Aradi Közlöny, 1923. január (38. évfolyam, 1-22. szám)

1923-01-03 / 1. szám

1 1923. január 3. ARADI KÖZLÖNY. csomag. Gy. E. a cselédjét küldte ki az állomáshoz, ahol egy gya­nús kinézé­sű csomagot akartak át­adni. A leány elmondotta, hogy úrnője nem egy, hanem három csomagot vár­, amelyeknek tartal­mukra való tekintettel másképp kellene kinézni. Hogy megnyug­tassák­ a hivatalnokok a leányt, kibontották a csomagot. A csomag tartalma azonban nem kapta meg a kívánt eredményt. Sőt . . . Egy piszkos zsákdarab volt benne. Természetesen a csomagot nem vette át a leány. Úrnője, Gy. E. pedig jelentést tett a postafőnök­ségnél a régen várt, de kellemet­lenné­­ vált újévi meglepetés miatt. A nős Vilmos. (Beszélgetés Moltke adjutáns síd a door­ni életről). Berlin. A napokban tért vissza Berlinbe II. Vilmos excsászár door­ni hadsegéde, Moltke ezrede. Moltke ezredes két éven át telje­sített mostan szolgálatot H. Vil­mos mellett. Molttke hadsegéd a következőket mondotta el a doom­­­i életről: — Hermina, az új császárnő tartja kezében a gyeplőt a doomi házban. A császár teljesen meg van evvel elégedve. Az élet Doom­ban spártai egyszerűségű. A ko­rábbi luxusnak már nyoma sin­csen. II. Vilmos most úgy él, mint egy vidéki porosz junker. Felesé­ge leírhatatlan örömet szerez neki, mint minden német nő, mint a há­ziasszony. A háztartás ennek fo­ly­tán mintaszerű. Mindent Hermina vetzet és mindenütt ott van. Doom­ban semmi sem történik az új csá­szárné beleegyezése nélkül, ő épp úgy őrködik a szolgaszemélyzet, mint az ingóságok felett. Moltke ezredes elmondotta még azt is, hogy azért távozott Doom­bek mivel tovább már nem akart családjától távol termi Az excsá­szár kegyben bocsájtotta el a szol­gálatból kilépett adjutánst és alá­írásával ellátott fényképét ajándé­kozta neld. OSOtfOBOSOlOBOIOSO) Az amerikai csomagok* (Egy aradi asszony kellemetlen­­, meglepetése). Minden pénztelen, pénzéhes ember, amikor már összes segítő­­forrása­it kiaknázta, a féinséges hosszú téli estéken elgondolkozik és elmélkedéseinek eredménye­ként egy amerikai rokont fedez fel, akihez még lelhet valami se­gítségért folyamodni. Mert hát ki írek ne volna rokona az Ígéret földi­jén, aki automobilon jár, gyára van és a jó dollárjaival nem tud­ja, hogy mit csináljon? — Hogy ez előbb nem jutott eszembe, gondolja a pénztelen em­ber. És siet h­ol a dollárkirály ro­konnak. Vázolja szomorú helyze­tét, a pénzhiányt és kéri tisztelt milliomos rokonát, hogy a panasz­kodó levélből vonja le a konzek­venciákat , így tett­ ezelőtt egy­ esztendő­vel éppen újév előtt egy nappal Gy. E. aradi fodrásznő is. Arány­lag rövid idő múlva megérkezett a válasz. A gaziding amerikai ro­kon belátta az itteni viszonyok szomorúságát és megírta, hogy három értékes ruhaneműkkel meg­tömött csomagot­­ adott fel sze­gény aradi rokonának, Gy. E.-nek. A szegény rokon pedig telve bol­dog reménnyel várta­ az Ígéret földjéről az Ígért­ csomagokat. Várta-várta és pont egy esztendő múlva, azaz tegnapelőtt értesítést kapott az aradi vasúti postahiva­taltól, hogy megérkezett a várta­ ■ Az Új esztendő első napja Ma­gyarország gyönyörűséges ünne­pe volt, amelyen az egész nemzet lelkesedéssel vett részt, hiszen az immár az egész művelt világé lett Petőfi Sándor szellemének hódolt. Valamennyi budapesti lap Petőfi­­számmal ünnepelte a költő emlé­két. Petőfiről szólnak a vezércik­kek, a tárcák. A lapok belső hasáb­jain visszaemlékezések és képek rengetege viszi világszerte nem­csak a maga dicsőségét, hanem a magyar nemzet géniuszát is. A­ Budapesti Hírlap többek kö­zött ezeket írja: Hiába a sötét éj, hiába a terhes ég vészes felhőkkel, hiába fuj ránk a gyűlölet, a ma­gyar géniusz kincseket adott a vi­lágnak. Az isteni igazság be fogja hajtani a világ tartozását. Ebben a lapban Petőfi költeményeihez „Mire tanít Petőfi?“ címen Hart­mann János azt fejtegeti, hogy Pe­tőfi az egyetlen­ nagy költő, aki már gyermekkorunkban jó bará­tunk. A hosszú együttlétből vala­mi csodás szeretet fakadt. Míg más költők mint ünnepi vendégek szállnak meg nálunk, addig ő a rokon fesztelenségével telepszik meg szívünkben. Az első szellemi örömünk ő a gyermekszobában, elkísér az iskolába, megtanítja képzeletünket repülni, belénk oltja a hitet a jóság és erény diadalá­ban. A kamasz létek mélyén meg­mozdítja a szabadságérzést, bele­oltja a hazaszeretetet majd férfivá avat. Tőle tanultuk a lelkesedést és hitet a­z eszmék megváltó dia­dalában. A Pester Lloyd csak a Petőfi-ünnepségekről emlékezik meg. A Nemzeti Újság­ban a Petőfi- Társaság elnöke, Pekár Gyula ar­ról ír, hogy a segesvári nagy el­tűnt hazatért. Petőfi látnok, min­den szörnyűséget előre látott és az, amit megjósolt, minden betű­­ről­ betűre végzetesen beteljese­dett. De ha így minden szörnyűség beteljesedett, akkor annak is dönt­hetetlenül igaznak kell lennie, amit Petőfi, a vátesz a másik végletben jót és ragyogót látott. Herczeg Ferenc Petőfi feleségéről, Szen­­drey Júliáról ír ragyogó cikket.­­Jászai Mari arról ír, hogy Petőfi verseit nem lehet szavalni, csak elmondani szabad. Csak maga a költő beszéljen, a szavaló rejtőz­zék el szavai mögé, mert semmi sem fontos, csak az, amit a költő mond. A lap közli a „Szeptember végén“ című­ költeménynek a vi­lág minden nyelvén való fordítását A Szózat-dlax Petőfi Zoltánról Kenedy Géza írt érdekes cikket. Az Újságban vezércikket irt Kó­bor Tamás és többek között eze­ket mondja: A ragyogó csoda ma az egész világé. Nekünk magya­roknak nem külön büszkeségünk, mint a franciáké Pasteur, az­ ango­loké Shakespeare, a németeké Goethe. Petőfi beigazolása annak, hogy jogunk van az élethez. Mi őt felmutathatjuk a világnak és el­mondhatju­k: ilyenek vagyunk mi, ez a magyar ész, ez a magyar szív, ez a magyar lelkesség, a magyar­ harag, a magyar jóság, a magyar életkedv, a magyar halál­­sejtelem, így gyűlölünk, így sze­retünk. Amit az idegen világnagy­ságnak fogad el költészetében és hódol neki, az a lelkivilágnak, az emberi képességeknek ama össze­sése, amelyet magyarnak kell mondaniok. Váradi Antal Petőfi­­ születésének Szilveszter-éj­ Szoká­­járól ír a­ lapban, Pakots József pedig a Petőfi-házról. A Magyar­ság­ban Harsányi Kálmán többek között ezeket írja: Száz meg száz­ezer csüggedt magyar szivet re­meg­tet meg a büszke gyönyörű­ség, mivel egy belőlünk szakadt igazi lángléflek előtt fejet hajt a gőgös, rideg Európa. Vértessy Gyula „Egri napok“ címen vissza­emlékezik Petőfire. A Pesti Napló „Tettek poétája“ cím­ű cikkében azt hangoztatja, hogy legyen az országos Petőfi­­ünnep, amely oly hatalmasan meg­kapó akkordokkal kezdődött, ma­­gasztalása az alkotó lángelmének, a műveiben megmaradónak, a ha­lála után is örökké élőnek. Petőfi a magyar jövőnek cselekvő ré­sze, ő tartja bennünk a lelkét, iz­zása nem engedi kihűlni remé­nyeinket.. A Pesti Hírlap­ban a 26 éves Petőfit Kosztolányi Dezső is martét! A Világ ezt írja: Petőfi nacionalista volt, a leghe­vülőbb, legsdilasabb nacionalista, ha egy nép felszabadítását hirdette és szabadságát védte egy másik nép elnyomása ellen. Internacionalista volt akkor, ha a szabad népek testvériségét hirdette. A Népszava vezércikkében a nacionalisták szemszögéből méltatja Petőfit. A szocializmus kívánja az olyan gé­niuszokat, amilyen Petőfi volt. Alakja testvéri és elragadó szim­bólummutogató. Fölséges fiatalsá­ga és ezerrétű lendülete a raaciona­lizmus fiatalsága is oioioioioioioioioipaoioioioioioioioi Es főtt csodája minden Időknek« (Magyarország ünnepli Petőfit. — Szemelvények a budapesti lapokból.) OR. A fényárban úszó Budapes Budapest. A Szilveszter­ és a fényesség éjszakája volt Buda­pesten emlékezésül Petőfire. Az egész város tündéri fényben úszott. Az erkélyeket lámpákkal, kandeláberekkel, fáklyákkal, gyer­tyákkal világították ki. Az abla­kokban lampionok és ezer színvál­­tozatú villamoskörték égtek. Az utcák fényárban, kokárdás, nem­zeti színű szalagos tömegek száz­ezrével lepték el az utcákat, tere­ket és lelkesülten ünnepeltek. Bu­dapest min­den számottevő testü­lete Szilveszter napján Petőfi-ün­­nepet rendezett. Az ünnepségek sorozatát a Petőfi-Társaság nyi­totta meg Horthy Miklós kormány­zó, József főherceg és gróf Appo­­nyi Albert jelenlétében. Pekár Gyula megnyitója után Móra Fe­renc elszavalta hatásos költemé­nyét. Az ünnepi beszédet Rákosi Jenő mondotta­. — Mint tünemény szállott le közénk, mondotta­ többek között Rákosi. Az anyja tót cselédleány, az apja szerb mészáros volt, így dolgozik a gondviselés: tót anya és szerb apa gyermekében ü­ldök­­lik legdicsőségesebben a nemzeti géniusz. . Becsületes , tót cseléd­­leány és szerb mészáros gyermeke volt Petőfi, akinél szebben senki sem tudta és talán nem is fogja ezután sem beszélni a magyar nyelvet. A magyar géniusz inter­­nációja volt Petőfi. Minden nagy költő csak a saját nemzetének tala­jából nőhet. Az idegen­­ élősködők sohasem lehetik gyá. A másik nagy mű­ Petőfi halála. Nagyon sok.e­dezik, mi lett volna Pe­tőfiből, nem halt volna meg oly fiatalon. Szerencsések lehettünk volna, hogy kiélhette volna magát mint annyi sok más nagy ember és al­kotásait, kincseit tovább is közénk szórta volna. Petőfi hordozott tel­kében valamit, ami űzte, sarkalta, hajtotta. Petőfiből hiányzott mind­az a polgári erény, amely képessé teheti az embert, hogy nyugodtan élhessen. Petőfi egy volt Magyar­­országgal lelkében és minden tet­tében. Petőfinek el kellett buknia Magyarországgal. Minden tragi­kus végzetesség megvan benne, a­mely halálba kergette. A sors ül­dözte halálba szeges korbáccsal. Hívjuk, hogy jöjjön ma közénk és szavalja el a Talpra magyar!-t A Magyarországi Újságírók Egyesületében rendezett ünnepé­lyen is Rákosi Jenő volt az ünnepi szónok. — Petőfi ünneplése, mondotta Rákosi, olyan dicsősége­­ ennek a nemzetnek, amely nem maradhat hatástalanul. Büszkéig hihetünk er­re mi, mert Petőfi is újságíró Volt. . .". A vasárnapi ünnepségeket az egyetemi ifjúság nyitotta meg, a­mely fáklyás menetben vonult a Petőfi-szoborhoz és a Szabadság­téri szobrokhoz. Itt elénekelték

Next