Amerikai Magyar Népszava, 1959. július (61. évfolyam, 154-179. szám)
1959-07-01 / 154. szám
it. OLDAL Second class mall privileges authorized at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kladőhlvstal I, IQő EAST COth STREET, NEW YORK 21, N. ¥. Telefon: REgent 7-9370 isőfiaetési árak — Subscription rates united States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — -félévre (half year) $11,00 Negyed évre (quarter year) $6,00 üés országokba (other countries) egy évre (one year) $2H.§§l félévre (hail year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Ullance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwlck Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y„ P. O. Hox 152 Niagara Square Station Chicago 19, HI., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J., 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 cawrie St. PHILADELPHIA, 122 W. Loudon SI Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: EÍLA W. BAYER, Mgr. Í7I College St„ Toronto 2-B, Ont„ Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV B-S775 Ä KÖNYVEK VILÁGA Élvezettel olvassuk a tudósításokat az amerikai könyvtárosok szövetségének évi konvenciójáról. A könyvek világa sajátos világ, amely az emberiség történetét tükrözi vissza. Egyben visszatükrözi reményeinket, ábrándjainkat, szokásainkat. Bármi legyen a tartalma egy könyvnek — kertészkedés vagy költészet, vegyészet vagy filozófia — nemcsak tanítja a kortársakat, nemcsak nemesíti elméjüket, élesíti gondolkodásukat vagy egyszerűen csak szórakoztatja, de egyben dokumentum az utókor számára. Ezekből tudják meg késői korok emberei, hogyan éltünk, miben gyönyörködtünk, mitől féltünk és mit reméltünk. Amiként mi is könyvekből ismertük meg elmúlt korok gondolatvilágát. Arra gondolunk, hogy ezek a könyvtárosok, akik a közkönyvtárakat kezelik, valójában összeköttetésül szolgálnak múlt és jövő között. SALAZAR PORTUGÁLIÁJA A vasfüggönytől nyugatra Salazar Portugáliája egyike a két diktatúrának, Franco Spanyolországa mellett. Nem lep meg bennünket a hír, hogy belső nyugtalanság mutatkozik az országban, amely már a múlt választáson is, a megfélemlítések dacára, 23 százalék ellenzéket mutatott. Portugália aránylag az enyhe diktatúrák közé tartozik, aféle atyai tekintélyuralom. A munkás bizonyos értelemben védve van, de nincsen sztrájkjoga. A kormányzat hivatkozhat bizonyos eredményekre, például komolyan csökkentette az írástudatlanságot és a halálozási arányszámot. Portugáliát érdemes a következő hónapokban figyelni, hogy az elégedetlenség mivé fajul. A FOLYÓ SZEREPE Történészek régen megállapították, hogy egy folyó elválaszthat és összeköthet országokat. Sajnos, a példák azt bizonyítják, hogy a folyók inkább elválasztanak, mint összekötnek. Indiát és Pakistánt évek óta elválasztja egymástól az Indus folyó — nemcsak földrajzilag, hanem politikailag is. Az Indus egyike a világ legbővizűbb folyóinak, mert számos nagy mellékfolyó táplálja. India és Pakistán között évek óta vita tárgya volt, hogy melyik ország mennyit használhat fel öntözésre a folyó vizéből. Minthogy folyamfejlesztés lehetetlen volt előzetes egyezmény nélkül, az Indus bőséges vize a tengerbe ömlött, míg két partján perzselődött a száraz talaj és éhezett a lakosság. A politika nem engedte a megegyezést és a politika miatt nyomorogtak milliók. Most hét évi tárgyalás után egyezmény jött létre a két ország között és a Világbank egybillió dolláros kölcsönével megindul a folyamfejlesztés. Hét elpazarolt év után... CASTRO ÍGÉR Egyik beszédében Castro rózsás helyzetképet festett Cuba mezőgazdasági jövőjéről, amelyet az ő reformjai fognak biztosítani. Minden földtelen mezőgazdasági munkásnak földet ígért, sőt hozzávaló mezőgazdasági eszközöket és olcsó hitelt. Nem sok számtani tudás kell ahhoz, hogy ha Cuba rendelkezésre álló, elég szűk vetésterületét felosztják, a mezőgazdasági munkásságnak még negyede sem gazdálkodhatna saját földjén. De az ígéret rózsaszínű mámora jelenleg beelőzi a cubai nép agyát, ámbár kezdenek a kiábrándulás tünetei is mutatkozni. Castrónak többre lesz szüksége ígéretnél, hogy reformernek és ne csupán forradalmárnak tekintsék. AKI KORPA KÖZÉ KEVEREDIK .. . Mindnyájan ismerjük a közmondást, amely szerint ,aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Ezt megtudta most Arturo Frondizi argentin köztársasági elnök is, aki egyik válságból a másikba pottyan. Frondizi politikai elvei mérsékeltek, de annak idején a választási kampányban igénybe vette peronista és szélsőséges baloldali elemek támogatását. Ezek az elemek most követelik a támogatás árát. Frondizi kénytelen volt állásokba ültetni őket és azok befolyásolták Argentina politikáját. Most a hadsereg, amely annakidején Peron diktátort is megbuktatta, és amely a leghazafiasabb elemnek látszik az országban, Frondizi ellen fordult. Ez az egész válság háttere. A tanulság az, hogy nem lehet kockázat nélkül kacérkodni szélsőséges elemekkel. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA ÁSÓ, KAPA S A FAGYASZTÁS... Kecskeméti Erzsi Határok, világok, életmódok változtak, természetesen, velük együtt a régi fogalmak is. Tehát ne tessék meglepődni, s ha az “Ásó, kapa s a nagyiharang válasszon el bennünket helyett azt merem mondani, hogy “ásó, kapa s a mélyfagyasztás”. Ugyanis semmi sincsen kizárva már máma sem, még kevésbbé lesz az Urnák 2375-ik esztendejében, amikor ez a kis történetem fog lejátszódni. Hajszálpontosan, úgy ahogy most megírom. S aki nem hiszi, annak alkalma lesz “lecsekkolni”. Mert, kérem ,az Urnák 2375-ik esztendejében, ha hiszik, ha nem, megszűnt a halál. Nem lesz halál, csak véletlenségből. Elvétve. Csak mint váratlan, tragikus baleset. De különben a halál mint olyan megszűnik és megszűnnek a temetők is. Senki sem fog meghalni, hogy busítsa a hozzátartozóit és barátait. Bárki aki betegnek érzi magát, intézkedik, hogy bemenjen a mélyfagyasztóba és utasítást ad arra, hogy ébresszék fel mondjuk 50 vagy 100 esztendő múlva, amilyen haladott korszakban kivan még egy kicsit tovább élni. Aki pedig makk egészséges és mondjuk leélt már a saját korszakában ötven vagy hatvan évet, az azért fogja lefagyasztatni magát, hogy a további kellemes egészséges éveit egy haladottabb, érdekesebb korszakban töltse el, s ha akkor majd érzi végét, közeledni, megint csak gyorsan lefagyasztaná magát, nehogy gondot és kényelmetlenséget okozzon új barátainak. De ettől függetlenül, bármily betegség is gyötörte, meg lehet az a reménye, hogy száz év múlva, annak a bizonyos betegségnek az orvoslását már megtalálták, s ha újra éled fogyasztásából, biztos, hogy még húsz-harminc nyomorult évecskét szépen eltengődik. Lesznek aztán kivételes esetek is, mint amilyenről itt fogok beszélni. 2375-ben ugyanis lesz egy nagyon szép leány itt Los Angelesben, aki szerelmi bánatában 23 éves korában, kedvenc Cadillacjával és kedvenceink bundáival egyetemben lefagyasztatja magát és írásbeli utasítása ad, ahogy ez szokás lesz, hogy ötven esztendőt riadva ébresszék fel. Ez a leány 2375-ben úgy gondolja, hogy ötven év elég lesz ahhoz, hogy elfelejtse annak a hűtlen segédproducernek, aki őt rutul megcsalta, még a vonásait is. Érdekes lesz, gondolta, 2425-ben felébredni, beleülni csodaszép Cadillacjába, mely ugyanakkor repülőgépül is szolgált, s elkezdeni újra az életet, amely teljesen előtte áll. Árva leány volt, szülei Idahoban már tíz évvel azelőtt lefagyasztották magukat, szintén 2400 körül tervezve felébredésüket, amihez sok reményt nem fűzött senki, mert minda ketten súlyos kór áldozatai voltak szegénykék. Mimi Mansel, a szép karrier előtt álló televízió-színésznő tehát mélyfagyasztóba ment, ami elég nagy szenzációt idézett elő Hollywoodban. Mindenki sajnálta a csodaszép szőke leány önkéntes kivonulását a forgalomból. Bob Stevens, a hűtlen segédproducer napokig szomorú árnyékként lézengett az éjjeli mulatókban, halálra itta magát, s időnként sejtelmesen közölte egy-egy pincérrel, hogy imádta Mimit, csak őt és senki mást és mélyen megbánta, hogy hűtlen volt hozzá. Két hét múlva oly népszerűtlen lett, hogy állását is elvesztette. Mindezt már szegény Mimi nem élvezhette, mert álomtalan álomba fagyott. Nem tudta sajnos azt sem, hogy tévedésből hiba csúszott a fagyasztási kontraktusba és hogy ötven év helyett, ötszáz évet gépeltekbele. így történt aztán, hogy amikor frissen és kipihenten, minden szőke hajaszálával szépen elrendezve kipattant a mélyfagyasztóból, nagyot sikoltott ijedtében. Ugyanis a hivatalnok, aki kisegítette őt a fagyasztóból, nem viselt füleket, sem hajat, sőt még fogakat sem. Lábai is valahogy elvesztek a légben, s mintha folyondárrá soványodtak volna. Ezeken a folyondáros dolgokon úszni látszott, s karjaival csapkodott maga körül. Mindenesetre az angol nyelvet beszélte, s bár igyekezett korrektül udvarias lenni, undorát nem tudta eltitkolni, ahogy Mimire nézett. Kis társalgás után kiderült, hogy a hivatalnok férfi. Ruházata anynyira közömbös és nemtelen volt, hogy ezt megállapítani csak saját vallomásából lehetett. Mimi a Cadillacját követelte, amit meg is kapott, éppen csak használni nem lehetett, mert mindenki “repülő tányérral” közlekedett, utak nem léteztek. Házak sem, abban az értelemben, ahogy Mimi ismerte ezeket az ősi lakóhelyeket, garázzsal, úszójával, pálmafákkal. Miután az időjárási nehézségeket már régen kiküszöbölték, nem volt szüksége senkinek “fedélre a feje fölött”. Az emberek ott éltek és aludtak, ahol éppen kivántak. Üzletek nem voltak, senki sem dolgozott, mert minek, amikor abszolút bőség volt a világon mindenütt, miután nem ételt ettek már az emberek, hanem annak megfelelő egyszerű kis pirulákat. Járni senki sem járt, tehát a lá it írta: KECSKEMÉTI ERZSI bakra nem volt szükség, miáltal azok elfolyondárosodtak. Az evés kiküszöbölése fölöslegessé tette a fogakat. Az első, amit Mimin megcsodált a “bizottság”, egyenletes, szikrázóan fehér fogazata volt. A sok folyondárlába körülfogta Mimit, s kocogtatták a fogait, meg húzogatták a hajaszálait. Kiderült, hogy a bizottság csupa tudósból állott, akik vad örömmel és szorgalommal kezdték tanulmányozni Mimit, leküzdvén erős undorukat amit láthatóan iránta éreztek. Ezeknek a tudósoknak a fejük igen nagy volt és cérnaszálszerű nyakon billegett. Füleket ők sem hordtak, hajat sem, ellenben az orruk szép nagy volt, sötét árnyékot vetve összefonyadt kicsi ajkaikra. Mint később Mimi rájött, néhány női lény is volt közöttük, akik női mivoltukat színes köntösükkel bizonyították, s folyondárjaikon arany zsinórokat fűztek keresőibe, mert a nő a világ végéig is nő lesz, s ilyen egyszerű kis lábdísz igazán érthető. A Mimi mink bundáját szagolták, fogdosták, köpdösték s a végén darabokra szedték. Mikor Mimi sikított, hogy ez értékes darab, a tudósok kattogva nevették ki. Órákig vizsgálták Mimit, s mikor ő lefeküdni kívánt és párnát meg paplant kért, egyszerűen kitaszították valami térségbe, ahol sok fogatlan lény nyüzsgött, akik jóindulatú kíváncsisággal elbálták a haját és kocogtatták a fogait. Némelyik pajkosan ráült a Mimi jólfejlett lábazatára. Mit ért a Cadillac, mit ért a minikbunda, mit ért a szépsége? Torzszülött volt ezeknek a borzalmas torzszülötteknek a szemében. Amellett oly élesen emlékezett a hűtlen producerre, hogy majd megbolondult bele. Elrohant a fagyasztóba. Perrel fenyegetőzött, hogy 450 évvel később ébresztették fel mint megrendelte. Azt kérdezték tőle: mi az a per? Mimi tehetetlen dühében zokogni kezdett. Körülállták, úgy nézték a könnyeit. Ők még soha nem láttak könnyet. Mimi látta, hogy csak egy lehetőség van hátra. Gyorsan lefagyasztatni magát és megrendelni száz év multáni felébresztését. Hátha akkor kedvezőbbek lesznek a körülmények. Épp erről tárgyalt, mikor fagyasztó nyílt és hangos sikolylyal (meglátván a hivatalnokot) kilépett jégágyából a hűtlen producer. Egymás nyakába borultak. “Családot alapítunk és bona fide el fogunk halálozni”, ígérte Miminek a segédproducer. “Milyen jó rátalálni az egyszerű megoldásokra. Úgy meghalunk mint a pinty!” “Drágám”, — olvadozott Mimi, — “ te tudod ígérni a legszebb dolgokat . . .” AMERIKAI NŐ Jenniferrel kezdettől fogva nayilapon állottam. Sehogysem fér a fejembe, miért bolondultak utána a fiúk azon a midwesti egyetemen, ahol együtt hallgattunk irodalmat és filozófiát. Tagadhatatlan, hogy szép szeme volt: kék, mint estefelé a préri ege, sötét szőke haja pedig olyan sűrű zuhatagban omlott le a fejéről, mintha valami fékezhetetlen belső erőszálak tucatjait serkentette volna ki egy-egy tőből. Hiába nőtt azonban teltidomu, sudár leányzóvá, az én szememben jenniier egész egyénisége az orrában összepontosult, abban a fitos kis krumpiorrban, amelyet nemcsak apró szeplők, hanem kisebb himlőhegek is éktelenítettek. Csak rá kellett pillantanom erre az orra s felvarázslott előttem a himlőkiütésekkel telehintett féktelen kislány, amint mamája tehetetlenül kérlelt: Jennifer, ne vakard az orrod! Beszélhetett neki! Lehetséges, hogy diáktársaim a mosolyát találták igézőnek, amely friss volt és őszinte és olyasfajta kifejezést írt az arcára, mintha szüntelenül csodálkozna és azt készülne mondani: né, milyen érdekes! Kerekliled arca, természetesen piros ajkai, valamint orrhangon elnyújtott beszéde elárulták vidéki származását. Amerikához még nem szokott szememmel nem tudtam megállapítani, hogy lompos volt-e, vagy csak szegény, mivel mindig egyszerű blúzt viselt, vagy egyetemi trikót az elmaradhatatlan, durva kék cejű nadrággal, melyet térden alulig feltárt, s lábain az amerikai diáklányok jellegzetes vastag fehér pamutzokniját hordta fehér tornacipőkkel vagy indián mokaszin papuccsal. A középnyugati végtelen rónák friss leheletét árasztotta magából; el is neveztem őt a “préri virágának.” Örök rejtély maradt számomra, hogy Jennifer, ír, skót vagy skandináv telepeseknek ez a kirobbanó életerőtől duzzadó utóda mit keresett azon az elzárkózást és elmélyülést követelő tanszéken. Nem hiszem, hogy jól tanult volna, hiszen mindig sietett és amellett, hogy minden egyetemi megmozdulásba lázas tevékenységgel felobta magát, hetenként egy étteremben kellett felszolgálnia, sőt a képzőművészeti tanszéken a filmgépész teendőit is ellátta, hogy keresetéből fedezni tudja egyetemi tanulmányainak költségeit. Mint minden nő, Jennier is kacér volt és noha nem flörtölt senkivel, ő volt a diákmurik legnépszerűbb alakja, akit fiuk zaja úgy kisért mindenüvé, mint kotlóst a csibék. Jennifer kegyeire pályázó ifjak irigyelhettek, mivel az a szerencse ért, hogy — akaratom ellenére — minduntalan kitüntetett figyelmével, ha ugyan kitüntetésnek minősíthető az a tény, hogy ugratásai és élcelődései cégtáblájául pécézett ki magának. Még arra sem érdemesített, hogy a nevemet megjegyezze, ezzel is tüntetni akarván, hogy becses szellemi energiáit és drága idejét ilyen jelentéktelenségre nem pazarolja. Egyszerűen csak “magyar”-nak szólított. Együtt voltunk például egy népes diákpartyn, s mint rendszerint — Jennifer körül kefe és lósörény frizurára nyírott, hóri-horgas szőke fiuk gyülekezete szorongott. Rózsaszín, kamaszos arcuk kipirult az eleven társalgástól és kacagástól. Én meg ültem magamnak a sarokban, gondolataim Duna-Tisza közi szülőfalumban kalandoztak. Hosszúra növesztett hajammal, sötét kun képemmel úgy festhettem ott, mint trillázó kanári madarak közt koslató fekete bagoly. Hirtelen előttem termett Jennifer, államnál fogva kiemelte fejemet a tenyeremből és mosolyogva rámszólt: Mit lógatott a fejedet, magyar. Gyere, veszek neked egy csokoládés szódát! A szégyen és harag, hogy egy nő invitálását el kellett viselnem, torkomra ragasztotta kitörni készülő magyar férfi büszkeségemet, de ahelyett, hogy önérzetesen tiltakoztam volna, azon kaptam magam, hogy — mint egy alvajáró, — mulyán követtem Jennifert a büffé asztal mellé. Máskor meg a szobámban tanulmányaim mellől riasztott fel: Elég a tanulásból, magyar. Gyere, kiszellőztetem egy kicsit a fejedet! És tuszkolt lefelé az autójába, amely néhány perc múlva nagy sebességgel száguldott a nyílt országúton. Jennifer könnyedén kezelte a volánt én pedig sikítani szerettem volna a rémülettől. Nemszórakozott valami jól, mert folyton unszolt, hogy meséljek neki valamit. Én pedig, hangulatomhoz híven a magyar nép történelmi szenvedéseinek ecsetelésével traktáltam. Jennifer megszégyenítései következtében súlyosan sebzett hiúságomat azzal gyógyítgattam, hogy kettőzött erőfeszítéssel készültem vizsgáimra. Nagy megkönnyebbülést jelentett számomra, amikor tanulmányai befejeztével elutazott. És talán az egész história feledésbe merült volna, ha egy reggel az újság hasábos címében nem olvasom: “Két diáklány tutajozik a Mississippin, Minnesotától New Orleansig.” A lányok kalandos utazásáról szóló hosszú beszámolót kép egészítette ki, amelyről legnagyobb megrökönyödésemre Jennifer mosolygott rám, jellegzetes mosolyával, egy nagy kutya és barátnője társaságában, a tutaj közepére eszkábált rendetlen kalyiba előtt. A következő nyáron megírtam tudományos értekezésemet a logika fejlődéséről és szabad időmben kitapétáztam a lakásomat. Nagyon meg voltam magammal elégedve, mert mindezek tetejébe egy nagy köcsög szilvalekvárt is befőztem házilag, ugyanis imádom a lekváros derelyét. Időközben Jennifer is hírt adott magáról. Tudatott, írta: KERESZTESI MIHÁLY hogy barátnőjével együtt potyautasként Alaszkába hitch-hikolt és a kisérő pillanatfelvétel a két lányt a McKinley csúcs tövében ábrázolta. Mindezek után nem lepődtem meg, amikor néhány hónap múlva arról értesített, hogy az Egyesült Államok birtokát képező egyik Csendes óceáni szigeten kisegítő tanítónői állást vállalt. Panaszkodott, hogy rettenetesen unja magát és arra kért, hogy tiszteljem meg gyakori leveleimmel. Kaptam az alkalmon, hogy visszafizessek neki mindenért. 10—12 oldalas leveleket küldözgettem neki, amelyek fölényes, magasröptű filozófiai elmefuttatások voltak, kínosan kiötvözött, szakszerűen precíz stílusban. A bosszú édes érzése öntött el arra a gondolatra, hogy a leveleimből sugárzó megsemmisítő szellemi fölény öszszezúzza a büszke, magabiztos leányt, ráébreszti saját képességeinek korlátaira. Jennifer sablonos válaszokban nyugtázta leveleimet és értekezéseimhez nem fűzött kommentárokat. Egy idő után levelei elmaradtak. Nemsokára megtudtam az okát. Egy napon csengettek a lakásomon. Igen, ő volt, Jennifer, a “préri virága”, napbarnítottan, virulón, feltárt kék cejli nadrágban, shirtben, fehér zokniban. Berobogott a szobáiba, s mintha egy nyaláb napfény szökött volna be vele. — Csakhogy végre itt lehetek — mondta. Rém unalmas ott adéli óceánon. Aztán bűnbánóan folytatta: Ne haragudj, magyar, a leveleidet nem olvastam el, szörnyű hosszadalmasan és érdektelenül írsz. De kárpótollak érte. Közelebb jött hozzám és cinkosan rám mosolygott. — Alkalmat adok neked arra, hogy mindent, mindent elmondj nekem. Ugyanis elhatároztam, hogy . . . S ekkor hirtelen átölelt. Aztán a fülembe súgott valamit. Éreztem, hogy rettenetesen elpirulok . . . aztán hebegve igent mondottam. És mi egyebet tehettem, férjül mentem hozzá. Keresztesi Mihály Hivatásos magyar hírlapírók kerestetik jó szerkesztőségi gyakorlattal bíró, általános tájékozottságú, jó angol tudással rendelkező hirlapíró szerkesztőségi munkára. Kérünk ajánlatokat hivatásbeli múlt leírásával és a minimum fizetési igény megjelölésével szerkesztőségünkbe "Hirlapiró" jeligére eljuttatni. 1736 E. 22nd Street Cleveland, 14, Ohio. Ajánlatokat bizalmasan kezelünk.