Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1983. december (25. évfolyam, 47-51. szám)

1983-12-03 / 47. szám

2. oldal. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1983. december 3. REAGAN ÉS GRENADA INVÁZIÓJA A NEWSWEEK külön tudósításban számol be arról, hogyan élte át Ronald Reagan elnökségének eddigi legnagyobb próbatételét: Grenada invázióját. A hetilap végkövetkeztetése, amelyet a riport címében is kifejezésre juttat, így hangzik: Reagan Reagan maradt. 72 óra leforgása alatt Reagan gyászolta 229 amerikai tengerészgyalogos halálát és utasítást adott az apró karib tengeri sziget, Grenada lerohanására. Korábbi elnökök korábbi válságok alkalmával hajlamosak voltak az önsajnálatra. Harry Truman például azt írta, hogy az Egyesült államok elnöke fontos döntések meghozatalakor nagyon magányos ember. Ezzel szemben Reagan ezekben a nehéz napokban sem változott semmit: szilárdan hitt igazában, nem voltak kételyei, magabiztosan nézett a jövőbe. Az­­ amerikaiakra nagy hatása volt annak a TV- beszédnek, amelyben az elnök megemlékezett a Libanonban életüket vesztett amerikai katonákról. Beszédének végleges szövegét az adás előtt mindössze 17 perccel kapta kézhez, ennek ellenére hibátlanul olvasta fel, és kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az általa kifejezett érzelmek őszinték. Tanácsadóinak is az volt a benyomásuk, hogy Reagan őszintén meggyászolta a beiruti áldozatokat, de nem volt lelkiismeret­­furdalása. Mint a NEWSWEEK írja, a válság első napjaiban csak annyiban változott az elnök napirendje, hogy lemondott a délutáni alvásról. Este is a szokásosnál később került ágyba, ennek ellenére a fontos tanácskozásokon lankadatlan volt a figyelme. Elődei közül jónéhányan nem tudták ennyire megőrizni sem fizikai regenerá­lódási képességüket, sem pedig belső nyugalmukat. Johnson elnök például éjszakákon át töprengett, próbálta elhessegetni magától a kételyeket Vietnam bombázása idején. Carter a kudarccal végződött iráni túszszabadítási vállalkozás minden részletét lépésről-lépésre követte. De az önmarcangolás nem Reagan stílusa. Azzal a meggyőződéssel lépett hivatalba, hogy határozott elnök lesz­­ és az is maradt. Amint elhangzott az utolsó szó Grenada lerohanásáról, Reagan az egészet a katonákra bízta. Nem tartotta szükségesnek, hogy felébresztesse magát, amikor az első tengerészgyalogos alakulatok partraszálltak a szigeten és nem követelt minden 5 percben részletes harctéri beszámolót. A grenadai válság napjaiban éppen ez volt az elnöki irányítás legfontosabb jellegzetessége: Reagan töretlen bizalma a katonákban. Úgy tűnik, azt a következtetést vonta le Vietnamból és a balul sikerült túszszabadítási kísérletről, hogy a katonák dolgát a katonákra kell bízni. Még azt a javaslatot is elutasította, hogy telefonon gratuláljon a grenadai hadművelet irányítóinak. “Nem fogom zavarni őket, amíg dolguk van” - mondotta az elnök. A NEWSWEEK külön­ tudósítóinak még egy dolog feltűnt a Fehér Házban a grenadai válság idején. A kormány és a tanácsadói testület tagjai között senki sem volt, aki ellenezte volna akár a grenadai inváziót, akár a libanoni béke­­fenntartó misszió folytatását. A múltban nagy horderejű külpolitikai döntések meghozatala előtt a legtöbb elnök vitára bocsátotta a lehetőségeket. Most azonban lehetséges, hogy az új nemzetbiztonsági tanácsadó, Robert McFarlane a nyugalom elemével gazdagította a külpolitikai fontolgatásokat. Még a Kongresszus demokratapárti vezetői sem emeltek kifogásokat. Az egyedüli nézetkülönbségre alkalmasint annak a telefonbeszélgetésnek a során derült fény, amelyet Reagan Thatcher brit miniszterelnök­kel folytatott. A történtek után - írja a NEWSWEEK - ismét megélénkültek a találgatások, vajon Reagan indul-e a jövő évi elnökválasztáson. Egyesek úgy vélekedtek, hogy az elmúlt két a hét megpróbáltatásai gondolkodásra késztetik az elnököt. Tanácsadói szerint azonban Reagan elszántsága töretlen, jövőre is indulni akar. Mindaz, ami az elmúlt napokban Grenadában és Libanonban történt, az 1980- ban kezdődött politikai folyamatot igazolja. Három évvel ezelőtt az amerikai nép tudatosan olyan elnököt választott, aki a világpolitikában a jó és a rossz küzdelmét látja, és amit jónak ítél, azt hajlandó fegyverrel is megvédeni. Olasz kommunista vélemény a Szovjetről RINASCITA - NAK a munkatársa kimondottan provokatív kérdéseket tett föl az olasz kommunista párt egyik vezető személyiségének, Giuseppe Boffának. A válaszok pedig világosak és nem kell a sorok között olvasni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, Boffa meggyőződéses kommunista létére, nem volt elbűvölve a néhai Br­ezsnyev elnök munkásságától, de nincs elragadtatva Andropov eddigi eredményeitől sem. Kifejtette, hogy véleménye szerint a Brezsnyev-korszak utolsó éveiben a moszkvai vezetőség többé-kevésbé hagyta magát sodortatni az árral, ami egyaránt kedvezőtlenül befolyásolta a Szovjetunió gazdaságát és kül-, valamint belpolitikai helyzetét. Még a szovjet propaganda is sokat veszített korábbi lendületéből - mondotta Giuseppe Boffa, amjd hozzáfűzte: Brezsnyev a nemzetközi politikában feszült helyzetet hagyott hátra, nem csupán hagyományos ellenfeleivel, azaz a Nyugattal szemben, de Afganisztánban, Lengyelországban és a kínai viszonylatban is. Mindezen Andropov édes keveset változtatott hatalomrajutása óta, de belföldön elért eredményeivel sem kérkedhet túlságosan. A rozsdás kerekek csak nagyon lassan haladnak előre. A továbbiakban Boffa, az olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja rámutatott arra, hogy a Szovjetunióban a kommunista rendszer jellegéből fakadóan megszűntek ugyan az osztályellentétek, de társadalmi különbségek még igenis léteznek, sőt ezek meglehetősen élesek is. A társadalmi különbségek pedig gátolják a kívánatos haladást, jóllehet a lakosság most a korábbinál sokkal inkább elvárja életszínvonalának emelkedését, hiszen a párt, az ország egyetlen kompetens szerve huzamosabb ideje ígérgeti a közellátás javítását. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja a RINASCITA című hetilapnak adott interjújában a továbbiakban nem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy a szovjet külpolitika imperialistának minősítendő, különös tekintettel Közép- és Kelet-Európára, valamint a Harmadik Világ számos országára. A szovjet imperializmus gyökereit a sztálini ideológiában kell keresni, abban a sztálinizmusban, amelyet hivatalosan már rég a múlt átkos hagyatékának minősítettek, de amely a gyakorlatban még mindig a szovjet politika alapjait képezi. A sztálinizmus különös, sokrétű ideológia, amelynek összetevői között találunk ugyan számos kommunista elvet, de ezek mellett sok, alapjában véve kapitalista nézetet is, sőt olyan hagyományokat is, amelyek még a tőkés rendszer kialakulását megelőző időkbe, azaz a hűbéri rendszerbe, a feudalizmusba nyúlnak vissza - mondotta Giuseppe Boffa, aki a továbbiakban kifejtette: egyelőre nem látja valószínűnek, hogy a Szovjetunióban fölgyorsulna a reformok bevezetésének üteme vagy a demokratikus fejlődés. A problémák pedig most már sokkal súlyosabbak, mint egy negyed évszázaddal ezelőtt, amikor az olasz Kommunista Párt először szorgalmazta a reformok bevezetését a Szovjetunióban. Az egész kommunista tábornak hasznára válnék ha mielőbb sor kerülne számottevő korszerűsítésre, de ez nem következhet be, ha minden új gondolatot elfojtanak. Boffi mindezek ellenére nem tartja kizártnak, hogy a reformokra előbb-utóbb mégis sor kerül, de véleménye szerint egyik napról a másikra bekövetkező változásokra semmiképpen sem lehet számítani, legfeljebb fokozatú átszerveződésre. 3636 North Paris Ave, Chicago, Illinois 60634 Főszerkesztő és kiadó:ÁDÁM HALMÁGYI LAJOS Telefon: 312/ 625-8774 Sccond Class Postage paid at Chicago, 1L Published: every Saturday, except in January and Juiy one week. Előfizetés 1 évre: US$ 25,00, félévre: US$ 15,00 Subscription 1 Year: US$ 25,00, hali YearUSS 15.­­Editoral and Publishing Office: 3636 N. Paris Ave., Chicago, IL 60634 Phone:312-625-8774. Managing Editor and Publisher: Louis Halmagyi Adam. Postmaster send address changes to: 3636 N. Paris Ave. Chicago IL 60634

Next