gondolatait. Neki meg kel­lett halni. Dicsőséget annyit szerzett rövid üstökös útjá­ban, hogy nevét otthagyta az égen fényszikrákban megörökítve, amelyek soha el nem hullanak. Nem is halt meg! Hányszor feltámadott! Ott él minden magyar szívében, házában. Mennél job­ban távozik az időben, annál nagyobbra nő az alakja. Félszázad múlt el azóta. Más embert eltemet az idő, Petőfit magasra emelte. Míg magyar él, haza áll, éljen Petőfi dicső emlékezete! Ragyogja be a hazát és világot!» Szűnni nem akaró éljenzéssel fogadta a közönség az ősz költő eme szép szavait, mely még akkor is fel-felharsant, mikor Sántha Mihály bölcsészettanhall­­gató az emelvényre lépett, hogy elszavalja Endrődy Sándornak Petőfi című költeményét. A tűzzel elő­adott szép költemény óriási hatást keltett úgy, hogy mikor Sántha az emelvényről lelépett, Jókai elisme­réssel szólt hozzá: — Édes fiam, nagyon szép volt! Utána Rákosi Jenő beszélt az Országos Nemzeti Szövetség nevében. Beszéde szó szerint így hangzik: Amikor önökhöz szólok, így kezdte Rákosi, az antik világ egy emberének lelke mozdul meg ben­nem. Nem a dicsők közül valóé, hanem Hero­­sztratoszé, aki fölgyújtotta Diana, templomát, hogy a halhatatlanságra szert tegyen. Ő (Petőfi szobrára mutat) énekelte: Szentegyház keblem belseje . . . Ezt a szentegyházat szeretném én fölgyújtani, az önök keblének szentegyházát, hogy majdan az utódok emlékében azok közé álljak, akik nem mél­tatlanul szólottak ma Petőfi ünnepén. Semmi sem közönségesebb, mint a kő és a nyelv. A­ követ mindnyájan lábunkkal tapossuk, a gyerek dobálódzik vele, az után porlik. És a nyelv­et beszéli mindenki örömben, bubán, beszéli unal­mában is. De jön a művész, ráteszi kezét a kőre és belőle a milói Vénusz lesz, évezredek remeke, 4 Kedd, 1899. augusztus 1.

Next