Alkotmány, 1903. augusztus (8. évfolyam, 182-205. szám)
1903-08-23 / 199. szám
. (Folyóvizeinkről.) A földmivelésügyi minisztérium vízrajzi osztályához érkezett jelentések szerint a Duna közepes vízállás mellett Passantól Andachig és Gombostól Orsováig apad és közben emelkedik. Passannál a Duna tegnap óta 30 cm.-t apadt és a mai vízállás 405 cm. Budapesten a vízállás 322 cm. és tegnap óta 4 cm.-t áradt. A mai vízállásokból következtetve, az újabban levonuló árhullám tetőzése várható. Pozsonynál 23-án mintegy 400 cm. Komáromnál 24-én mintegy 460 cm. Budapesten 25-én mintegy 410 cm. magassággal. A Tisza alacsony vízállása és Tekeházától T.-Újlakig emelkedik, egyebütt apad. A Dráva közepes vízállás mellett Varasától Barcsig emelkedik, lejebb apad. A többi folyók alacsonyan állanak és lényeges vízállás nem mutatkozik. (Szocialista izgatás egy simái.) A különböző Jakabok ízlésére, hogy ne mondjuk, lelkiismeretére sajátságos világot vet az alábbi eset, melyet az esztergom megyei Biri községből táviratoznak: Itt meghalt Karaszek Mihály 18 éves bányamunkás, akit egy csillébe fogott ló halálosan megrúgott. Karaszek szocialista volt és elvtársai elhatározták, hogy szocialista temetést rendeznek neki. Karaszeket tényleg pap nélkül temették. Weltner Jakab szocialista agitátor Budapestről lejött és a sírnál politikai jellegű beszédet tartott. A temetésen az egész falu jelen volt és nagyon megbotránkoztak Weltnerék magaviseletén és ennek kifejezést adva, Weltnernek még a temetés színhelyéről távozni kellett. A magyar népben több a jó izlás, mint Weltnerékben, miután arról nem szólt a távirat, hogy a jeles urat elnásságolták volna. Pedig azt az illetlenséget ezúttal igen meg lehetne bocsátani. — (Prehisztorikus leletek Szepesmegyében.) Oravecz Béla körtvélyesi római katholikus plébános Olonó község határában, a szepesi káptalan birtokán, igen érdekes prehisztorikus leletekre akadt. A fáradhatatlan plébános nagy költséggel Wankelrendszer nyomán átkutatta ezen mészkőrétegekben gazdag erdőterületet és diluviális állati maradványokat nagy mennyiségben talált. Miután a humusban a legkezdetlegesebb, közepes és művészies kivitelű fazék- és urnacserepek is voltak, kétségtelenül megállapították, hogy prehisztorikus jellegű emberi telepítés helye volt. De különben is az ott talált kovakő, kőbalták és egyéb kőedények emberi befolyásról tanúskodnak ésmindannyian Szepes megyének kőkorszakát jellemzik. (Ellopott méreg.) Thallmeyer és Seitz gyógyáru nagykereskedők szállítókocsijáról ma délután egy ismeretlen tolvaj ellopott egy kis, egykilogrammos csomagot, amely erős mérget tartalmaz és burkolatán fekete «méreg» jelzéssel van ellátva. A főkapitányság a közönséget sajt érdekében arra kéri, ha a csomag, melynek értéke csupán 20 korona, kezébe kerül, szolgáltassa be a rendőrségnek. (Sötét bűn.) A rendőrség ma egy fővárosi cipésziparost tartóztatott le, aki minden emberi érzéséből kivetkőzve 9—11 éves leányokat tett szerencsétlenné erkölcstelen merényleteivel. Az állatias ember Szomora Pál 37 cipészmester, akinek a Lónyayutca 11. számú házban volt az üzlete. Az elvetemült ember évek óta folytatta már bűnös üzelmeit. A napokban azután több szülő feljelentést tett Szomora ellen, akit a rendőrség letartóztatott. (Letartóztatott zálogos.) A rendőrség letartóztatta Lányi Ármin cinkotai születésű 49 éves volt zálogháztulajdonost. Lányi amikor feladta Hajnalutcai üzletét, zálogtárgyak kiváltásával, zálogkölcsönök meghosszabbításával foglalkozott. Eközben mintegy 3000 koronát érő zálogcédulát sikkasztott el, amelyet kiváltás, vagy meghosszabbítás végett adtak át neki. A sikkasztó zálogos ellen temérdek feljelentés érkezett a rendőrségre, amiért ma megnézték a főkapitányságra, ahol letartóztatták. (Tolvajvilág.) A rendőrség letartóztatta Neumann Márkus tizenkilenc éves rovott múltú cipészsegédet, aki Antal Mihály ügynök Borz utcai lakásába betört és ékszert akart ellopni. Neumannt már régóta kereste a rendőrség. Veszedelmes lakásfosztó, aki az utóbbi időkben tömérdek lopást követett el. Amikor letartóztatták, tagadta, hogy ő Neumann. Berkits Béla pincérnek mondotta magát. Csak akkor tört meg, amikor felmutatták a rendőrségen őrzött fényképét. — Letartóztatta Weisz Ignác huszonkét éves bádogost, akit zsebtolvajláson értek. — Tegnap délután tolvajkulcscsal felnyitották Bárdos Sámuel ügyvéd Dob utca 74. számú lakását, ahonnan nagyobb összeget érő fehémnémát és ékszert loptak el. Az ügyvéd családjával együtt nyaral valahol és a kár nagyságáról nem tudnak még semmit. — Az éjszaka betörők jártak dr. Török Aurél egyetemi tanár Istenhegyi ut 7. számú villájában, ahonnan háromszáz koronát érő holmit elloptak. — Tolvajkulcscsal nyitották fel Pável István házmester Wesselényi utca 4. számú lakását, ahonnan százötven koronát érő kerékpárt vittek el; Kersánsz Ferenc vendéglős Margit-körut 14. szám alatti lakását, ahonnan kétszáz koronát érő ékszert loptak. — Tegnap egy 14—16 évesnek látszó fiú állított be Németh Mihály és fia cég Újvilág utca 11. számú ékszerész üzletébe azzal, hogy ő Mayerhof Mátyás ékszerész tanonca. A gazdája küldi, aki arra kéri Némethet, hogy adjon neki négy pár fülbevalót, a pénzt majd később elküldi. Németh gyanútlanul átadta a négy pár fülbevalót, amivel a fiú elszaladt. Másnap derült ki, hogy a fiú csaló volt, mert Mayerhof senkit sem küldött ékszerért. A szélhámos gyereket nyomozza a rendőrség. Az éjszaka betörők jártak Szikarovszky János posztókereskedő Báthory utca 6. számú üzletében, ahol feltörték a kézi pénztárt és százhetvenhét korona 22 fillért, meg egy két koronáról szóló Diebold Károly névre kiállított postatakarékpénztári könyvet elloptak. A betörőket nyomozza a rendőrség. Vasárnap, 1903. augusztus 23. ALKOTMÁNY. 199. szám. A Köszvény és csuz ellen felülmúlhatatlan hatásban a Zoltán-féle kenőcs. Üvegje 2 kor. Zoltán gyógyszertárában, Budapest, V., Sétatér-u. és Szabadságartér skán — VI . Páratlan kedvezményt léptetett életbe a világhírű szerkulesfürdő. Érdeklődőknek készséggel ad felvilágosítást az igazgatóság. m(U x Figyelmeztetés. Többször fordultak már hozzánk egyesek, hogy megbízható-e ez vagy amaz pénzkölcsönt közvetítő intézet, vagy nem ? E kérdés ezentúl teljesen fölösleges lesz, mert íme ajánljuk mit. olvasóinknak és pedig igen melegen, egy oly kitűnő intézetet, mely feltétlenül megbízható s azonfelül nem is közvetítő, hanem a kölcsönöket önmaga eszközlő intézet, úgy, hogy a közvetítési díjat megtakaríthatja az, aki hozzá kölcsönökért folyamodik. Ez az intézet a «Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete» Budapesten, amelynek célja és feltételei mai hirdetési rovatunkban olvashatók. Egy kegyes adakozó ma tudatta a rendezőséggel, hogy 20—25 szegény sorsú zarándok útiköltségéhez hajlandó 20—20 koronával járulni. Ennélfogva mindazok, kik szeptember 15-ig jelentkeznek, III. oszt. ellátással 190 koronát, ellátás nélkül csak 170 koronát fizetnek, ha a plébánosuk bizonyítványt küld a főrendezőnek szegénységükről Társas zarándoklat Lourdesba. Az október 4-iki Rózsafüzér ünnepére országos zarándoklat indul a szűz Mária kegyhelyére, Lourdesba. Lelki vezető főtisztelendő Simonsics János plébános úr, Szoblahó, Trencsén megye. Indulás szeptember hó 25-én, visszaérkezés október 10-én. Útirány: Budapest—Fiume —Velence—Milano— Genua —Nizza— Marseille —Toulouse—Lourdes— Tarbes —Cette —Genua —Milano—Pádua—Velence —Fiume—Budapest. Árak: I. oszt 490 korona) 8 . elsoran II. » 370 » ) __ III. III. 210 190 ellátással együtt. » ellátás nélkül. Milano, Marseille, Genua—Páduában a zarándokok 1—1 napot töltenek, Lourdesban pedig 4 napot. Felvilágositással és programmal szívesen szolgálnak főtisztelendő Simonsics János plébános Szoblahó, Trencsén megye és Beszedits János Budapest, VIII., Práter utca 65. I., 16. ajtó. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. * A Népszínházban az Erkel-családnak egy ifjú tagja fog legközelebb a Népszínházban mint zeneszerző bemutatkozni. Ez Erkel Jenő, Erkel Gyulának, a Népszínház és az Operaház nyugalmazott kiváló karmesterének fia, kinek Masinka, az egyetem gyöngye című operettjét elfogadta a Népszínház igazgatósága. Növelni fogja a darab érdekességét, hogy a hangszerelés művészi munkáját maga Erkel Gyula, a hangszerelés nagymestere végezte. Az operetetszövegét Rössel Sándor írta. * A Magyar Színházban néhány nap múlva befejezik azokat a nagyszabású átalakítási munkálatokat, amelyeket a nézőtéren a nyári szünet alatt végeztetett az igazgatóság. A meginduló szezonban a Magyar Színház nézőterének teljesen új képe lesz, a mennyezetet és a falakat átfestették és gazdagon aranyozták, a páholyok felszerelését megújították és az ülésekre is új átduzatok készültek. A Magyar Színház szeptember elsején, kedden nyitja meg kapuit Lehár Ferenc operettjével, «A drótostót»-tal. * Néger operetteszerző. Londonban a Shaftesbury-színházban most egy nép-operettet adnak elő minden este, melynek karmestere, Will Marian Cook, aki néger ember, az operettnek egyszersmind szerzője is. A darab, melyben néhány néger komikus és énekesnő is fellép, oly bolond, annyira kacagtató, amilyen csak Amerikából kerülhet ki. * A Városligeti Nyári Színházban vasárnap délután Újházi Ede vendégfelléptével mérsékelt helyárakkal «A vén bakancsos és fia a huszár», Szigeti József énekes népszínműve kerül előadásra. A mester nagysikerű vendégjátékát a jövő héten befejezi és a «Heidelbergi diákélet» és «Országgyűlési szállás» című darabokban búcsúzik két estén. Vasárnap este a «Pesti nők» megy, kedden pedig a «Bob herceg és Mici hercegnőt adják 38-adszor. * A Király Színház megnyitása. A főváros legújabb színházán, a Király Színházon, amely Beöthy László igazgatása alatt az őszszel, október 15-én nyílik meg, kőművesek, ácsok, gépészek, villamosszerelők és mindenféle mesteremberek éjjel-nappal dolgoznak, hogy a megkötött szerződések értelmében október elsején a művészi személyzet használatára bocsáthassák az új színházat.. Márkus Géza műépítő, akinek tervei szerint készül az egész, maga vezeti az építkezést. A megnyitó estén Martos Ferencnek és Fluszka Jenőnek a nápolyi életből vett operettje, az «Aranyvirág» fog színre kerülni, a címszerepben Fedák Sárival, akit hároméves szerződés kizárólag a Király-színháznak kötelez le. * Vidékiek az iparművészeti múzeumban. Szent István napja alkalmából felrándult vidéki közönség nagy számmal kereste föl az iparművészeti múzeumot s a modern lakberendezési kiállítási hó 19, 20 és 21-én, amikor kivételesen 9—5 óráig volt nyitva a múzeum, 4342-en tekintették azt meg. Legtöbb látogató volt Szent István-napján, amikor 2764-en fordultak meg. * Zichy Géza gróf, a P. Ll. értesülése szerint, új dalművön dolgozik. Ezúttal is ő maga írja meg a dalműnek szövegét is s «Nemo» címmel fogja közrebocsátani. Az új opera cselekménye a Rákóczikorszakban történik. Egy előjátékból és három felvonásból áll, tehát egész estét tölt be. Az előjáték már majdnem teljesen kész. Ebben kiváló részlet a magyar nemesek kardala, Zrínyi Ilona bánatos áriája és egy hatásos szerelmi kettős. Érdekes újítást kísérel meg a gróf e művében, amely a nemzeti zene továbbfejlesztésének terén talán jelentőségteljes is lesz. Ugyanis bevezeti a különböző ütemeket és arra törekszik, hogy a melódiákból kizárólag magyar érzés sugározzák ki. * Rákosi Szidi színésziskolája. Rákosi Szidi nyilvánossági joggal felruházott és a buszminisztérium fenhatósága alatt álló magánszínésziskolájában e hó 24-én, hétfőn kezdődnek a beiratások és tartanak szeptember 7-ig, amely napon ugyanis a felvételi vizsga lesz. Az előadások szeptember 9-én kezdődnek. Az iskola növendékei ez évtől kezdve végelbocsátó bizonyítványuk alapján tagjai lehetnek az Országos Színészegyesületnek és minden külön felvételi vizsga mellőzésével működhetnek a vidéken is. Jelentkezni lehet délután 3 és 5 óra közt az iskola helyiségében, Kerenesi út 29. szám alatt. * Az iparművészeti társulat karácsonyi kiállítására nagy számban érkeztek bejelentések. A kiállításon, mely november folyamán nyílik meg, egész sor olcsó szobaberendezés lesz látható. Nagy mennyiségű újfajta olcsó paraszt majolikát is jelentettek be az ország több vidékéről. Érdekesnek ígérkezik a máramaros megyei hímzések csoportja, amelyeket ott a kereskedelmi minisztérium kezdésére háziiparszerűen készítenek Kelé Vilma vezetése mellett, Faragó Ödön tanár tervei nyomán. A kiállításra szóló tárgyakat október hó végéig kell a múzeumban (IX. ker. üllői ut 33. sz.) beküldeni. * Egyházi Közlöny. (Szerkeszti Gerely József.) A legújabb szám gazdag tartalmát a következőkben adjuk: Vezércikk. (n.) Keresztény szociális kurzus. — Egyetemes egyház: X. Pius egészsége. — Luthertemplom az örökvárosban. — Az új asszumptionista generális. — Főpásztori körlevelek. — A II. keresztény szociális kurzus. — A szószék: Hodács Ágost, Az «amen» a szentbeszédben. — Társalgó: Egy pap híveiért. — A hét krónikája. — Irodalom. — A hét világirodalmából. — Személyzeti változások, hírek és apróságok. — Memento.