Aradi Közlöny, 1923. július (38. évfolyam, 141-165. szám)
1923-07-31 / 165. szám
tett, együtt mentek az operába, aután kirándulásra. Mindeme előzékenység ellenében „Siri herceg“ is ki akar tenni magáért, a következő estére meghívta tehát vacsorára az egész társaságot az „Imperiál“-ba. A társaság tagjai frakkban, rendjelekkel meg is jelentek a vacsorára,de a vendéglátó herceg ekkor már talán a harmadik ország határán járt . . . A múlt évben a szarajevói rendőrség egy tikos bűntanyát fedezett fel, amely „A szabad szerelem klubja“ címet viselte. A klubot Abdagics alapította, akit ezért a rendőrség kiutasított a városból. Abdagics azóta Zágrábban élt. Sokan azt hiszik, hogy a kémszervezetet, amelynek munkájában részt vett, maga Abdagics árulta el — jó pénz ígérete ellenében. * ca ■ o * o ■ o * ro 1 m a « ■ o Felebbezés adóügyben. (Tudnivalók a közönség részéről Aradon még mindig folynak az adókivetések,de már nem oly aránytalnultörténik a kivetés, mint eleinte. Azért mégis nagyon sokan vannak Aradon, akik súlyosnak tartják a rájuk kivetett adót. Az elégedetten adózóknak természetesen jogában áll felebbezni. A polgárságnak vélünk szolgálatot teljesíteni, amikor itt közöljük a szükséges tudnivalókat: 1. A felebbezést a kirovási jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 20 nap alatt kell beadni. Hál tehát az adózó akirovásnál jelen volt ez a határozata kihirdetéstől számit. Ha nem volt jelen, a kikézbesítéstől. (Törv. 77. §.) A 20 napba a közlés, illetve kézbesítés napja nem számit bele és ha a határidő utolsó napja ünnepnap, a felebbezés a rákövetkező legközelebbi hétköznapon is beadható. (Vght. ut. 263. §.) 2. A felebbezést a pénzügyigazgatóság iktatójában kell beadni. (Törv. 77. §.) 3. A felebbezés bélyegmentes. A mellékletekre csak akkor kell bélyeget ragasztani, ha az különben is bélyegköteles, mint pl. a közjegyzőileg Hitelesített másolatok stb. (Törv. 102. §, iVégreht. ut 268. ). 4. A felettbezésben részletesen ki kell fejteni az okokat, hogy miért igazságtalan az adókivetés. Meg kell említeni a tavalyi adó összegét, az üzletre, vagy kereseti ágra vonatkozó összes adatokat stb. A legcélszerűbb, ha az adókivetés minden egyes téves megúl ■lapiítását a felebbezéshez mellékelt okadatolt memorandumban megcáfolja a panaszos, mert az ilyen iratokat a felebbezési bizottság döntése előtt köteles áttanulmányozni. (Végrehajtási utasítás 267. 8.) 5. A felebbezési bizottság, amely a kincstár egy képviselőjéből és adózóból áll a törvényszék egy tanácselnökének vezetése alatt, a ténymegállapítás, becslés és mérlegelés tekintetében végérvényesen dönt. tTörv. 79. §.)" De hatáskör túllépés, lényeges elnézés, illetéktelenség és törvénysértés esetén további semmiségi panasszal lehet élni, még százezer lejen alól évi adóköteles jövedelemnél a törvényszékhez, ezen fel ■ 038CDI KOZKOM. lülinél a bucureşti legfőbb semmitőszékhez. (Törv. 85. 8.) Ha tehát a felebbezési bizottság nem korrigálja az adókivető bizott .ioaoiaioaQio«oioioioioioioioioioioi ság kirovásait, akkor kisebb ügyekben mindig a törvényszékig, nagyobb ügyekben a semmitőszékig lehet vinni a panaszt. Teljes az egység a kisantant államai között. — Hozzájárultak a magyar kölcsönhöz. Nem kötik le a magyar állam vagyonát. Véget ért a sinaiai kongresszus. — Sianaiából táviratozzák. A Kisantant államainak konferenciáját szombaton délután nyitották meg ünnepélyes formák között. A megnyitó beszédet Bratianu miniszterelnök mondotta. A megnyitásnál jelenvoltak Benes, Nincsics ésDuca külügyminiszterek. A megnyitó beszéd után Benes csehszlovák külügyminiszter vette át a szót és hosszú expozét tartott Európa általános helyzetéről, kapcsolatban legutóbbi párisi és londoni utazásaival. Kitért a fontosabb kérdésekre, elsősorban a jóvátétel! Kérdésre a francia-angol és a francia-olasz viszonyra és rámutatott az egyes államok között fennálló ellentétekre, amelyek nézete szerint nem nagyok és kiküszöbölhetők. "Ezután a kisantant általános külpolitikai helyzetét ismertette. Expozéja után a román és a jugoszláv külügyminiszterek szólaltak fel éskonstatálták a kisantant államainak teljes egységét minden tekintetben. Este nyolc órakor a következő hivatalos kommünikét adták ki: —A Kisantant első ülését ma délután tartotta Sinaiában. Az általános helyzet felett részletes eszmecserét folytattak és az összes pontokra nézve teljes megegyezést létesítettek. Teljes az egysége a kisantantnak mint a béke faktorának és a szolidaritás újból megnyilvánult a kisantant kebelében. A tárgyalásokat vasárnap reggel folytatták és a különböző kérdések részletes megtárgyalására térnek át. Ezenkívül megállapítják a közös magatartást azokban a kérdésekben, amelyek együttes fellépést tesznek szükségessé. A magyar kölcsön, Sinaiából táviratozzák. A konferencia vasárnapi ülésén a tanácskozások legfőbb tárgya a Magyarországgal szemben követendő politika és a magyar kölcsön kérdése volt. A konferencián résztvevő államok megállapodtak abban, hogy a kölcsönhöz hozzájárulnak és nem élnek a trianoni békeszerződés biztosította ama jogukkal, a magyar állam vagyonát a jóvátételi tartozás megfizetéséig jelzálogilag lekötik a jóvátételben részes államok részére. Azonban csak ama feltétel alatt szavazzák meg a kölcsönt, ha Magyarország megfelelő garanciát , nyújt arra, hogy a kölcsönt nem fogja a szomszédai elleni fegyverkezésre és irredenta propagandára felhasználni. A konferencia egyúttal konstatálta, hogy Magyarország lefegyverzése még mindig nem történt meg és Magyarország mai kormánya nem képes az irredenta társaságok tevékenységét megfékezni. A magyar kérdés után a bolgár ügyet vették tárgyalás alá. A konferencia megállapította,hogy nincsen ok a Bulgáriával fennálló jó szomszédi viszony megszüntetésére, amíg az új szófiai kormány tiszteletben tartja a békeszerződést és megtartja a Kormányra léptekor tett, békét hangoztató nyilatkozatait. Görögországnak és Lengyelországnak a kisantantba való beléépésével a konferencia nem foglalkozott. I • * Középeurópa gazdasági helyzete. A konferencia a magyar és a bolgár kérdések elintézése után teljes megegyezésre jutott a népszövetség programmjára vonatkozó, továbbá a középeurópai gazdasági helyzetről szóló ügyekben. Mindezen kérdésekben a tanácskozó álllantok a közös és együttes magatartást határozták el. A konferencián az általános impresszió optimista és bizakodó volt. Minden kérdésben teljes az egyetértés és a szolidaritás a Kisantant államai között. Ebéd a trónörökösnél. A konferencián résztvevő előkelőségek tegnap Károly trónörökösnél voltak ebéden hivatalosak. Az ebéden' részt vett Take 'Ionescu özvegye is. Este a kormány a Palace szállóban vacsorát adott a sinaiai konferencia résztvevőinek tiszteletére. A zárülést ma hétfőn délben tartották ugyancsak Bratianu miniszterelnök részvételével. Este Bucarestbe utaztak a delegátusok és koszorút helyeztek el az ismeretlen katona sírjára. Benes és Nincsics még ma éjjel hazautaztak. Tegnap Sinaiába érkezett Pilz lengyel delegátus, a prágai lengyel követ. A követnek nem volt missziója a konferencia körül, hanem a román kormányhoz szóló megbízatással érkezett Sinaiába. Varsóból jött, ahol informálódott Duca külügyminiszternek a cseh- lengyel viszony megjavítása érdekében tett intervenciójáról. Megérkezése után kihallgatáson jelent meg Benes külügyminiszternél, majd hosszabb tárgyalást folytatott Duca külügyminiszterrel Minisztertanács Sinaiában. . Tegnap Sinaiában Bratianu.Ionel miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartottak. Banu külügyminiszter beszámolt a beszszarábiai egyházak vagyonának . 3 ügyében folytatott vizsgálat jelenlegi állásáról. Elhatározta a minisztertanács, hogy bűn vád eljárást índítanak az érdekelte® ellen. Bejelentette a miniszterelnök, hogy Románia ésJugoszlávia megállapodtak a határkiigazítás kérdésében, miután a két ország között a tárgyalások alkalmával felmerült ellentétek elsimultak. Elhatározta a minisztertanács, hogy ezután csak egyenlő értékű területek elcserélésével eszközölnek határkiigazítást. Mosoly közlekedésügyi miniszter javaslatot terjesztett be, amely szeiit a vasút jövedelménekfokozása érdekében a jövőben: csak vasutasoknakés újságíróknak adnak ki szabadjegyet. OROfiOIOIOnOIOiOHC Â proíanizált templom, (Engesztelő mise a tűrni elvét ) miatt}} Budapestről táviratozzák. Ismeretes annak a filmfelvételnek az ügye, amelynek következményeképen a budai római katolikus hitközség kebelében általános felháborodás keletkezett. Az Ergon film r. t. Gárdonyi Géza „Egri csillagok“ című regényét’ filmesítette meg, amelyhez egy felvételt a budai Mátyás-templomiban akartu'S’' elkészíteni. A, felvételre Nemes 'I fal címzetes püspöktől engedélyt kaptak. Azonban bár a felvétel érjel készült, mégis nyilvánosságra jutott a hite és a Hercegprímás vizsgálatot rendelt el. Schioppa budapesti pápai nunciusnak az volt az álláspontja, hogy kiengesztelő istentiszteletet kell tartania, mert a felvétellel profanizálták az istenházát. Az engesztelő istentiszteletet tegnap, vasárnap délelőtt maga Schioppa pápai nuncius mondotta és utána engesztelő ikermenet volt a templom körül. Ezzel a sok port felvert ügy befejezést is nyert. Mulatságok. — Anna-bál Soborsinban. Ä so" borsini római katolikus ifjúság e hő 26-án nagyszabású Anna-bálat rendezett fényes sikerű kabaré-műsorral egybekötve. A műsor kiemelkedő számaiban Kertész Annus, Hegedűs Mária, Tróh Mária, Szepessy Eta, Pogány Imre, Kocha Pál és Esztregár szerepét tapsviharral jutalmazta a Hálás közönség. Éjfél után szépségverseny volt, amelyen Streng Mariska az első és tirdi Emmy a második díjat nerte el. A tiszta jövedelmet a Helybeli rom. kat. egyház templomavára fordítják. — A Bánáti és Erdélyi Rokkant Munkásszövetség aradi fiókja, az aradi tüdőbeteggondozó intézet iránti hálájából. Hogy tagjait díjtalanul kezeli és segélyezi, augusztus 5-én nagyszabású parkünnepélyt rendez az Eminescu-parkban dr. Robu Jánosné védnöksége alatt. Este 8 órai kezdettel tánc.