Amerikai Magyar Népszava, 1960. október (62. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-01 / 232. szám
OLDAL Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio Published daily except Sunday and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1756 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Zóltortal and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canad Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.00 félévre(half year) $13.00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK port, Conn. 578 Bostwick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E 4th Street Buffalo, N. Y-, P. O. Box 152 Niagara Square Station Ihfeago, 111., 8341 Prairie Ave. Alliance, O., 766 E. Summit Street Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Av-Garfield. N. J., 32 Division St. New Brunswick N. J., 98 French St. Ppr-h Amboy. N. J.. 403 Lawrie St. Philadelphia, Pa., 4631 N. Rosehill St Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER. Mgr. 271 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel WA 4-3905. Lakás: AV 5-8775 GAZDASÁGI ÉLETÜNK Az Egyesült Államok olyan hosszú idő óta örvend mérhetetlenül gazdag “Uncle Sam” hírnevének, hogy alig jut eszünkbe feltételezni, nincs olyan gazdagság, amely örökké tartana, ha abból csak elvesznek, de hozzá nem tesznek. Természetesen Uncle Sam még nincs a gazdasági tönk szélén, de helyesen cselekszünk, ha figyelmünket egy pillanatra gazdasági életünk problémáira összpontosítjuk. A világnak van számos országa, — mint többek között Japán és Anglia —, ahol a jelszó: “Exportálni, vagy elpusztulni”. Az Egyesült Államokban, tekintettel hatalmas belső piacára, a kérdés nem mutatkozik meg ilyen szélsőséges formában, de hivatalos kimutatások szerint a mintegy négy billió dollárra rugó évi export többmillió embernek biztosít megélhetést. Ezért a külföldi piac elvesztése jelentős gazdasági veszteséget jelentene és ezt természetesen meg kell akadályozni. Az amerikai munkás ma a világon a legjobban fizetett munkaerő. Egy acélipari munkás órabére példának okáért több mint hatszorosa egy japán acélmunkás, kétszerese egy angol dolgozó és több mint tízszerese egy a kommunista paradicsomban robotoló munkás bérének. Ezideig az amerikai ipari produktivitás lépést tartott a bérekkel, vagyis a modern technológia segítségével az amerikai munkás sokkal többet termelt, mint a világ más országában élő társai. A technológiai eljárások rohamos terjedésével párhuzamosan azonban az európai és ázsiai ipari termelés is kezd jóval magasabb produktivitást elérni és ez a körülmény nyilvánvaló konkurenciát támaszt az amerikai árucikkeknek világszerte. A probléma tehát, amely az Egyesült Államok gazdasági életére reányomja bélyegét, nem új. Igazi amerikai képzelő erővel ismét kell találni a választ arra a kérdésre, hogy miképpen lehetséges a bérek színvonalának fenntartásával, sőt annak fokozatos emelésével párhuzamosan, emelni a produktivitást. S erre a választ csakis az ipari vezető férfiainak és a szakszervezetek vezéreinek közös, őszinte és jóakaratú együttműködése adhatja meg. A RENDÍTHETETLEN katona Az örökszép Andersen mesék egyik gyöngyszeme a “rendíthetetlen ólomkatona”. A kitartás, becsületesség és hűség szimbóluma. Erre emlékeztet bennünket a “nagy svéd”, Dag Hammarskjöld, a NN főtitkára, aki ellen, mint veszett farkasok, indítottak támadást a kommunisták. Élükön a főcsahos Kruscsevvel követelik Dag fejét. Mi bőszítette úgy fel az elvtársakat? Hammarskjöld nem volt hajlandó szemet hunyni az oroszok kongói tevékenysége fölött. A nemzetek szövetségét nem állította a Kremlin szolgálatába, hogy a Kongóban megvethessék lábukat a vörösök. Pártatlanul, szigorúan a UN Charter szellemében végezte feladatát Dag. Elődjét, Trygve Lie főtitkárt ugyancsak az oroszok sorozatos támadásai következtében mondatták le. De Hammarskjoldot hiába fenyegette Kruscsev, hiába gorombáskodott és rágalmazott a Kremlin diktátora, a Dag nem állott félre az útból. Ellenkezőleg, megmondta határozottan, nyíltan, hogy az oroszok célja szétrombolni a nemzetek szövetségét. Az 55 éves agglegény 4 nyelven beszél, apja Svédország külügyminisztere volt, ő maga is kormányszolgálatban állott. Amikor a UN főtitkára lett, kijelentette, hogy minden nemzet érdekeit egyformán fogja szolgálni, így is történt. Annak idején az ő közvetítése révén szabadult ki vörös Kínából 11 amerikai repülő. 1956-ban a Középkeleten teremtett békét. A Kongóban ugyancsak sikerrel végezte volna misszióját, ha nem akadályozzák az oroszok, akik hívatlanul megjelentek a színen és csapatszállításokba kezdtek. Lumumba volt a bábjuk, akinek segítségével akarták megvetni a lábukat. Afrikában. “A néger Kádár János” Lumumba azonban lebukott, mielőtt még kirobbanthatta volna az új világháborút. A nemzetek szövetségének delegátusai, kivéve a vörösöket, siettek bizalmat szavazni Hammarskjöidnak. A veszély, amely a NN-t fenyegeti nagy és annál tragikusabb, mert az ugyancsak tagállam, a Szovjetunió részéről fenyegeti. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA EGY ÖREG ÚR A BÉCSI RINGEN Az újabbkori történelem egyik legérdekesebb figurája az az idősebb, alacsony, divatból régesrég kiment “evikkert” viselő férfi, aki mostanában gyakran feltűnik a bécsi Ringen és lassú léptekkel sétál az “Atombehörde”, azaz a Nemzetközi Atomhivatal székháza felé. A férfi mellett egy elegáns hölgy lépeget, a felesége. Keveset beszélnek, inkább csak gyönyörködnek Bécs épületeiben: az új Operában, a hotelekben, a Bristolban, a nemrég újjáépült Imperialban, amely Hitler kedvenc lakóhelye volt. Amikor a házaspár legutóbb Bécsben járt, 1955 májusában, ezek az épületek vagy még nem voltak meg, vagy pedig romokban hevertek . . . A cvikkeres férfit a járókelők kíváncsian megbámulják. Ő azonban nem nagyon törődik senkivel, kényelmes léptekkel.Sétál tovább az Atomhivatal vadonatúj palotájáig és a házaspár eltűnik a fémkeretes, modern ajtók mögött. A palota eredetileg hotelnek épült, de csak rövid ideig szolgálhatta a bécsi idegenforgalmat, mert amikor elhatározták, hogy az Atomhivatalt Bécsben állítják fel, a semleges Ausztria székvárosában, az épületet megvásárolták és beleköltöztették a hivatalt, amely, ilyenformán furcsa keveréke most a hotelnek és a hivatalnak: az irodai szobákhoz fürdőszoba is csatlakozik, a tisztviselők étterme pedig a legnagyobb luxussal készült éttermekkel is felveheti a versenyt. A közönség azonban ugyanolyan tarka, mintha az épületben még mindig hotel lenne. A hivatal ugyanis, nemzetközi jellegnek megfelelően, jóformán a világ valamenynyi népeit foglalkoztatja: svédek, angolok, osztrákok, norvégek, franciák, svájciak, peruiak, oroszok, mexikóiak, amerikaiak, stb. ülnek a hivatali szobákban és intézik az Atomhivatal szerteágazó ügyeit. Valószínű, hogy az olvasók a bevezető sorokban említett evikkeres férfiről régen kitalálták, hogy senki más, mint az Atomhivatal orosz részlegének új vezetője: Molotov, azaz “Kalapács” mivelhogy a molotov szó kalapácsot jelent magyarul. A férfit rendes nevén Mihail Skrjabinnak hívják, foglalkozását tekintve “hivatásos forradalmár”, minthogy egész fiatal koráiban csatlakozott már a bolseviki párthoz és így nemigen volt ideje komoly, polgári mesterséget kitanulni. Lenin nevezte el Molotovnak, amely mindenképpen találó elnevezés, mert szögletes feje valóban hasonlóvá teszi egy zömök kalapácshoz, de méginkább fanatizmusa miatt találó reá. Skrjabin volt ugyanis a bolsevik vezetők között a legradikálisabb, a ‘burzsujok kalapácsa”, ahogyan egymás között emlegették az “elvtársak”, így lett belőle a mozgalomban röviden “Molotov” —és ezt a nevet mindvégig igyekezett megszolgálni. Molotov az októberi forradalom óta jelentős szerepet töltött be a Szovjetunió életében. (Tulajdonképen csak most, 70 esztendős korára jutott el a mai mélypontra, ha ugyan hinni lehet a látszatnak . . .) Lenin életében már vezető volt a pártban és az állami életben, Lenin halála után pedig Stalin bizalmát is sikerült megnyernie és még magasabb régiókba emelkedett. 1930-ban a népbiztosok tanácsának elnöke — tehát miniszterelnök —, más kérdés, hogy Sztálin diktatúrája alatt nem sokat jelentett a rangja. Tulajdonképpeni karrierjét akkor kezdte el, amikor Sztálin 1939-ben éles fordulattal eltért “a nyugatias” külpolitikai irányzattól és Litvinovot, a Szovjetunió demokrata barát, népszövetség párti külügyminiszterét menesztve Molotovot állította a szovjet külpolitika élére. Molotov nagy léptekkel kezdte: legemlékezetesebb cselekedete az 1939 augusztus 23-án Berlinben megkötött orosz-német megnemtámadási szerződés volt, amellyel lehetővé tette Hitler számára a lengyelek lerohanását és, hogy az oroszokkal magosztozhasson a szerencsétlen Lengyelország testén. A második világháború után Molotov új nevet írta: KLAMÁR GYULA vívott ki magának. A nemzetközi politikai életben “Nyet-ember”-nek nevezték, miután minden nemzetközi konferencián, alkudozásnál, az előterjesztett tervekre, javaslatokra kerek “nem”-mel válaszolt — ha a javaslatok nem a Szovjetuniótól származtak. Hosszú esztendőkig a Molotov-féle “nyet” uralta a politikai életet és csak amióta Kruscsov vette kezébe a Szovjetunió külpolitikai vezetését, tértek el a merev Molotov-szisztémától. Jellemző volt a Molotov-féle nyet-politikára az u.n. “osztrák-ügy”. Közel háromszáz eredménytelen tárgyalást folytatott a nyugat Ausztria kiürítéséről az oroszokkal és Molotov háromszázszor mondott “nyet”-et, míg aztán egy szép napon beleegyezett abba, hogy az idegen csapatok, köztük a szovjet egységek is elhagyják Ausztria területét. Nem csoda, ha a bécsiek nem túlzott szimpátiával nézegetik a Ringen a békés öregúrnak álcázott “kalapácsot”. Túlságosan is sok pénzébe kerül Ausztriának a sok “nyet”, és amikor végre létrejött az államszerződés, amelyet Molotov személyesen írt alá Bécsben, olyan hatalmas terhet rakott a kis Ausztria vállaira, hogy még mindig azt nyögi és nyögni is fogja még jónéhány esztendőn át. Az osztrák lapok nyíltan kimutatták ellenszenvüket Molotovval szemben — persze az udvariasság megkövetelte határokon belül. Azt azonban így se igen titkolták, hogy semmi jót sem várnak bécsi szereplésétől, inkább valamiféle “főspionnak” tekintik az Atomhivatal kebelében, akit azért küldött Bécsbe Kruscsev, hogy közismert szívósságával és nagy nemzetközi ismeretsége segítségével kezébe kaparintsa a szálakat és fontos értesüléseket szerezzen a Szovjet számára. Úgy hírlik, hogy mongóliai száműzetéséből felesége segítségével menekült ki. Molotovné állítólag felkereste Kruscsevet a Kremlinben és elpanaszolta, hogy férje nehezen bírja az Ulan- Bator-i éghajlatot; amennyiben nem térhet viszsz Moszkvába, az orvosok semmi jóval nem biztatják . . . Kruscsev beleegyezett, hogy Molotov elhagyhassa a mongol fővárost — arról azonban hallani sem akart, hogy a Szovjetunió területén telepedjék le — ahol összeesküvéseket szőhetne ellene, — Így került Molotov a bécsi Ringre, a világhírű hársfák alá, egyszerű polgárnak, miután egy életet töltött el a polgári élet elleni harcban... Brigitte Bardotnak pihennie kell PÁRIS. ■— A párisi művészvilág élénk érdeklődéssel követi a szőke filmcsillag körül lejátszódó eseményeket. Híre járt, hogy az orvosok teljes nyugalmat rendeltek el a népszerű színésznő részére. Brigitte Bardot néhány ismerősével teljes visszavonultságba húzódott vissza Páris környékére, tartózkodási helye azonban ismeretlen. ■m* AMERIKA NEMZETI CÉLKITŰZÉSEI Keresztesi Mihály II. John K. Jessup publicista hozzászólásában arra figyelmeztet, hogy ma a nemzeti ideáloknak nemcsak nemzetközi politikai feladatok m megoldásában kell utat mutatniok, hanem orvoslásokat kell javasolniok az ember egyéni dolgaira, mert a bajok gyökere abban rejlik, hogy a technika elembertelenítette az embert. A legkonkrétabban és a legszókimondóbban az evangélista Billy Graham nyúl a kérdéshez. Szavait prófétai hevület jellemzi. A többi között ezeket írja: “Meg vagyok győződve róla, hogy a nagy jólét külső látszata ellenére, Amerikát az erkölcsi és szellemi rákfene egy fajtája kezdte ki, amely pusztulásba viheti őt, ha nem találunk sürgősen megfelelő gyógyírt.” Hivatkozik George Kennan professzorra, az US volt moszkvai nagykövetére, aki azt mondotta, hogy “az ország, amelynek nincsenek nagy nemzeti ideáljai, többretartja az egyéni kényelmet a közjónál, ahol nincsen elegendő társadalmi fegyelmezettség ahhoz, hogy termelésben tartsa nagy iparát, egy ilyen ország hosszú távlatban nem tudhat sikerrel versenyezni, a központilag irányított, vasszigorral megszervezett Szovjetunióval.” “Amerika szívével nincsen baj, — hangoztatja Billy Graham, de a vérét megmérgezi a modern élet. A gépi tömegtermelés életre hívta az elgépiesedett tömegembert. Amerikának szüksége van olyan emberekre, akiket nemes ideálok hevítenek, akik nem hajlandók együttmenni a tömeggel és mindenbe belenyugodni. Hazafiság keménység, fegyelem, az ősök rettenhetetlen bátorsága és a kihívások elleni kiállás legyenek újból a legfontosabb erények.” Billy Graham, aki öt világrészben utazott, prédikált és hirdette az evangéliumot, és így médiában volt megismerni korunk nagy problémáit, s a következőkben szabja meg Amerika nemzeti céljait: 1. “Álljunk a kis, elnyomott és éhező népek oldalára !” 2. “Ne azt csináljuk ami pillanatnyilag politikailag hasznosnak látszik. Az erkölcs törvénye legyen a politikában is a vezérlő elv!” 3. “Osszuk meg hatalmas gazdagságunkat más népekkel!” 4. “Erkölcsileg bátor embereket állítsunk vezető pozíciókba, akik le mernek számolni mindenfajta gangszterizmussal!” 5. “Állítsuk Amerikát példaképül a világ elé”1 6. “Legyünk alázatosak és ne szégyenljük beismerni bűneinket isten és ember előtt!” 7. “Segítsünk a népeknek az egész világon leküzdeniük a tudatlanságot, betegséget és a nyomorúságot !” 8. “Találjuk meg ismét a lelki nyugodalmat s az egyéni örömöt, amely a nagy jólét ellenére, anynyira hiányzik az amerikai életből!” Az Amerika nemzeti célkitűzéséről folyó országos vitát Walter Lippmann, a New York Herald Tribune nagytekintélyű politikai cikkírója indította el, körülbelül egy évvel ezelőtt. Lippmann, aki nemrégiben ünnepelte 70-ik születésnapját, a világ egyik legelismertebb publicistája. Szavaira nemcsak a közvélemény, hanem kormányférfiak is felfigyelnek. Bátorhangú, higgadt, előítélettől mentes cikkeinek véleményformáló hatása Amerikában felmérhetetlen. . A nemzeti célkitűzésről írott értekezését Lippmann a múlt felidézésével vezeti be. Régen a kemény munka, a jobb élet megteremtésébe vetett szilárd hit és egy dicsőséges és szabad emberi társadalom iránti vágyódás jellemezte Amerikát. Ez volt az “American dream”, az “amerikai álom.” Most úgy vagyunk, — írja Lippmann, mint az az ember, aki Nyugatra indult és eljutott Chicagóig. Ott annyi nyugat felé vivő it állott előtte, hogy , teljesen megzavarodott, mert nem tudta melyiket válassza. Szerinte a modern Amerikát három nagy elnök kovácsolta ki: Theodore Roosevelt, aki alatt a nagy farmer-állam, ipari nagyhatalommá nőtt; Woodrow Wilson, aki az első világháború idején bevitte az amerikai köztudatba, hogy Amerikának kötelességei vannak a világ többi részével szemben. Ekkor lépett Amerika a történelem porondjára. A harmadik nagy elnök Franklin Roosevelt volt, aki nemcsak egy szétzüllött gazdasággal, hanem a totalitáriánus államok szörnyetegével is szembe kellett hogy nézzen. Az ő ideáljaikat és módszereiket az idők túlhaladták. Új vezetőikre van szükség, akik a jövőbe tudnak mutatni. Nem azt várjuk tőlük, — mondja Lippmann, hogy holmi világrengető ideálokat nyilatkoztassanak ki, hiszen a cél marad a régi, az emberi szabadság, — hanem azt, hogy mutassák meg, milyen korszerű eszközökkel érhetjük el ezt a célt. Más szóval egy praktikus politikai, gazdasági és kulturális programot kell kidolgoz- GENTLEMAN Az előkelő mágnás egyedül volt és rettenetesen unatkozott. Nem tudott mihez fogni, tehát egyéb szórakozás híján, elkezdett önmagával makaózni. Korrektül és finoman játszott, mint mindig, és nemsokára elnyert saját magától harmincezer koronát. Mikor már ötvenezer koronát vesztett, boszszantani kezdte a dolog és “Dupla vagy semmi!” kiáltással újra osztott. Ez alkalommal úgy adta le képzelt ellenfelének a kártyát, hogy látta. Ellenfelének hete volt. Azután megnézte saját kártyáját és minthogy csak hatja volt, bevágott. Annál is inkább, mert a következő kártyát már előbb begöbbítette, és így tudta, hogy az a pikk hármas. A mágnásnak kilence volt és visszanyerte az ötvenezer koronát. Ennek nagyon megörült, de azután hirtelen elkomorodott. — Hisz én csaltam! — mondta megvetéssel, és főbe lőtte magát. Irta* KERESZTESI MIHÁLY ir az 1960-as évek Amerikája számára. A továbbiakban Lippmann rámutat arra, hogy az utóbbi 15 évben a világon forradalmi változások mentek végbe. Gyarmati népek egész sora szabadult fel, az erőviszonyokban lényeges eltolódások állottak elő, az elmaradt világrészek a a társadalmi forradalmak görcseiben vonaglanak, a fegyverkezés és technika területén szédületes fejlődés következett be. Vegyük ezekhez az óriási mértékű népesség szaporodást, a hírközlés eszközeinek módosulását és akkor megértjük, hogy a régi demokratikus rendszer gyökeresen új helyzetben találja magát. E pillanatban senki sem tudja, hogyan kezelje ezeket a változásokat. A régi nemzeti ideálok többé nem életképesek, egyszerűen azért, mert nem serkentik, nem mozgósítják energiáinkat. Amerika helyzetében jelentkezett egy újabb nyugtalanító körülmény, nevezetesen az, hogy az óceán többé nem védi meg külső támadástól. Mindez azt követeli, folytatja Lippmann, hogy új alapokra fektessük külpolitikánkat és hogy neveljük át az amerikai közvéleményt. Jövő sikereink attól függnek, hogy milyen mértékben fogjuk tudni egyre halmozódó gazdagságunkat nem egyéni élvezetekre, hanem olyan befektetésekre felhasználni, mint a tudomány fejlesztése, köznevelés és egyéb jóléti célok. Többet kell költenünk civilizálódásra, hangsúlyozza Lippmann. A következő négy pontba foglalja nemzeti céljait korunkban: 1. Ésszerű mértékben költsünk honvédelemre! 2. Meg kell javítani a köznevelést ! 3. Rendbe kell hozni a városokat! 4. Fejleszteni kell a tudományt és a közműveltséget! A jelenleginél sokkal civilizáltabbá kell tenni életünket! Ezek a feladatok függetlenek a szovjet kihívástól, végrehajtásuk már régóta esedékes. Most azonban már halaszthatatlanok. Jobbá kell tennünk életünket, hogy elkerüljük a végleges leromlást. Be kell bizonyítanunk a világnak, hogy az egyéni szabadság viszonyai között, demokratikus uton is ki lehet elégíteni népünk szükségleteit, amelyeket az idő már régen megérlelt. És ezen a ponton Lippmann meglepő következtetésekre jut. Ezt írja: “Minden veszély és baj ellenére, amelyet a Szovjetunió okoz nekünk, a dolgok mélyén áldás is rejtőzik számunkra. A szovjet kihívás nélkül ugyanis aligha tudnánk kiemelkedni kényelmességünkből, békés önelégültségünkből. Elindultunk volna a hanyatlás útján, mert energiáink használat hiányában elsatnyultak volna, nem lett volna bátorságunk, a pelyhes meleg jólétből nekirugaszkodni a nagy feladatoknak. Mert a történelem arra tanít, hogy amikor egy társadalom azt hiszi, hogy elért mindent, amit óhajtott, nincsenek előtte nagy célok, csak az, hogy tartsa azt, amit addig megalkotott, — ez a társadalom elindul visszvonhatatlanul az enyészet útján.” — fejezi be értekezését Walter Lippmann. (Folytatjuk.)