Aradi Közlöny, 1923. január (38. évfolyam, 1-22. szám)

1923-01-16 / 10. szám

ARAPI KÖZLÖNY. Munkásházakat épit Arad« A zsigmondházai és buzsáki telkek sorsa. — Vég­re­hajt­­ják a belügyminiszteri építkezési rendeletet. — Arad város agrárreform bizott­sága holnap délben fogja sorshú­zás útján eldönteni, hogy a zsig­­mon­dházai fölparcellázott földte­rületeiket, amelyek a város tulaj­donát képezték, milyen formában osztják szét a jogosultaik között. A bizottság a napokban dönt a kisajátított buzsáki földek felett is. Úgy a zsigmonkaházat mint a bu­zsáki területek egy részére Arad­­város is bejelentette igényét. A város vezetőségének érdekes tervei vannak ezekkel a területek­kel. Belügyminiszteri rendelet ér­telmében ugyanis a városnak sür­gős akciót kell indítani az építke­zések megindítására. A rendelet kimondja, hogy a rokkantaknak, hadiözvegyeknek és a köztisztvi­selőknek olcsó telkeket adjon a város, hogy megkezdhessék az épí­tkezéseket. A város vezetősé­ge elhatározta, hogy a zsigmond­­házai földterületeket rendkívül előnyös árban bocsájtja az épít­kezni szándékozó köztisztviselők rendelkezésére és kérdéses telke­ken tisztviselő telepet létesít. Már eddig is számos kérvé­nyező jelentkezett, akik építeni akarnak a város által adandó tel­keken. A buzsáki telkeket munkáshá­zak építésére akarja felhasználni a város. A tisztviselők körében mozgalom indult meg, hogy ne csak olcsó telket, hanem építke­zési anyagokat is kapjanak elő­nyös árban. A tisztviselők moz­­­galma mögött egy nagyobb aradi­­ bank áll, amely anyagilag fogja támogatni az építkezési akciót. A holnapi sorshúzás dönti el, hogy a város milyen telkeket kap épít­kezési célokra. OiOBOLOSOJOBOJOSO Az AMTE, mulatsága. (A szépségverseny nyertesei). Az aradi Munkás Testedző Egyesület szombaton este tartotta meg hagyományos táncmulatsá­gát a Fehér Kereszt nagytermé­ben. A bál minden tekintetben pom­pásan sikerült, ami a hatalmas rendezőgárda buzgalmának kö­szönhető. Már jóval a mulatság kezdete előtt nagyszámú és intelli­gens közönség jelent meg a bálte­remben. Kilenc óra­ után kezdték meg a táncot, amely a késő reggeli órákig tartott. Hangulat és vidám­ság uralkodott egész idő alatt. Az aradi fiatal leányok és aranyifjak jókedvvel ropták a táncot. Megállapíthatjuk, hogy az idei AMTE bál semmiben sem maradt mögötte az előző években lezaj­lott báláknak. A hangulat éjfél után mindjob­ban emel­kedett. Volt hideg buffet és szépségverseny is. A szépség­­verseny eredményét a reggeli órákban hirdették ki. Az első dí­jat Vékás Böske, a másodikat Basztián Anna és a harmadikat­­Seres Böske nyerte el. A nyerte­sek értékes ajándékokat kaptak a bál rendezőségétől. Az idei AMTE bál úgy erkölcsileg mint anyagi­lag fényesen sikerült. Aas Ullrich-Ro­th tárlat meghosszabbítás­a. (Két piktor sikere.) Néhány hét óta a Kultúrpalota kistermében két fiatal festőmű­vész, Ullrich Viktor és Roth Fe­renc kiállítása vonzza a műértő aradi közönség színejavát. A két festő más-más pikturális utakon halad, az egyik a modern iskola híve, a másik a naturalista és az akadémikus irány­ követi. Együt­tes kiállításuk értékes, igazi mű­vészi esemény. Ullrich piktúrájának legfőbb jellemzője: a mozgás megrögzíté­se. Vásári jeleftetei, vagy egysze­rű enteriőrjei­ is a mozgást lehe­lik. Egy-két képe a pillanatfelvé­tel jellegzetes erejével hat, nyom­ban megkap és lefegyverez. A szí­nek terén is ízléses, ötletes, dús festő Ullrich, aki mindig megta­lálja azokat a hatásokat, amelyek a legbiztosabban és legrövidebben érnek el a közönség szíve felé. Roth Ferenc neoimpresszionis­tta. Fiatal ember, de képein a len­dülő pálya, biztató jelei. Nagy fol­tokat rak a vásznaira, néhány raj­za és tanulmányfeje elsőrangú megfigyelő készséget tükröztet­­nek. Festési technikája és különö­sen színkeverése egészen egyéni. Realisztikus témájú portréi (Bá­­nyászfiú, stb.) feltűnést keltettek. A két művész kiállításának ter­minusza vasárnap járt volna le, de tekintettel a nagy érdeklődésre, a kiállítás még egy hétig rendelke­zésére áll a közönségnek. Ullrich és Roth sikere szép bizonyítéka az aradi közönség hozzáértő és jó­indulatú pártfogó hajlamainak. tam a rejtélyes aranysárga siva­tagba. Gyönyörű holdvilágos éj volt akár csak ma. A nappal félel­metes sivatag úgy nézett ki, mint­ha aranyporzóval hintették volna be. És ez a jól eső absolut nyu­galom. Akkor még, — mint távoli menydörgés —végig gördült néha a sivatag buckái fölött egy-egy egy-egy oroszlán ordítása. Ma, fájdalom, már a vasútvonal vidé­kéről elvonultak. Hiába, nem ked­velik a kultúrát. Szolgám már al­szik, hallom horkolását. Eszembe jutnak a szegény szomalik. Pedig teljes igazuk várt és mégsem kap­nak igazságot. Hiába, a gyengét mindég kimarja az ,.erős“. De meddig lesz gyengébb a „gyen­ge“. Ki tudná ezt megmondani? Elalszom. Vérfagyasztó ordításra riadok. Még a mély álomtól, zavarodottan ugrom fel fekhelyemről, egy ug­rással az ablaknál vagyok. A va­kító fényű hold nappali fénnyel önti el a tábort és — mint meg­piszkált bolyban a hangyák — úgy nyüzsögnek a harci díszben levő szomalik a sátrak között. Üvöltésüktől reszket a lóg és mint vérszomjas ördögök ugrálnak, a sátorponyvái döfve keresztül hosszú lándzsáikkal. Hogy szúrá­saik embert találnak, igazolja a velőkig ható halálorditás, mely hol innét, hol onnét hallik. Kimene­kü­lni senki sem tud, mert minden sátor egy szomali gyűrűvel van körülzárva. Nem is dördül el egy lövés sem. Pokolian jól kigondolt terv, csak rólam feledkeztek meg a sátánok. Első másodpercben szinte meg­dermedek. De itt nincs mit gon­dolkozni. Kezembe ragadom fegy­verem, érzem, hogy hideg vasa ismét idegeim urává tesz. Egyik lövést a másik után adom le, csak oda, hol a legsűrűbben állnak Szolgám Gavraszilacse követi pél­dámat és a másik ablaknál is szüntelen villan a lövés tüze. Dü­hös ordítás hallik, de a szomalik meghökkentek, erre a fogadtatás­ra nem volta­k készülve. Üvöltve bukott össze kit golyónk talált és soraikban zavar támadt. Kezde­nek önkénytelen hátrálni és visz­­szavonulnak lassan a sátrak mögé, hol lövéseiktől biztonságban ér­zik magukat. Ideje, hogy egy per­cet pihenhessek. Újra töltöm fegy­­vereimet, néhány bátorító szót in­tézek szolgámhoz, midőn látom, hogy óvatosan félrehúzódik a mérnökök sátorának ajtófüggönye és — a szomalik visszavonulását kihasználva — két óriási ugrással a kocsimra menekül: Vebrán mér­nök. „Bravó“ — most már hár­man vagyunk. Féktelen bősz üvöl­tés a támadók részéről, de már nem tudták az ugrást meggátolni és az utána dobott lándzsák célt tévesztettek. Kérdésemre „miért nem jöttek a többiek?“, Hebrun csak vállat vont. Megértettem. Az új támadás minden pillanatban bekövetkezhetett. A megmenekü­lésre, látva a vörös ördögök n­agy sokaságát, nem is mertünk gon­dolni. De legalább drágán adjuk életünket. Baj volt az, hogy a munkások sátra fedte a katonákét és igy nem akadályozhattuk meg, hogy azt ne támadják. Gondol­­tam mit tehetnénk megmentésök­­re, midőn tekintetem ráesik a tele­fonra. Halló,­­ az egy gondolat. Csak most egy percig hagyjanak békében a sátánok. Gyorsan lerán­tom a kagylót. Szerencsére az ügyeletes jelentkezik. „Halló, hal­ló, ügyeletes maga ? Igen. Tele­pet megtámadták a szomalik. Vo­nat jöjjön azonnal. Megértett? kész“. ________________1923. január 16. murni mi­m­pi 1 ^ Lelkésziktatás Gyorokon. (Nagy Zoltán ünneplése.) Igen szép ünnepségben volt ré­sze vasárnap Ghioroc (Gyorok) község lakosságának. A református egyház iktatta fiatal lelkészét Nagy Zoltánt s az ünnepségeken vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül részt vett a község egész lakossá­ga, a Hegyalja előkelősége, m­íg Aradról úgy a Haladás, mint a reformátusok képviseletében igen sokan vetek részt. Már 10 órakor zsúfolásig megtelt a kis templom, amelynek belsejét mokrinia gir­landok borították. Amikor Len­gyel Imre lippai ref. lelkész, mint esperesi megbízott és a presbité­rium kíséretében az új lelkész megjelent, megrendült a gyüleke­zet éneke és az istentisztelet ün­nepi műsora megható szép momen­tumával egymásután pergett le. A Haladá­s énekkara Schubertnek „A teremtőház“ című világhírű szép dalát énekelte precizitással. Majd Lengyel Imre az Úr asztalá­nál meleg szavakkal üdvözölte fiatal szobatársát, átnyújtotta ne­ki a Szentírást, és felkérte, hogy tartsa meg beköszöntő beszédét. Nagy Zoltán mintegy 40 per­cig tartó korszerű súlyos érvekkel gazdagított gyönyörű beszédben fejtette ki programmját János evangélium 6. rész 63. verse alap­ján. Az igazi orator művészi meg­értésével elmondott és a lélek melegével megelevenített hatal­mas beszéd egy csapásra meghó­dított mindenkit. A közénekek és az énekkar művészi dallamainak elhangzása után az új lelkész a papi rák társas ebédlő termében fogadta az egyházak és hatóságok érdekeltsége képviselőinek üdvöz­letét. Minden üdvözlésre frappáns válasz hangzott el „suum cuique.“ A Haladás közöség belső s­un­­kásai szép beszéd kíséretében egy szép művü művészileg gravírozott úrvacsorai kelyhet nyújtottak át az új lelkésznek, aki kezében a kehellyel meghatottan mondott köszönését ezért a páratlan ügye­lemért. A három egyház, a közsé­gi elöljáróság, pénzügyi, ipari, közlekedési érdekeltségek, az ara diák képviselői ezután Koncz Be­nő presbiter lakására vonultak, a­hol 70 terítékes közebéd várta az ünnepség hivatalos funkcionáriu­sait. A pompás és gazdag ebédet a szellemes dikciók egész soro­zata fűszerezte. Lengyel Imre lel­kész az uralkodót éltette, majd Rossmann plébános üdvözölte elő­ször Nagy Zoltán lelkészt. A me­leghangú baráti üdvözlést Hasonló válasz követte, mire megindult a pompás szellemi forma, mely­nek egyik kiváló bajnoka a min­dig schlagfertig mindig szelle­mes dr. Nagy Orbán volt. Nem maradtak el azonban mellőle a többi szónokok sem, akik között a református és evangélikus egyház hivatalos szószólói mellett Vatian görög keleti lelkész, nemkülön­ben a községi elöljárók tűntek ki. Na?T. Zoltán úgyszólván minden üdvözlésre hasonló modorban adott lelkes és komoly választ. Közben közben az ebéd alatt a szomszéd teremben elhelyezke­dett Haladás dalárda adott elő gyönyörű énekeket és kapott sok őszinte felköszöntőt minden oldal­ról. Az adakozó kedv is megjött és igen szép összeg gyűlt össze az egyház javára. A két órai vil­

Next