Amerikai Magyar Népszava, 1959. július (61. évfolyam, 154-179. szám)

1959-07-01 / 154. szám

it. OLDAL Second class mall privileges authorized at Cleveland, Ohio Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kladőhlvstal I, IQő EAST COth STREET, NEW YORK 21, N. ¥. Telefon: REgent 7-9370 isőfiaetési árak — Subscription rates united States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — -félévre (half year) $11,00 Negyed évre (quarter year) $6,00 üés országokba (other countries) egy évre (one year) $2H.§§l félévre (hail year) $13.00. BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Ullance, O., 766 E. Summit Street Bridgeport, Conn., 578 Bostwlck Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y„ P. O. Hox 152 Niagara Square Station Chicago 19, HI., 8341 Prairie Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Garfield, N. J., 32 Division St. New Brunswick, N. J., 98 French St. Perth Amboy, N. J., 403 cawrie St. PHILADELPHIA, 122 W. Loudon SI Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: EÍLA W. BAYER, Mgr. Í7I College St„ Toronto 2-B, Ont„ Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV B-S775 Ä KÖNYVEK VILÁGA Élvezettel olvassuk a tudósításokat az amerikai könyvtárosok szövetségének évi konvenciójáról. A könyvek világa sajátos világ, amely az emberiség tör­ténetét tükrözi vissza. Egyben visszatükrözi remé­nyeinket, ábrándjainkat, szokásainkat. Bármi legyen a tartalma egy könyvnek — kertészkedés vagy költé­szet, vegyészet vagy filozófia — nemcsak tanítja a kor­társakat, nemcsak nemesíti elméjüket, élesíti gondol­kodásukat vagy egyszerűen csak szórakoztatja, de egy­ben dokumentum az utókor számára. Ezekből tudják meg késői korok emberei, hogyan éltünk, miben gyö­nyörködtünk, mitől féltünk és mit reméltünk. Ami­ként mi is könyvekből ismertük meg elmúlt korok gon­dolat­világát. Arra gondolunk, hogy ezek a könyvtáro­sok, akik a közkönyvtárakat kezelik, valójában össze­köttetésül szolgálnak múlt és jövő között. SALAZAR PORTUGÁLIÁJA A vasfüggönytől nyugatra Salazar Portugáliája egyike a két diktatúrának, Franco Spanyolországa mel­lett. Nem lep meg bennünket a hír, hogy belső nyug­talanság mutatkozik az országban, amely már a múlt választáson is, a megfélemlítések dacára, 23 százalék ellenzéket mutatott. Portugália aránylag az enyhe dik­tatúrák közé tartozik, aféle atyai tekintélyuralom. A munkás bizonyos értelemben védve van, de nincsen sztrájkjoga. A kormányzat hivatkozhat bizonyos ered­ményekre, például komolyan csökkentette az írástu­datlanságot és a halálozási arányszámot. Portugáliát érdemes a következő hónapokban figyelni, hogy az elé­gedetlenség mivé fajul. A FOLYÓ SZEREPE Történészek régen megállapították, hogy egy fo­lyó elválaszthat és összeköthet országokat. Sajnos, a példák azt bizonyítják, hogy a folyók inkább elválasz­tanak, mint összekötnek. Indiát és Pakistánt évek óta elválasztja egymástól az Indus folyó — nemcsak föld­rajzilag, hanem politikailag is. Az Indus egyike a világ legbővizűbb folyóinak, mert számos nagy mellék­folyó táplálja. India és Pa­­kistán között évek óta vita tárgya volt, hogy melyik ország mennyit használhat fel öntözésre a folyó vizé­ből. Minthogy folyamfejlesztés lehetetlen volt előzetes egyezmény nélkül, az Indus bőséges vize a tengerbe ömlött, míg két partján perzselődött a száraz talaj és éhezett a lakosság. A politika nem engedte a megegye­zést és a politika miatt nyomorogtak milliók. Most hét évi tárgyalás után egyezmény jött létre a két ország között és a Világbank egybillió dolláros kölcsönével megindul a folyamfejlesztés. Hét elpazarolt év után... CASTRO ÍGÉR Egyik beszédében Castro rózsás helyzetképet fes­tett Cuba mezőgazdasági jövőjéről, amelyet az ő re­formjai fognak biztosítani. Minden földtelen mezőgaz­dasági munkásnak földet ígért, sőt hozzávaló mezőgaz­dasági eszközöket és olcsó hitelt. Nem sok számtani tudás kell ahhoz, hogy ha Cuba rendelkezésre álló, elég szűk vetésterületét felosztják, a mezőgazdasági mun­kásságnak még negyede sem gazdálkodhatna saját földjén. De az ígéret rózsaszínű mámora jelenleg be­­el­őzi a cubai nép agyát, ámbár kezdenek a kiábrán­dulás tünetei is mutatkozni. Castrónak többre lesz szüksége ígéretnél, hogy reformernek és ne csupán forradalmárnak tekintsék. AKI KORPA KÖZÉ KEVEREDIK .. . Mindnyájan ismerjük a közmondást, amely sze­rint ,aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Ezt megtudta most Arturo Frondizi argentin köztár­sasági elnök is, aki egyik válságból a másikba pottyan. Frondizi politikai elvei mérsékeltek, de annak ide­jén a választási kampányban igénybe vette peronista és szélsőséges baloldali elemek támogatását. Ezek az elemek most követelik a támogatás árát. Frondizi kény­telen volt állásokba ültetni őket és azok befolyásolták Argentina politikáját. Most a hadsereg, amely annak­idején Peron diktátort is megbuktatta, és amely a leg­hazafiasabb elemnek látszik az országban, Frondizi el­len fordult. Ez az egész válság háttere. A tanulság az, hogy nem lehet kockázat nélkül kacérkodni szélsősé­ges elemekkel. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA ÁSÓ, KAPA S A FAGYASZTÁS... Kecskeméti Erzsi Határok, világok, életmódok változtak, termé­szetesen, velük együtt a régi fogalmak is. Te­hát ne tessék meglepődni, s ha az “Ásó, kapa s a nagyiharang válasszon el ben­nünket helyett azt merem mon­dani, hogy “ásó, kapa s a mély­­fagyasztás”. Ugyanis semmi sin­csen kizárva már máma sem, még kevésbbé lesz az Urnák 2375-ik esztendejében, amikor ez a kis történetem fog lejátszódni. Hajszálpontosan, úgy ahogy most megírom. S aki nem hiszi, annak alkalma lesz “lecsekkol­­ni”. Mert, kérem ,az Urnák 2375-ik esztendejében, ha hiszik, ha nem, meg­szűnt a halál. Nem lesz halál, csak véletlenség­­ből. Elvétve. Csak mint váratlan, tragikus bal­eset. De különben a halál mint olyan megszűnik és megszűnnek a temetők is. Senki sem fog meg­halni, hogy busítsa a hozzátartozóit és barátait. Bárki aki betegnek érzi magát, intézkedik, hogy bemenjen a mélyfagyasztóba és utasítást ad ar­ra, hogy ébresszék fel mondjuk 50 vagy 100 esz­tendő múlva, amilyen haladott korszakban ki­van még egy kicsit tovább élni. Aki pedig makk egészséges és mondjuk leélt már a saját korsza­kában ötven vagy hatvan évet, az azért fogja lefagyasztatni magát, hogy a további kellemes egészséges éveit egy haladottabb, érdekesebb korszakban töltse el, s ha akkor majd érzi végét, közeledni, megint csak gyorsan lefagyasztaná magát, nehogy gondot és kényelmetlenséget okoz­zon új barátainak. De ettől függetlenül, bármily betegség is gyötörte, meg lehet az a reménye, hogy száz év múlva, annak a bizonyos betegség­nek az orvoslását már megtalálták, s ha újra éled fogyasztásából, biztos, hogy még húsz-harminc nyomorult évecskét szépen eltengődik. Lesznek aztán kivételes esetek is, mint ami­lyenről itt fogok beszélni. 2375-ben ugyanis lesz egy nagyon szép leány itt Los Angelesben, aki szerelmi bánatában 23 éves korában, kedvenc Cadillacjával és kedvenc­eink bundáival egye­temben lefagyasztatja magát és írásbeli utasí­tása ad, ahogy ez szokás lesz, hogy ötven esztendő­t­ riadva ébresszék fel. Ez a leány 2375-ben úgy gondolja, hogy ötven év elég lesz ahhoz, hogy el­felejtse annak a hűtlen segéd­producernek, aki őt rutul megcsalta, még a vonásait is. Érdekes lesz, gondolta, 2425-ben felébredni, beleülni cso­daszép Cadillacjába, mely ugyanakkor repülő­gépül is szolgált, s elkezdeni újra az életet, amely teljesen előtte áll. Árva leány volt, szülei Idaho­­ban már tíz évvel azelőtt lefagyasztották magu­kat, szintén 2400 körül tervezve felébredésüket, amihez sok reményt nem fűzött senki, mert mind­­a ketten súlyos kór áldozatai voltak szegénykék. Mimi Mansel, a szép karrier előtt álló televí­­zió-színésznő tehát mélyfagyasztóba ment, ami elég nagy szenzációt idézett elő Hollywoodban. Mindenki sajnálta a csodaszép szőke leány ön­kéntes kivonulását a forgalomból. Bob Stevens, a hűtlen segéd­producer napokig szomorú árnyék­ként lézengett az éjjeli mulatókban, halálra itta magát, s időnként sejtelmesen közölte egy-egy pincérrel, hogy imádta Mimit, csak őt és senki mást és mélyen megbánta, hogy hűtlen volt hoz­zá. Két hét múlva oly népszerűtlen lett, hogy ál­lását is elvesztette. Mindezt már szegény Mimi nem élvezhette, mert álomtalan álomba fagyott. Nem tudta sajnos azt sem, hogy tévedésből hiba csúszott a fagyasztási kontraktusba és hogy öt­ven év helyett, ötszáz évet gépeltek­­bele. így történt aztán, hogy amikor frissen és kipihen­ten, minden szőke hajaszálával szépen elrendez­ve kipattant a mélyfagyasztóból, nagyot sikol­­tott ijedtében. Ugyanis a hivatalnok, aki kisegí­tette őt a fagyasztóból, nem viselt füleket, sem hajat, sőt még fogakat sem. Lábai is valahogy elvesztek a légben, s mintha folyondárrá sová­­nyodtak volna. Ezeken a folyondáros dolgokon úszni látszott, s karjaival csapkodott maga körül. Mindeneset­re az angol nyelvet beszélte, s bár igyekezett korrektül udvarias lenni, undorát nem tudta el­titkolni, ahogy Mimire nézett. Kis társalgás után kiderült, hogy a hivatalnok férfi. Ruházata any­­nyira közömbös és nemtelen volt, hogy ezt meg­állapítani csak saját vallomásából lehetett. Mi­mi a Cadillacját követelte, amit meg is kapott, éppen csak használni nem lehetett, mert minden­ki “repülő tányérral” közlekedett, utak nem lé­teztek. Házak sem, abban az értelemben, ahogy Mimi ismerte ezeket az ősi lakóhelyeket, garáz­­­zsal, úszójával, pálmafákkal. Miután az időjá­rási nehézségeket már régen kiküszöbölték, nem volt szüksége senkinek “fedélre a feje fölött”. Az emberek ott éltek és aludtak, ahol éppen kivántak. Üzletek nem voltak, senki sem dolgo­zott, mert minek, amikor abszolút bőség volt a világon mindenütt, miután nem ételt ettek már az emberek, hanem annak megfelelő egyszerű kis pirulákat. Járni senki sem járt, tehát a lá­­ it írta: KECSKEMÉTI ERZSI bakra nem volt szükség, miáltal azok elfolyon­­dárosodtak. Az evés kiküszöbölése fölöslegessé tette a fogakat. Az első, amit Mimin megcsodált a “bizottság”, egyenletes, szikrázóan fehér fogazata volt. A sok folyondárlába körülfogta Mimit, s kocogtatták a fogait, meg húzogatták a hajaszálait. Kiderült, hogy a bizottság csupa tudósból állott, akik vad örömmel és szorgalommal kezdték tanulmányoz­ni Mimit, leküzdvén erős undorukat amit látha­tóan iránta éreztek. Ezeknek a tudósoknak a fe­jük igen nagy volt és cérnaszálszerű nyakon bil­legett. Füleket ők sem hordtak, hajat sem, ellen­ben az orruk szép nagy volt, sötét árnyékot vet­ve összefonyadt kicsi ajkaikra. Mint később Mi­mi rájött, néhány női lény is volt közöttük, akik női mivoltukat színes köntösükkel bizonyították, s folyondárjaikon arany zsinórokat fűztek ke­resőibe, mert a nő a világ végéig is nő lesz, s ilyen egyszerű kis lábdísz igazán érthető. A Mi­mi mink bundáját szagolták, fogdosták, köpdös­­ték s a végén darabokra szedték. Mikor Mimi sikított, hogy ez értékes darab, a tudósok kat­togva nevették ki. Órákig vizsgálták Mimit, s mikor ő lefeküdni kívánt és párnát meg paplant kért, egyszerűen kitaszították valami térségbe, ahol sok fogatlan lény nyüzsgött, akik jóindula­tú kíváncsisággal elbálták a haját és kocogtat­ták a fogait. Némelyik pajkosan ráült a Mimi jólfejlett lábazatára. Mit ért a Cadillac, mit ért a minik­­bunda, mit ért a szépsége? Torzszülött volt ezeknek a borzalmas torzszülötteknek a sze­mében. Amellett oly élesen emlékezett a hűtlen producerre, hogy majd megbolondult bele. Elro­hant a fagyasztóba. Perrel fenyegetőzött, hogy 450 évvel később ébresztették fel mint megren­delte. Azt kérdezték tőle: mi az a per? Mimi tehetetlen dühében zokogni kezdett. Körülállták, úgy nézték a könnyeit. Ők még soha nem láttak könnyet. Mimi látta, hogy csak egy lehetőség van hátra. Gyorsan lefagyasztatni magát és megren­delni száz év multáni felébresztését. Hátha akkor kedvezőbbek lesznek a körülmények. Épp erről tárgyalt, mikor fagyasztó nyílt és hangos sikoly­­lyal (meglátván a hivatalnokot) kilépett jégágyá­ból a hűtlen producer. Egymás nyakába borultak. “Családot alapítunk és bona fide el fogunk halálozni”, ígérte Miminek a segédproducer. “Mi­lyen jó rátalálni az egyszerű megoldásokra. Úgy meghalunk mint a pinty!” “Drágám”, — olvadozott Mimi, — “ te tudod ígérni a legszebb dolgokat . . .” AMERIKAI NŐ Jenniferrel kezdettől fogva nayilapon állot­tam. Sehogysem fér a fejembe, miért bolondultak utána a fiúk azon a midwesti egyetemen, ahol együtt hallgattunk irodalmat és filozófiát. Tagadhatatlan, hogy szép szeme volt: kék, mint este­felé a préri ege, sötét szőke ha­ja pedig olyan sűrű zuhatagban omlott le a fejéről, mintha va­lami fékezhetetlen belső erő­szá­lak tucatjait serkentette volna ki egy-egy tőből. Hiába nőtt azonban teltido­­mu, sudár leányzóvá, az én sze­­memben jenniier egész egyénisége az orrában összepontosult, abban a fitos kis krumpiorrban, amelyet nemcsak apró szeplők, hanem kisebb himlőhegek is éktelenítettek. Csak rá kellett pil­lantanom erre az orra s felvarázslott előttem a himlőkiütésekkel telehintett féktelen kislány, amint mamája tehetetlenül kérlelt: Jennifer, ne vakard az orrod! Beszélhetett neki! Lehetséges, hogy diáktársaim a mosolyát ta­lálták igézőnek, amely friss volt és őszinte és olyasfajta kifejezést írt az arcára, mintha szün­telenül csodálkozna és azt készülne mondani: né, milyen érdekes! Kerekliled arca, természetesen piros ajkai, va­lamint orrhangon elnyújtott beszéde elárulták vidéki származását. Amerikához még nem szo­kott szememmel nem tudtam megállapítani, hogy lompos volt-e, vagy csak szegény, mivel mindig egyszerű blúzt viselt, vagy egyetemi trikót az elmaradhatatlan, durva kék cejű nadrággal, me­lyet térden alulig feltárt, s lábain az amerikai diáklányok jellegzetes vastag fehér pamutzokni­ját hordta fehér tornacipőkkel vagy indián moka­szin papuccsal. A középnyugati végtelen rónák friss leheletét árasztotta magából; el is neveztem őt a “préri virágának.” Örök rejtély maradt számomra, hogy Jenni­fer, ír, skót vagy skandináv telepeseknek ez a kirobbanó életerőtől duzzadó utóda mit keresett azon az elzárkózást és elmélyülést követelő tan­széken. Nem hiszem, hogy jól tanult volna, hiszen mindig sietett és amellett, hogy minden egyete­mi megmozdulásba lázas tevékenységgel felobta magát, hetenként egy étteremben kellett felszol­gálnia, sőt a képzőművészeti tanszéken a filmgé­pész teendőit is ellátta, hogy keresetéből fedezni tudja egyetemi tanulmányainak költségeit. Mint minden nő, Jennier is kacér volt és noha nem flörtölt senkivel, ő volt a diákmurik leg­népszerűbb alakja, akit fiuk zaja úgy kisért min­denüvé, mint kotlóst a csibék. Jennifer kegyeire pályázó ifjak irigyelhettek, mivel az a szerencse ért, hogy — akaratom elle­nére — minduntalan kitüntetett figyelmével, ha ugyan kitüntetésnek minősíthető az a tény, hogy ugratásai és élcelődései cégtáblájául pécézett ki magának. Még arra sem érdemesített, hogy a ne­vemet megjegyezze, ezzel is tüntetni akarván, hogy becses szellemi energiáit és drága idejét ilyen jelentéktelenségre nem pazarolja. Egysze­rűen csak “magyar”-nak szólított. Együtt voltunk például egy népes diák­partyn, s mint rendszerint — Jennifer körül kefe és ló­sörény frizurára nyírott, hóri-horgas szőke fiuk gyülekezete szorongott. Rózsaszín, kamaszos ar­cuk kipirult az eleven társalgástól és kacagás­tól. Én meg ültem magamnak a sarokban, gondo­lataim Duna-Tisza közi szülőfalumban kalandoz­tak. Hosszúra növesztett hajammal, sötét kun ké­pemmel úgy festhettem ott, mint trillázó kanári madarak közt koslató fekete bagoly. Hirtelen előttem termett Jennifer, államnál fogva kiemel­te fejemet a tenyeremből és mosolyogva rám­szólt: Mit lógatott­ a fej­edet, magyar. Gyere, ve­szek neked egy csokoládés szódát! A szégyen és harag, hogy egy nő invitálását el kellett viselnem, torkomra ragasztotta kitörni készülő magyar férfi büszkeségemet, de ahelyett, hogy önérzetesen tiltakoztam volna, azon kap­tam magam, hogy — mint egy alvajáró, — mu­­lyán követtem Jennifert a büffé asztal mellé. Máskor meg a szobámban tanulmányaim mel­lől riasztott fel: Elég a tanulásból, magyar. Gye­re, kiszellőztetem egy kicsit a fejedet! És tusz­kolt lefelé az autójába, amely néhány perc múl­va nagy sebességgel száguldott a nyílt ország­úton. Jennifer könnyedén kezelte a volánt én pedig sikítani szerettem volna a rémülettől. Nem­­szórakozott valami jól, mert folyton unszolt, hogy meséljek neki valamit. Én pedig, hangula­tomhoz híven a magyar nép történelmi szenve­déseinek ecsetelésével traktáltam. Jennifer megszégyenítései következtében sú­lyosan sebzett hiúságomat azzal gyógyítgattam, hogy kettőzött erőfeszítéssel készültem vizsgáim­ra. Nagy megkönnyebbülést jelentett számomra, amikor tanulmányai befejeztével elutazott. És talán az egész história feledésbe merült volna, ha egy reggel az újság hasábos címében nem ol­vasom: “Két diáklány tutajozik a Mississippin, Minnesotától New Orleansig.” A lányok kalandos utazásáról szóló hosszú beszámolót kép egészí­tette ki, amelyről legnagyobb megrökönyödésem­re Jennifer mosolygott rám, jellegzetes mosolyá­val, egy nagy kutya és barátnője társaságában, a tutaj közepére esz­kábált rendetlen kalyiba előtt. A következő nyáron megírtam tudományos ér­tekezésemet a logika fejlődéséről és szabad időm­ben kitapétáztam a lakásomat. Nagyon meg vol­tam magammal elégedve, mert mindezek tetejébe egy nagy köcsög szilvalekvárt is befőztem házi­lag, ugyanis imádom a lekváros derelyét. Időköz­ben Jennifer is hírt adott magáról. Tudatott, írta: KERESZTESI MIHÁLY hogy barátnőjével együtt potyautasként Alasz­kába hitch-hikolt és a kisérő pillanatfelvétel a két lányt a McKinley csúcs tövében ábrázolta. Mindezek után nem lepődtem meg, amikor né­hány hónap múlva arról értesített, hogy az Egye­sült Államok birtokát képező egyik Csendes óceá­ni szigeten kisegítő tanítónői állást vállalt. Pa­naszkodott, hogy rettenetesen unja magát és ar­ra kért, hogy tiszteljem meg gyakori leveleimmel. Kaptam az alkalmon, hogy visszafizessek ne­ki mindenért. 10—12 oldalas leveleket küldözget­tem neki, amelyek fölényes, magasröptű filozó­fiai elmefuttatások voltak, kínosan kiötvözött, szakszerűen precíz stílusban. A bosszú édes ér­zése öntött el arra a gondolatra, hogy a leveleim­ből sugárzó megsemmisítő szellemi fölény ösz­­szezúzza a büszke, magabiztos leányt, ráébreszti saját képességeinek korlátaira. Jennifer sablonos válaszokban nyugtázta leve­leimet és értekezéseimhez nem fűzött kommentá­rokat. Egy idő után levelei elmaradtak. Nemsokára megtudtam az okát. Egy napon csengettek a la­kásomon. Igen, ő volt, Jennifer, a “préri virága”, napbarnítottan, virulón, feltárt kék cejli nad­rágban,­­ shirtben, fehér zokniban. Berobogott a szobáiba, s mintha egy nyaláb napfény szökött volna be vele. — Csakhogy végre itt lehetek — mondta. Rém unalmas ott a­­déli óceánon. Aztán bűnbánóan folytatta: Ne haragudj, magyar, a leveleidet nem olvastam el, szörnyű hosszadalmasan és érdek­telenül írsz. De kárpótollak érte. Közelebb jött hozzám és cinkosan rám mosoly­­gott. — Alkalmat adok neked arra, hogy min­dent, mindent elmondj nekem. Ugyanis elhatá­roztam, hogy . . . S ekkor hirtelen átölelt. Az­tán a fülembe súgott valamit. Éreztem, hogy ret­tenetesen elpirulok . . . aztán hebegve igent mon­dottam. És mi egyebet tehettem, férjül mentem hozzá. Keresztesi Mihály Hivatásos magyar hírlapírók kerestetik jó szerkesztőségi gyakorlattal bíró, általános tájékozottságú, jó angol tudással rendelkező hirlapíró szerkesztő­ségi munkára. Kérünk ajánlatokat hivatásbeli múlt leírásával és a minimum fizetési igény megjelölésével szerkesztőségünkbe "Hir­lapiró" jeligére eljuttatni. 1736 E. 22nd Street Cleveland, 14, Ohio. Ajánlatokat bizalmasan kezelünk.

Next