Állami Gazdaság, 1957 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1957-01-01 / 1. szám

KILENCEDIK ÉVFOLYAM 1957 JANUÁR Ha Új módon a szocializmus útján A­Z OKTÓBERI ESEMÉNYEK megrázták az állami gazdaságok dolgozóit is. Nem egy helyen zavarokat okoztak a folyamatos termelésben, mégis az állami gaz­daságok döntő többsége sértetlenül került ki az ellen­forradalom viharából. A dolgozók túlnyomó része nem vesztette el józanságát, higgadt ítélőképességét. Akadtak persze kilengések itt-ott. De az már mindig velejárója az ilyen eseményeknek, hogy felszínre hozza a szennyet, a zavarosban halászókat. November eleje óta a munkás-parasztkormány határo­zott intézkedései nyomán fokozatosan megnyugodott a hangulat minden gazdaságban, s az elmaradt őszi munkákat rendben igyekeztek bepótolni. A magyar pa­raszt nagyszerű tisztánlátásról tett tanúbizonyságot 1956 őszén. Nem lehetett sztrájkra bírni erőszakkal sem, mert tudta minden mezőgazdasági dolgozó, tudta minden mezőgazdasági szakember, hogy amit a földeken elmulasz­tanak ősszel, azt sem télen, sem tavasszal nem lehet pótolni. Igen dicséretre méltóan vették ki részüket az állami gazdaságok a városok, különösen a sokat szenvedett Bu­dapest ellátásából is. Az, hogy nem volt éhínség novem­berben és decemberben, az jelentős mértékben köszön­hető az állami gazdasági vezetők és dolgozók fegyelme­zettségének és a városi lakossággal, a munkássággal való együttérzésnek. Az októberi napok okozta nehézségek javán már sike­rült túljutnunk. A feladat most már nemcsak annak elemzése, hogy miként következhetett el október 23-a, hanem elsősorban az, hogy olyan rendet alakít­sunk ki városban és falun egyaránt, amely lehetetlenné teszi hasonló bajok bekövetkezését. Kétségtelen, hogy az elmúlt évek mezőgazdasági fej­lődése nem volt kielégítő. A túlzott iparfejlesztési prog­ram árnyékában nem fordítottunk elegendő összeget a mezőgazdasági termelés fellendítésére, s az úgynevezett mezőgazdaságfejlesztési programok rendszerint nem vol­tak megfelelően alátámasztva pénzügyileg és anyaggal.­­H HIBA VOLNA AZONBAN, hogy amikor elismerjük ezeket a sajnálatos tényeket, megfeledkeznénk az elmúlt évek eredményeiről. Az elmúlt két évben például az állami gazdaságok termelési színvonala nőtt, s maga­san az országos színvonal fölé emelkedett. Termésátla­guk búzából 1955-ben 29,6, 1956-ban kereken 35 száza­lékkal, rozsból pedig 1955-ben 31,4, 1956-ban 41,3 száza­lékkal haladta meg az országos átlagot. Egy tehén évi tejhozama 1954-ben 68,4, 1955-ben pedig 65,1 százalékkal haladta meg az országos átlagot. Egyre növekvő mértékben veszik ki részüket az állami gazdaságok az ország ellátásából is. 1955-ben mintegy 9000 vagonnal több kenyérgabonát, 33 000 hektoliterrel több bort, 14 millió literrel több tejet és 92 vagonnal több hízott marhát adtak az állam részére, mint 1954- ben. 1955-ben az állami gazdaságok szolgáltatták az ösz­­szes begyűjtött kenyérgabona 19,5, a rizs 38,5, a tej 22,3, a vágósertés 38 százalékát, a hízott marhát pedig teljes egészében az állami gazdaságok biztosították. Javult az állami gazdaságok pénzügyi gazdálkodása is- 1954-hez képest 1955-ben mintegy 30 százalékkal csök­kent a veszteség. A FEJLŐDÉS SORON KÖVETKEZŐ szakaszában az állami gazdaságok feladatai változatlanok ugyan, szerepük azonban jelentősen megnövekedik. Nem kétsé­ges egy percig sem, hogy a mezőgazdaság fejlődése szocialista nagyüzem felé mutat. Az állami gazdasá­goknak amellett, hogy biztosítani kell az ország részére a nemesített vetőmagvakat és tenyészállatokat, továbbra is egyik fontos feladata, hogy bebizonyítsa a sokhelyütt még mindig kételkedő parasztoknak, a nagyüzemi gaz­daság feltétlen fölényét. A gazdaságoknak ehhez egyre inkább megvan minden lehetőségük. Jó politikai és szak­mai vezetéssel, a dolgozók becsületes munkájával be lehet bizonyítani — hiszen­ a gazdaságok legtöbb helyütt már eddig is bebizonyították —, hogy a nagyüzem nagyobb mennyiségű és jobb minőségű termelése hozza meg iga­zán a parasztság felemelkedését. Persze ez a magasabb színtű termelés csak akkor biz­tosítható, ha a gazdaságok jobban törődnek munkásaik­kal, mint eddig. A munkástanácsok, a szakszervezeti bi­zottságok ne tűrjék, hogy a dolgozókat károsodás érje, hogy ne biztosítsák számukra mindazokat a kedvezmé­nyeket, amelyeket országos érvényű törvények írnak elő. A dolgozókról való gondoskodásnak élő valósággá kell válnia. Új színt jelentenek a gazdaságok vezetésében a mun­kástanácsok. Ezeknek a munkástanácsoknak az a felada­tuk, hogy az egyszemélyi vezetés elvét figyelembe véve a vezetőséggel a legszorosabban együttmű­ködve, a legmesszebbmenően fejlesszék ki az üzemek önállóságát, biztosítsák, hogy minden gazdaság saját be­vételeiből fedezze összes kiadásait, s mielőbb jövedel­mező üzemmé váljon. A MEZŐGAZDASÁG TOVÁBBFEJLESZTÉSÉRE a kormány nagy erőfeszítéseket kíván tenni. A leg­jobb szakemberek bevonásával bizottságok dolgoztak és dolgozzák ki a részletes programot. Ez a program — ame­lyet lapunk más helyen ismertet — részletekbe menően vázolja a leggyorsabban megvalósítandó feladatokat ugyanakkor megszabja a távlati célkitűzéseket is. A gazdaságok feladata most az, hogy ismerve e program általános irányait, megállapítsák a helyi feladatokat, hogy legsajátosabb problémáikat a lehető legnagyobb ön­állósággal megoldják.­­ Még egyszer hangsúlyozzuk: a gazdaságok vezetői és dolgozói, munkástanácsai és szakszervezeti bizottságai ne várják azt, hogy a jövőben is olyan részletekbe menő irányítást kapnak a Főigazgatóságtól és az igazgatóságok­tól, mint eddig. Ez ellen az utasítgatás ellen éppen a leg­jobb gazdaságok sokat harcoltak eddig is, s most be kell bizonyítaniuk, hogy ezek nélkül valóban jobb termelési eredményekre, gazdaságosabb üzemi eredményekre képe­sek, mint a múltban.

Next