Antropológiai Füzetek / Anthropologia hungarica 2. (1925-1926)
1926 / 5-6. szám - Dr. Bartucz Lajos: Az antropológiai kutatások jövőjének biztosítása hazánkban
gyűjteménnyé lett. S a dolog természetében rejlik, hogy ily módon a gyűjteménynek eredetileg értékesebb, a Nemzeti Múzeumból letétképen odakerült része is, az idő haladtával mind jobban elveszítette értékét. Ám mindezekért Török Aurélt a legkisebb szemrehányás sem illeti, mert ő a maga személyében megtett mindent, ami emberileg megtehető. Ellenben tévesnek bizonyult az a gondolat, mely a magyar föld népeire vonatkozó antropológiai bizonyítékok rendszeres összegyűjtését és feldolgozását, valamint hazánk mai lakosságának rendszeres embertani felvételét, Broca által a Magyar Nemzeti Múzeum kebelébe szánt országos embertani intézet és múzeum helyett, az embertani tanszékkel kapcsolatos intézet által vélte megoldhatni. Mert világos, hogy hazánk rendszeres antropológiai felvétele, az arra vonatkozó tárgyi és tudományos adatbizonyítékok rendszeres összegyűjtése, kezelése és feldolgozása olyan hatalmas feladat, melyet egy egyetemi intézet a legkedvezőbb körülmények között is csak hiányosan tudna elvégezni. A speciális egyetemi feladat, a tanítás, a hallgatóknak alapos elméleti és gyakorlati kiképzése s amellett a tudomány mindenkori színvonalán való megmaradás, a lelkiismeretes tanárt és tanársegédet annyira igénybe veszi, hogy ilyen nagyarányú, egész embert követelő s jórészt múzeumi feladat megvalósítására fizikai idejük sem juthat. Váljon elképzelhető-e, hogy pl. a m. kir. Földtani Intézet, vagy a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának munkakörét elvégezze a megfelelő egyetemi tanszék, illetve a vele kapcsolatos intézet anélkül, hogy valamelyik munkakör háttérbe ne szoruljon ? Belátta ezt élete utolsó éveiben maga Török Aurél is, azért több ízben gyűjteményének a Magyar Nemzeti Múzeumhoz való csatolását szorgalmazta. Terve megvalósulását azonban a halál megakadályozta. A hazai antropológia speciális nemzeti feladatait s e téren a Magyar Nemzeti Múzeum nagy hivatását a leghelyesebben Jankó János fogta fel. Nagy olvasottsága, európai látköre és helyes érzéke felismertették vele a célra vezető leghelyesebb utat. Alig veszi át a Néprajzi Osztály vezetését, évi jelentésében az Osztály programmjáról máris a következőket írja : „Nem kevésbbé fontos feladatunk, hogy magyar hazánkban jelenleg élő, a magyarok bejövetele óta élt, sőt a magyar